Bérlet

Lassan nyithatnék egy külön kategóriát a BKV-s írásoknak.
Múlt héten nem igazán voltam beszámítható, a hétfő pedig 6-ára esett. Ez egyben azt is jelentette, hogy rögtön reggel bérletet kellett volna vennem. Piszok hosszú sor állt a Határ úti állomásnál. Amíg ácsorogtam, benéztem a pénztárcámba… nos, majdnem üres volt. Automata… az nincs még a környéken sem.
Gyorsan stratégiát váltottam. Veszek itt egy jegyet, az újpesti végállomáson már van automata, ott veszek ki pénzt és veszek bérletet. Ez azért is jó, mert a Határ úti jegyautomatánál sokkal rövidebb sor állt – és gyorsabban is haladt. Amikor sorra kerültem, akkor láttam, hogy nem véletlenül: az automata válogatás nélkül minden pénzérmét visszadobott. Mehettem vissza a bérletes sor végére. (Itt már komolyan elgondolkodtam, hogy egy nagy nekifutással áttörök az ellenőr kordonon.)
Amikor sorra kerültem, a nő elnézést kért és elment telefonálni. Ha jól láttam, az előttem kiadott ÁFÁ-s számlát ellenőrizte(?) le. Pár perc múlva már kérhettem is. A biztonság kedvéért még megkérdeztem, hogy lehet-e kártyával fizetni, de nyilván nem lehetett.
A többi már rutinmunka volt. Vettem egy jegyet, elutaztam Újpestre, vettem ki pénzt, végigálltam még egy kilométer hosszú sort (ugye idén már lassabbak a sorok, mert az utasok zöme ÁFÁ-s számlát kér) – és már volt is bérletem.

Eddig azért kimaradtam ebből a toszulásból, mert mindig időben vettem meg a bérletet. Most úgy alakult, hogy nem tudtam – és megtapasztaltam, mennyire átüt az ügyfélcentrikusság a cégen.
Hogy egy kifejezetten forgalmas csomópontban nem működik az egyetlen jegyautomata azon a napon, amikor várhatóan hatalmas tömeg fog sorbaállni… hogy ha már nincs közel-távol bankautomata, akkor esetleg megoldanák, hogy bankkártyával is lehessen fizetni, elvégre nem mindig van az embernél húszezer forint a család bérletszükségletére… eh, biztos én vagyok a hülye, már megint álmodozom.

6 Comments

  1. Nekem viszont nagyon kellemes élmény volt, hogy a Nyugatiban lehetett kártyával fizetni a vonatjegyért.

    Egyébként érdemes hosszabb távra előre megvenni a bérletet, pl. a 6*30 napos decemberi/júniusi megvásárlásával el lehetett csúsztatni az áremelést. Azért csak lehetett, mert megszűnt, és már csak 3*30 napos van, de még ez is jobb, mint a semmi. A másik lehetőség a kedvezményes éves bérlet, de azt nem lehet visszaváltani, ha úgy adódik.

  2. A kevert stratégiák jegyében én helyettetek is szivatom a BKV-t és nem veszek bérletet. Igaz keveset utazom, azt is jobbára felszínen. Ha elkapnak, akkor “becsületesen” fizetek. Nekem is van egyenlegem, egyébként alacsonyabb mint a tiétek…

  3. Pix:
    Régebben én is űztem ezt a sportot, de ma naponta hat vonalon utazom, itt már elég rizikós. Nagyjából ugyanez igaz a családra is.

  4. Ez a 3*30 napos elgondolkodtató. Hosszabb nem, mert nem minden hónapban veszünk bérletet. Nyáron nyaralások, kerékpározások, gyerekek nagyanyókhoz adása miatt mindig variálunk.

  5. a 30 napos bérlet (habár kisebb intervallumot fed le, mint a “rendes” havibérlet), pont ezért jobb. Akkor veszed meg, mikor kicsi a sor.

Leave a Reply to eti Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading