Családdinamika

Nemrég irkáltam csoportdinamikáról és erről eszembe jutott egy régebbi eset. Itt egy speciális csoport, a család dinamikájáról lesz szó. Tavaly nyárról idézem magamat:

Tegnap délután megkívántam egy lángost a tóparton. Eleve nem ehetek olajban sült cuccot, fűszerest meg pláne nem; a fokhagymát kerülnöm kell és a tejföltől is tartok… így csak egy sima sajtos lángosra gondolást mertem megkockáztatni. Persze amikor kiderült a szándékom, mindenkinek lángos kellett. Aztán a fiam meggondolta magát és inkább jégkrémet kért. Elmentünk a jégkrémeshez, ahol a srácot nem lehetett meggyőzni, hogy az a jégkrém, melyet kinézett magának a tábláról, itt nincs. Hogy végül melyiket vette meg, azt nem tudom, mert a hőségben elkezdett füstölni a fejem és Nej kezébe nyomva a pénztárcát, arrébbsétáltam.
Aztán átmentünk a lángososhoz, ahol egy vén banya állt előttünk a sorban. Én ugyan elmondtam az eladónak, hogy két sajtos-tejfölös befokhagymázva és egy sima sajtos lesz a rendelés, de a banya kétszer is visszapofátlankodott valamikért és sikerült úgy összezavarnia az eladót, hogy mindhárom lángost betejfölözte, befokhagymázta. Persze mindez a tűző napon történt. Ekkor már olyan ideges voltam, hogy legszívesebben földhözvágtam volna az egészet. Fiam közben leült egy asztalhoz, mely mellett heveny, ordibálós csocsóparti dúlt. Odaültünk mi is és közben kis családom – maximális jóindulattal, persze – megpróbált lehiggasztani… de a legrosszabb módját választották, ugyanis mindenáron megpróbáltak rávenni arra, hogy egyem meg az egyik lángost: egyrészt baromira ideges voltam, másrészt tényleg tartottam az anyagtól, harmadrészt tudtam, hogy a gyomorpanaszok csak fokozódnak, ha idegeskedem; azaz igyekeznem kellene nem felhúzni magamat és nem megenni ezt. Az a fura helyzet alakult ki, hogy minél jobban nyugtattak, annál inkább idegesebb lettem, végül jobb a békesség elvén, megettem az egyik lángost, de utána egész délután be voltam tojva, hogy mi lesz este.
Közben persze a srác már ráhangolódott arra, hogy neki jut az enyém és amikor végülis begyűrtem a sajátomat (melyet nem akartam megenni), még azt is el kellett viselnem, hogy Nej (aki viszont meg akarta enni a sajátját) kénytelen volt odaadni lángosa felét a srácnak (aki így várakozáson felül zabált mindenből).
Na, szóval ezt a folyamatot, ami a ‘de megennék egy lángost’ gondolattól a tragikus befejezésig tartott, nevezem én családdinamikának.

This entry was posted in Sztori.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *