Hát, nem

Tegnap háromnegyed ötkor írtam,hogy kezd végre beállni elfogadhatóra az életvitelem. Fél hatkor ettem egy szelet tiramisut és emiatt az éjszakát alvás helyett a zuhanytálcában töltöttem – a figyelem elterelése és a forró víz ugyanis segít a hosszú és erős fájdalom elviselésében. (Kifejezetten profin tudok zuhany alatt papíralapú könyvet olvasni úgy, hogy egy csepp víz sem kerül rá; miközben kamillateát kortyolgatok.)
Jobban átgondolva, nem kellett volna meglepődnöm.
Csütörtök reggel: Abbahagytam a gyógyszerszedést.
Csütörtök este: Céges buli. Este kilenc után ettem egy teljes kaját, desszerttel. Utána három sör.
Péntek: Többször is felhúztam magam. Éreztem, hogy felpumpálódik a sav a nyelőcsövembe, ahogy összeszűkült a gyomrom.
Szombat: Alig ettem valamit napközben, estére viszont bevállaltam egy pizzát.
Vasárnap: Vacsorára tiramisu.
Ezek egyike sem volt életveszélyes. Mintha kaptam volna egy pofont. Csakhogy így, folyamatában, olyan volt, mint akit ökölvívómeccsen megsoroznak. Az utolsótól kerültem padlóra.

Tanulság: Nem elég statikusan arra koncentrálni, hogy mit ehetek és mit nem. Figyelni kell a dinamikára is – hogy mi volt előtte és mennyire lehet elfáradva a pocakom.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *