Nagy Munka

Amikor Varánusz sör mellett közölte, hogy nekiállt összeszedni a Nagy Könyv első 100 helyezettjének internetes letöltési lehetőségeit, magamban elkönyveltem, hogy ez egész jó ötéves tervnek hangzik. Erre 1 nappal később már fent is volt a blogján. Szép munka.

Magam is nagy e-könyv gyűjtő vagyok, így nem számítottam nagy meglepetésre, amikor átfutottam a listát. Rosszul gondoltam.
Ismertem a Silent Library Project (SLP) tevékenységét, egy évvel ezelőtt levelezgettem is egyik oszlopos munkásemberükkel – de nem gondoltam, hogy ennyire kinövik magukat. Tegnap este jószerivel csak töltögettem. Nem hurkát.

A Nagy Könyv cécót nem igazán követem. Egyrészt örülök, hogy az olvasást terelték az érdeklődés középpontjába, másrészt viszont elszomorítónak tartom, hogy milyen könyvek szerepelnek a listán. Jó, persze, örülhetnék is, hogy néhány ember emlékszik még az általános iskolai könyvcímekre.

De a listázás ötletet adott – arra gondoltam, hogy kiválogatom az SLP oldaláról azokat a könyveket, melyek valamilyen módon kiverték nálam a biztosítékot: vagy azért, mert épp jókor találtak meg az éppen illeszkedő tartalmukkal, vagy azért mert értékükhöz képest nem túl ismertek. (Ebből következik, hogy a népszerű nagyágyúkkal nem fogok foglalkozni.)

Babits Mihály: Jónás Könyve:
Nej _pontosan_ tudja, ez miért került ide. Maradjon is közöttünk.

Pierre Barbet: A Psziborgok Álmai
Egyfajta korai ‘Gyűrűk Ura’, scifibe öntve. Ifjú misztikus korszakomban faltam az ilyesmiket.

Bogdán István: Őfelsége Magánnyomozója
Jó humorú krimimese. Se elődjéről nem tudok, se utódjáról. Egy kicsit rejtős… de csak kicsit.

Fredric Brown: Marslakók, Mars Haza!
Gyilkos szatíra az önismeretről és a nyilvános viselkedésről.

Italo Calvino: Eleink
Csak felsőfokban tudok róla beszélni. Mind a három groteszk középkori kisregény tökéletes.

Francis Crick: Az Élet Mikéntje
A DNS szerkezetének egyik feltérképezője, Francis Crick Nobel-díjas biológus eszmefuttatása az élet keletkezésének nem hétköznapi elképzeléséről. Sajnos az SLP oldalain nem szerepel a válaszkönyv, Gánti Tibor: Az élet Mivolta. A kettő együtt élvezetes – az első az élet kialakulásának idegen eredetét firtatja, a másik inkább a chemoton-elmélet felől közelít.

Neil Gaiman: Amerikai Istenek
Mi is történik a régi istenekkel manapság… amikor új istenek szorítják ki őket?

Graham Greene: Monsignor Quijote
Don Quijote és Sancho Panza leszármazottai – egy pap és egy polgármester – a sors furcsa játékából újra nekivágnak a spanyol vidéknek. Vallás és kommunizmus… nagyon bájos könyv. (Kicsit donkamillós.)

Robert Heinlein: Angyali Üdvözlet
Annyira jó könyv, hogy emiatt rágtam át magam több kiló Heinlein szeméten – hátha még egyszer elsült ilyen jól a keze. Nos, nem. De ezt a könyvet grokkoltam.

James Herriot: Egy Állatorvos Történetei
Béke, természet és egy fantasztikusan jó tollú, jó humorú állatorvos Angliából. Mindegyik könyve remekmű. (A többi három az SLP-nél: 01, 02, 03.)

Bohumil Hrabal: Sörgyári Capriccio
Szerintem ezt a könyvet nem kell bemutatni. De aki azt hiszi, hogy ez így egy kerek történet, az téved. Eleve nem egy könyvről van szó, hanem háromról: a fenti az első kötet, ezt követi a Díszgyász és zárja a Harlekin Milliói. Nem mesélem el, kivel, mi történik a végén, tessék elolvasni. Azt azért tudni kell, hogy a történet alapja valós, Hrabal saját gyerekkorát írta meg. És nem ez volt az első próbálkozása: ugyanezt a világot egyszer már lefestette egy vaskos könyvben, ugyanezekkel a szereplőkkel, a ‘Városka, Ahol Megállt az Idő’ címmel.
(Nekem különösen kedves ez a könyv, az egyik szereplő nevét használom tisztességben megőszült indextörzsasztalos nicknek.)

Lao Ce: Tao Te King
Megkérek mindenkit, ne jöjjön azzal, hogy ‘de mi van a tudás kárhoztatásával’? Ez itt most nem annak a vitának a helye.
Viszont itt a lehetőség megemlíteni egy másik csodálatos alkotást, Weöres Sándor: Út a Teljesség Felé című remekét. Szerencsére ez is elérhető az interneten.

Robert Merle: A Sziget
Az író a monstre történelmi regényfolyamával ugyan sikeresen kiírta magát az érdeklődési körömből, de ez a regénye remek példája annak, hogy az emberi önzés hogyan tehet tönkre egy demokratikus szabályokra épülő közösséget. Csak tudnám, honnan ismerős a szituáció…

Robert M. Pirsig: A Zen és a Motorkerékpárápolás Művészete
Must have. Nem érdekel, hányszor buktál meg filozófiából tanulmányaid alatt – ezt a könyvet kötelezően el kell olvasnod.

Robert Sheckley: Kozmikus Főnyeremény
Egy üde média- és életmódparódia, sci-fi köntösbe öltöztetve. Jópofa.

Clifford Simak: Az Emberfarkas-elv
Mert tőle mindent el kell olvasni. Nem írt sok könyvet, de mind olyan, hogy befészkeli magát az ember fejébe és még évek múlva is elő-előbukkan.

Tamási Áron: Ábel
A sok pergő ritmusú könyv után felüdülés egy ilyen lassú, bölcs trilógia.

James Thurber: A Fehér Szarvas
Egy újabb őrült: a szerző humorista, karikaturista, a New Yorker oszlopos tagja. Aki régebb óta olvassa ezt a blogot, tudja, hogy ez nálam már a félisteni státuszt jelenti.

Boris Vian: Tajtékos Napok
Miattam nem lehetett Veszprémben 8 éven keresztül beszerezni ezt a könyvet. Általában naponta benéztem az antikváriumba és akárhányszor megláttam egy példányt belőle, mindig megvettem, majd odaajándékoztam valakinek.

Kurt Vonnegut: A Titán Szirénjei
Akit komolyan foglalkoztat az élet értelme, az emberiség létezésének célja, az ne olvassa el ezt a könyvet. Lehorgasztó.

Kurt Vonnegut: Börleszk
Brilliánsan groteszk. Családos balatonparti nyaraláson végeztem ki, és pusztán csak ez akadályozott meg abban, hogy ne visítsam végig a gyönyörűségtől a turnust. Szüleim így is gyanakodtak.

Kurt Vonnegut: Macskabölcső
Itt ütközik ki legjobban a szerző korábbi marketinges múltja. A mű vázát alkotó bokononista valláson érződik a komoly szociológiai háttér. És még a könyv is jó… bár Réberrel az igazi.

Update

Decemberben hetente, később havonta csekkeltem, hogy vajon bekerült-e a könyvem a nagy könyves adatbázisokba. (Nagy könyves_adatbázisokba – nem mindegy.:-) Aztán feladtam és levontam a következtetést: kis kiadó kis bottal jár.
Ezért ért kellemes meglepetésként, amikor nemrég egy könyvet keresve szórakozottan beírtam magamat is… és bingó, ott volt a könyv.
Tehát azok az internetfüggők, akik ráakadtak erre a blogra és eddig pusztán lustaságuk akadályozta meg őket abban, hogy felálljanak gépeik mellől és elblattyogjanak a könyvesboltba, mostantól interneten keresztül is megrendelhetik ezt a ritkaságot.

ps.:
Mielőtt bárki elhúzná a száját, hogy na, ez már megint piszkos anyagilag reklámozza itt magát, megjegyzem, hogy meggyőződésem szerint a kiadó folyamatosan átvágja a fejemet az elszámolásnál. Mivel nem tudom ellenőrizni az eladott példányszámot, ezért bármennyit mondhat – és mond is(1).
Így az a furcsa helyzet állt elő, hogy anyagilag _nem vagyok érdekelt_ abban, hogy minél jobban fogyjon a könyv.

(1) Kis túlzással, ha minden családtagom vett volna egy példányt, már több fogyott volna, mint amennyit a kiadó eddig beismert.

Toadballoon

Békalufi.
Odamegy a varjú a békához, hogy ‘de jól nézel ki, eszem a májad!’ Erre a varangy jól felfújja magát, ahogy azt évszázadok alatt megtanulta. Csakhogy ezek az átlagosnál intelligensebb varjak voltak, akik ezen évszázadok alatt rájöttek, hogy a csőrükkel ki is lehet lyukasztani a lufit.
A tudósok meg hetekig nyomozták, hogy mi okozza ennél a német tónál a tömeges békarobbanásokat.

A Nap az apa

Kutakodtam a neten, amikor belefutottam ebbe az oldalba. Jó látni, hogy vannak még ilyen eldugott szegletek. Huszonéves korom zeneileg meghatározó irányzata volt az alternatív magyar zene, és azon belül is nagy kedvenc volt a Trabant/Balaton csoportosulás. Az írás címében szereplő szám szövegét pl. képes voltam úgy megfejteni, hogy soronként háromszor-négyszer meghallgatva véstem fel ceruzával egy spirálfüzetbe. Na, ja, akkoriban még nem volt internet…

Tiger





Most mindenki azt hiszi, hogy az új Mac oprendszerről fogok írni. A francokat. Ez egy sokkal nagyobb cucli.
A gyerek megnyerte, hogy a pénteki műsorban ő játszhassa Sir Kánt. Eleinte mindenki örült neki – amíg ki nem derült, hogy a jelmezt… bizony nekünk kell valahogy prezentálni. Méghozzá úgy, hogy a darab végén diadalmasan megnyúzzák a bestia bőrét majd boldogan hajigálják a színpadon.
Persze a gyerek már akkora, hogy az összes jelmezkölcsönzőből elhajtottak a fenébe.
Ekkor jött Nej egyik ötlete: szerez reaktorpucoló munkavédelmi öltözéket és befestjük jól. A ruha meg is lett (lsd. 1.kép); de kíváncsi vagyok, mit szólt volna a közönség egy olyan Sir Kánhoz, akinek térdig ér az ülepe. Jött a B terv, Nej valamelyik Burda jellegű újságból szerzett tigrisjelmez szabásmintát. (Hihetetlen, mi mindent lehet már manapság kapni…) Ekkor már csak tigrismintás anyagot kellett volna felkajtatni, de megint elbukott a mutatvány: az egész városban csak gepárdmintás volt. Azt meg azért mégse…
Na, mindegy, vett valami halvány barna anyagot (5000 pénz), meg ruhafestéket (2000 pénz). De a festék csak ecsettel volt felhordható és egyébként is csak feketét hozott; én viszont ragaszkodtam a sárga színhez is. Nejem ekkor roppant össze idegileg – először. Úgy tudtam lehiggasztani, hogy én mentem el újabb anyagbeszerző körútra. Hoztam szórással felhordható sárga/fekete ruhafestékeket (3000 pénz). Nejem csak ekkor bökte ki, hogy azt mondták a boltban, hogy ez az anyag tulajdonképpen nem is festhető. Sátáni kacajjal válaszoltam: szeretném én azt látni!
Innentől viszonylag egyszerű volt az ügy. Nej két nap alatt kiszabta és megvarrta az alapot.

Ezután jöttem én. A srác érezte a vesztét, mert erre a hétvégére két szolgálatot is bevállalt a gyerekvasúton – így kénytelen voltam megkérni a nővérét, hogy ugyan bújjon már bele a ruhába, amíg én az Avon kencefice tubusából(1) eszkábált flakonnal körbe nem pumpálom a jelmezt. (Lsd. 2. kép) Nagyjából így zajlott:
– Na, akkor próbáld fel, cica!
– Muszáj?
– Ja.
Suss zzrrz sussus.
– Remek. Ne idegeskedj, sietek.
– Miért, meddig lesz ez rajtam?
– Hát… remélem, végzek egy óra alatt.
– Na, ne!
– Nem megy ez olyan gyorsan! Meg egyébként is, a festéknek meg kell száradnia.
– Micsoda?
– Nyugi, direkt gyorsan száradó festéket vettem. Az volt ráírva, hogy csak félóra.
– Neem!
– Ne idegeskedj, legfeljebb a végén lekezellek hajszárítóval.
– Ööö….
– Hová is menjünk… itt nem jó…, itt sem… ez a fekete festék mindent össze fog kenni… te, leány, ki kellene menni az udvarra.
– Áááááá!!!!
– Na, jó, meggyőztél.
Végül elkészült a nagy mű. Az anyag tényleg nem volt könnyen festhető, a hüvelykujjaimat még most sem tudom használni, annyit pumpáltam, mégis csak valami halványszürke csíkok sikerültek.
Utolsó harc az volt, amikor vasárnap – jócskán éjfél után, amikor Nej már ledőlt aludni (hja, aki 4.30-kor kel) – megtámadtam, hogy nem értek egyet a fülrögzítési elképzelésével. Ekkor borult ki másodszor. De a gyerekért mindent, még a nehéztüzérségi átkokat is, és végül – miután közöltem vele, hogy akkor kiszabom én -, sikerült rávenni, hogy hétfőn megvarrja a csuklya részt is. Persze patenttel, mert ugye megnyúzás. Én ugyan felvetettem neki, hogy sokkal profibb lenne, ha gomblyukat varrna, de ez már szerintem is kimerítette a húr túlfeszítésének esetét. Szerinte is.
És elkészült a csoda. (Lsd. 3.kép) Igaz, hogy a gyerek szerint nem is ilyen a tigris füle, meg igazából ez egy medvejelmez, de a közös és hangos ‘Pofa be!’ reakciónk meggyőzte. (Meg egyébként is előadtam neki, hogy nem a jelmez a fontos, hanem a színészi teljesítmény: az igazi színész nyuszijelmezben is tud félelmetes lenni.)
Viszont most már mindenképpen elmegyünk a darabra mindketten, mert van abban valami élvhajhász mazochista gyönyör, amikor végignézzük, hogyan tépik szét 1 perc alatt azt a jelmezt, melyet ennyi kinlódással(2) hoztunk össze.

(1) Lett ám szaga a ruhának, mondhatom.
(2) Egészen szakszerűen: idő és anyagi ráfordítással (T&M).

Urban Explorer

Egy érdekes beszélgetés Petrányi Zsolt művészettörténésszel – Budapestről. (Az egésznek részemről az az apropója, hogy ma reggel egy elsőbbséget meg nem adó autós miatt akkorát tanyáltam, hogy belerengett Zugló.)

A Critical Mass felvonuláson láttam a biciklisek sorát, és azt kell mondanom, felkavaró volt. Egyszerre egy olyan szemléletmód definiálódott, amely korábban ennyire egységesen nem jelent meg. Budapest valamiféle autós kultúrában, autós szimbolikában él, és az ebből kimaradók helyzete tényleg kritikus. Ez az akció felhívja a várostervezők figyelmét arra, hogy eltolódtak a hangsúlyok. Ebben a városban megkésetten kellene most valamilyen jövőképet valóra váltani. A városokban sok helyütt eléri az autóhasználat azt a határt, amelynél már önmagát teszi értelmetlenné.

Alternatív térképekre van szükség; azért, hogy kiderüljön, ki, hogyan használja az utcák és terek hálózatát. Sorolok példákat is. Képzeljünk el egy olyan Budapest térképet, amelyen fel vannak tüntetve a dugó-helyszínek és a taxisok által használt elkerülő útvonalak. Az önkormányzatok talán harcolnak az egérutak ellen, de a közlekedőknek ezek fontos információk. Vagy például képzeljünk el egy térképet, amely megmutatja, hol van a legtöbb biciklis baleset, melyek a veszélyes zónák.

Hollandiában találkoztam azzal a mozgalommal, amely magát Urban Explorernek nevezi. Az a célja, hogy egy adott városban A és B pontokat kijelölve legális, de alternatív útvonalakat keressen. Ezáltal a város új, eltérő nézőpontjait fedezi fel és dokumentálja. A másik forrást maguk a szubkulturális, kisebbségi csoportok jelentik. Más-más csoportok másképp használják a várost, eltérő szempontok alapján közelítenek, mint a városlakók nagy többsége. Evidens, hogy máshogy használják a várost a különböző anyagi helyzetű csoportok, a legmagasabb nívón élők, a szegények, a középosztálybeliek. Például a hajléktalanok olyan helyeket keresnek, amelyek hőt sugároznak, ahol van a közelben vízvételi lehetőség, az élelem könnyen megszerezhető.

Keton

Egész pontosan valami para-dietil-ciklohexanonszerűségre gondoltam: ez a szag ugrott be ma reggel, amikor mentem lefelé az aluljáróba. Az eső bemosta a levert virágszirmokat, az aluljáró meg hozzátette a maga szagát. Ez pont így volt jó, mert ifjúkori emlékként is ilyen édeskés kevert szag maradt meg bennem.
Elsőéves nyári gyakorlatomat egy balatonparti vegyigyár ketonüzemében abszolváltam, a korábban említett dögöt oxidáltuk észterré, ha jól emlékszem. Hajnalban mentünk dolgozni és a nyári harmat, ahogy szállt fel, összekeveredett a nyiladozó virágok és a szivárgó reaktorok szagával – ezt éreztem ma az aluljáróban.
Egyébként érdekes üzem volt. Kezdődött azzal, hogy ez a bizonyos keton hosszabb távon impotenciát okoz. Emiatt teljesen természetes volt az alábbi típusú párbeszéd:
– Feri bácsi, írjon már ki mára szabira!
– Aztán miért, fiam?
– Felállt a farkam, rohanok haza. Az asszonynak már telefonáltam.

Az egyik legbizarabb éjszakám is ehhez az üzemhez kötődik, de erről majd később, mert most majd leesek a székről, olyan álmos vagyok.

Fabrikam

Nocsak, nocsak… a régi ismerős fantomcég bútorgyár formájában testesült meg. Mennyit nyűglődtek ezek a hálózatukkal, meg az active directory-jukkal… és ha jól emlékszem, ISA-t is telepítettek – most meg arra akarják rávenni jobb sorsra érdemes fejlesztőiket, hogy office alapon hozzanak létre valami integrált webalapú fehérelefántot. Hogy ezeknek soha nem elég a jóból?

ps.
Próbálta már valaki, mi történik ha ellátogat az ismertebb fantomcégek (Contoso, Fabrikam, A Datum, stb) weblapjaira? Előrelátóak a fiúk…

Googkle

A legfontosabb: ne menj oda. Még véletlenül se írd be a böngésződbe, hogy www.googkle.com. Azt hiszed viccelek… pedig nem. Ordas exploitok ugranak rád félelmetes változatosságban.
Itt a hír az F-secure-tól:

One variation (www. googkle .com) leads to a site that will start a huge chain of webpages with exploits in various formats. HTML, CHM, JS, VBS, EXE, JAR you name it. As an end result the poor mistypist will have seriously malware and spyware infected computer

A bestiáriumba is felvették a linket:

NAME:Googkle
ALIAS:Googkle.com
The name of the malicious website is ‘Googkle.com’. PLEASE DO NOT GO TO THIS WEBSITE! Otherwise your computer will get infected!

Majdnem tökéletes reggel

1 perccel az ébresztőóra előtt ébredtem fel, magamtól. Pont volt annyi időm, hogy végiggondoljam a feltételeket: főnök nincs, sürgős munka nincs, csúszóidőm van. Már húztam is tovább az órát. (Pontosabban sürgős munkám ugyan van, de más miatt áll.)
Így amikor végül kimásztam a konyhába, már sikerült elkapnom némi napfényt. Benéztem a hűtőbe és örömmel mosolyogtunk egymásra egy nagy kupac görög salátával, lányom tegnap esti remekével. Gyorsan pároltam hozzá virslit és még volt magos kifli is a kenyeresben. Fenséges reggeli volt, különösen, hogy lányom végre kezdi figyelembe venni a kérésemet és csökkenti a hagymamennyiséget a salátáiban. (Évek óta tanítgatjuk főzni. Tőlem azt a mondást tanulta el – többek között -, hogy amibe hagyma kell, abba sok kell. Amióta gyengélkedik a gyomrom, próbálom meggyőzni a szabály alkalmazásának rugalmasságáról, de elég kevés sikerrel. Tegnap este például a következő párbeszéd szűrődött be a szobába:
– Szerintem ennyi saláta kevés lesz – vélekedett Nej.
– Oké. Akkor feltöltöm a jénait hagymával.)
A saláta után bekukkantottam a fagyasztóba és ott figyelt egy csomag jégkrém. Ez mindenképpen meglepő, ugyanis nálunk a dobozos jégkrémek nem szokták megérni a reggelt. Jól esett.
Sajnos a meteorológia szerint az időjárásban is ez várható, így kénytelen voltam otthonhagyni a bicót. Ezért csak ‘majdnem.’