Month: July 2005

Just put me in a wheelchair, get me to the show
Hurry hurry hurry, before I go loco
I can’t control my fingers, I can't control my toes
Oh no oh oh oh oh
Ba-ba-baba, baba-ba-baba, I wanna be sedated
Ba-ba-baba, baba-ba-baba, I wanna be sedated
Ba-ba-baba, baba-ba-baba, I wanna be sedated
Ba-ba-baba, baba-ba-baba, I wanna be sedated

Tegnap ezt a Ramones nótát dúdoltam magamban egész nap.
Igen, Egerben voltunk, a családi fészekben.
Nagyanyámhoz nem túlságosan kegyes a Teremtő. Szervezete akár a vas, nem fog rajta az idő. 90 évesen még akkor érezte rosszul magát, ha nem dolgozhatott valamit. Az agya viszont meszesedik – és az utóbbi időkben rohamosan. Májusban voltunk náluk utoljára és most megdöbbentő volt a változás: az öregcsaj gyakorlatilag teljesen meggárgyult. Fogalma sincs, kik között él és milyen időben. Az még csak hagyján, hogy sorra derülnek ki magánéletének eddig eltitkolt történetei, de úgy néz ki, hogy egész életének visszafojtott sírásai is most törnek ki rajta. (Tudni kell, hogy hihetetlenül kemény és szívós asszony volt. Művezető korában férfiak rettegtek tőle – soha nem voltak gátlásai, ha fizikai erőszakot kellett alkalmaznia. Ereje is megvolt hozzá.)
Mindenesetre nagy teher ez a szüleimnek. Apám két hete nem alszik, mert nagyanyám általában éjszaka indul neki bolyongani a lakásban. Nem részletezem, miket csinál.

Én voltam a kedvenc unokája. Az első négy évben együtt laktunk és anyámnak hamar vissza kellett mennie dolgoznia – így az öreglány lassan megszokott és megszeretett. Fenyegetéseket kaptam ugyan tőle, de verni sosem vert. Szemben az utcakölykökkel. Gyerekkorban elég volt csak annyit mondanom, ha valaki kötekedett az utcán, hogy “vigyázz, mert rád uszítom a nagyanyámat”.

Tegnap sikerült kifognom pár tiszta percét. Artikulálni már nem tudott, de erősen figyelve lehetett érteni, mit akart mondani: félt az elmebaj sötétségétől; de tudta, hogy ez lesz a vége, mert az anyja is ugyanígy bolondult meg 90 felett.

Holnap fogják bevitetni profi ápolókkal az elmegyógyintézetbe. Már megvan a beutaló. Tervek szerint belövik a számára megfelelő gyógyszeradagolást, hogy boldog tudatlanságban várhassa, mikor telik le rendelt ideje. Jelen elképzelések szerint az adag kikisérletezése után visszakerül a családhoz.

Az ember hajlamos azt gondolni, hogy életének legkeményebb időszaka a felnőttéválás, az önálló egzisztencia megteremtése. Lófaszt. Amikor azt hiszed, meg tudsz pihenni, akkor kell szembenézned azzal, hogy szüleidnek lassan eljön az ideje; és ha nem vagytok szerencsések, akkor ez a szenvedés hosszú évekig is eltarthat.

Utána pedig már neked jön el az időd.

Az MCP Magazin egyik hirdetésén fel szokott tűnni egy exchange adminisztrátor. Egy magabiztosan mosolygó nő.
Éjjel azt álmodtam, hogy ezzel a nővel szerelmeskedem.
– Nyisd meg az adatbázisaidat, te ribanc!
– Nem tehetem… ezek kizárólagos használatúak…
– Lazíts, bébi… állítsd le előtte a szolgáltatásaidat.
Lieber Herr Freud: ez már kóros?

Olvasgatom folyamatosan a régi Ludas Matyikat; most 1988-nál járok.
Egy mellbevágó részlet Trunkó Barnabás moszkvai naplójából:

Odahaza megveszem a vodkát a Közértben 170 forintért, itt 20 rubelt adnak érte.Figyelemmel a rubel-dollár árfolyamra, ez a 20 rubel egyenlő 33dollárral. Így én 5 forintból csinálok egy dollárt… Külkereskedők, figyelem!!

Egyébként érdekes olvasmány. Bújtatottan már megjelenik, hogy az oroszok esetleg hazamehetnének. De a pucér férfiaknak még szemérmesen nem látszik a fütyijük.

Egy évvel ezelőtt úgy terveztük, hogy lecseréljük ezt a szutyok autót, veszünk helyette egy újat. Osztottunk, szoroztuk: ezt beszámítják, ahhoz kölcsön kell, mennyi is, hány évre… kijött, hogy 4 évig olyan 40e forintot kellene fizetnünk. Majdnem belevágtunk, de ekkor kidolgoztam egy alternatív stratégiát.
Tegyük félre bankba ezt a pénzt. Kötögessük le havonta. Éves szinten összejön olyan 510e forint. Fizessük ebből a szutyok autó szervízköltségeit – a maradékot pedig nyaraljuk el.
Bridzsben ezt úgy hívják, hogy jó tempóban játszani a felvételt.
A gyerekek 12/14 évesek. Most vannak abban az időszakban, hogy már emlékezni fognak az együtt töltött nyaralásokra ellenben még szívesen jönnek velünk. A közös élményeket most kell begyűjtenünk. Négy év múlva lehet, hogy már a haverokkal mennek héderezni.
Igaz, a kocsi. Azért ha jól szervizelt, akkor sok baj nem lehet vele -hacsak nem vagyunk olyan balszerencsések, hogy pont a nyaralás előtt, neadjisten közben pusztul meg.

Nézzük, mi van, ha az új kocsira szavazunk? Négy év múlva lesz egy négyéves autónk. És lesz mögöttünk négy olyan év, melyekben évi egy nagy nyaralás, vagy két kis nyaralás fért bele, természetesen zsíroskenyér stílusban.

Ezzel szemben most majd lesz egy 18 éves roncsunk, melyet valószínűleg be kell majd rúgni az árokba.
De nézzük pl. az idei nyarat: annak ellenére, hogy a kocsi bedobott apait-anyait, közel 300e forintunk maradt nyaralásra. Magunk között vagyunk, bevallhatom, hogy soha nem fordultunk még rá úgy a nyárra,hogy fix, elkölthető összegek álltak volna rendelkezésünkre, pláne ilyen kényelmes összegek. Eddig mindig úgy voltunk, hogy volt valamennyi pénz, aztán lepadlóztuk a hitelkártyákat, majd decemberre az év végi jutalmakból visszamásztunk nullára. És persze a nyaralásokon fogtuk a pénzt, ahogy csak tudtuk.
Nem hiszem, hogy nehéz lenne a választás.

Csak azt nem értem, hogy mások miért nem így csinálják?