Hülye álmok

Megláttam a gépkocsit. Különösképpen nem voltam ideges, az embereim profik voltak, a terv pedig szokás szerint tökéletes.
Maga az akció pillanatok alatt játszódott le. A terroristák közül egy sem maradt életben.
Ráérősen gyújtottam szivarra, miközben odasétáltam az autóhoz. Egyik emberem próbálta lenyugtatni a még mindig sokkos állapotban remegő kínai diplomatákat.
– A terroristaelhárító csoport főnöke – mutatott be nekik.
– És a MIT titkos Anal Fisting kutatócsoportjának vezetője – vigyorogtam el gondolatban – de ezt ráérnek majd később is megtudni.

Megtörtént

Ma először fordult elő velem, hogy egy nemzetközi karikatúra pályázat meghívóját olvasatlanul dobtam a kukába. Valahogy… ebben az évben elment a kedvem a rajzolástól.
Ami számomra is megdöbbentő, kezdem érezni, hogy nem is a rajzolás,mint tevékenység vonzana a rajzasztalhoz, hanem az időtlen idő élvezete, melyet esetleg pepecseléssel tölthetnék.

Aha

A Blackberry szerver telepítő kézikönyvéből való a részlet:
1. On the installation CD open the …. file.
2. In the config section add the folloving lines:


3. Save and close the file.

Aha. Akárhogy is néztem a csomagot, vésőt nem adtak mellé.

Életképek

A héten még bringázgattam és két említésre méltó életképpel is találkoztam.
Az egyik helyen négyéves forma gyerek hisztizett, de kegyetlenül. Ordított a gyerek és ordított az anyja is:
– Minek képzeled magad, fiam!?
– Természetesen a világ közepének – válaszoltam rá gondolatban.
És bár viccesen hangzik, de nem az. Minden ember életének első nagy megrázkódtatása következik be 3-4 éves kora környékén – ekkor alakul ki az a tudat, hogy mások is emberek… hogy nem csak mi élünk, hogy nem miértünk van minden. Persze ez nem nagy öröm és minden gyerek megpróbálja ‘visszacsinálni’ a korábbi állapotot. Ez a hisztizés.

Nálunk Dóra viszonylag simán vészelte át ezt az időt, Barna viszont durva volt. Kapott mindent: ráhagyást, elfenekelést, hideg víz alá állítást és néha maflásokat is. Ez utóbbiakat akkor kapta, amikor rászokott, hogy vasalt bakanccsal sípcsonton rugdosta nővérét, amint nézeteltérésbe keveredtek. Ha bent akartam tartani a csajszit a kétlábúak halmazában, kénytelen voltam ajánlatot tenni a srácnak: minden rúgás egy pofon. Vagy ötöt gyűjtött be, mire rádöbbent, hogy ez nem jó üzlet neki.
Azóta szeretik egymást.

A másik életkép is gyerekhez kötődik.
Anyuka sétált egy 5-6 éves forma kislánnyal. A következő mondatot kaptam el, amint elsétáltak mellettem:
– Azt utálom, hogy kérdezel, de csak azt a választ fogadod el, amit hallani akarsz – mondta szeliden a gyerek az anyjának.
Rögtön megnéztem a gyereket. Egy mondat, de mennyi mindent elárul acsaládról. Van egy szülő, aki ravaszul kérdések formájában nevel(1), van egy okos gyerek, aki ezen átlát és van egy olyan légkör, ahol ilyen problémát spontán fel lehet vetni.

(1) Sokkal könnyebb valakivel elfogadtatni valamit, ha ő fogalmazza meg. Ha az illető mondja ki választ, az már majdnem olyan, mintha az az ő véleménye lenne. Az elvárt gondolat áttörte az ellenkezési küszöböt.

Feketeszeder bajban

Nem járnak túl jó idők mostanában a RIM – konkrétan a Blackberry – körül. Nemrég jött ki az Exchange Sp2 a beépített push technológiával, most pedig elvesztettek egy szabadalmi pert. A fizetendő büntetés könnyen padlóra küldheti a céget – feltéve, ha nem egyeznek meg az NTP-vel.

Aztán itt van egy hír, miszerint a BBC-nek tele lett a hócipője és kirúgta az egész Blackberry miskulanciát, mert az elsumákolta az üzeneteket. A RIM szerint persze csak a körülmények szerencsétlen összejátszása történt és egyébként is van/jön service pack… dehát a dolgok már csak így mennek manapság.

Mondhatjuk, hogy megint én vagyok túl paranoiás. Persze, nyugodtan, mondhatjuk. De azért legalább egy kicsit érdemes elgondolkodni, hogy honnan szereztem be ezeket a híreket.
Igen. Microsoft hírlevélből.

AdminSDHolder, a keménytökű

Lehet, hogy találkoztál már olyannal, hogy belefutsz egy problémába, hosszas nyomozás után kideríted, hogy emögött az áll, hogy néhány erős felhasználónál elvesztek bizonyos jogosultságok. Beállítod, probléma eltűnik, hátradőlsz, ajnározod magad. Egészen 61,5 percig, amikor a probléma újból előjön.

Tavaly tavasszal találkoztam ezzel először Exchange telepítés közben. Forestprep, domainprep megvolt valamikor, de az install ellszállt. A domainprep újbóli lefuttatása után végigment a telepítés, de amikor később újra elindítottam, hogy megnézzek valamit, megint kardjába dőlt.
A bűnös az AdminSDHolder. Ennek az agyába be van égetve néhány kulcsszereplő jogosultsága és rendszeresen csekkolja az Active Directoryt. Ha a neki megadottól eltérő jogosultságokat talál, akkor felsikít, előrántja a baltát és visszafaragja az eredeti jogosultságokat.

Hogyan lehet ezt a mániákus parkőrt meggyőzni?
Úgy van, az nyert, aki arra tippelt, hogy registry buherával.
Indulásnak itt egy másik KB cikk, a többi nyomozást rátok bízom.

Meg a sztár

Kimentem az előbb a konyhába sörért. A család összes tagja a tévén csüggött, melyben egy félmeztelen hegesztő a mellkasát verve ordibált.
Végigmértem az adást, majd a többieket.
– Engem ma este többet nem láttok – vetettem oda nekik kifelé menet.
Csak tudnám, miért röhögtek… amikor én drámainak szántam a bejelentést.
Nagyon gondolkozom, hogy a meglévő három kategória mellé bevezetek egy negyediket, bullshit néven.

Rejtvény

Melyik épületről beszélek?
A férfivécében a piszoár sorral szemben vannak a mosdók, felettük tükörsor.
Az infraérzékelő és a sugárforrás egybe van építve és olyan 150-160 cm magasságban található. Ha valaki a piszoár elé áll, az érzékelő észreveszi, hogy nem kapja vissza a tükörből a fényt. Amint az illető elmegy, a fény visszajön és az érzékelő lehúzza a vizet.
Ebből az is következik, hogy ha az emberfia számára a legbelső kagyló a szimpatikus, akkor amíg besétál a sarokba, az összes piszoár díszlövésként öblít egy tízmásodperceset.

A vér nem válik vízzé

Vizsgasztorival kezdem.

Szilikátkémiai technológiából mentem vizsgázni. Borzalmas neve ellenére a félév legkönnyebb vizsgájának számított. Szilárdnak valószínűleg fogalma sem volt arról, hogy diákot egyáltalán ki is lehet rúgni – az egyetemi annalesek szerint erre nem is volt még precedens.
Mivel nekem ez egy kanyargós félév volt, úgy döntöttem, hogy takarékoskodok a kognitív energiákkal – magyarul megpróbálok tanulás nélkül átmenni a vizsgán. Volt két könyv, meg egy füzet, ebből éjszaka átfutottam az egyik könyvet. Mert alapvetően becsületes típus vagyok.
Vizsga előtt nem idegeskedtem különösebben, közvetlenül mielőtt behívták volna, megtárgyaltuk a szobatársammal, hogy vizsga után a Kismocskos nevű szórakoztatóipari egységben fogunk relaxálni. Nem sokkal később lógó orral jött ki a srác és olyat mondott, amitől egy pillanatra megszűnt a világ forogni: Szilárd a betonból kérdezte és kinyomta. Egyikre sem volt még addig példa.
Szerencsére nem én következtem közvetlenül, így megkíséreltem rekordot felállítani az időegység alatt agybagyömöszölt tananyagból. Egyvizsgázónyi idő alatt gyorsolvasással átfutottam a maradék könyvet. Ebből következően abban a pillanatban, amikor beléptem a barlangba, kevés nálam szétszórtabb ember létezhetett a Földön – éppen ezt a hatalmas tömegű információt próbáltam feldolgozni.
Szilárd nyájasan leültetett és ártatlanul megkért, hogy definiáljam neki a kristály fogalmát. A következő öt percről csak annyi rémlik, hogy abszolút fókuszálatlanul hajigáltam össze félmondatokat, hogy izé, egyforma, meg különböző, meg szorosan, meg kölcsönhatás, meg erők egyensúlya… és persze heves gesztikulálással próbáltam ellensúlyoznia rövidzárlatot.(1) Szilárd türelmesen kivárta, míg elhallgatok, majd megjegyezte, hogy nem hallotta az állítmányt a mondatomban. A vizsga további részére abszolút nem emlékszem, én ennél a döfésnél már feladtam. Végül az oktató bevégezte a mészárlást: közölte, hogy ha az első kaotikus válaszomban elhangzott volna a “rendezett” szó, akkor átengedett volna.
Így viszont elmondhatom, hogy egész közelről vettem részt az egyetem történetének messze legvéresebb szilikát vizsgájában. És örökre megjegyeztem, hogy ha kristály, akkor rendezett a kulcsszó.

Ez a történet csalt mosolyt az arcomra, amikor ma este Barnával ismételtük át az első negyedéves kémia anyagot a holnapi nagydolgozatra. Kötelezően elhangzott tőlem is a kérdés: mi az a rácsszerkezet? Barna a szokásosnál erősebb vizilabda edzés következtében körülbelül annyira volt összeszedett, mint én anno. És a válasz is teljesen hasonló volt: pár perc sefüle-sefarka habogás. És ugyanúgy nem szerepelt benne a “rendezett” szó.

Korábban már írtam,hogy egymás vállán állunk; a szülők mindig többet adnak át, mint amit kaptak a szüleiktől. Imhol egy tökéletes illusztráció: a gyerek már tizenkét éves korában megkapta azt a sokkszerű élményt, melyet én huszonegy éves koromban gyűjtöttem be. És persze mind a választ, mind a tanulságot is.

(1) Ha nem lettem volna hótt ideges, vigyoroghattam is volna. Ugyanis egyből egy Karinthy kroki jutott eszembe, amelyben azzal szorították sarokba az írót, hogy definiálja a drót fogalmát: és csak annyit tudott folyamatosan hajtogatni, hogy hosszú, meg vékony, meg izé…

Valamikor

Most olyat teszek, mint amilyent még soha – és amit nem is nagyon szándékozok később folytatni: politikai cikkre linkelek. Mentségemre szolgáljon, hogy az írás meglehetősen pikáns – különösen a közelmúlt fejleményeinek fényében.

A másik mentségem, hogy én akkoriban épp arrafelé sertepertéltem.
Nem, nem úgy – a politizálás már akkor is büdös volt számomra. Viszont 1988-ban éppen (másodjára) negyedéves veszprémi egyetemista voltam, aki pont abban a koliban lakott, ahol a fiúk el voltak szállásolva. Mondjuk a konferencia idejére mindenkit hazazavartak, de nekem volt beépített emberem, aki beszámolt mindenről: Nej(1) egyfajta kollégiumi lótifuti volt, aki ott nyüzsgött a mai nagy emberek körül, kalauzolta, etette, büfiztette őket.
Én már akkor tudtam Deutsch Tomika fülbevalójáról, amikor az országban még azt se tudták, hogy a hapi egyáltalán létezik.
De valószínűleg Nej is meg fog döbbenni, ha megtudja, hogy a tömegben ott téblábolt Gyurcsány Ferike is…

(1) Nej persze akkoriban még nem érdemelte ki ezt a titulust. Ez a konferencia azért is emlékezetes számunkra, mert előtte kb. két héttel döntöttünk úgy, hogy megpróbáljuk elviselni egymást. (Az illusztrációnak kirakott fénykép a szintén ’88 áprilisában megrendezett egyetemi napokon készült.)
Mi azóta létrehoztunk egy remek kis családot.
A politikus fiúknak meg sikerült hazavágniuk az országot.

Fotó Háber

Rücsök egy hét volt. Kedden vettem egy új fényképezőgépet és egészen máig nem is tudtam rendesen letesztelni, mert minden nap sötétben mentem dolgozni, sötétben jöttem haza. Szombaton is. (Erről majd írok valamikor.)
Igazából ma sem kellett bekennem magam napolajjal, amikor körbebringáztam szűkebb lakóhelyemet, de a foglalkozás elérte célját, kezdem megismerni az apparátot.

Ha esetleg érdekelnek valakit Budapest egyik csodálatos szegletéről készült képek, itt nézheti meg: Wekerle telep.

Meg hát!

Marketingesek között köztudott, hogy a reklámok fele kidobott pénz – csak azt nem lehet tudni, hogy melyik fele.
Nos, ez a reklám egész biztosan hatott.

Csak gondoljunk bele: valaki vette a fáradtságot, odacipelt egy létrát (vagy egyik ember a másik vállára állt) és valami vastagabban fogó tollal odaírta a két opció közé a harmadikat.

Ezt nevezem én passionate usernek.

Exchange insider

Eddig sem lehetett panasz, elég sok írást lehetett találni a Microsoftnál Exchange témakörben. Ez most bővült, méghozzá ránézésre igen zamatos cikkekkel.

Jim McBee ír róla, hogy eszkalációs mérnökökéknél (PSS) hihetetlen méretű tudás halmozódott fel, majdnem olyan szinten ismerik a rendszer működését, mint maguk a fejlesztők. Csakhogy ez a tudás a saját, meglehetősen hevenyészett terminológiájukkal lett rögzítve, melyet ebben a formában nemigen lehetett a nagyközönség elé borítani.
Ezen változtattak most – néhány cikket kipofoztak, kicsinosítottak majd szép ruhába öltöztettek.
Itt olvashatók.

Már a HVG is…

Egy durván csúsztató bevezetés a HVG-ben:

November elején legújabb filmje, a Grimm mozis bemutatója alkalmából az angol abszurd humor amerikai születésű fenegyereke, a Monty Python-csapat egyik szellemi vezére, Terry Gilliam életében először Budapestre látogat.

Nos, nem. A Monty Python csapatnak szigorúan véve két szellemi központja volt: Terry Jones és Michael Palin alkotta az egyiket, John Cleese és Graham Chapman a másikat. (Túlzottan nem is voltak jóban egymással.) Eric Idle általában egyedül dolgozott. A csapathoz lazán kapcsolódott egy animátor, aki a jelenetek közötti átvezető animációkat gyártotta: ő volt Terry Gilliam. Nagyon kevés jelenetben tűnt föl és csapattagnak is félig-meddig kívülálló volt, nemhogy szellemi vezér lett volna.

Egy későbbi interjúban Cleese el is ismerte, hogy hiba volt részükről, hogy nem ismerték fel Gilliam tehetségét és nem kapott több teret a csoport munkájában.

Interjú

Egy interjú Scoble apuval.

Here’s why: the word-of-mouth network is both doubling in size every five months and getting more efficient. So, news stories now are going from blogs you never heard of to the front page of the New York Times in a couple of days. There’s no way a centralized PR team can participate completely in this kind of conversation. Not to mention the PR types don’t know the products as well as the people who actually built the products.

Ez a lényeg.
Mondjuk az 1400 blog követése egy kicsit erős. Én nemrég csoportosítottam át az általam olvasott százegynéhányat, hogy az a húsz, melyeket követek, elváljon a többi száztól, melyeket csak akkor, ha ráérek. És még így is tartok attól, hogy túl sok időt ölök ebbe az egészbe.

ActiveWin.com: Speaking of which, how do you manage to juggle your family life with the already hectic work-life and a severe blogging addiction?
Scoble: Who said I managed that well? It’s a struggle, that’s for sure.

Rat poker

Ez jó. És legfőképpen igaz. Nej kompulzív ratpoker rajongó. Lányom szintén szereti játszani. Én gyakorlatilag ezt az egy játékot ismerem a csomagból, a többit meg sem néztem.

Furcsa dolog. Remélem, senki sem fogja megtalálni az okát – nem szeretném, ha a marketing gépezet hasonló hatékonysággal tukmálná ránk a szart.

Csomagot hozott a posta

Mint az várható volt, az Exchange blogok ma a service pack 2 útrabocsájtásával foglalkoznak.
Van is mivel. Hogy csak néhány nagyvadat említsek:

New for mobility is direct push, which is an Exchange technology that maintains an open connection between the mobile device and the server.

Azaz megjelent az ún. Blackberry gyilkos – innentől kezdve az Exchange szerver mindenféle közvetítő közeg (Blackberry, Onebridge) kihagyásával, közvetlenül tudja tolni a leveleket a handheldre.

For Exchange Server 2003 Standard Edition, the hard-coded licensing database size limit has been increased from 16 GB to 75 GB.

Ehhez nem szükséges kommentár. Mostantól jóvalt több szpemet és egyéb szemetet tárolhatunk az adatbázisban.

Public folders are now more manageable.

Na, ez az. Kész szégyen volt, ahogyan eddig a PF replikációkat illetve jogosultságokat állítgatni lehetett.
Szóval ilyesmikről irkálnak a blogok. És közben elsikkad egy másik momentum; nevezetesen az, hogy mennyi hibát javít ki mindezek mellett az SP2. Itt a lista. Szép nagy.

Meghalt a király, éljen a király

Az eddigi fényképezőgépem úgy döntött, hogy meghülyül. Ez abból áll, hogy a legtöbb akcióra exponál egyet – de az exponáló gomb megnyomására soha. (Az udvarunkat úgy fényképeztem le, hogy az üzemmódváltó kapcsolóval exponáltam. De simán lehet a képnézegető gombbal is.)

Hétfőn reggel elvittem márkaszervízbe, de a mocsok dög pont akkor jól működött. Mindenesetre a hapi megvígasztalt, hogy vagy az elsütőmechanizmust kell cserélni (14 rongy) vagy a panelt – bár ez utóbbi már drágább, mint a gép. (Mondanom sem kell, mire beértem a munkahelyemre, ismét megőrült a nyomorult.)

Nejjel végiggondoltuk a dolgot és úgy döntöttünk, már nem javíttatjuk meg (volt emellett még néhány apró, de bosszantó hibája), inkább veszünk egy újat. Fontos szempont volt, hogy azért jobb legyen, ne legyen túl drága és legfőképpen fogadjon el CF kártyákat is. (Legalább egy kilónyi gyűlt össze belőlük.) Így találtunk rá a Canon egyik kifutó (röhej… tavalyi) modelljére, a Powershot S1 IS-re.

Hát… döbbenet. Ezzel már lehet fényképezni – és ez nagy előrelépés a korábbihoz képest, melyen volt egy automata üzemmód meg még vagy 7-8 előre kikevert üzemmód és kész. Eddig nem voltam fotóbuzi, de érzem, most megcsapott a szele.

Itt van rögtön egy kínos szituáció. A régivel sötétben 4 dolgot tehettem: vaku, nincs vaku, indoor kikevert mód (vakuval), museum kikevert mód (vaku nélkül). Ezekkel képtelenség volt visszaadni a bársonyos sötétség hangulatát, a hangulatvilágításokat. Ha jók voltak a színek, akkor teljesen elmosódtak a vonalak. A vaku viszont tönkretette a hangulatot.
Illusztrációnak itt van néhány kép az új géppel, vaku nélkül:

  • Joep internetező sarka,
  • Joep olvasó sarka,
  • Nej mosogat és internetezik
  • Kölykök szotyiznak és interneteznek.
  • Persze még nem tökéletesek a képek, de egy napnyi kísérletezgetés után egészen biztatónak tűnik a masina.

    Megjegyzések:

  • Az íráshoz mellékelt fénykép nem azért került ide, mert olyan jó, hanem azért, mert ez volt az első kép az új géppel.
    Hétvégén Kikában voltunk és hülyeségből kikaptam ezt a műanyagseprőt, és nekiálltam indiánosdit játszani vele. Nej persze lecsapott rá, hogy pont ilyen pókhálózót keresett. (Teleszkópos a nyele, kihúzva 4.5 méter. A seprőfej elforgatható.) Külön kértem, hogy addig ne koszolja össze, amíg meg nem nézem, hogyan áll nekem az indián fejdísz. Jól.:)
  • Mondanom sem kell, hogy csak meg kell csináltatni a régi gépet is. A kölykök egyből lecsaptak rá – hiába van/lesz mindkettőnek fényképezős mobilja, ezzel jóval több kép készíthető.
  • (Erős a gyanúm, hogy pusztán arról van szó, hogy időnként beragad a Nikon elsütőgombja. Nem tud valaki olyan szerelőt, aki nem panelcserével kezdi? Vagy ezek már annyira kompaktak, hogy nem lehet máshogy javítani?)