Tömegközlekedés

A téren szállt fel. Fiatal, középiskolásforma lány, hosszú szőke haj, farmer, fekete ballonkabát, térdig leengedett, meglehetősen rongyosra kopott gázálarctáska.
A szemem akkor ugrott ki a helyéből, amikor megláttam a táska szíját: vastag fekete öv, sűrűn telenyomva szegecsekkel, láncokkal és klipszekkel. Annyira sűrűn, hogy alig látszott maga a szíj; az egész ezüstösen fénylett és inkább ékszernek tűnt, mint heavy metal objektumnak.
Ezt is megértük. Szimatszatyor de luxe.
——-
A busz meg szokott állni az újpesti piacnál. Ez egy zűrös megálló, mert ilyenkor már elég sokan vannak a járaton, viszont a piacról rengeteg nyugdíjas akar még fölszállni, szatyrokkal, kerekes harci táskákkal.
Most is ez történt. Kinyílt az ajtó, elkezdődött a birkózás, könyöklés, táskák gyömöszölése – amikor megszólalt az élen csörtető vénasszony nyakában lógó mobiltelefon. Hangosan. Suppé könnyűlovassági indulója. Miközben a mamókák rohamozták a buszt.

Nagy mókamester az élet.