Szülőnek lenni bizarr néha

Écát kaptam. Igaz, már próbáltam erről beszélgetni a gyerekekkel, de elég béna volt az akció. Nehéz megfelelő időpontot, megfelelő érzelmi állapotot találni és lehetetlen mindenre kitérni egy rövid beszélgetés alatt.
De a könyv jó ötlet. Inkább abból, mint a haverok/haverinák ködös elképzeléseiből tanuljanak.
Az elgondolást tett követte, irány egy bazi nagy könyvesbolt. Nézegettem, nézegettem, de nem találtam sehol. Nem volt más választásom, elkaptam egy eladó hölgyet.
– Csókolom, olyan könyvet keresek, hogy ‘Kis Fütyikönyv’. Van belőle?
Végigmérés.
– Nem tudom, megnézem.
– Maris, van olyan könyvünk, hogy ‘Kis Fütyikönyv’? – kiabált oda egy kolléganőjének.
Az üzletben egy pillanatra megállt az élet. Kíváncsi tekintetek bizsergették a tarkómat.
– Nincs. Csak ‘Kis Puncikönyv’ van. Az jó lesz? – kiabált amaz vissza.
– Aha. Tökéletes. – motyogtam a mellettem álló eladónak.
De legalább az egyik megvolt. Eldönthettem, hogy milyen stratégiát választok: vagy eljátszom minden könyvesboltban ezt a börleszket vagy csak egyszer, de telefonon.
4813600, Libri könyvkereső.
– Csókolom, egy könyvet keresnék.
– Igen?
Idősebb nőhang. De most már mindegy.
– Az a címe, hogy ‘Kis Fütyikönyv’.
A telefonkagyló érezhetően hidegebb lett. Billentyűkattogás.
– Rákóczi Könyvpalota.
– Köszönöm.
Katt. Nem is volt olyan vészes. A Libri üzletben már kedélyesen csevegtünk a könyvről a pénztáros hölggyel.

Végül odaadtuk a kölyköknek. Volt szemelkerekedés rendesen.
– Kötelező irodalom – közöltem velük.
– Most szivattok? – kérdezte kedvesen lányom.
– Most nem. A szivatás az lenne, ha olvasónaplót is kellene írnotok – vigyorgott Nej.
Jelenleg itt tartunk. Kíváncsi vagyok, hogyan fogják lereagálni, amikor azt mondom, hogy tessék cserélni és mindenki olvassa el a másikat is.