Igen, a karikatúraháború

Pedig ki akartam maradni ebből az egész karikatúra balhéból. Nem azért, mintha nem lenne véleményem, csak éppen túl gusztustalannak tartom ezt az egészet ahhoz, hogy beszéljek róla. (A félreértések elkerülése végett, ez mindkét oldalra vonatkozik.)

De mégsem lehet kimaradni belőle, mert az élet olyan csavarokat produkál, melyek lassan montipájtoni magaslatokba kavarják a történetet.

Ugye, először dán rajzolók lerajzolták azt, amit a muszlimok szerint nem lehet.
Válaszul az iráni karikatúristák nekiálltak ordenáré holocaust karikatúrákat rajzolni – elérve ezzel, hogy innentől senkinek nem lehet egy rossz szava sem. Sőt, most már elméletileg lehet ugye iráni követségeket gyújtogatni.
Aztán mielőtt a karikatúrát felvennék legújabbkori fegyvernek a katonai arzenálokba, megjelentek az izraeliek.
Hogy nehogymár valahol a világon jobb antiszemita karikatúrákat rajzoljanak mint amilyeneket ők képesek magukról rajzolni.
Ezért rögtön ki is írtak egy pályázatot.

Csillagos ötös. Az első értelmes hang ebben a gusztustalan vérnősző ordibálásban.
Egy nép, amelyik képes saját magán röhögni.
Ilyenből kellene még százegynéhány és sokkal jobb hely lenne ez a földgolyó.

via Drawn

2 Comments

  1. Csodálkoztam is, hogy nem nyilatkoztál a témában. És már épp terveztem, hogy megkérdezem: szerinted, a hatásaitól elvonatkoztatva, csak technikailag milyenek a dán lap karikatúrái? Mindenhol azt olvasom ugyanis, hogy rosszak, silányak, de azt senki nem írta le, hogy miért. (Logikus persze: mindenki a hatásból indult ki.)

  2. Technikailag jól vannak megrajzolva. A humort tekintve, meglehetősen sablonosak. Én legalábbis egyiken sem nyerítettem fel.
    Szvsz teljesen olyanok, mint a mai karikatúrák zöme: átlagosak. Ha a muszlimok nem háborodtak volna fel ennyire a témaválasztáson, akkor már mindenki elfelejtette volna az egészet.

    (Másfelől tisztában kell lenni, hogy a mai ún. editorial cartoon, mint műfaj célja nem a szórakoztatás – ezek tudatbefolyásolásra készülnek. Csúnya szóval azt is mondhatnám, hogy propaganda anyagok.)

Leave a Reply to Zs. Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading