– Kész az ebéded! – kiáltott ki a konyhából Gabriella.
– Jövök már – csoszogott ki József.
– Remekül néznek ki – vette szemügyre a híg krumplipürét és a beletottyantott három darab főtt tojást.
– Bizony – vigyorgott Gabriella, mintha valami nagy dícséretet kapott volna.
– Különösen a színek kavalkádja kelt mély benyomást – folytatta az elemzést József – mely felerősíti az étel állaga által keltett hangulatot.
– Ha gondolod, legközelebb megszínezhetem a pürét pirosra, a tojást meg kékre – próbálkozott Gabriella.
– Ne essünk túlzásokba – javasolta József, miközben Delikát ételízesítővel próbálta meg felvidítani a látványt. Nem sok sikerrel.
– Tudod, melyik a leghangulatosabb része? – kérdezte meg Gabriellát.
– Az a plutty hang, amikor a mosogatónál állva a frissen pucolt főtt tojásokat beledobod a krumplipürébe – válaszolta meg magának.
– Ezt most megcsináltam helyetted – vigasztalta Gabriella.
– Aha. Na, tegyük még gusztusosabbá a látványt – mormogta József és ráborított egy nagy adag savanyúkáposztát.

– Köszönöm szépen az ebédet – tette le kicsivel később az evőeszközöket József – te igazán kihoztad a lehetőségekben rejlő maximumot. Nem rajtad múlott.

Kifelé menet még vetett egy bánatos pillantást a hatalmas sült csirkés tálra.
– Egyszer még találkozunk – gondolta dacosan – és akkor valamelyikünknek vége lesz.