Jóslatok

Átfutottam reggel a sajtót és rögtön ilyen ijesztgetéseket találtam:

KFKI bog – Informatikai piac: Isten malmai

E negatív trendnek többféle következménye van. 2002-2003-ban összesen 23%-kal csökkent a számítástechnikai és mérnöki szakokra beiratkozó amerikai hallgatók száma az egyetemeken. Ugyanebben az időszakban India évente nagyjából 150 ezer végzett mérnököt bocsátott ki az iskoláiból, Kína pedig 250 ezret. Amerikában szépen nőt a termelékenység, a bérek viszont átlagosn csak másfél százalékkal emelkedtek. Az új állást találók fele kénytelen legalább 15%-os bércsökkenést elfogadni, a negyedüknél pedig akár 50%-nál is nagyobb lehet a visszaesés. Ha valaki az Európai Unióan veszti el az állását, nagyon valószínű, hogy sokáig egyáltalán nem talál munkát.

Aztán rögtön utána a HWSW:

Az outsourcing cégek egyre nagyobb nyomása alatt a vállalatok informatikai részlegeinek állománya az elkövetkező évek során látványosan összemegy — állítja a Gartner legújabb tanulmánya. 2010-re az IT-részlegek létszáma átlagosan 15 százalékkal fog csökkenni.

Szintén a Gartner tett közzé egy prognózist tavaly, amelyben azt jósolta, hogy az elkövetkező 20 év során az informatikai technológiák olyan mértékű átalakuláson esnek át, amelyek eredményeképp egyszerűen nem lesz szükség az informatikai szakemberek jelentős részére.

Ez utóbbi igen kényelmes jóslat, Keynes jut róla eszembe: ‘Hosszú távon mindannyian halottak vagyunk’.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *