Infoholics 2

Nos, Ághy már megemlítette ezt a cikket. Hát… így jár, aki éjszaka blogol, viszont napközben találja ki az apropót – kénytelen vagyok cifrázni a bevezető mondatokat.
Szóval megjelent egy írás, miszerint inkább füvezzünk, mert még az is jobb, mint az információfüggőség.

Megjegyzés: ezt nemrég találtam és kötelező képsor gyerekes szülőknek: tessék leültetni a gyereket a monitor elé és véggigkattogtatni neki a képeket, szóban elmagyarázva, miről is van szó.

Azt kell mondjam, hogy a HVG cikknek valahol igaza van. Többek között ezért is mondtam le kétszer is a HVG előfizetésemet.:-) Egyetem után járattam egy ideig, aztán meguntam, hogy állandó harcban álltam, ha el akartam olvasni az aktuális számot, mielőtt kijött a következő. Jó tíz évvel később Gabi rendelte meg és el kellett telnie egy évnek, mire le tudtam vele mondatni az előfizetést. (Nem is én, a Posta intézte el.) A fő problémát nem az okozta, hogy képtelenség volt elolvasni; a nagyobb bajt az jelentette, hogy túl forró és _túl_hamar_kihülő információt adott. (És akkor még nem is beszéltem a napilapokról.) Ez szellemi rágógumi: úgy hiszed értelmes dolgot csinálsz, olvasol!, tájékozódol… hát mi lenne ennél fontosabb? De néztél már vissza 1-2 évvel korábbi HVG-t (Hócipőt/ÉS-t)? Emlékszel még, kik voltak azok a farkak, akik annyira fontosnak tűntek akkor? És mi is volt az a cirkusz?
Ember, azt az időt sokkal értelmesebb dolgok elől vetted el…
Nos, változnak az idők, ugyanez ma már sokkal gyorsabban folyik. Pl. a Hírstartos linket 3 hónap után vágtam ki a Kedvencek közül, mert ugyanazt éreztem, mint a HVG-nél egy év után.
És most itt vagyok ezzel az RSS bigyóval, a tömérdek feed-del, melyek mindennél nagyobb intenzitással borítják az adatokat… ember legyen a talpán, aki hatékonyan ki tudja szűrni belőlük az információt.
Az egy mellékes dolog, hogy megint ki kellett dobnom egy RSS olvasót, mert nem azt csinálta, amit állított magáról. Ez pusztán technikai probléma, bár látva a kidobott readerek hatalmas kupacát, legalábbis elgondolkodtató, hogy a programozók mennyire nem értik a folyamat lényegét.
Az viszont egyáltalán nem mellékes, hogy van itt egy tendencia: az ember sorra húzza a védőfalakat maga köré, miközben az információ mindegyik fal fölött átbuggyan.
Volt eredetileg az Internet. Egy ideig egészen jól lehetett kezelni, az első védőfal, a Favorites/Bookmark maximum kétszintű volt. Aztán elkezdtek szaporodni a szintek és végül már egyszerűbb volt beírni valamit a Webferretbe, mint bányászni abban a monstrumban (második védőfal). A Google megjelenése leegyszerűsítette a keresést, mint olyat, de a ‘konzervatív’ – és nehézkesen aktualizált – weblapok mellett megjelentek a hiperaktuális blogok, melyek összefonódtak a feedekkel. Ezt az olvasó ember csak megfelelő RSS reader – harmadik védőfal – segítségével tudja/tudná kézben tartani… de amilyen tempóban szaporodnak, már ez sem elég. Visszatértünk oda, hogy strukturálunk: főkategóriák, alkategóriák, fontos blogok, közepes blogok, nem fontos blogok, te jó ég, nem lehetek ennyire stupid, ez az utóbbi kategória már minek…??

Szóval a kétcentes: egyre több információ dől ránk, miközben pedig egyre hatékonyabb módon szűrjük. Ilyen környezetben az embernek tényleg nagyon fontos, hogy tudatosan viselkedjen, figyelje magát; vegye észre, hogy hol van a határ az egészséges informálódás és a függés között. Időnk, figyelmünk legalább olyan fontos erőforrásunk, mint a májunk.

Requesting data from the Exchange Server

Valószínűleg több sorstársamnak is keserítette már meg az életét a fenti üzenet. Az Outlook kliens monoton homokórázik, a felhasználó csak ül, és a rendszergazdával karöltve szelíden bámulják a monitort.
Ashley Webb leírt egy történetet, ahol igen trükkösen kerítették be ezt a vadat.

Megjegyzés: a sztori – sajnos – nem egy univerzális módszer a probléma megszüntetésére. Csak érdekes megoldás egy szituációra.

Arról volt tehát szó, hogy a klienseknél teljesen sztochasztikusan bejött ez a hiba, miközben az Exchange szerver összes lényeges teljesítménymutatója teljesen rendben volt. (Innentől speciális a történet; a jelenséget ugyanis általában valamilyen szerveroldali/hálózati szűk keresztmetszet okozza.)
Webb szerette volna, ha a homokórázás alatt le tudja menteni az Information Store és a System Attendant által használt memóriatartalmakat (ADPlus.vbs), de ennek igen komoly akadálya volt a véletlenszerű előfordulás. Egész nap csak nem ülhet ott egy biorobot a szerver előtt, a telefonra koncentrálva…
Viszont rájöttek, hogy van egy mutató (Average RPC Latency), mely felugrik, ha bekövetkezik a hiba. Ez jó, mert a permormance monitorban rátettek egy alertet erre a mutatóra, mely egy küszöb átlépésekor automatikusan elindított egy programot – az ADPlus.vbs-t.
79 példányban. Ugyanis a dump elég hosszú ideig tartott, közben pedig az érték többször is leesett, majd visszaugrott. Itt egy garázsszagú buhera következett, összedobtak egy parancsfájlt, ez úgy indult, hogy megvizsgálta egy bizonyos txt fájl létezését: ha nem létezett, akkor létrehozta, majd futott tovább; ha létezett, akkor a szkript megállt.
És ennyi. Megszerezték a kívánatos memóriatartalmat.
A módszernek volt egy apró mellékhatása: a dump igen erőforrásigényes művelet, rendesen leterhelte az Exchange szervert. Amíg futott, addig nem is volt ideje kiszolgálni a klienseket.
Mit csinált helyette? Úgy van, kiszórta nekik is a címben szereplő üzenetet.:-)