Riglizni

A világ legszebb pontja az inflexiós pont. A felső.
Erre a mai bringatúrán jöttem rá.
Meglehetősen céltalanul indultam el, csak annyit tudtam, hogy a XVII-XVI kerületekben akarok tekerni. Aztán Cinkota előtt tettem egy bátor jobbkanyart, megnézni mi van arrafelé. Aki eddig nem tudta volna, Nagytarcsa. Meg Isaszeg. Meg Kistarcsa. Meg Kerepesnetegyele.
Meg piszok sok emelkedő.
Aztán Kerepesen azt mondtam, egy életem, egy halálom, megpróbálom Gödöllőt. Azt tudtam, hogy a két település között piszok hosszú, piszok kemény emelkedő van. Nos, jól tudtam. Csak éppen azt nem tudtam, hogy utána is van még néhány nemkicsi.
Mindegy, valahogy elhörögtem magam Gödöllőig. Pihenésképp feldobtam az esküvői hangulatot a Grassalkovich kastély előtt (a menet mellett koszos büdös rosszarcú kerékpáros keresi a fejreállított bringán, hogy mi nyikorog) – aztán eszembe jutott, hogy egy régi barát Gödöllőn lakik. Kimentem, jól elvoltunk. Mi söröztünk a teraszon, a gyerekek meg ismerkedtek a modern technikával. Értelmes kölykök, a bicikliszelepek működését pl. egész hamar elsajátították. Amikor indulni akartam haza, teljesen belesápadtam, hogy dupla defektem van. De aztán minden kiderült, vigyorogtunk egy jót – meg pumpáltunk(1) – aztán téptem haza.

Visszafelé sem volt könnyebb. Nagy igazság, hogy minden lejtőt emelkedő előz meg.

Ja, a cím. A franc sem gondolta volna, hogy hegyes-dombos terepen ennyire kevés a fél liter ásványvíz. Sík terepen éppenhogy csak kortyolgatni szoktam. Itt viszont minden faluba úgy mentem be, hogy azt dúdoltam – folyamatosan szkennelve az út szélét -, hogy “kis kút, kerekeskút vanazudvarába…”.

(1) Lakinger Bélahalott. Annyira farok módon próbáltam a szelepre szorítani, hogy letört a rögzítő karja. Béke poraira. Világ defektjei gyászolják Defektistent.

[Update]
Kastélynév javítva.