Öreg autó bizony vén autó

Tegnap szólt Nej, hogy jó két hete egyszer nem váltott vissza az automata váltó gyorsításkor, csak zörgött. Ránézésre nem egy nagy tragédia, azóta megy minden rendesen, de én egyből a fejemhez kaptam. Eddig kétszer kellett váltót cserélni a kocsiban és mindegyik eset valahogy így kezdődött. Ebben nem is az a 350e forint a durva, amennyibe a csere kerülne, hanem az, hogy nyolc nap múlva megyünk Horvátországba. Arra már nincs időm, hogy most váltót cseréltessek rajta, arra sincs időm, hogy a régóta tervezett automata->manuális átalakítást megcsináltassam – arra meg végképp nem lesz, hogy a régóta érő autócserét le tudjam zongorázni. (Amíg nem rendeződik a lakáshelyzet, egyébként sem akarunk új kocsira költeni.)
Viszont. Mivel maximum 5-600e forintért tudnám eladni, így ha pont Horvátországban romlik el, akkor tényleg egyszerűbb lesz berúgni az árokba, mert a hazaszállítás és a váltócsere már több, mint a kocsi értéke. Persze van esély, hogy kibírja, de azért a betervezett 2000 kilométer körüli távolság nem sok derűlátásra ad okot. A szállás természetesen már ki van fizetve.
Elbeszélgettem a szerelővel, ő is csak annyit tudott mondani, hogy használjuk sokat, ha hibás, legalább itthon derüljön ki. Amikor elővezettem, hogy hová megyünk, meggondolatlanul kibökte, hogy ő is pont arrafelé lesz akkortájt.
– De nem szerelek autót! – rémült meg hirtelen, amint látta, hogy felcsillan a szemem.

Futottam még egy kört, utánanéztem, van olyan, hogy Autóklub Exclusive Assistance biztosítás, pont az, amire szükségem van. Már majdnem meg is kötöttem, amikor kiderült, hogy a max korhatár 12 év – abból meg már kinőtt a kicsike.

Nos, így állunk. Miután a tavalyi egyik nyaralást szintén ez a kocsi vágta tönkre, a másikat az augusztusban beköszöntött október, most megint sanszunk van arra, hogy ne legyen nyugodt a pihenés. Remek bizonytalan döntés áll előttem: a legjobb esetben nem történik semmi, a többi esetben vagy bebukom az egyheti szállásdíjat vagy magát a kocsit.
Remek.

[Update]
Beszéltem a szerelővel, végülis bevállalta az átalakítást nyolc napon belülre. Ez 150e lesz, remekül fog mutatni az Excel táblában a nemrég elkövetett komplett gumicsere és futóműrendberakás 130ezres tétele mellett.
Egész pontosan tudom, milyen érzés szitával vizet hordani.

3 Comments

  1. Ennyiből vehettél volna egy 1.3-as Suszuki Swift Sedant, mondjuk 5 évest. Azzal még 5 évig semmi szopás nem lenne.

  2. Nagyon nem ugyanaz. Ez egy olyan autó, hogy ha jó, akkor nagyon jó. Bazi nagy, kényelmes és kétszáz ló húzza. Ha rossz, akkor meg nagyon drága. És ez utóbbit mindig a legalkalmatlanabb időpontban teszi.
    De Suzukira semmiképpen nem cserélném.

  3. Ja, ok. Nekem kb. 10 éve van Suzukim, s szervízben eddig egyszer voltam, a legelsővel, ami 16 éves volt.
    Nekem ez a luxus. :-)

    Egyébként az 1.3-as Swiftem 93 lóerő, ami azért nem rossz. :-)

Leave a Reply to Meister Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading