Harry Potter. Persze.:)

Múlt héten kormánytáskát szereltem a bringára. Jó is lett… eltekintve attól, hogy nem maradt hely a kormányon a lámpának meg a kilométerórának. Mondjuk a helyzet nem tűnt tragikusnak, gyakorlatilag le kellett volna tekercselni a régi bandázst és úgy visszarakni, hogy 3-3 centivel arrébb végződjön. Meg egyébként is, két év alatt már annyira szétcsúszott, hogy tényleg ráfért – dacára annak, hogy ragasztott volt.
Nem egy nagy ügy. Csakhogy férfiasan be kell ismerjem, kora gyerekkorom óta fóbiáim vannak mind a madzagoktól, mind a szalagoktól. Hexameterekben verset írni hamarabb tanultam meg, mint cipőt fűzni. Éppen ezért örültem meg, amikor megláttam a HP árlistájában, hogy vállalnak bandázs újratekerést is.
Igen. Pénteken be is rongyoltam. Azt mondták, keddre meglesz. Nem örültem nagyon, mert itt volt a hosszú hétvége… de úgyis esőt mondtak, tehát végül otthagytam. Ma mentem érte, olyan hat óra magasságában… és a bringa ugyanúgy volt betámasztva a sarokba, ahogy hagytam. Bár nem vagyok egy dühöngő alkat, de valószínűleg érződött némi neheztelés a hangomban. Jöjjek vissza egy óra múlva. Oké. Elmentem, megvacsoráztam a Darshan-ban. (Valahol ez is egy élmény volt. Ezeréves, olajfoltos, rojtosra szakadt melegítőben beülni egy étterembe vacsorázni.:)
Aztán visszamentem és a bringa készen volt. Amikor megkérdeztem, mennyivel tartozok, a srác megvakarta a fejét, majd közölte, hogy mivel úgyis késve csinálták meg, így semmivel.

Gratulálok, fiúk. Vesztett helyzetből fordítottátok meg a meccset.
A vacsora közben megfogalmazott vitriolos mondatok pillanat alatt foszlottak semmivé.