Telcsiőrület – nálunk is

Fiam 12 évesen megkapta harmadik mobilját. Két kritériuma volt: tudjon hangot felvenni és lehessen vele fényképezni. (A telefon funkció inkább a szülői párost érdekelte.) Végül ez lett belőle; árban kellemes (nem kell nagyon parázni, ha ellopják), a neten sem találtam róla rosszakat és tudja, amit kért a srác. Tegnap úgy kellett lepkehálóval lehalászni a levegőből, amikor ideje volt már aludni.
Nejem viszont gondban van. PDA kellene neki, meg telefon, de egyben és inkább telefon formája legyen. Ne legyen drága, de legyen hozzá Outlook-szerűség és lehessen rá programokat telepíteni: szótárt, pdf readert, meg ilyeneket. És át lehessen rakni bele a céges pannon praktikum kártyáját.
Eddig ez a két versenyző maradt talpon (egyik / másik), de még vacillál… hiába mondom, hogy megmondta már más is: nem érdemes sokat gondolkozni rajta; akármelyik mellett dönt, úgyis meg fogja bánni.
Ja, és lányom is elgondolkodott egy cserén…

2 thoughts on “Telcsiőrület – nálunk is

  1. Mitac Mio: gyakorlatilag ugyanez a Motorola MPX200, csak kamera nélkül, fekete szinben és Windows Mobile 2002-vel, (de ha megveszed, adok neked hozzá 2003-at), nekem ilyenem (is) van, korrekt, csak azért a PDA funkciók elég korlátozottak… (ha gondolod, ezt is oda tudom adni 1-2 hétre, úgy látod, bevállik-e vagy nem… komi.) Viszont a Motorola van a PGSM-nél is, ráadásul a MediaMarktban 35 brutto kártyafüggetlenül, 1 év garival…
    SmartPhone2: gyak. uaz, mint a másik, csak más formátumú (nem kagyló…). Akkor már talán inkább a 3 vagy a 3i, az már BT-s is, meg gyorsabb a procija, a PDA funkció viszont még mindíg gyatra (inkább annyigt tesz, hogy az Outlookba bevitt feljegyzéseket nálad tartja, de ebbe bevinni… Hmm….)

    Én azért még javasolnám (könnyen beszélek, nem én fizetem… :-)), hogy nézzétek meg a Pdamania-n az MDA Compact-ok tesztjét…: http://www.pdamania.hu/content/3799/

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *