Kívül? Belül?

Szeretek időnként az abszurditásig elvinni gondolatmeneteket. Érdekes feltételezések jöhetnek ki belőle.

Biztos mindenkivel fordultak már elő olyan esetek, melyekről csak utólag derültek ki, mennyire sorsfordítóak voltak.
Elmesélek kettőt.

Az általános iskolai biológiatanárom egyike volt a legelviselhetetlenebb szipirtyóknak. Jó ötvenes, szikár, affektáló hiszterikát kell elképzelni. Egyik órán elkövettem azt a mókát, hogy pióca helyett piócakarikatúrát rajzoltam a munkafüzetbe. Ez egy vigyorgó gilisztaszerűség volt, mely úgy tekeredett, hogy leírta a saját nevét. Annyira tetszett, hogy megböktem a padtársamat, nézze meg, mit alkottam. Ezt vette észre a tanár és dühösen elindult felém. Gyorsan nekiálltam radírozni, de mire odaért, megmaradt még a vigyorgó fej és annyi a szövegből, hogy ‘Pi’. A véncsajnak persze egyből beindult a piszkos fantáziája és hatalmas rikácsolást csapott. Fülemnél fogva kirángatott a táblához, kérdezett néhány érthetetlen dolgot, majd beirt 3(!) elégtelent a naplóba. Egyet, amiért megszentségtelenítettem a munkafüzetet; egyet a feleletért és valami lehetetlen indokkal adott egy fekete pontot is, mellyel megint összejött egy karó. Végül közölte, hogy az ilyen söpredékkel nem szokott szórakozni, év végén simán meg fog buktatni.
Beszartam, na. Egész addig nem érdekelt különösebben az iskola. Félgőzzel is sikerült elérnem azt a célt, hogy négyesnél rosszabb jegy ne legyen az ellenőrzőmben. Ebből kifolyólag mindegyik átlagom 4.0-4.2 közé szórt. (Igen, néha túlspiláztam a dolgot és becsúszott egy-két ötös is.)
A tragédia után ez gyökeresen megváltozott. Mentálisan sebességet váltottam és a fenyegetettség valami hihetetlen dolgokat produkált. Magamtól kitaláltam, hogyan lehet hatékonyan tanulni és tökéletesen alkalmaztam is a módszert. Év végére 4.8-as átlagot szórtam. (Sajnálom, de a torna és az ének soha sem ment igazán.) Igen, jól sejted: biológiából is meglett az ötös.
És persze ha már rájöttem a módszerre, később is ezzel tanultam. A lusta disznóból éltanuló lett.

A másik történet jóval később esett meg. Veszprémben dolgoztam a távfűtésnél. Szilveszteri buli volt, 1995-ben. Nehéz december volt, akkor próbáltam kiutat találni abból a lehetetlen anyagi helyzetből, amelybe belekeveredtünk. Ilyeneken gondolkodtam, hogy hogyan lehetne növelni a másodállású vállalkozóként szerzett bevételeket, illetve hogyan tudna Nej Gyes mellett valami pénzt keresni. Szóval a probléma adott volt, de a megoldást csak az akkori keretek között kerestem.
Aztán az – egyébként meglehetősen szolíd – céges szilveszteri buliba beállított a fűtőmű korábbi igazgatója és valahogy beszélgetni kezdtünk. Mindketten spiccesek voltunk már valamennyire, emiatt jóval őszintébbek is voltunk, mint amennyire az ember felszínesen szokott lenni. Ő mesélt arról, hogy a gyerekei itthagyták, Pestre költöztek, mert ott van az élet, én meg panaszkodtam arról, hogy milyen hülye helyzetbe kerültünk. Ezzel el is ment az este. Nekem tíz óra körül indult az utolsó buszom, siettem haza, mert azért a szilveszter éjszakát csak Nejjel akartam tölteni.
Havas tél volt, sötét is volt, a pezsgők/tömények is megtették a magukét – elbóbiskoltam a buszon. És spiccesen, félálomban összekeveredett fejemben a két téma és megszületett a megoldás: nekünk is Pestre kell költöznünk. Hazaértem, a hideg szélben a séta kijózanított, éjfél után pedig szóltam Nejnek, hogy te, meg kellene valamit beszélnünk. A többi már ismert.

Ilyen sztorikból legalább egy tucatot tudok felsorolni. Mindegyikben közös, hogy látszólag jelentéktelen esetek, de szószerint megforditották a sorsomat.
El lehet meditálni: véletlen? Vagy a sors keze? Ha az első, akkor annyi van, hogy szerencsés vagyok és kész.
Sokkal érdekesebb végigmenni a második feltételezésen. Ugyanis ez egyben azt is jelenti, hogy létezik valamilyen őrangyalszerűség, mely foglalkozik velünk.
Ha logikusan gondolkodunk, két aleset lehetséges: a gondoskodó szellem kívül van… vagy belül.
És ez a nagyon nem mindegy.
Ha ugyanis külső, akkor ez azt is jelenti egyben, hogy létezik valamilyen felsőbbrendű szellemi szféra, mely törődik azokkal, akik a mostani formánkban élnek. Az se kizárt, hogy a halál csak átmenet egyik formából a másikba.
Ha viszont belső, akkor teljesen más a helyzet. Azt jelenti, hogy agyunknak vannak olyan mechanizmusai, melyekről fogalmunk sincs. Olyan mechanizmusok, melyek vagy nagy vész esetén aktiválódnak és “erőltetik meg magukat” (a la Mrozek), vagy bizonyos elernyesztett állapotban képesek döntő lökést adni a tudatos énnek. Gyakorlatilag átkattintják: amit korábban elképzelhetetlennek tartott, hirtelen magától értetődő lesz.
Ez viszont tiszta biológia – ekkor a felsőbbrendű szellemi szféra nem létezik, csak az agy rejtett képességei szabadulnak fel olykor.

Érdekes szituáció. Persze a válaszra még várnunk kell egy kicsit.

6 Comments

  1. Egy következő bejegyzésben elárulod a hatékony tanulás módszerét? Vagy szabadalmaztatni akarod? :)

  2. Semmi különös. Úgy vélem, akit már megérintett egy vizsgaidőszak szele, az már rájöhetett magától.
    Arról van szó, hogy el kell készíteni a tananyag térhálós vázlatát. Kiszedni a fontosabb elemeket és egy gráfszerűségben ábrázolni a kapcsolataikat. Ez gyk. egy csontváz. Ha ez megvan, akkor szépen lehet ráaggatni a húst, az inakat… azaz kidolgozni, mi van az egyes rácspontok mögött.

  3. Érdekes megközelítés.. :) Nagy életművész vagy Te JoeP. ;)

  4. Szerintem mindkettő. Vannak rajtam kívülálló dolgok, amelyek finoman terelgetnek ide-oda, akármennyire is kerülném őket előbb-utóbb szembe fognak jönni. De még mielőtt rákennék mindent erre, és lerúgnám magamról a felelőséget be köll vallani, hogy az út, amit bejárok, ahova, meg ahogy lépek az a saját döntésem következménye.
    Vagymijaszösz.

  5. A döntés a tiéd – és persze a felelősség is, ez nem kérdés.
    Ami érdekes az a gondolatmenet, amely elvezet a döntésig. Azok a hatások, melyek a döntés előtt érnek és esetleg megváltoztatják a hozzáállásodat.

  6. Hello!
    nagyon érdekes ez a bejegyzés(is)!

    Tudtad, hogy ezt a bizonyos térhálós módszert tanítják az agykontroll tanfolyamokon is???
    Ettől függetlenül (meg a letudott x vizsgaidőszak ellenére is)még mindig baromi nehezen tanulok :(

    a gondoskodó szellemről: akár kívül, akár belül de létezik… talán mind a két “helyen”

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading