Igen, mert a pocakom miatt úgy járok el sörözni, hogy mindig akkor kell hazaindulnom, amikor igazán kezd beindulni a buli. Azaz iszom is, meg nem is.
Nem úgy, mint az a fiatalember, akivel hazafelé találkoztam. Egy mellékutcából támadt ki, és egyből nekirontott egy utcai kukának. Néhány jól irányzott rúgással földre vitte. (Azért ez ciki – egy utcai kukának ennyit ki kellene bírnia. Lsd Joel extrém interjúja.)
No, mindegy, nem sokkal később előkeveredtek a haverok is. Utcai harcosunk próbált hozzájuk csatlakozni, de volt némi koordinációs zavar a mozgásában, legalábbis a bokánrúgott haver visítása erre utalt. Hősünk pont akkor kenődött fel a kerítésre, amikor elhaladtam mellettük. A srác hangosan bocsánatot kért – melyen jót derültek a többiek.
– Némá, ez a hülye bocsánatot kért a kerítéstől! – nyihogtak.
– Nema kerítéstől, faszok, hanem attól a nénitől! – vágta rá az illuminált ifjonc.

Kérges külsőm felengedett egy piilanatra, arcomon mosoly küzdötte le a minuszhúsz által odafagyasztott bajszot: sok minden történt már velem életem során, de azt hiszem, most néniztek le először.