Férfiember főz

Fél egykor már itthon is voltam és miután átfuttattam tekintetemet a konyhán, úgy döntöttem, nem rendelek kaját – megpróbálok összeütni valami gyors finomat.
A nulladik lépés ilyenkor meggyőződni, hogy van-e a hűtőben sör vagy valamilyen könnyű rozé. Ez a lelke a konyhai szorgoskodásnak. Bor kóstolgatása mellett az ember még a hagymát is mosolyogva reszeli.
Megpucoltam és kockára vágtam két fej krumplit, beledobtam az előmelegített olajba. Amíg a vízmolekulák enyhe sistergéssel jelezték méltatlankodásukat, hogy el kell hagyniuk a krumplit, addig lepusztítottam a hűtőt: kikaptam a maradék húsvéti sonkát, a Szlovákiából maradt parasztkolbászt, újhagymát szárastól és egy darab paprikát. Mindet összevágtam egy tányérba és ráborítottam a félig átsült krumplikra. Amíg azok elmagyarázták az újonnan jötteknek, hogy mire számíthatnak az edényben, felvertem három tojást és borítottam bele egy kis delikátot. Amikor a krumplik kezdték elérni az őzbarna színt, ráborítottam a tojást és behunyott szemmel elhajítottam valahová a fakanalat, nehogy kísértésbe essek és megkeverjem a trutyit. Amikor szépen átsült a tojáslepény, kicsúsztattam egy tányérra, szedtem mellé csemege uborkát, kiflit, töltöttem egy újabb pohár bort és lassan, módszeresen megebédeltem.
Elismerem, az étel nem a szakácstudomány csimborasszója, de nagyon jól esett. Pont annyi erőm maradt utána, hogy egy fél pohár bor mellett megírjam ezt a bejegyzést és azt hiszem, el is megyek egy röpke délutáni szundikálásra.
Az élet szép.

7 Comments

  1. Egészségedre.
    A bor után sajnos vérszemet szoktam kapni, és az apai ágon öröklődő balról jobbra minden második érdekes fűszer stratégiát is alkalmazom. ;)

  2. Köszi.:)
    Azt én még a vegyészmúltamból megtanultam, hogy az ún. koporsón található tetszőleges vegyszerek közül _bármelyik_ ötöt összeborítva, szürke trutyit kapunk. Ugyanez érvényes nagyjából az ad-hoc fűszer keverésekre is.

  3. Hmmm. Ilyen regenerálódás kéne nekem is a sokhavi betanulás fáradalmait kipihenendő.

    De sonka, kalbász, rántotta, rozé… nem kíméled a gyomrod a nagy hurut után.

  4. A mennyiség a lényeg, az meg kevés volt.

  5. Sikerülni szokott bennmaradni a négyfűszeres határon.
    (És megint éhes lettem, nem jó ez így.)

  6. Ha már főzőcske, hadd ajánljam jó barátom oldalát, hasonló írásokkal (valamint sok egyébbel is, szerintem remekül ír).
    Ímhol: http://flotas.srv.hu/
    Hogy magamat is fényezzem, az egész oldal kőkorszaki html. Kb. 8 éve csináltam, full browser kompatibilis (volt már akkor) :)
    Mi lenne, ha még értenék is hozzá? :D

  7. JoeP: hú de irigyellek most :)

Leave a Reply to JoeP Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading