Nagy dolgok – kellően alulról nézve

Kerekeztem hazafelé és beleszaladtam az Újpest-Angyalföld határán lévő sorompóba. Ez trükkös dolog, mert ilyenkor általában két vonat is szokott jönni. Óvatosan bekukucskáltam, balra néztem… és az egyik vonat visszakukucskált rám. Ő ugyanis a sínen várakozott. Mindannyian a jobboldali vonatot vártuk, de az meg még csak most érkezett be az állomásra- meg kellett várnunk, amíg az utasok le- és fölszállnak.
– Hülye vasutasok – morogtam magamban. De aztán nem győztem visszaszívni a gondolatot… még a végén a gyerek fülébe jut és oda a tekintélyem.

Eszméletlen, mennyire komolyan veszi. Amikor egy kis szabadideje van, egyből jelentkezik kisegítő szolgálatra.

Nemrég sétáltunk és mindenféléről beszélgettünk. Lelkendezve mondta, hogy a napokban tudta meg, hogy az iskolája olyan jó, hogy onnan sok gyereket vesznek fel külföldi egyetemekre.
– Igen, igen – bátorítgattam – a magam részéről én sem bánnám, ha külföldön folytatnád.
– De abban mi a jó?
– A világ legjobb egyetemei közül válogathatsz. Csak éppen addig el kell döntened, hogy mi érdekel igazán.
– Engem csak a vasút – horgasztotta le a fejét.
A szomorúságnak megvolt az előzménye. Egy korábbi beszélgetésen már éreztettem vele, hogy ha Magyarországon akar vasutas lenni, az ellenkézzel-lábbal berzenkedni fogok. Hiába magyarázta lelkesen, hogy mekkora élmény állítgatni a váltókat és érezni, hogy az a böszme szerelvény arra megy, amerre szeretnék. (Vagy nem.)

Pedig ez nem kis dolog, én is belátom, ha belehelyezkedek a koordinátarendszerébe. Emlékszem, nagyjából ebben az időszakban nekem az töltötte ki a világképemet, hogy szelepeket tekergettem vegyiüzemekben és élveztem azt, hogy a csövek bonyolult dzsungelében, a vegyipari készülékek rengetegében minden anyag a megfelelő állapotban jut a megfelelő helyre. (Vagy nem.) Akkor úgy képzeltem el a jövőmet,hogy felnőtt koromban egyre bonyolultabb rendszerek szelepeit fogom tekergetni – hasonlóan, ahogy fiam is egyre nagyobb pályaudvarokat képzel maga elé.
Aztán megjelent az életemben az informatika és elgázolta a vegyészetet. Sok-sok évnek kellett eltelnie, hogy egy szabályozástechnika előadáson ráébredjek, tulajdonképpen nem sok minden változott. Az informatikában, a vegyészetben és egyáltalán minden területen ugyanaz a lényeg – mindig meg kell találni a megfelelő szelepeket és mindig a megfelelő erővel kell tekerni rajtuk. Ha főnökként azt szeretném, hogy Jenő csináljon meg valamit, akkor tekerek egy finomat motivációja tolózárján és már teszi is. Ha programozóként ki akarok gyújtani egy képpontot a monitoron, a megfelelő regiszterekbe berakom a megfelelő értékeket (megtekerem a szelepeket, meghúzom a kallantyúkat)(1) és máris megfelelő színben virít a pötty.
Nekem ez beépült a világnézetembe – így tudtam összehangolni gyerekkori naív elképzelésemet a később megnyíló bonyolult világgal és annak kezelésével.

Azért kíváncsi vagyok, a gyerek mit szintetizál majd össze magának a váltó alapú gondolkodásával.

(1) Nem tudom, feltűnt-e másnak is, hogy a ‘valve’ szó egyszerre jelent szelepet és elektroncsövet?

Kultúrsokk

Ma megtudtam, hogy a két legkedvesebb Sex Pistols nótámat tulajdonképpen a Boomtown Rats játssza.
Utoljára kb. tíz évvel ezelőtt ért hasonló sokk, amikor megtudtam, hogy nem Rick Wakeman írta a Rhapsody in Blue-t.