Csányi Vilmos etológussal beszélgetnek itt.

Én habozás nélkül egy ötmilliós, hajléktalanokat és nyomorgókat nem ismerő nemzetre szavaznék, a húszmilliós nyomorgóval szemben. Furcsának tartom, hogy a politikai közbeszédben nem jelenik meg, hogy tanult, művelt és elégedett magyarokat akarunk, csak a létszámmal foglalkoznak.

Az utolsó kétszáz évben egy sok szempontból vitatható “haladás”-koncepció jelent meg. Korábban az volt az emberek elképzelése, hogy az utódok ugyanazt folytatják, amit ők is. Ebben a rendszerben is volt változás, csak lassúbb. Viszont az új elgondolás szerint mindent meg kell változtatni. Az amerikai eredetű “it’s new, it’s better” kifejezés veszélyes evolúciós szempontból, mert ami új, még nem biztos, hogy jó is, hiszen generációkon keresztül kell tesztelni. Elvetettük a tradíciónak azt az ellenőrző funkcióját, ami az előző generáció tapasztalataihoz méri az újat, az új felfedezéseket, eljárásokat.

Az embernek három fontos rendszerszervező biológiai képessége van: közös akciókban akar részt venni, közös hiedelmekben akar hinni és közös szociális konstrukciók részese akar lenni. Érezni akarja, hogy ő választotta a törzsfőt, a miniszterelnököt, beleszólhat abba, milyenek legyenek a szabályok. Csakhogy a sokmilliós új társadalmakban a régi módon ezt nem lehet kivitelezni,…

Aztán az egész médiacirkusz, a valóságshow-kkal, szappanoperákkal ad egy virtuális közösséget. Ezek nem azért olyan népszerűek, mert olyan primitív a nép, hogy butaságában már nem tud mit nézni, hanem mert igénye van egy közösségre. Ez közösségi élményt ad, ugyanolyat, mint ha valaki bekopog a szomszédba és megkérdezi, hogy mi újság, de erről már leszoktunk.