Day: July 4, 2006

A sorozat folytatódik. Pedig annyi bőrt nyúztam már le erről a kórházi bürökráciáról, de még mindig van rajta épp elég.

Ma, mint írtam, egyszerű vérvétel volt műsoron. Bementem és a jól megtanult rutinnal beálltam etikettért a sorba. A hölgy átnézte a beutalómat, majd közölte, hogy sajnos tegnap óta más a beutaló formátuma, így legyek kedves, kérjek újat az orvostól.
Rezignáltan felhívtam a dokit, aki éppen nagyon nem ért rá, mert rendelt. De azért áthívott a másik épületbe, hogy majd intézkedik. Itt elég sokat kellett várnom, anélkül, hogy bármi jele lett volna annak, hogy nekem itt dolgom van. Illetve, dehogy is nem volt jele, felhívott a főnököm, hogy hol a búbánatos cudarvilágba vagyok már. Azt mondtam neki, hogy még én sem tudom.
De pörögtek az események, ahogy lenyomtam a telefont, kijött a váróból egy férfi, hogy ő a Bud Spencer klub elnöke és szeretné, ha a mobilom csengőhangját most rögtön átinfráznám neki. Kicsit megzavart a válaszolásban, hogy pont akkor láttam egy doktornőhöz hasonló alakot végigsietni a folyosón, de győzött a szimpatikus őrültek iránti vonzalmam, így kértem egy emailcímet az úriembertől. (Az infrát még sosem üzemeltem be a ketyerén.)
Innen már csak idő kérdése (sok) volt, mire megjelent a doktornő. Nem hibáztatom, rengeteg beteg várakozott csőledugásra, nyilván ez fontosabb volt mindenkinek. Kaptam egy új beutalót. Aztán eszébe jutott még valami az orvosnak:
– Eddig még nem csináltunk vércsoport meghatározást, ugye?
– Tudtommal nem.
– Kellene.
– Legyen.
– Csakhogy nem tudom, milyen igénylőlapot kellene benyújtanom.
– Izé. Kezdem nem érteni.
– Ráírok egy belső telefonszámot a beutalóra. Az előjegyzőt kérdezze már meg, hogy milyen lap kell hozzá, aztán szóljanak vissza.
– Az etikett igénylés után?
– Az a rendszer tegnap volt. Most már másik van. Ott áll az a sok ember, oda kell Önnek is beállni.
– Értem.
Pedig dehogy. Sorbanállás közben esett le, hogy most akkor mi van? A beutalómra megkapom a kémcsöveket… de ezek még nem jogosítanak fel vércsoport meghatározásra. Ha meglesz az űrlap száma, akkor álljak újra sorba?
Aztán odaértem az asztalhoz.
– Csókolom, a doktornő ráírt egy telefonszámot. Azt kérte, hogy legyen kedves ezen a számon odaszólni neki, hogy milyen űrlapon lehet vércsoport meghatározást igényelni – udvariaskodtam.
– De akkor maga újból sorba fog állni? – látta át egyből az ügyintéző a rekurziót.
– Nem tudom – vontam meg a vállam – tessék felhívni a doktornőt.
– De ennek semmi értelme – dörmögött a nő – meg egyébként is, ez nem változott semmit, a vércsoport meghatározáshoz ugyanaz az egyszerű nyomtatvány való.
Ekkor már nem szóltam semmit, csak meredten fixíroztam a telefonkészüléket.
Végül a nő is fogta a jeleket, felhívta a számot – de nem vette fel senki.
Hirtelen hárman lettünk az asztalnál; megjelent a tanácstalanság is.
– Műteni fogják? – kérdezte végül a hölgy.
– Izé. Nem tudom – válaszoltam. De tényleg. Egy kórházban az ilyesmiket sohasem lehet tudni.
– Mert akkor lenne ez fontos.
– Természetesen.
– Viszont ha műtik, akkor úgyis meghatározzák előtte a vércsoport.
– Nyilván.
– Akkor javaslom, csinálják meg a többi vizsgálatot, erre meg majd később térjünk vissza.
– Rendben.
Pedig dehogy. De már nagyon mehetnékem volt.
Ekkor még segített a rutin, a bejáratnál ülő jegesbácsitól szó nélkül kértem egy sorszámot – és a többi már ment olajozottan. Megpróbáltam mobilon is elérni a doktornőt, de nem sikerült. Mint később kiderült, ekkor még több méternyi csövet kellett leküldenie különböző torkokba.

Most itt állunk. De eltekintve az idióta adminisztrációtól, valami azért már kezd körvonalazódni.
És még az is lehet, hogy itthon van valami igazolásom arról, hogy mi a vércsoportom.

Sajnos nem lakatlan sziget. Rosszabb. Most éppen a magyar egészségügy bürökratikus mocsara.

Még Horvátországban kaptam sms-t az orvosomtól, hogy az ultrahangos vizsgálatra csak augusztus végén lenne időpont, de tudott szerezni helyet egy másik kórházban, július 3-ra. Oké, betelefonáltam a munkahelyemre, hogy egy kicsit késni fogok.
9.45-kor lejelentkeztem a kórház recepcióján. Beletelt egy kis időbe, mire tisztáztuk, hogy ki vagyok és mit keresek ebben a kórházban egy másik kórház beutalójával. De sikerült.
Viszont az éber fiatalember kiszúrta, hogy hiányzik a beutalóról egy körpecsét.
– Sajnos ezt nem tudom elfogadni – nyújtotta vissza.
– ?
– Menjen el az orvosához és tetessen rá pecsétet.
– Ne csinálja már, ez egy sürgős vizsgálat és 10.00-re vagyok kiírva – méltatlankodtam.
Erre elgondolkodott, majd beírt valamit a számítógépbe.
– Üljön le, majd szólítják.
És tényleg. 10.15-kor szólítottak, a vizsgálat is megvolt hamar.
– Üljön le kint, nemsokára megkapja a leletet – küldtek ki.
Leültem, vártam. Befejeztem egy könyvet. Unalomig játszottam egy passziánszt a mobilomon. Lassan eltelt egy óra, már minden utánam jövő megkapta a papírját. Aztán végre sikerült elkapnom az asszisztenst.
– Tessék mondani, mikor kapom meg a leletemet?
– ?
– Tudja, éhgyomorra kellett jönnöm és egy kicsit már éhes vagyok, de nem merek elmenni az ajtó elől – magyarázkodtam.
– Nem maga az, akinek problémája volt a beutalójával?
– Ha arra gondol, hogy hiányzott egy körpecsét, akkor igen.
– Ja, hát maga addig nem fog leletet kapni, amíg be nem szerzi a pecsétet.
– !?!&@!!! – villant meg a szememben.
– De hát mondtuk! – háborodott fel.
– Nem mondtak semmit – jegyeztem meg.
– Akkor elnézést.
Gyors telefon a munkahelyre. Beláthatatlan ideig nem megyek dolgozni. Ma már biztosan nem. Elvesztem.
Telefon a doktornőnek: Tetszik ma dolgozni? Kéznél van a körpecsét? Remek.
Átbumliztam a városon, várakoztam egy kicsit, majd megkaptam végre a kritikus pecsétet.
Visszabumliztam a városon, sorbanálltam egy kicsit és magkaptam végre azt a szájbavágott leletet.

Holnap újból egy hangulatos vérvétel. Igazából ma kellett volna, de nem mertem két ilyen bonyolult dolgot berakni egy napra.
És milyen jól tettem.