Fent nevezett illető többször is kiérdemelte nálam a ‘háromszoros éljen’ csatakiáltást. Jelenleg ő a New Yorker magazin karikatúra szerkesztője – és az ő ötlete volt tavaly, hogy kiadják az újságban valaha is megjelent összes karikatúrát egy diplomatatáska méretű albumban, plusz két cédén.
Ma találtam egy interjút a Good Experience blogon, mely megerősítette azt a hitemet (lásd Kathy Sierra), hogy a bonyolult dolgok megértéséhez, elmagyarázásához rettenetesen fontos a magas vizuális kultúra. Külön jó, ha ez humorérzékkel is párosul – és máris itt vagyunk a karikatúráknál. Bob Mankoff is így gondolta, és belevágott egy érdekes feladatba.

My general idea is that humor shares its cognitive apparatus with 99% of other brain processes. The other 1% makes it look completely different.

A University Michigan pszichológia részlegén elindítottak egy 3 éves kutatást arról, hogy hogyan hatnak a karikatúrák – naná, a New Yorker karikatúrái – a kisérleti alanyokra.
A végcél egyfajta humormodell előállítása lesz:

I’m trying to build a model of how these things can work. Think about all the variables, both intrinsic – from your personality, for example – and extrinsic – like no one laughs at a cartoon sitting alone in their living room, but everyone laughs when they see it on Power Point in a big audience.(1)

Külön tetszik a zárszó, ahol elmagyarázza, hogy miért neki kell elvégezni ezeket a kisérleteket:

For humorists itself, such research is a forbidden area. The actual process comes from the unconscious. If they know about it, they won’t be able to do it. It’s the forbidden fruit. The more you think about it in this way, the less you’re actually free to free associate.

Azaz a művésznek ösztönösen kell lubickolnia a szabad asszociációk tengerében. Amennyiben tudatos próbál lenni, átkerül a sötét oldalra.

Magánvélemény: Humorkutatással sokan próbálkoztak már. Meg kell mondanom, hogy nagy általánosságban ritka unalmas művek születtek. Szalay Károly írt egy csomó könyvet, kettőbe kezdtem bele, de nem vitt át rajtuk a lendület. Császár Tamásnak vannak írásai (link1, link2) – csak sokadik nekifutásra tudtam átrágni magam rajtuk.
Tényleg olyan ez, mint a szex: csak beszélni róla – nagyon lehangoló.

(1) Volt már ilyenben részem. Egy barátom kért meg rá, hogy rajzoljak néhányat egy fontos prezentációjához. Gyakorlatilag bármilyen vacak karikatúrákat is csinálhattam volna – maga a karikatúra megjelenése a szokatlan környezetben már önmagában kiváltotta a nevetést. (A tíz karikatúrából négy megtalálható a neten: 01, 02, 03, 04.)