Mindig van rosszabb

Amikor kijövök reggel Újpesten az aluljáróból, két busszal is mehetnék tovább. A 147-es pont az aluljáró mellől indul, a 30-as jó száz méterrel távolabbról.
Egyik reggel, amint kidugtam a fejemet, azt láttam, hogy a 147-es pont beállt, a 30-as megállójából meg pont kihúzott két busz. Rossz karma. A 147-es ugyanis negyedóránként indul, a 30-as olyan hat percenként, de mivel most ment el egyszerre kettő (valószínűleg dugó miatt torlódtak össze), így ott jó tizenkét percre számíthatok, a 147-es meg menetrend szerint tíz perc múlva indul. Döntöttem: inkább felszálltam a már bent álló 147-es buszra.
Amikor két perc múlva elhúzott mellettünk egy újabb 30-as, gúnyosan elhúztam a számat. ‘Ennyit az esélyekről és a kiszámítható pesti közlekedésről’ – gondoltam. Igazán ideges akkor kezdtem lenni, amikor öt percre rá elment még egy 30-as a várakozó busz mellett. Akárhogy is nézem, nyolc perc alatt ment el négy busz, az utolsó három gyakorlatilag üresen.
Mindegy, nem lóverseny. Legalább ültem és nem is voltak sokan. Aztán közvetlenül indulás előtt beesett egy gimnazista osztály, futva. Nemcsak fizikailag töltötték meg a buszt, hanem akusztikailag is. Az olvasásnak lőttek. Természetesen addig utaztak, ameddig én.
Amint sétáltam a munkahelyem felé, elhúzott mellettem az ötödik 30-as busz.

[Update]
Következő reggel figyelembe vettem az előző nap tapasztalatait. 147-es ugyan állt bent, de menetrend szerint még volt hat perce az indulásig. Inkább elsétáltam a másik megállóba, hat percen belül legalább egy 30-asnak jönnie kellene. Nem jött. A 147-es meg elindult öt perccel a hivatalos indulási ideje előtt.
Ha egy busz késik, azt még meg tudom érteni, különösen Pesten. De az összes sofőrt, aki 15 percnél nagyobb követési idejű járaton korábban indul el, visszafokoznám félévre ellenőrnek. És csak akkor jöhetne ki az aluljáróból, ha fogak közé szorított tollal leírná ötszázszor egy gyufáscimkére, hogy “Nem szivatjuk a kiszolgáltatott utasokat.”

Tanulság?
Az optimális megoldások keresésére törekvő agynak nagy frusztrációtűrést kell kifejlesztenie.

3 Comments

  1. Ilyenek miatt ül az is autóba akinek nem kéne és inkább elindul hamarabb a dugó miatt, csak kimaradjon a BKV nevű össznépi őrületből.

  2. nagyon hasonlít ez a comment színvilág a blogomra :)

  3. Vagy kerékpárra. Mert akkor meg a dugóból is kimarad.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading