Ilyen esős napokon rendszerint bedugul a város – még azok is kocsiba ülnek, akik korábban nem szoktak. Ez remek – gondolhatnám – hiszen akkor kevesebben lesznek a tömegközlekedesben. De nem. A buszokon is sokkal nagyobb a tömeg.
Honnan jön ez a sok ember? Akárhogy is töröm a fejem, csak arra jutok, hogy ezek a gyalogjárók lehetnek. Mely egyben jó hír is – mégsem annyira punnyadtak a városlakók, mint ahogyan elképzeltem.

[Update]
Gyönyörű levezetés, de valahogy éreztem, hogy nem teljesen stimmel. Eleve nem lehetek biztos a dolgomban, hiszen egyszerre, egy időpontban nem vagyok tömegkozlekedő és autós is.
Oké, emlékszem, hogy amikor még én is autóval jártam, tényleg így volt. Az is tény, hogy mostanában a buszokon tényleg így van. De ma például nem ez történt – igaz, későbbi járatokkal mentem. Tehát összehasonlításkor számítana az időpont is. Aztán az sem biztos, hogy ilyenkor több az autó – könnyen lehet, hogy esős időben a gyakorlatlan sofőrök lassítják le a közlekedést – és ezt érezzük több autónak.
Szóval szép-szép ez a levezetés, csak éppen a premisszák véreznek ezer sebből.
Szócséplés.