Yess!

Pedig nem úgy indult a nap, hogy éreztem volna a siker szagát a levegőben.
Ma jött el a nagy nap, ma migráljuk át nagy ügyfél egyik Exchange organizációját a másikba. Szép nagy nemzetközi összefogással: a címtármigrációt Amerikában csinálják, az európai központ (Hollandia) munkálatait a belga outsourcing cég, mi pedig ugye itt lapátoljuk a szenet a magyar ügyfelünknél.
Tegnap azt írták a belgák, hogy early morning keresni fognak. Kiindulva az eddigi munkakedvükből, gondoltam, ráérek fél kilenc – kilenc között bemenni. El is indultam időben, de a Budapesten leesett horribilis mennyiségű hó szétzilálta a buszközlekedést. Nyolc után nem sokkal a Kökinél csöngött a telefon: ügyfél IT középvezetője szeretne kick-off meetinget tartani a mai napról. Alig bírtam ki, hogy ne kacagjak fel hangosan. Milyen kick-off, amikor már gyakorlatilag csináljuk? Pár perc múlva keresett egy kisebb vezető, hogy oké, meeting elmarad, de elvárják a pontos tájékoztatást. A belgák a Lehel-tér körül csörögtek rám. Elmagyaráztam nekik, hogy betakarta a hó a várost, keressenek kilenckor.
8.50-kor értem be és gyors előzésekbe kezdtem.
8.55-kor leírtam a nap forgatókönyvét az IT vezetőnek. Sokadszor.
8.57-kor megköszönte.
9.02-kor jelentkeztek a belgák. Megkérdezték, mikor kezdhetjük a migrációt. A right now válasz határozottan meglepte őket, elvonultak tanácskozni.
Én pedig kimentem teát főzni. Minden labdát visszaadtam.
10.00-kor a húrok közé csaptunk és ebédre a munka zömét legyűrtük. Az amerikai hölgyet valószínűleg meglepte a gyors haladás, mert amikor 15.00-kor eljött az ideje, akkor csak annyit mondott, hogy “sorry, our database is chugging along” – amit legjobban talán úgy lehetne lefordítani, hogy bocs, de az adatbázisunk most éppen szuttyog. (Marhára tetszik a kifejezés.:)

Mivel a címtármigráció 48 óra és a MIIS adatbázis várhatóan csak estére tér magához, így nyugodt szívvel mehettem el úszni.

Ahol minden úgy kezdődött, mint a mai nap. A pénteki nap dacára – amikor ugye nincs oktatás, minden pálya szabad – kifejezetten sokan voltak a vízben. Bevágódtam a gyorsabban úszó mellúszók közé, ráálltam a tempómra – de volt a sávban egy hájfejű alak, aki éppencsak végig tudott evickélni a távon. Annyi esze már nem volt, hogy átmenjen egy lassabb sávba. Sőt. Miután rövid időn belül másodszor is megcsinálta velem, hogy leállt a végén pihenni, majd pont akkor indult be elém, amikor én fordultam, kénytelen voltam egy félhangos ‘akurvaéletbe!’ csatakiáltást elnyomni a füle mellett.
Pedig a pénteki napot szemeltem ki a heti rekordkísérlet megúszására, mivel ilyenkor szokott a legüresebb lenni a pálya. Hát, ennek lőttek. A farok rendszeresen feltartott és a többiekkel is össze-összeakadtunk. Dühömben elkezdtem erőből úszni és csak akkor éreztem, hogy lehet, hogy mégis lesz valami ebből az időből, amikor sorra beelőztem a gyorsúszásban nyomulókat is.

A végén kimászni is alig bírtam a medencéből, de határozottan boldog voltam: csak megdőlt a korábbi – abszolút – rekord.