Közgyógy

Miután a Telki kórházban úgy félrecsúsztunk a múltkor, kaptam egy nevet és egy telefonszámot: állítólag a doktornő igen otthon van ezen a területen. Egy próbát megér.
Hétköznap késő este hívott be, mert akkor volt ügyeletes. Kicsit furcsa volt a Telki után, hogy a tévénéző társalgóban ültünk le beszélgetni. Körülöttünk öreg brazilsorozatfüggők szívták magukba a napi fejadagot. A fülük botját sem mozgatták, amikor mondjuk a székletem konzisztenciáját elemeztem plasztikus kifejezésekkel.
Persze elkövettem egy akklimatizációs hibát. Az utóbbi egy évben szinte csak magánorvoshoz jártam, így a beszélgetés végén megkérdeztem, hogy hogyan rendezzük el az anyagiakat. Hirtelen megfagyott a levegő. Még a sorozatfüggőknek is megrebbent a szemöldökük. Ilyesmire nincs szükség – mondta hidegen az orvosnő.
Remek. Ez után a közjáték után még én érezhettem magam zavarban. Hiszen már el voltam rontva a magánorvosokkal. Hiszen áthágtam egy nagyon kényes közellátási szabályt. Rákérdeztem a pénzre, ahelyett, hogy tudomásul véve, hogy az ellátás ingyenes, megpróbáltam volna besaccolni a tarifát és beleerőltetni a pénzt a hölgy zsebébe. És egyáltalán nem biztos, hogy ez tényleg így is van. Lehet, hogy ez a doktornő pont az a kivétel, aki tényleg nem fogad el pénzt – és ebből következően minden alkalommal át fogunk esni ezen a kínos közjátékon: megpróbálok majd hálás lenni, ő pedig megsértődik.
Ne mondja nekem senki, hogy ez így normális.
Na, mindegy. Elküldött vérvételre illetve bekért egy székletmintát.
Erős heteim jöttek, nem tudtam elmenni. Legalább azt megpróbáltam kinyomozni, hogy mikor van rendelés a laborban. Az intézetnek gyönyörű weblapja van. Akad rajta minden: az intézet története, szervezeti felépítése, remek képek az egyes helyiségekről, szóval le a kalappal. Csak éppen az nincs rajta, hogy az egyes részlegeken mikor van rendelés.
Kiindulva abból, hogy éhgyomorra kell menni, valószínűsítettem, hogy inkább reggel lehetnek nyitva. Úgy gondoltam, hogy odamegyek fél nyolcra, az olyan szimpatikus időpont.
Csakhogy előtte még elő kellett állítani a székletmintát. Utoljára gyerekkorban csináltam ilyet, akkor ez még nem volt probléma. De belegondoltam este, hogy milyen munka lesz reggel a vízzel feltöltött vécécsészéből kihalászni a bálnát… nem aludtam nyugodtan.
Ha nem haragszotok, a részletezéstől eltekintenék.
Végül fogtam reggel az értékes kis csomagot és elballagtam az intézetbe.
Az ‘A’ épület aulájában személyesen Jenő fogadott, egy hevenyészett íróasztal mögött. Gondoltam, jó fiú leszek.
– Jó napot kívánok. Merre van a vérvétel?
– Jeges poharat kér? – kérdezett vissza.
Hoppá. Én utoljára akkor láttam jeges poharat, amikor egy étteremben abban szolgálták fel a vilmoskörtét.
– Jó lesz az nekem? – óvatoskodtam.
– Sima vérvétel lesz?
– A legsimább.
– Akkor nem kell. Itt egy sorszám, a folyosó végén balra.
Nyolcas sorszám. Szép. Kellemesen egyszámjegyű.
A váróhelyiség viszont tele. Megálltam az ajtóban. Szinte abban a pillanatban kijött egy fehérköpenyes nő.
– Hatos sorszám? Sehol? Esetleg a hetes? Papír? – broadcastolt körbe.
Papírom volt, odaszóltam neki, de mire átértem a várószobán, már bement. Nem gond, igaz, a törzsbetegek egy cseppet röhögtek rajtam, de nálam volt a nyolcas sorszám, tudtam, a következő úgyis én leszek.
Időközben megérkezett egy banya, a férjével. Ő nem úgy gondolta. Leadta a kabátját a férjnél, átverekedte magát a várószobán, egészen a rendelő ajtajáig. Majd ott megállt – elzárva az utat. Ugyan próbáltak kijönni korábbi betegek, de a nő keményen tartotta a pozícióját.

    Megjegyzés: És még én szoktam dühöngeni, hogy milyen a városban a közlekedési kultúra. Hogy mindenki furakodik az autójával. Hogy pár másodperc előnyért ölni tudnának az emberek. Hogy képtelenség sávot váltani, mert mindenki összeszorított foggal őrzi a pozícióját. Hát, nem. Nem a közlekedési kultúra vacak. Itt az emberek mentalitása katasztrofális. Ez a banya, amikor odacövekelte magát az ajtóba, hogy nyerjen a többiek rovására öt percet, ugyanazt testesítette meg, mint az az autós, aki a kanyarodósávban hajt előre majd próbál elől bepofátlankodni.

Újból kijött a fehérköpenyes – pontosabban megpróbált kijönni, aztán inkább átkiabált a nő válla fölött:
– Tízes sorszám? Tíz feletti?
Gyorsan keresztülvágtam a termen.
– Nálam van a nyolcas! – sikoltottam.
– Maga merre járt eddig? Elcsászkálnak, aztán nincsenek itt, amikor hívják őket – zsörtölődött.
A banya végre beadta a papírjait, elvonult az ajtóból. Nem sokkal később behívtak. Ledobtam a kabátomat, nyújtottam a jobb kezemet, amelyiknél tisztábban látszik az ér. A nő nem is vacakolt sokat, dörzsölt, döfött. Közben beszélgettünk:
– Etikettpapírja van? – kérdezte társalgási stílusban.
– Hogyan lenne?
– Pedig kell. Anélkül nem vehetném le a vért sem. Ha végeztünk, menjen el a ‘C’ épület adminisztrációs részlegéhez, kérjen egyet és hozza ide.
– Rendben. Nem tudja, hol lehet székletmintát leadni?
– Az is lesz? Tenyésztős vagy bevizsgálós?
– Izé…
– Dobozba kellett bejuttatnia a mintát vagy üveglapra?
Úristen, mekkora perverzek ezek.
– Dobozba.
– Ahhoz külön papír kell.
– Dehogy. Ott van az előző papír hátoldalán.
– De az csak nekünk szól. Kell a Köjálnak is.
– Jaj.
– És ne felejtsen el ahhoz sem etikettet szerezni.
Irány a ‘C’ épület. Némileg megnehezítette a helyzetet, hogy a bejáratnál csak két tábla volt: ‘A’ épület balra, ‘B’ épület jobbra. Úgyis rámfért egy kis friss levegő, körbesétáltam az udvart. ‘C’ épület nem volt. Végül bementem a ‘B’ jelűbe. Porta, recepció.
– Jó napot kívánok. Valami bizarr okból kifolyólag a ‘C’ épületet keresem. Nem látták errefelé?
– Dehogynem. Pont ott vagyunk.
– Nem ‘B’?
– Nem. Ez a ‘C’. Ezen keresztül lehet bejutni a ‘B’-be.
– Aha. Etikett?
– Ott, szemben.
Ekkor még nem tudtam, mekkora szerencsém volt. A pultnál ketten álltak előttem. Csak. A nap során többször is elhaladtam e mellett a pult mellett, rendszeresen 20-30 ember állt akkor már sorban.
– Vérvételen voltam. Etikettre lenne szükségem.
– Orvos neve?
– XY.
– Mennyit kér?
– Mennyi a maximum adható?
– Három.
– Akkor annyit.
– Meg kellene székletmintához is.
– Ahhoz nem adunk.
– De a laborban azt mondták, hogy kell.
– Nem kell. Elég a papír hátoldala.
Hát, jó. Visszablattyogtam a laborba, leadtam egy etikettet.
– Azt mondták, hogy a székletmintához nem kell – vetettem oda.
– Dehogyisnem! – vadult be a nő – Ki mondta ezt a marhaságot?
– Az a nő, aki az etiketteket állítja ki.
– Az csak egy adminisztrátor. Kinek hisz maga, egy adminisztrátornak vagy egy szakembernek?
Komolyan zavarba jöttem. Jelen szituációban ez nem tűnt egyszerű kérdésnek.
– Akkor most hol adjam le a mintát? – vontam meg a vállam.
– Papír van már?
– Lesz.
– Akkor a ‘B’ épületben.
Oké. Felhívtam a doktornőt. Hiányzik még egy papír. Szerencsére dolgozott. Keressem meg. Ekkor már teljesen otthonosan mozogtam az épületkomplexumokban, kisétáltam a jegespoharakat kínáló hapi mellett, elsuhantam az etikettre várók között, biccentettem a portásnak, felmentem a sorozatmániákusok társalgójába. Nemsokára megjött a doktornő. Amíg töltötte a papírt, megpróbáltam társalogni.
– Nincs Önöknél túlbonyolítva az adminisztráció?
– Mire gondol?
– Nem is tudom.
Lesétáltam a ‘C’ portára. Van nálam egy doboz szar. Hová tegyem? A központi labor pont a ‘C’ és a ‘B’ épület közötti határmezsgyében van – mondták. Csöngessek bátran.
Csöngettem. Aztán később bátrabban még egy hosszabat is. Lelkiekben felkészültem, hogy ha etikettért hőbörögnek, akkor ‘neszebazmeg’ felkiáltással a markukba nyomom az egészet.
De nem kérték. Adminisztráció kontra szakértelem 1:0.
Végeztem.
De mi lesz itt, ha valami bonyolultabb dologra kerül sor; bonyolultabbra, mint egy vérvétel vagy egy minta leadása?

15 thoughts on “Közgyógy

  1. És az már megfordult a fejedben, hogy míg te etikettért rohangáltál az épületben, a szakértelem vajh’ kinek a vérmintájával cserélte el a tiédet…?
    Ne lepődj meg, ha kiderül, terhes vagy…

  2. Részvétem.
    Első műtétem közgyógyos volt. A műtétet követően – ébredés után – a nővérke megkért, hogy menjek le a kórház patikájába és vegyek fáslit 200 Ft-ért, mert okvetlenül be kell kötni a lábszáramat, nehogy bevérezzen vagy mi.
    Na ekkor határozódott meg bennem, hogy ilyen körülményeket soha nem fogok magamnak megengedni.

  3. A fentiek után a helyedben erős kétségeim lettek volna a nyitvatartási idővel kapcsolatban akkor is, ha történetesen fenn vannak a hómpédzsen…
    már ha van egy időgéped…
    ez követhető volt?;)

  4. Kurbli:
    Nem olyan egyszerű a helyzet. Azért mentem ehhez az orvoshoz, mert ő már bizonyított. A haverom tömérdek vizsgálaton esett már keresztül, mire itt megtalálták, hogy tényleg mi a baja. Amikor megmutattam a doktornőnek a Telki vérvétel eredményét, közölte, hogy ez kevés, több mindenre is meg kell vizsgálni a mintát.
    A nyomozást mindenképpen végig fogom csinálni itt. Ha műtét lesz… az már más téma.

  5. Ez szépen megjártad. :-) Nekem anno egy munkahelyi kilépésnél volt ilyen rohangálásom, 3 épület sok emelet és sok nem megfelelő sorszámmal rendelkező szoba és inkompetens ügyintézők között.

  6. Meg nem esküdnék rá, de szerintem meg… Azt nem, hogy hanyadik hét meg hasonlók, de a tényt minta de… De erre nem esküdnék meg ;) Meg arra sem, hogy magyarul irok…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *