A vártnál rövidebb kirándulás
















Vasárnap
Nagy lendülettel bele

Érdekes kísérlet lesz: ötnapos túra, mindösszesen egy 25*15*20-as kormánytáskával. A legszebb az, hogy ráadásul a tatyó nem is ruhaneműekkel van tele, hanem kütyükkel – és azok töltőivel. Ez a legdurvább… ahány eszköz, annyi töltő, pontosabban, annyi bazi nehéz töltő.
Amikor mindent kipakoltam az asztalra, a kistáska mellé… elég ijesztő volt. De végül sikerült mindent belepakolnom – igaz az anyagsűrűség odabent leginkább egy fekete lyukéra hajazott.
Aztán most pár keresetlen szó az időjárásról. Marhára örültem a múlt héten, amikor közölték, hogy hétfőtől itt a nyár. Aztán finomítottak, hogy igen, tényleg itt van – de a szerda kegyetlen lesz: hidegfront, esők, hóvihar. Bakker. Pont a hét közepén.
Az eredeti terv így nézett ki:

  • Hétfő: Bp(vonat)-Székesfehérvár-Balatonfüred
  • Kedd: Balatonfüred-Úrkút-Balatonfüred
  • Szerda: Balatonfüred-Keszthely
  • Csütörtök: Keszthely-Balatonszemes
  • Péntek: Balatonszemes-Siófok-Bp(vonat)

A szerdai tüske miatt előrehoztam az indulást vasárnapra. (Habár reggel Pártai Lucia pont a Balatonra és a Kisalföldre ígért egész napos esőt. Viszont a metnet csak az utóbbira. Halvány remény.)
Innentől két tervem volt:

  • B terv: Szerda reggel Keszthelyről hazamenni.
  • C terv: Keszthelyen kibekkelni az ítéletidőt és folytatni tovább a túrát.

Végül mindkét variációt felrúgtam, mert figyelmetlenségből Balatonfüredig vettem meg a vonatjegyet. Ezt égi jelnek vettem és megint nekiálltam szervezni. A Fehérvár-Füred távot már megtettem korábban néhányszor, azt végül ki is hagyhatom. Ezzel megnő a mozgásterem, mert kedd estig el tudok jutni Szemesig.

Élmények a vasúton:
Fehérvár.
Gyorsvonat indul 11-kor Tapolcára. A vonat minden állomáson és megállóhelyen megáll.
Ugye nem csak én érzem az ellentmondást a fenti szövegben?
Elővettem a pda-t, hogy pötyögjek, meg olvasgassak, aztán csörgött a telefon, azt is előhalásztam egy másik övtáskából, aztán megnéztem, hogy működik-e a gps vevő (első övtáska) végül csináltam egy képet a fényképezőgéppel a bringáról (igen, övtáska). Ahogy utána körbenéztem magam körül, úgy elgondolkodtam, hogy miért is csinálom ezt. Itt van szétpakolva egy csomó drága kütyü – és úgy egyébként is, anyagilag nem vagyok rákényszerítve, hogy Isten háta mögötti utakon bringázzak vagy lepukkant vagonokban bumlizzak. A drága szabadidőmben. Fájós bal térddel. Aztán mégis.
(Kicsit olyan ez, mint a horvát topikban rendszeresen fel-felmerülő vita: kemping vagy apartman? Nagyon sokat kellene nyújtania annak az apartmannak, amelyre én lecserélném a kempingezést. Téglaházban egész évben lakhatok – félnomád környezetben viszont csak ebben az egy-két hétben. És az embernek szüksége van változatosságra.)

Útálom… kibaszottul útálom a bizonytalan döntéseket. Balatonalmádi körül nekiállt esni az eső. Ablakon kinézve látszott, hogy Tihany után viszont süt a nap. Variálhattam megint: elmenni most Keszthelyig, feladni a déli partot, helyette visszafelé jönni és benézni Veszprémbe is… vagy kivárni, amíg eláll az eső és ha ez fél három előtt történik, akkor mégis irány a Bakony. Ha nem, akkor szolíd füredi kocsmatúra és csak hétfő reggel megyek Úrkútra.
Fél kettőkor állt el az a dög eső. Adtam neki húsz percet és utánaindultam.

Hát, ember, kegyetlen volt. Ismertem az utat, anno egy Csepel Ladyvel már végignyomtam egyszer. De akkor mindkét lábam használható volt. Most viszont a bal csak követte a pedált, egyedül a jobbal tapostam. Ehhez képest rendes emelkedők voltak: át kellett hámoznom magam a Balaton-felvidéken, utána pedig jött a Bakony. A sok emelkedő között volt két 12%-os is. Két órás szintidőt adtam magamnak a 32 kilométerre – éppen belefértem.
Viszont a falu – hatalmas élmény volt csalingázni a régen látott utcákon. Miután eladtuk a házat, jó félévvel hívott a vevő és nagyon ki volt kattanva. Többször is megemlítette, hogy pusztán a jó szíve miatt nem perel. Pedig amikor végigvezettem őket a házon, elmondtam minden hibáját. Nem tehetek róla, hogy annyira belezúgtak, hogy nem figyeltek. Mindenesetre azóta a környéken sem jártunk – jobb nem bolygatni a dolgokat. Ehhez képest volt most nekem hatalmas élmény álcában végigcsalingázni a falu utcáit. (Álcában: ebben a sapekban és napszemüvegben nem csak Olivér, nem csak Barna, de még jó anyám sem ismert meg. Tesztelve.) Az élmény szószerint katarzis volt: rendszeresen szoktam álmodni ezzel a kilenc évvel (hiszen itt születtek a kölykök, itt lettünk laza, idétlen fiatalokból felelősségteljes szülők) – és álmaimnak mindig az lett a vége, hogy vagy beszöktünk kijavítgatni a ház hibáit és rendszeresen lebuktunk, vagy arra jártam és azt láttam, hogy a ház összedőlt. Ezeknek az álmoknak immár vége – a ház szépen ki lett csinosítva, melléképület is került az udvarba, orgonabokrok a kertbe. Igaz, kint lógott a tábla, hogy eladó. (El is gondolkodtam, hogy kihasználom az álcát és bemegyek szétnézni. Mekkora buli lett volna. Ennél már csak az lett volna nagyobb, ha megvettem volna nyaralónak. Végül is csak 32 km Balatonfüred.)
Mindenesetre nagyon kellett nekem ez a látogatás. Még akkor is, ha a térdem valószínűleg jól meg fogja jegyezni ezt az utat.
Visszafelé érdekes játékot játszottunk. Addig én üldöztem az esőt, Úrkútnál viszont szerepet cseréltünk. Az eső megfordult és gyakorlatilag beállt fölém az esőfelhő. Mint egy régi börleszkfilmben. Baromi kellemetlen volt. Jegesmedvék akartak letépni a bringáról, az egyszem vékony pólómban szarrá áztam, ráadásul a tapolcai úton a szembeszél is feltámadt. Ja, és persze a hegyek sem mentek arrébb és a nedves, hűvös levegő külön felerősítette izületi fájdalmaimat. Tótvázsonyban be is téptem száradni egy kocsmába. Igen, ez is hiányzott. Hanyagul besétálni egy falusi kocsmába, biccenteni a fal mellett ülő bácsikáknak, akiknek ott lóg a fülükben a leltári szám, váltani pár lényegtelen mondatot a csapossal, lerázni a pulthoz támaszkodó félrészeg lejmolóst… igen, ez volt az élet valamikor. Szinte mindig történt valami nem hétköznapi. (És előbb-utóbb meg is fogom ezeket irni.) Ehhez képest teljesen más egy városi kocsmázás, mondjunk a Darshanban… sokkal személytelenebb – mintha az emberek nem vennének részt a kocsma életében.
De a jókedv csak addig tartott, amig ki nem léptem a kocsmából. Az eső ugyanis utolért. Annyira szar lett minden, hogy csak az lebegett a szemem előtt, hogy visszaérjek Füredre. Így azt a meglepit is elhalasztottam, hogy benézzek Hidegkútra régi ismerősökhoz. Angeli, ha olvasod, bocs. Fogunk még arra menni, legközelebb már gyerekekkel.
Eredeti terveimben az is szerepelt, hogy Füreden az Árnyas büfében vacsorázok. Szeretek ott lenni. A tömérdek kocsmából ők az egyetlenek, akik lassan 15 éve nem válnak meg attól a cégtáblától, melyet én festettem nekik. (Igen, tudom, meg fogom írni ezeket a sztorikat is.)
Természetesen az egyre erősebb esőben szóba se jöhetett az arácsi kitérő. Sőt, annyira átfáztam, hogy az első kocsmánál megálltam és bedobtam egy unikumot. (Pedig ezt aztán végképp nem szoktam, amióta a gyomrom béna.) Ez is kocsma volt… de micsoda különbség… Ahogy beléptem, mindenki elhallgatott. A mindenki egyébként csupa roma hapi volt, a fiatal, kötekedő fajtából. Néztek egy ideig, aztán visszafordultak a zenegéphez és nyomatták tovább a Fekete Vonatot. Nagyon gyorsan továbbálltam.
Beérve a városba már csak egy dolog hiányzott a boldogságomhoz: valahol vennem kellett volna két sört elvitelre. Hihetetlen módon, sehol sem volt reklámszatyor – anélkül viszont nem megy az elvitel. The beer doesn’t go home. Végül pont a kemping mellett volt egy nyitvatartó büfé a soron, ott vettem két sörikét. A pultos teljesen meg volt lepve tőlem. Ezt egész addig nem értettem, amíg ki nem néztem a faházam ablakán és meg nem láttam az állandóan nyitvatartó Plust. Pedig már úgy beletörődtem a műzliszelet/sör esti dorbézolásba. Persze, hogy átsétáltam, vettem vacsorára konzerv gulyáslevest, reggelire tejkiflit és úgy általában a következő napra egy marék műzliszeletet.
Az élet szép.
Mindenesetre itt, ebben az alaszkai klímában nehéz elhinni, hogy holnap-holnapután 30 fok feletti hőmérsékletben kell majd tekernem.
Egyébként egész nap kínzott valami déjavu – és csak most, este esett le, honnan: Nyúlcipő. Annyi eltéréssel, hogy én – szemben Harry Angstrom-mel – a család tudtával és beleegyezésével léptem le – és próbálom, legalábbis élmény szinten, visszaidézni ifjabb, kalandvágyó énemet. (Gondolom, nem kell részletezni, mennyivel másabb élmény ugyanez, ha itt lóg a nyakamon a család. Akkor úgy érzem, hogy mindenkivel nekem kell foglalkoznom, én felelek azért, hogy mindenki bírja erővel, hogy mindenki jól érezze magát. Nem mondom, ez sem rossz – de más. Nagyon más. Ahogy ma eláztam, átfáztam, az nem volt semmi. Én bevállaltam, mert kihívás volt. Ha gyerek is van, tuti nem vállalom be, mert nem biztos, hogy agyilag bírná – neki ugyanis nem lesz meg a motivációja.)

Végül a számok:
A tegnap felszerelt kilométerórán egyből fel is ugrott a maximális sebesség 60 káemhá fölé.
A teljesítmény értékeléséhez vedd figyelembe, hogy szakadó esőben száguldottam ezt a rekordot. (Hja, időnként furcsán ütközik ki, hogy nem akarok öregember lenni.)
A fontosabb értékek:

  • megtett út: 80.5 km
  • max sebesség: 60.5 kmh
  • átlag: 19.1 kmh
  • idő: 4.12 ora

Hétfő
Bevert fejjel vissza

Most már pontosan tudom, milyen érzés jégveremben aludni. Az este kimosott cuccok is csuronvizesek maradtak. Bár az is kész csoda, hogy nem fagytak keményre.
A térdem… botrányos. Felállni alig bírtam. Nem tudom, mi lesz. Megyek pár kört és majd eldöntöm, hogy tovább vagy haza – gondoltam fogmosás közben. Aztán forróvizes áztatás, fájdalomcsillapító kenőcsök – és már tudtam is rendesen járni. De bringázni nem. Mentem vagy ötszáz métert Tihany felé, majd bánatosan visszafordultam és becéloztam a vasútállomást. A ‘bánatos kifejezés sajnos nem csak egy odavetett jelző volt – nagyon közel voltam a síráshoz. Itt van minden, ez az előkészített hét – és erre a tegnapi borzasztó esős, vacak nap után, amikor jön a jó idő és kezdődne az élménybringázás – mehetek haza. De ami a legrosszabb, hogy nemcsak ennek a bringázásnak lőttek, hanem valószínűleg a nyárnak is, sőt, az is benne van a pakliban, hogy a kerékpárnak is, örökre. Úgy tudom, porcot nem lehet visszanöveszteni. Apropó, nem tud valaki egy jó sportorvost, csontdokit vagy vajákost?
Valahol ez most már azért nagyon undorító. Lassan minden jó kiszorul az életemből. Enni, inni már régóta nagyon kevés dolgot vehetek magamhoz – és így is, annak ellenére, hogy reggel-este szedem a gyógyszert, így sem lehetek biztos, hogy nem tör rám metsző éjszakai gyomorfájás. Emiatt persze már eleve félek az éjszakáktól – ami nem a nyugodt alvás előjele. Ha sem alkohollal nem tudok lazítani, se sporttal, akkor fogalmam sincs, hogy fog levezetődni a bennem lévő feszültség. Arról nem is beszélve, hogy időnként tényleg komolyan elgondolkodom, hogy mi örömöm akad még az életben.
No, önsajnálat off.
Beszéljünk inkább arról a tréfarépa vadbaromról, aki kulcsrazárta belülről az utolsó peron ajtaját. Emiatt végig kellett kinlódni magam bringástól az utolsó kocsin. Aztán a peronon ácsorgott egy faszi, pont ott, ahová a kerékpárt támasztani lehet. Ja, nem mondtam még, a kocsi egyébként teljesen üres volt. Végül rájött ő is, hogy útban van, ezért bement leülni. Pont arra az egy szem helyre, ahonnan szemmel lehet tartani a gépet. Mondam már, hogy a kocsi teljesen üres volt?
Vagy beszéljünk arról, hogy megdöbbenve láttam, lebontották a Határ-csárdát. Oké, nem volt egy túl elegáns épület, romantikusnak sem volt mondható, egy ronda zöld-alumínium akvárium volt Káptalanfüred és Balatonalmádi között. De különleges története volt. Az elődjét egy ravasz kocsmáros direkte a járási határra építette. A vonal a kocsma közepén húzódott. Aztán csak egy őrszem kellett, aki beszólt a kocsmába, hogy merről jönnek a pandúrok. A betyárok csak átültek a túloldalra aztán folytatták az ivászatot. Nem ritkán úgy, hogy az asztal túloldalán a pandúrok ittak – mást úgysem tehettek. Remélhetőleg, amit helyette építenek, az is valami kocsmaszerűség lesz – már csak a történet miatt is: ez egy olyan hely, ahol kocsmának köll lenni.
De az sem rossz, hogy Almádiban kíváncsi voltam, mi lett az Auróra szálló új neve. Amikor melléértünk kitekert nyakkal felnéztem. Az új név, jelentem, T-mobile.
Láttam még a vonatból, hogy vasárnap délután több strandon is berakták a stégeket. Én pedig vittem fürdőnadrágot, hogy a hétfői/keddi kánikulát meglovagolva csobbanjak egy korait a Balcsiban… de már megint a szívemet fájdítom.
Nézzük inkább a jó dolgokat:

  • Szemmel láthatóan egy túra volt a lábamban – köszönjük meg a szeszélyes időjárásnak, hogy rákényszerített arra, hogy ez az egy túra az úrkúti legyen.
  • Nem volt defektem.

Mi volt még? Ja, vasút. Visszafelé a Fehérvár-Budapest járaton nem lehetett lekapcsolni a fűtést. Ma, a kánikulában. Ha ezt hozzácsapom a tegnapi napomhoz, átlagban pont jó hőmérséklet jön ki.

Végül innét üzennék a Puskás Tivadar távközlési technikum diákjainak, hogy a kerékpárút nem azért van, hogy birkacsorda módjára megszállják. És ha egy kerékpáros szóvá teszi, hogy a sokadik csengetésre sem hajlandóak elengedni, akkor nem kurvaanyázni kell, hanem a “bocs” hangalakot képezve félreállni.

17 Comments

  1. Ejj rossz olvasni, hogy a szemunk lattara mesz tonkre :/

  2. Ne is mondd. Most olvasgatok porckopásról az Interneten és azt írják, hogy igen, bizony-bizony, egy bizonyos életkortól ez már természetes. A gond csak az, hogy ez a bizonyos kor az 50-60 év.

  3. Van vmi “porcizé” (bocs) az egyik barátom szedett ilyet és használt neki műtét után. Megkérdem…

  4. Nézd a dolog jó oldalát… csütörtökön sörözés közben mesélhetsz részletesen… ;)
    Egyébként ettől függetlenül felnézek rád, az én kerékpáros eredményeim egy tizedessel arrébb lennének (és nem a jobb eredmény felé…)

  5. zsolo:

    Ha a Condrosulfra gondolsz, arról már hallottam. Attól tartok, itt az kevés lesz. Holnap megyek el orvoshoz, utána többet fogok tudni.

  6. BB:
    Persze, elmegyek csütörtökön, de nem tudom, mennyire fogom tudni felturbózni a kedvemet. (Most borítottam ki a mosogatóba egy üveg sört. Szokatlanul erősen bejelzett a gyomrom.)
    Az eredmények meg… jó kerékpár kell, amellyel élvezet hajtani. Aztán jönnek majd az eredmények is.

  7. Hali,

    A térdeddel kapcsolatban a legjobb magánklinika:
    Sanitas
    Bp. VI.ker. Eötvös u. 29.
    Tel: 332-5561

    Ez Dr. Hangody László klinikája akihez a fél világ jár térdügyekben.

    üdv
    Zoli

  8. Köszönöm Zoli, nagy vagy. Utána néztem a neten, tényleg jónak mondják. Csütörtök délutánra be is jelentkeztem.

  9. Hali,

    Érdemes olyan 1/2 5 körül odamenni, ha emberi időben sorra akarsz kerülni. Tegnap már 1/4 5-kor is sokan voltak.

    üdv
    Zoli

  10. Azt mondta az asszisztens, hogy 17.45-re írt be.

  11. Joe

    A terded nem biztos, hogy az, amire gondolsz. Lehet, hogy van abban tobb is, csak nem kene eroltetni annyira. Azaz meg lehet tenni 6 ora alatt is azt a tavot.

  12. JoeP

    Mielott vegleg leirod a terded, probalkozz kicsit. Tavaly en is azt hittem, hogy itt a vege, aztan csak pihentetni kellett es fokozatosan terhelni. Lehet, hogy sok volt neki a 80km (emelkedokkel tuzdelve) 4 ora alatt? LEhet, ha 6 orat adsz neki, sokkal jobban lenne. Meg persze a hideg sem tett jot neki, ez is teny. Nem vagyok orvos :), csak azt mondom a nagy/hirtelen terhelestol is ki lehet.

  13. Nem ilyen egyszerű. Áprilisban volt egy hét, akkor bemelegítettem rendesen: 30-50 kilométeres túrák a városban, illetve körülötte, a végén emelkedőkkel is. Utána jött május első hetében az egri út, az után kezdett fájni a térdem – és ez nem is múlt el, hiába pihentettem 3 hétig. Pedig kenegettem is Árnika krémmel meg Fastum géllel. Ahogy indultam vasárnap a Déli pályaudvar felé, már a körútnál ismét fájt a térdem. (Az már a saját őrültségem, hogy ennek ellenére lenyomtam azt a 80 kilométert. Túlságosan bíztam a krémek fájdalomcsillapító hatásában.)

  14. A fajdalomcsillapitas nem gyogyit. :)

  15. Nem is akartam pont ezen a héten meggyógyulni.:) Most álltak össze a csillagok, erre a kirándulásra (kényszerszabira küldtek, az idő is jónak tűnt, otthon is elrendeztem mindent, még a szállás sem probléma az elő-előszezon miatt) – én egyszerűen végig akartam csinálni ezt a túrát. Aztán úgy gondoltam, hogy majd otthon nyalogatom a sebeimet.

  16. Bejött a térdspecialista? – Nekem sem tökéletes a térdem, de még nem találtam olat, aki tudott volna segíteni a kár a legcsekélebb mértékben is.

  17. Még nem tudom. Három gyógyszert írt fel, melyet 3 hónap alatt kellett volna beszednem, majd ugyanezt megismételni. Mivel mindhárom gyógyszer erősen igénybe vette volna az emésztőrendszert, nekem pedig egész komoly bajaim voltak emésztésileg – augusztus végén műtötek és még mindig csak lábadozok – így elhalasztottam a gyógyszeres kúrát télre.

Leave a Reply to suf Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading