Komplex környezet

Complex surroundings create a complex brain.

Megint bikaszeme. Telitalálat.
Azért is jó ilyesmit olvasni, mert megnyugtat: nem, nem én komplikálom túl a dolgokat, tényleg számítanak az apróságok.

Amikor lakást kerestünk, a mostani mellett tettem le a voksot. Nej szerintem még ma sem hiszi, hogy amit akkor legdöntőbb érvként mondtam, azt tényleg komolyan is gondoltam.
Azért választottam ezt a mostani lakást, mert körbejárható. A gyerek olyan környezetben nő fel, ahol állandóan lehetőségek közül választhat. Ha ki akar menni a konyhába, mérlegelnie kell, hogy merre. Szunyókál valamelyik szülő? Akkor menjünk a folyosó felé. Tél van és hideg a folyosó és éppen nem zavar senkit, ha a szobán keresztül megy? Akkor arra. A lényeg, hogy felmér, gondolkodik és dönt – teljesen tudatlanul is, naponta többször. Megszokja.
Ezért imádtam Egert is. Egyrészt az esztétikai érzéknek sem mindegy, milyen az a környezet – de a város komplexitása is állandóan bámulatba ejtett. Gyerekkorban rengetegszer csavarogtam látszólag céltalanul – pusztán élvezve azt, hogy hirtelen egyik helyről a másikra megtervezzem a legszebb/leggyorsabb utat. (Mondjuk, lehetőségem is volt rá, általános iskolában egy évig járattak a szüleim tánciskolába… gondolhatjátok, mennyit koptattam a parkettet.)
Ezt az élményt akartam megadni a gyerekeknek is. Igaz, a Wekerle-telep nem annyira hangulatos, mint Eger belvárosa, de nem sokkal marad el tőle. És a komplexitás is rendben van. (Nej még egy év után is képes volt eltévedni. Hja, az egyuccás alföldi falu nem hazudik.:)