Most olyat teszek, mint amilyent még soha – és amit nem is nagyon szándékozok később folytatni: politikai cikkre linkelek. Mentségemre szolgáljon, hogy az írás meglehetősen pikáns – különösen a közelmúlt fejleményeinek fényében.

A másik mentségem, hogy én akkoriban épp arrafelé sertepertéltem.
Nem, nem úgy – a politizálás már akkor is büdös volt számomra. Viszont 1988-ban éppen (másodjára) negyedéves veszprémi egyetemista voltam, aki pont abban a koliban lakott, ahol a fiúk el voltak szállásolva. Mondjuk a konferencia idejére mindenkit hazazavartak, de nekem volt beépített emberem, aki beszámolt mindenről: Nej(1) egyfajta kollégiumi lótifuti volt, aki ott nyüzsgött a mai nagy emberek körül, kalauzolta, etette, büfiztette őket.
Én már akkor tudtam Deutsch Tomika fülbevalójáról, amikor az országban még azt se tudták, hogy a hapi egyáltalán létezik.
De valószínűleg Nej is meg fog döbbenni, ha megtudja, hogy a tömegben ott téblábolt Gyurcsány Ferike is…

(1) Nej persze akkoriban még nem érdemelte ki ezt a titulust. Ez a konferencia azért is emlékezetes számunkra, mert előtte kb. két héttel döntöttünk úgy, hogy megpróbáljuk elviselni egymást. (Az illusztrációnak kirakott fénykép a szintén ’88 áprilisában megrendezett egyetemi napokon készült.)
Mi azóta létrehoztunk egy remek kis családot.
A politikus fiúknak meg sikerült hazavágniuk az országot.