Kicsivilág

De tényleg. Parakovács kirakott egy képet, amelyiken részegen ráborul egy asztalra.
Ugyanarra, amelyiknél néhányszor én is… üldögéltem.
Az a dicső KOL klub, az egyetemi koleszban.
Közösen, Okosan, Lelkesen – ebből van a név. Miért, te mire gondoltál?
De mi csak kocsmának hívtuk. Tkp. az is volt. Minden héten háromszor volt nyitva, a mi időnkben már csak sört lehetett kapni a durvább italok közül. (De a bárpult fiókjában még ott figyeltek a régi itallapok, ebből tudom, hogy volt vadabb korszak is.) A legnagyobb előnye az volt, hogy a kolesz főldszintjén volt, a társalgó és a biliárdasztal (karambol! nemám kocsmai pool…) mellett. Abban az időben ez volt _A szórakozás_. 19.00-kor már az ajtó előtt álltunk, utána sör mellett beszélgettünk, bridzseztünk, billiárdoztunk. Néha pedig csaposkodtunk – a klubot ugyanis hallgatói csoportok vitték. Az egyikben én is benne voltam. Annyi melegszendvicset soha nem csináltam, mint akkoriban.
Szokás volt, hogy minden este lement egy KOL totó. Kétforintos szelvény, tréfás kérdések, néhány sör nyeremény, felfokozott hangulat. A mi totónk a kifejezetten durvák közé tartozott, hét ponttal már nyerni lehetett. (Ha jobban utánagondoltok, akkor egy kokaintól betépett csimpánz pont ennyi eséllyel futhatott neki a szelvénynek.) Egy kérdésre konkrétan emlékszem, mert nagy veszekedés kerekedett belőle; az Anjou korabeli kiskirályok perpatvarkodásai kapcsán kérdeztük meg, hogy “ki nyomta le Borsa Kopaszt?”. A helyes válasz természetesen Debreceni Dózsa volt. Nem pedig a Diósgyőri Vasutas Torna Klub. Aztán persze megkérdeztük, ki nyomta le Debreceni Dózsát. Szép volt. Egy reálegyetemen.
Nos, a KOL klub azóta meghalt. Oszlásnak indult tetemén teaház nyílt, de erről itt már írtam.
Elnézem még a fényképeket és nem kizárt, hogy a többi pedig abban az aulában van, amelyikről meg itt tettem említést. De ebben száz százalékig nem vagyok biztos, mert mintha hiányozna a bedobozolt Lenin a hátuk mögül. Végülis… lehet, hogy az E-klubban voltak.
Még egy megjegyzés: érdekes, akkoriban nem tűnt fel, hogy Deutsch Tamás mennyire szeret arrafelé járkálni.

[Update]
Ha igaz, amit a kommentben mondanak, hogy ez a buli 1996-ban volt, akkor tényleg lehet ez az aula – abban az évben már tuti nem volt bedobozolt Lenin a függöny előtt.

[Update2]
Most olvastam, hogy a művház. Akkor ez nem talált.

[Update3]
Előjött PKI is a végső megoldással. Az asztalon alvós kép kakukktojás, nem Veszprémben készült.
Ez is csak azt bizonyítja, mennyire hasonló helyeket tud produkálni a hazai kocsmakultúra.
(Oké, nem ez volt a legfrappánsabb befejezésem, de valahogy ki kellett másznom ebből a kínos helyzetből.)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *