Hétköznapi pszichológia 2

Alaphelyzet:

  • Valaki (kolléga, társasházi lakó) rendszeresen nem köszön vissza.
  • Te egy kedves, jóindulatú ember vagy.

Milyen stratégiát alakítasz ki?

  • Berágsz, te sem köszönsz. Ekkor a farok sikeresen rombolt: ha kicsit is, de olyanra formált, mint ő.
  • Továbbra is köszönsz neki. Ebből előbb-utóbb kialakul egy olyan állapot, hogy külön figyelni fogsz rá. Hiszen ha csak egyszer is hibázol, onnantól jogosan mondhatná, hogy ő azért nem köszön, mert te sem. (Legalábbis ezt fogod érezni.)
    Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy sokkal több figyelmet fogsz rászentelni, rá, a sötét bunkóra, mint a rendesebb népekre.

Nos…?

7 thoughts on “Hétköznapi pszichológia 2

  1. Köszönök mindig, mert azt nevelték belém és az a helyes, azt meg leszarom, hogy ő visszaköszön-e. Az az ő problémája, hogy bunkó, nem az enyém. :)

  2. JoeP, a zarojelbol kihagytad: a ceged egyik mindenhato penzugyi embere, es nemet, tehat uber-alles-nagyafa**om-kiralygyerekvagyok.

    Milyen strategiat alakitok ki ilyenkor (egyetertve egyebkent Adi hitvallasaval):

    – Harmadszor is koszonok neki (fogalmam sincs meg ekkor, hogy ki is o, dehat ember ezert koszonok)

    – 5. alkalommal (mikor mar tudom, ki is o) meg mindig koszonok neki, de figyelem a fejtartasat (atnez rajtam)

    – 6x-ra dogoljek meg, ha nem rabaszom a folyosoi ajtot, amikor azt hiszi hogy be akarom engedni – termeszetesen meg mindig mely egyetertesben Adi hitvallasaval :)

  3. Jómagam az ilyennek 3x vagyok hajlandó köszönni, utána nem, hacsak észhez nem tér. Valamint messziről (mert úgysem hallja, vagy úgy tesz) és mások hátának sem köszönök. Nemzetiségtől függetlenül. Szvsz attól nem romlik a neveltetésem, ha a bunkókat kihagyom az üdvözlésből.

  4. Talán attól függ, hogy vesztesnek vagy nyertesnek érezzük magunkat alapvetően.

    Ha nyertesnek, akkor minden alkalommal, amikor köszönünk és ő nem köszön vissza, akkor megállapíthatjuk, hogy ő egy bunkó, mi viszont milyen rendesek vagyunk. Ha egy idő után nem köszönünk vissza, akkor hasonló megállapítás után nyugtázzuk, hogy okkal nem köszönünk, és ennek az oka ő.

    Ha inkább vesztesként gondolunk magunkra, akkor úgy fogjuk érezni, hogy mi teszünk meg mindent, a másik meg semmit mindaddig amíg köszöngetünk. Amikor meg már nem, akkor úgy érezzük magunkat, hogy ránk kényszerítették, hogy mi sem köszönjünk.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *