Mi az igazi optimizmus?

Elkerülendő a kínos perceket, úgy döntöttem, hogy fontosabb igazolványaim lejártát felviszem az Outlookba, 1 hónapos figyelmeztetéssel.
Most írtam be a jogosítványom adatait. Lejárati idő: 2012.03.30.
Nem biztos, hogy ezen a gépen fog csörögni. Nem biztos, hogy lesz akkor még Outlook. Nem biztos, hogy lesz akkor még Microsoft. És nem biztos, hogy lesz akkor még élet a Földön. De valahol egy palmtop, vagy egy hasonló apró bizbasz csipogni fog.

Ápoljuk kertjeinket

Biztos mindenki elábrándozott már, hogy mi az az ideális munkahely, mi az az ideális tevékenység, melyet _igazán_ szívesen végezne. GT például rákhalász lenne a tengeren, én pedig egész sokáig kitartottam amellett, hogy útikönyveket szeretnék írni.
De mostanában bejött egy alternatíva. Egyre többször elgondolkodok rajta, mennyire kellemes lehet kertésznek lenni Visovac-on. Ez egy apró sziget a Krka nemzeti park eldugott hátsó övezetében. Párszáz négyzetméter az egész, van rajta egy ferences kolostor, templommal. Az épület gyönyörű, a körülötte lévő park szintén. Élet is lehet a szigeten, a kolostor hátsó udvarában találtunk focikaput és kosárlabda palánkot is. (Gondolom, amikor elmegy az utolsó látogató, a barátok nyomnak egy-egy derbit.)
A hely maga a nyugalom szigete. Ember alig. Túristaszezonban óránként beesik húsz látogató, 25 perc múlva elmennek és a legtöbb időt egyébként is a múzeumban töltik. Meleg esetén bele lehet csobbanni a vízbe. A munka pedig: isteni nyugalomban gondozni a kertet, figyelemmel kísérni az általunk ültetett növényeket, gyönyörködni a munkánkban.
Nem is kellene semmi más.
Esetleg internet hozzáférés.

Lost4

Anélkül, hogy most túlzottan belemennék a részletekbe, legyen elég annyi, hogy nemsokára kés alá fekszek. (Nyugi, hamarosan aprólékosan megírok mindent, ha lesz egy kis időm.)
Ma mentem volna be a kórházba időpontot egyeztetni valamelyik sebésszel. Ha a volna ott nem lett volna.
Pedig egészen a portáig remekül ment a dolog.
Fél háromkor indultam el a munkahelyről, mert egyrészt dolgozni is kell, másrészt meg feltételeztem, hogy négyig dolgoznak. (Az orvosom is addig szokott.) Annyit tudtam, hogy be kell mennem a beutalómmal a sebészetre, az adminisztráción közölni, hogy az orvosom műtétre utalt be és fel kell sorolnom négy nevet, hogy mely orvosok jöhetnek szóba.
Sajnálatos módon csak a portásig jutottam.
– Kit tetszik keresni? – érdeklődött.
– Az adminisztrációt.
– Micsoda?
– Van nálam egy beutaló. Időpontot szeretnék kérni.
– Akkor sebészeti ambulancia?
– Nem valószínű. Nincs semmilyen sérülésem.
– Akkor csak vizsgálat?
– Az se valószínű. Pusztán adminisztráció.
– Na várjon.
Azzal tárcsázott, majd beleszólt: – Halló, Ambulancia?
Majd pár másodperc után ideadta a kagylót: – Most beszéljen!
– Halló? – szóltam bele.
– Halló, mit szeretne? – kérdezett vissza egy női hang.
– Azt sajnos nem tudom.
– Most szórakozik velem?
– Nem, attól tartok, nem. Tartsa egy kicsit a vonalat – azzal határozottan visszaadtam a portásnak a kagylót.
– Értse már meg, hogy nekem semmi dolgom az ambulanciával.
– Elnézést, Ágika, az úr nem Önöket kereste – szólt bele a kagylóba, majd letette.
– Most akkor mit is akar tulajdonképpen? – nézett rám vádlón.
– Van egy beutalóm egy helyi orvostól. Meg fognak műteni. Időpontot szeretnék egyeztetni egy sebésszel.
– Esetleg van konkrét neve is?
– Igen, négy.
Elővettem a palmtopot, felolvastam a négy nevet.
– XY.
– Szabadságon.
– VZ.
– Szabadságon.
– ZSM.
– Szabadságon.
– KJ.
– Na, ő dolgozik egyedül. Most fogják műteni?
– Nem, előreláthatólag augusztus második felében.
– Ja, akkor nem tudom ki lesz szabadságon.
– Gondoltam. Pont ezért akarok bejutni az adminisztrációra.
– Ja, arra az adminisztrációra? – csapott a fejére – Azok csak háromig dolgoztak.
Három óra húsz volt.
– És akkor most mit csináljak? – tettem fel a költői kérdést magamnak.
– Látja, ezért adtam magának az ambulanciát – atyáskodott.
– Miért, tudtam volna időpontot egyeztetni velük?
– Azt nem. De már csak ők rendeltek egyedül az épületben.
– Hát, köszönöm. Viszontlátásra.