Füstölés

Kár lett volna egy ilyen kellemes hétvégi napon otthon kuksolni. Barna tegnap jött meg osztálykirándulásról, ezért mára nem vállalt szolgálatot. Nehogy vasút nélkül maradjon, kikerekeztünk a Füsti Parkba, a két gyerek és én. (Nej hozott haza hétvégére munkát.)

Röviden: jó volt. Hosszabban: nagyon jó volt.

Tartottam tőle, hogy lányom elszokott a kerékpártól – de jól bírta végig. A parkban meg megmásztunk mindent, amit lehetett. Meg amit nem. (Kétszer dudált ránk a nagy Mozdonyfordító, hogy ezt már azért ne.)

Mik voltak? Például Barna felrongyolt egy öreg gőzösre – gyerekkoromban Kacsának hívtuk, ilyet vezetett anno nagyapám – és bemutatta, hogyan kell elindítani, melyik kallantyú mire szolgál. Próbáltuk zavarba hozni, de nagyon ott volt. Hogy ezt honnan szedte össze, rejtély.
Aztán láttunk nem működő 424-est, ennek még a tűzterébe is bedugtam a fejem. Meglepően kicsi volt. Mármint a tűztér.
Később láttunk működőképes 424-est is, bent pihegett a fűtőházban. Az olajfoltok elárulták, hogy nemrég még közlekedett. Én egyből rávágtam, hogy ezt láthattam pénteken – de itthon kiderült, hogy nem. A pénteki száma 424.287 volt, ez meg 424.247. Viszont a nosztalgia kocsit mindketten beazonosítottuk.(1) És mindhárman belesüppedtünk a puha plüssülésekbe. Valahogy akkor még adtak a minőségre; még a másodosztályú fülkék is vendégmarasztalóan kényelmesek voltak. A jövőbelátásról meg nem is beszélve: voltak olyan kabinok, melyek kifejezetten laptopos utasoknak készültek.
Aztán még láttunk több hóekét, hómarót, láttunk feliratot, melyet pártszékházon sokkal inkább el tudnék képzelni, másztunk marhavagonba és vigyorogtunk egy Gödel rajongó vagonmodelljén. Persze volt kreténség is. (Vasútnál volnánk, vagy hol?) Itt van pl. egy nyitott vízszállító vagon.

Összességében nagyon jó nap volt, sokkal jobb, mintha itthon takarítottunk volna. Rendet rakni egyébként is ráérünk majd az esős hétvégéken.

Linkek:
Az összes kép.
Dögös panorámakép a szabadtéri gőzösökről.

(1) Azért mindketten, mert én ezt is láttam pénteken, Barna meg már utazott rajta valamelyik gyerekvasutas kiránduláson.

This entry was posted in Utazás.