A régi fodrászom áthelyezte magát állandó délelőttösre és mivel a város másik végében tevékenykedik, így felejtős lett. Nem örültem neki, mivel nagyon nehéz olyan fodrászt találni, aki fő közlekedési útvonal mellett rendel, elérhető délután öt körül, elfogadható áron dolgozik és képes ebből a pár szál hajból frizurát csinálni.

Nem akarom elkiabálni, de úgy tűnik találtam egy jópofát. A leányzónak az a szokása, hogy olyan frizurát kreál, amilyennek éppen lát. Ma meeting napom volt, kicsit elegánsabban mentem be – ennek következtében kaptam egy hátrafésült, konszolidált frizurát.

Mint kiderült, a gyerekkel ugyanazon a buszon utaztunk haza – nem ismert meg, csak amikor leszálltunk és egy irányba indultunk el.
Kúl.