Nagy Munka

Amikor Varánusz sör mellett közölte, hogy nekiállt összeszedni a Nagy Könyv első 100 helyezettjének internetes letöltési lehetőségeit, magamban elkönyveltem, hogy ez egész jó ötéves tervnek hangzik. Erre 1 nappal később már fent is volt a blogján. Szép munka.

Magam is nagy e-könyv gyűjtő vagyok, így nem számítottam nagy meglepetésre, amikor átfutottam a listát. Rosszul gondoltam.
Ismertem a Silent Library Project (SLP) tevékenységét, egy évvel ezelőtt levelezgettem is egyik oszlopos munkásemberükkel – de nem gondoltam, hogy ennyire kinövik magukat. Tegnap este jószerivel csak töltögettem. Nem hurkát.

A Nagy Könyv cécót nem igazán követem. Egyrészt örülök, hogy az olvasást terelték az érdeklődés középpontjába, másrészt viszont elszomorítónak tartom, hogy milyen könyvek szerepelnek a listán. Jó, persze, örülhetnék is, hogy néhány ember emlékszik még az általános iskolai könyvcímekre.

De a listázás ötletet adott – arra gondoltam, hogy kiválogatom az SLP oldaláról azokat a könyveket, melyek valamilyen módon kiverték nálam a biztosítékot: vagy azért, mert épp jókor találtak meg az éppen illeszkedő tartalmukkal, vagy azért mert értékükhöz képest nem túl ismertek. (Ebből következik, hogy a népszerű nagyágyúkkal nem fogok foglalkozni.)

Babits Mihály: Jónás Könyve:
Nej _pontosan_ tudja, ez miért került ide. Maradjon is közöttünk.

Pierre Barbet: A Psziborgok Álmai
Egyfajta korai ‘Gyűrűk Ura’, scifibe öntve. Ifjú misztikus korszakomban faltam az ilyesmiket.

Bogdán István: Őfelsége Magánnyomozója
Jó humorú krimimese. Se elődjéről nem tudok, se utódjáról. Egy kicsit rejtős… de csak kicsit.

Fredric Brown: Marslakók, Mars Haza!
Gyilkos szatíra az önismeretről és a nyilvános viselkedésről.

Italo Calvino: Eleink
Csak felsőfokban tudok róla beszélni. Mind a három groteszk középkori kisregény tökéletes.

Francis Crick: Az Élet Mikéntje
A DNS szerkezetének egyik feltérképezője, Francis Crick Nobel-díjas biológus eszmefuttatása az élet keletkezésének nem hétköznapi elképzeléséről. Sajnos az SLP oldalain nem szerepel a válaszkönyv, Gánti Tibor: Az élet Mivolta. A kettő együtt élvezetes – az első az élet kialakulásának idegen eredetét firtatja, a másik inkább a chemoton-elmélet felől közelít.

Neil Gaiman: Amerikai Istenek
Mi is történik a régi istenekkel manapság… amikor új istenek szorítják ki őket?

Graham Greene: Monsignor Quijote
Don Quijote és Sancho Panza leszármazottai – egy pap és egy polgármester – a sors furcsa játékából újra nekivágnak a spanyol vidéknek. Vallás és kommunizmus… nagyon bájos könyv. (Kicsit donkamillós.)

Robert Heinlein: Angyali Üdvözlet
Annyira jó könyv, hogy emiatt rágtam át magam több kiló Heinlein szeméten – hátha még egyszer elsült ilyen jól a keze. Nos, nem. De ezt a könyvet grokkoltam.

James Herriot: Egy Állatorvos Történetei
Béke, természet és egy fantasztikusan jó tollú, jó humorú állatorvos Angliából. Mindegyik könyve remekmű. (A többi három az SLP-nél: 01, 02, 03.)

Bohumil Hrabal: Sörgyári Capriccio
Szerintem ezt a könyvet nem kell bemutatni. De aki azt hiszi, hogy ez így egy kerek történet, az téved. Eleve nem egy könyvről van szó, hanem háromról: a fenti az első kötet, ezt követi a Díszgyász és zárja a Harlekin Milliói. Nem mesélem el, kivel, mi történik a végén, tessék elolvasni. Azt azért tudni kell, hogy a történet alapja valós, Hrabal saját gyerekkorát írta meg. És nem ez volt az első próbálkozása: ugyanezt a világot egyszer már lefestette egy vaskos könyvben, ugyanezekkel a szereplőkkel, a ‘Városka, Ahol Megállt az Idő’ címmel.
(Nekem különösen kedves ez a könyv, az egyik szereplő nevét használom tisztességben megőszült indextörzsasztalos nicknek.)

Lao Ce: Tao Te King
Megkérek mindenkit, ne jöjjön azzal, hogy ‘de mi van a tudás kárhoztatásával’? Ez itt most nem annak a vitának a helye.
Viszont itt a lehetőség megemlíteni egy másik csodálatos alkotást, Weöres Sándor: Út a Teljesség Felé című remekét. Szerencsére ez is elérhető az interneten.

Robert Merle: A Sziget
Az író a monstre történelmi regényfolyamával ugyan sikeresen kiírta magát az érdeklődési körömből, de ez a regénye remek példája annak, hogy az emberi önzés hogyan tehet tönkre egy demokratikus szabályokra épülő közösséget. Csak tudnám, honnan ismerős a szituáció…

Robert M. Pirsig: A Zen és a Motorkerékpárápolás Művészete
Must have. Nem érdekel, hányszor buktál meg filozófiából tanulmányaid alatt – ezt a könyvet kötelezően el kell olvasnod.

Robert Sheckley: Kozmikus Főnyeremény
Egy üde média- és életmódparódia, sci-fi köntösbe öltöztetve. Jópofa.

Clifford Simak: Az Emberfarkas-elv
Mert tőle mindent el kell olvasni. Nem írt sok könyvet, de mind olyan, hogy befészkeli magát az ember fejébe és még évek múlva is elő-előbukkan.

Tamási Áron: Ábel
A sok pergő ritmusú könyv után felüdülés egy ilyen lassú, bölcs trilógia.

James Thurber: A Fehér Szarvas
Egy újabb őrült: a szerző humorista, karikaturista, a New Yorker oszlopos tagja. Aki régebb óta olvassa ezt a blogot, tudja, hogy ez nálam már a félisteni státuszt jelenti.

Boris Vian: Tajtékos Napok
Miattam nem lehetett Veszprémben 8 éven keresztül beszerezni ezt a könyvet. Általában naponta benéztem az antikváriumba és akárhányszor megláttam egy példányt belőle, mindig megvettem, majd odaajándékoztam valakinek.

Kurt Vonnegut: A Titán Szirénjei
Akit komolyan foglalkoztat az élet értelme, az emberiség létezésének célja, az ne olvassa el ezt a könyvet. Lehorgasztó.

Kurt Vonnegut: Börleszk
Brilliánsan groteszk. Családos balatonparti nyaraláson végeztem ki, és pusztán csak ez akadályozott meg abban, hogy ne visítsam végig a gyönyörűségtől a turnust. Szüleim így is gyanakodtak.

Kurt Vonnegut: Macskabölcső
Itt ütközik ki legjobban a szerző korábbi marketinges múltja. A mű vázát alkotó bokononista valláson érződik a komoly szociológiai háttér. És még a könyv is jó… bár Réberrel az igazi.

Update

Decemberben hetente, később havonta csekkeltem, hogy vajon bekerült-e a könyvem a nagy könyves adatbázisokba. (Nagy könyves_adatbázisokba – nem mindegy.:-) Aztán feladtam és levontam a következtetést: kis kiadó kis bottal jár.
Ezért ért kellemes meglepetésként, amikor nemrég egy könyvet keresve szórakozottan beírtam magamat is… és bingó, ott volt a könyv.
Tehát azok az internetfüggők, akik ráakadtak erre a blogra és eddig pusztán lustaságuk akadályozta meg őket abban, hogy felálljanak gépeik mellől és elblattyogjanak a könyvesboltba, mostantól interneten keresztül is megrendelhetik ezt a ritkaságot.

ps.:
Mielőtt bárki elhúzná a száját, hogy na, ez már megint piszkos anyagilag reklámozza itt magát, megjegyzem, hogy meggyőződésem szerint a kiadó folyamatosan átvágja a fejemet az elszámolásnál. Mivel nem tudom ellenőrizni az eladott példányszámot, ezért bármennyit mondhat – és mond is(1).
Így az a furcsa helyzet állt elő, hogy anyagilag _nem vagyok érdekelt_ abban, hogy minél jobban fogyjon a könyv.

(1) Kis túlzással, ha minden családtagom vett volna egy példányt, már több fogyott volna, mint amennyit a kiadó eddig beismert.

Toadballoon

Békalufi.
Odamegy a varjú a békához, hogy ‘de jól nézel ki, eszem a májad!’ Erre a varangy jól felfújja magát, ahogy azt évszázadok alatt megtanulta. Csakhogy ezek az átlagosnál intelligensebb varjak voltak, akik ezen évszázadok alatt rájöttek, hogy a csőrükkel ki is lehet lyukasztani a lufit.
A tudósok meg hetekig nyomozták, hogy mi okozza ennél a német tónál a tömeges békarobbanásokat.

A Nap az apa

Kutakodtam a neten, amikor belefutottam ebbe az oldalba. Jó látni, hogy vannak még ilyen eldugott szegletek. Huszonéves korom zeneileg meghatározó irányzata volt az alternatív magyar zene, és azon belül is nagy kedvenc volt a Trabant/Balaton csoportosulás. Az írás címében szereplő szám szövegét pl. képes voltam úgy megfejteni, hogy soronként háromszor-négyszer meghallgatva véstem fel ceruzával egy spirálfüzetbe. Na, ja, akkoriban még nem volt internet…

Tiger





Most mindenki azt hiszi, hogy az új Mac oprendszerről fogok írni. A francokat. Ez egy sokkal nagyobb cucli.
A gyerek megnyerte, hogy a pénteki műsorban ő játszhassa Sir Kánt. Eleinte mindenki örült neki – amíg ki nem derült, hogy a jelmezt… bizony nekünk kell valahogy prezentálni. Méghozzá úgy, hogy a darab végén diadalmasan megnyúzzák a bestia bőrét majd boldogan hajigálják a színpadon.
Persze a gyerek már akkora, hogy az összes jelmezkölcsönzőből elhajtottak a fenébe.
Ekkor jött Nej egyik ötlete: szerez reaktorpucoló munkavédelmi öltözéket és befestjük jól. A ruha meg is lett (lsd. 1.kép); de kíváncsi vagyok, mit szólt volna a közönség egy olyan Sir Kánhoz, akinek térdig ér az ülepe. Jött a B terv, Nej valamelyik Burda jellegű újságból szerzett tigrisjelmez szabásmintát. (Hihetetlen, mi mindent lehet már manapság kapni…) Ekkor már csak tigrismintás anyagot kellett volna felkajtatni, de megint elbukott a mutatvány: az egész városban csak gepárdmintás volt. Azt meg azért mégse…
Na, mindegy, vett valami halvány barna anyagot (5000 pénz), meg ruhafestéket (2000 pénz). De a festék csak ecsettel volt felhordható és egyébként is csak feketét hozott; én viszont ragaszkodtam a sárga színhez is. Nejem ekkor roppant össze idegileg – először. Úgy tudtam lehiggasztani, hogy én mentem el újabb anyagbeszerző körútra. Hoztam szórással felhordható sárga/fekete ruhafestékeket (3000 pénz). Nejem csak ekkor bökte ki, hogy azt mondták a boltban, hogy ez az anyag tulajdonképpen nem is festhető. Sátáni kacajjal válaszoltam: szeretném én azt látni!
Innentől viszonylag egyszerű volt az ügy. Nej két nap alatt kiszabta és megvarrta az alapot.

Ezután jöttem én. A srác érezte a vesztét, mert erre a hétvégére két szolgálatot is bevállalt a gyerekvasúton – így kénytelen voltam megkérni a nővérét, hogy ugyan bújjon már bele a ruhába, amíg én az Avon kencefice tubusából(1) eszkábált flakonnal körbe nem pumpálom a jelmezt. (Lsd. 2. kép) Nagyjából így zajlott:
– Na, akkor próbáld fel, cica!
– Muszáj?
– Ja.
Suss zzrrz sussus.
– Remek. Ne idegeskedj, sietek.
– Miért, meddig lesz ez rajtam?
– Hát… remélem, végzek egy óra alatt.
– Na, ne!
– Nem megy ez olyan gyorsan! Meg egyébként is, a festéknek meg kell száradnia.
– Micsoda?
– Nyugi, direkt gyorsan száradó festéket vettem. Az volt ráírva, hogy csak félóra.
– Neem!
– Ne idegeskedj, legfeljebb a végén lekezellek hajszárítóval.
– Ööö….
– Hová is menjünk… itt nem jó…, itt sem… ez a fekete festék mindent össze fog kenni… te, leány, ki kellene menni az udvarra.
– Áááááá!!!!
– Na, jó, meggyőztél.
Végül elkészült a nagy mű. Az anyag tényleg nem volt könnyen festhető, a hüvelykujjaimat még most sem tudom használni, annyit pumpáltam, mégis csak valami halványszürke csíkok sikerültek.
Utolsó harc az volt, amikor vasárnap – jócskán éjfél után, amikor Nej már ledőlt aludni (hja, aki 4.30-kor kel) – megtámadtam, hogy nem értek egyet a fülrögzítési elképzelésével. Ekkor borult ki másodszor. De a gyerekért mindent, még a nehéztüzérségi átkokat is, és végül – miután közöltem vele, hogy akkor kiszabom én -, sikerült rávenni, hogy hétfőn megvarrja a csuklya részt is. Persze patenttel, mert ugye megnyúzás. Én ugyan felvetettem neki, hogy sokkal profibb lenne, ha gomblyukat varrna, de ez már szerintem is kimerítette a húr túlfeszítésének esetét. Szerinte is.
És elkészült a csoda. (Lsd. 3.kép) Igaz, hogy a gyerek szerint nem is ilyen a tigris füle, meg igazából ez egy medvejelmez, de a közös és hangos ‘Pofa be!’ reakciónk meggyőzte. (Meg egyébként is előadtam neki, hogy nem a jelmez a fontos, hanem a színészi teljesítmény: az igazi színész nyuszijelmezben is tud félelmetes lenni.)
Viszont most már mindenképpen elmegyünk a darabra mindketten, mert van abban valami élvhajhász mazochista gyönyör, amikor végignézzük, hogyan tépik szét 1 perc alatt azt a jelmezt, melyet ennyi kinlódással(2) hoztunk össze.

(1) Lett ám szaga a ruhának, mondhatom.
(2) Egészen szakszerűen: idő és anyagi ráfordítással (T&M).

Urban Explorer

Egy érdekes beszélgetés Petrányi Zsolt művészettörténésszel – Budapestről. (Az egésznek részemről az az apropója, hogy ma reggel egy elsőbbséget meg nem adó autós miatt akkorát tanyáltam, hogy belerengett Zugló.)

A Critical Mass felvonuláson láttam a biciklisek sorát, és azt kell mondanom, felkavaró volt. Egyszerre egy olyan szemléletmód definiálódott, amely korábban ennyire egységesen nem jelent meg. Budapest valamiféle autós kultúrában, autós szimbolikában él, és az ebből kimaradók helyzete tényleg kritikus. Ez az akció felhívja a várostervezők figyelmét arra, hogy eltolódtak a hangsúlyok. Ebben a városban megkésetten kellene most valamilyen jövőképet valóra váltani. A városokban sok helyütt eléri az autóhasználat azt a határt, amelynél már önmagát teszi értelmetlenné.

Alternatív térképekre van szükség; azért, hogy kiderüljön, ki, hogyan használja az utcák és terek hálózatát. Sorolok példákat is. Képzeljünk el egy olyan Budapest térképet, amelyen fel vannak tüntetve a dugó-helyszínek és a taxisok által használt elkerülő útvonalak. Az önkormányzatok talán harcolnak az egérutak ellen, de a közlekedőknek ezek fontos információk. Vagy például képzeljünk el egy térképet, amely megmutatja, hol van a legtöbb biciklis baleset, melyek a veszélyes zónák.

Hollandiában találkoztam azzal a mozgalommal, amely magát Urban Explorernek nevezi. Az a célja, hogy egy adott városban A és B pontokat kijelölve legális, de alternatív útvonalakat keressen. Ezáltal a város új, eltérő nézőpontjait fedezi fel és dokumentálja. A másik forrást maguk a szubkulturális, kisebbségi csoportok jelentik. Más-más csoportok másképp használják a várost, eltérő szempontok alapján közelítenek, mint a városlakók nagy többsége. Evidens, hogy máshogy használják a várost a különböző anyagi helyzetű csoportok, a legmagasabb nívón élők, a szegények, a középosztálybeliek. Például a hajléktalanok olyan helyeket keresnek, amelyek hőt sugároznak, ahol van a közelben vízvételi lehetőség, az élelem könnyen megszerezhető.

Keton

Egész pontosan valami para-dietil-ciklohexanonszerűségre gondoltam: ez a szag ugrott be ma reggel, amikor mentem lefelé az aluljáróba. Az eső bemosta a levert virágszirmokat, az aluljáró meg hozzátette a maga szagát. Ez pont így volt jó, mert ifjúkori emlékként is ilyen édeskés kevert szag maradt meg bennem.
Elsőéves nyári gyakorlatomat egy balatonparti vegyigyár ketonüzemében abszolváltam, a korábban említett dögöt oxidáltuk észterré, ha jól emlékszem. Hajnalban mentünk dolgozni és a nyári harmat, ahogy szállt fel, összekeveredett a nyiladozó virágok és a szivárgó reaktorok szagával – ezt éreztem ma az aluljáróban.
Egyébként érdekes üzem volt. Kezdődött azzal, hogy ez a bizonyos keton hosszabb távon impotenciát okoz. Emiatt teljesen természetes volt az alábbi típusú párbeszéd:
– Feri bácsi, írjon már ki mára szabira!
– Aztán miért, fiam?
– Felállt a farkam, rohanok haza. Az asszonynak már telefonáltam.

Az egyik legbizarabb éjszakám is ehhez az üzemhez kötődik, de erről majd később, mert most majd leesek a székről, olyan álmos vagyok.

Fabrikam

Nocsak, nocsak… a régi ismerős fantomcég bútorgyár formájában testesült meg. Mennyit nyűglődtek ezek a hálózatukkal, meg az active directory-jukkal… és ha jól emlékszem, ISA-t is telepítettek – most meg arra akarják rávenni jobb sorsra érdemes fejlesztőiket, hogy office alapon hozzanak létre valami integrált webalapú fehérelefántot. Hogy ezeknek soha nem elég a jóból?

ps.
Próbálta már valaki, mi történik ha ellátogat az ismertebb fantomcégek (Contoso, Fabrikam, A Datum, stb) weblapjaira? Előrelátóak a fiúk…

Googkle

A legfontosabb: ne menj oda. Még véletlenül se írd be a böngésződbe, hogy www.googkle.com. Azt hiszed viccelek… pedig nem. Ordas exploitok ugranak rád félelmetes változatosságban.
Itt a hír az F-secure-tól:

One variation (www. googkle .com) leads to a site that will start a huge chain of webpages with exploits in various formats. HTML, CHM, JS, VBS, EXE, JAR you name it. As an end result the poor mistypist will have seriously malware and spyware infected computer

A bestiáriumba is felvették a linket:

NAME:Googkle
ALIAS:Googkle.com
The name of the malicious website is ‘Googkle.com’. PLEASE DO NOT GO TO THIS WEBSITE! Otherwise your computer will get infected!

Majdnem tökéletes reggel

1 perccel az ébresztőóra előtt ébredtem fel, magamtól. Pont volt annyi időm, hogy végiggondoljam a feltételeket: főnök nincs, sürgős munka nincs, csúszóidőm van. Már húztam is tovább az órát. (Pontosabban sürgős munkám ugyan van, de más miatt áll.)
Így amikor végül kimásztam a konyhába, már sikerült elkapnom némi napfényt. Benéztem a hűtőbe és örömmel mosolyogtunk egymásra egy nagy kupac görög salátával, lányom tegnap esti remekével. Gyorsan pároltam hozzá virslit és még volt magos kifli is a kenyeresben. Fenséges reggeli volt, különösen, hogy lányom végre kezdi figyelembe venni a kérésemet és csökkenti a hagymamennyiséget a salátáiban. (Évek óta tanítgatjuk főzni. Tőlem azt a mondást tanulta el – többek között -, hogy amibe hagyma kell, abba sok kell. Amióta gyengélkedik a gyomrom, próbálom meggyőzni a szabály alkalmazásának rugalmasságáról, de elég kevés sikerrel. Tegnap este például a következő párbeszéd szűrődött be a szobába:
– Szerintem ennyi saláta kevés lesz – vélekedett Nej.
– Oké. Akkor feltöltöm a jénait hagymával.)
A saláta után bekukkantottam a fagyasztóba és ott figyelt egy csomag jégkrém. Ez mindenképpen meglepő, ugyanis nálunk a dobozos jégkrémek nem szokták megérni a reggelt. Jól esett.
Sajnos a meteorológia szerint az időjárásban is ez várható, így kénytelen voltam otthonhagyni a bicót. Ezért csak ‘majdnem.’

Kütyümánia

Pezseg most az élet és persze a családi rendszergazda sürög-forog a közepében. Nejem fokozatosan veszi birtokba a kölcsöntelefont (thx BB), mindennap egy-egy ‘aha’ élménnyel gazdagabban. Ma például rájött, hogy úgy is fel lehet venni, ha kinyitja.
Fiam meg teljesen begubózott a mobiljába. (DNS teszt nélkül is ezerszázalékosan biztos vagyok az apjában; emlékszem, milyen voltam, amikor kiharcoltam életem első komoly zsebszámológépét. Bizományiban vettem, használati utasítás nélkül. Téli szünet volt, napokig csak ültem az asztalnál és identifikáltam, hogy mit jelenthetnek a gombok. Ez egy komoly mérnöki számológép volt, én pedig 15 éves – de a statisztikai funkciókon kívül mindent megfejtettem – még a polár/normál koordináta átszámítást is.)
Elkalandoztam. Ott jártam, hogy a gyerek telefonja csak infrán képes kommunikálni, tehát izibe Irdá-t kellett varázsolnom a kölykök gépébe. Ma ezt is letudtam és öröm volt nézni, hogy a srác milyen energikusan söpört félre a gép elől, miután leteszteltem, hogy megy a kapcsolat. Reszkess internet, már alkotja a hétvégi két(!) szolgálatának fényképes beszámolóját. Szóban meg is beszéltük a teendőket, Nej – aki melletünk varrta a tigrisjelmezt – csak pislogott gyanúsan kettőnkre: miféle tolvajnyelvet használunk mi társaságban?

ps:
Ma ijedten kiabált át a szobájukból:
– Apa, valaki beleírt a blogomba! Most mit csináljak?
– Hogy hívják?
– Valami Varánusz.
– Neki lehet. Ne félj tőle, jó ember, nem harap.

Orvvizsga

Tegnap bejelentkeztem vizsgára. Ahogy kell, felmentem a vizsgáztató cég weblapjára, jelentkeztem, beírtam egy köteg adatot, végül elküldtem a jelentkezést. Szinte azonnal megjött az automata visszajelzés. Minden úgy ment, ahogy eddig szokott. (Eltekintve, hogy előtte megnéztem ezt az ingyen megbukás dolgot; végigkattogtattam vagy nyolc űrlapon, amikor megállt a tudomány, mert jelszót kért és semmelyiket sem fogadta el. Otthagytam. Blöff.)
Ma megkaptam a humanoid választ is. A hölgy azt kérte, hogy ugyan küldjem már el faxon is a jelentkezést, persze hivatalosan, cégesen. Írtam egy oldalt – harmadikra sikerült is kulturáltra venni a figurát -, nyomtam rá pöcsétet, majd elfaxoltam. De azért nem bírtam megállni, hogy emailben ne morogjak valamit a túlzott bürökratizmusról. Meglepő választ kaptam: a leányzó elpanaszolta, hogy nemrég úgy jártak, hogy bejelentkeztek náluk hárman és csak a vizsga közepén telefonáltak a cégüktől, hogy ezeknek az embereknek tkp. nem is jár vizsga. Azok meg bent lógó nyelvvel nyomták a csekbokszokat.
Azért ilyenkor tudok üres tekintettel nézni ki a fejemből; hol a fenébe élünk mi?

Összeesküvés-elmélet

Tudományosan lehet úgy is fogalmazni, hogy az átlagosnál hajlamosabb vagyok tényeket úgy csoportosítani, hogy azok összeesküvésnek látszódjanak. Nejem – sokkal kevésbbé tudományosan – úgy szokott fogalmazni, hogy ‘gonosz vagy’.

Itt van két érdekes hír. Attól érdekesek, hogy egymás mellé teszem őket.
Paula Rooney írt április elején a CRN-ben egy cikket, szerényen ‘Blackberry Killer’ címmel. Arról szól, hogy a Microsoft kijön egy Magneto nevű új Windows Mobile frissítéssel és ez az Exchange2003 SP2-vel megtámogatva annyira, de annyira jó lesz, hogy először lekörözi, majd hátulról fejbenyomja a Blackberryt.

Microsoft aims to kill BlackBerry,” said one source familiar with the plans. “Every corporate type has a BlackBerry, and they all have Outlook. What is the cost going to be to RIM server when Exchange Service Pack and Magneto come out and they’re not priced? Microsoft is giving it away for free.

A másik hír látszólag nem szakmai. A The Seattle(!) Times-ban jelent meg április 24-én egy színes kis cikk arról, hogy a Blackberry mennyire ártalmas az egészségre.

Orthopedists say they are seeing an increasing number of patients with similar symptoms, a condition known as “overuse syndrome” or “BlackBerry thumb.”

Tetszik érteni: annyira gyakori és annyira jellegzetes ez a bizonyos ortopédiai rendellenesség, hogy már el is nevezték ‘Blackberry hüvelykujj’-nak.

És itt vagyok az írás végén és nem tudom, hogy elnevessem-e magam, hogy ‘ugyan, csak vicceltem, emberek…’ vagy sokat sejtetően kitegyek a végére néhány pontot…

Családdinamika

Nemrég irkáltam csoportdinamikáról és erről eszembe jutott egy régebbi eset. Itt egy speciális csoport, a család dinamikájáról lesz szó. Tavaly nyárról idézem magamat:

Tegnap délután megkívántam egy lángost a tóparton. Eleve nem ehetek olajban sült cuccot, fűszerest meg pláne nem; a fokhagymát kerülnöm kell és a tejföltől is tartok… így csak egy sima sajtos lángosra gondolást mertem megkockáztatni. Persze amikor kiderült a szándékom, mindenkinek lángos kellett. Aztán a fiam meggondolta magát és inkább jégkrémet kért. Elmentünk a jégkrémeshez, ahol a srácot nem lehetett meggyőzni, hogy az a jégkrém, melyet kinézett magának a tábláról, itt nincs. Hogy végül melyiket vette meg, azt nem tudom, mert a hőségben elkezdett füstölni a fejem és Nej kezébe nyomva a pénztárcát, arrébbsétáltam.
Aztán átmentünk a lángososhoz, ahol egy vén banya állt előttünk a sorban. Én ugyan elmondtam az eladónak, hogy két sajtos-tejfölös befokhagymázva és egy sima sajtos lesz a rendelés, de a banya kétszer is visszapofátlankodott valamikért és sikerült úgy összezavarnia az eladót, hogy mindhárom lángost betejfölözte, befokhagymázta. Persze mindez a tűző napon történt. Ekkor már olyan ideges voltam, hogy legszívesebben földhözvágtam volna az egészet. Fiam közben leült egy asztalhoz, mely mellett heveny, ordibálós csocsóparti dúlt. Odaültünk mi is és közben kis családom – maximális jóindulattal, persze – megpróbált lehiggasztani… de a legrosszabb módját választották, ugyanis mindenáron megpróbáltak rávenni arra, hogy egyem meg az egyik lángost: egyrészt baromira ideges voltam, másrészt tényleg tartottam az anyagtól, harmadrészt tudtam, hogy a gyomorpanaszok csak fokozódnak, ha idegeskedem; azaz igyekeznem kellene nem felhúzni magamat és nem megenni ezt. Az a fura helyzet alakult ki, hogy minél jobban nyugtattak, annál inkább idegesebb lettem, végül jobb a békesség elvén, megettem az egyik lángost, de utána egész délután be voltam tojva, hogy mi lesz este.
Közben persze a srác már ráhangolódott arra, hogy neki jut az enyém és amikor végülis begyűrtem a sajátomat (melyet nem akartam megenni), még azt is el kellett viselnem, hogy Nej (aki viszont meg akarta enni a sajátját) kénytelen volt odaadni lángosa felét a srácnak (aki így várakozáson felül zabált mindenből).
Na, szóval ezt a folyamatot, ami a ‘de megennék egy lángost’ gondolattól a tragikus befejezésig tartott, nevezem én családdinamikának.

Belterjes gizdázás

Az utóbbi időben meggyűlt a bajom a ‘blogolás és környéke’ infrastruktúrával; úgy döntöttem, kipuffogom magam.
Kezdjük rögtön az ételt adó kézzel: ami az utóbbi két-három hétben itt a blogspoton megy, az már szánalmas. Egy-egy kattintás után hosszú percekig nem történik semmi, aztán bejön egy hibaüzenet… teljesen váratlanul kapok ‘Internal Server Error’-okat… néha eltűnik az oldal… kínos. Én pl. rászoktam arra, hogy miután begépeltem a begépelnivalót, átváltok ‘html edit’ nézetre, elmentem az egész kócerájt egy texteditorba és csak utána nyomom meg a gombot – nem tudva, hogy az most ‘post’ gomb, vagy ‘shredder’ gomb lesz.
Kellemetlen hiba, hogy ha html nézetben táblázatot illesztek be a szövegbe, arra nem hat a szövegformázás. Azzal a bizonyos kerékpáros írással két napig szívtam, bevetettem minden trükköt, amit ismerek, de nem sok eredménnyel.
Hasonló nagy harc volt a blogroll beillesztése az oldalba. (Már maga a blogroll is megér egy misét, de erről majd később.) Úgy szerettem volna megoldani, hogy a mostani ‘Akiket olvasok’ helyett legyen egy automatikusan frissülő blokk. A szolgáltatónál volt egy template, azt lehetett farigcsálni, a blogba pedig egy szkripthívást kellett beilleszteni. Minden oké volt, csak éppen azt nem tudtam elérni, hogy a táblázat egyik oszlopa balra, a másik meg jobbra legyen igazítva. A template jó volt, de a blogspot valahogy az utolsó pillanatban hazavágta. Így kénytelen voltam önálló oldalra kitenni.
Térjünk át a blogrollra. Két olyan oldalt ismerek, amelyik gyárt ilyet is: az egyik a Bloglines, a másik a Newsgator. Első próbálkozásom az előbbivel volt: a Sage-ből kiexportáltam a feedeket opml-be és megpróbáltam benyomni a Bloglines-ba. Az eredmény több volt, mint bosszantó: a nagy többséget átvette, de vagy tizet elbökött. És azokat nem is volt hajlandó bevenni. Törlés és újraimportálás után másik tízzel játszotta el ezt a játékot. Next.
A Newsgator valamivel határozottabb volt: importáláskor közölte, hogy az általam megadott fájl nem tartalmaz egy címet sem. Kínomban feldobtam a gépre egy RSS Bandit, beolvastam vele a Sage opml-jét, majd kiexportáltam. (Ezzel a mondattal tervezem indulni a Lőrincze Lajos Nyelvhelyességi versenyen.) Aztán ezt az opml fájlt próbáltam megetetni a Newsgatorral – és befalta. Mifasz. Megnéztem alaposan a két fájlt és laikus létemre is feltűnt egy különbség: a Sage opml-ben bizony csak xmlUrl tag van, míg a Bandi becsületesen beteszi mellé a htmlUrl tagot is. Első fekete pont a Sage-nek.
Sajnos jött több is. Ezen a héten többször is elérhetetlen volt mind a blogspot, mind a Netacademia. (Mindkét helyről szerepel számos feed a listámon.) Ezt a szituációt a Sage úgy kezelte, hogy frissítéskor addig nem lépett tovább, amíg 3-4 perces keresgélés után biztos nem lett benne, hogy tényleg nem éri el az oldalt. Gyakorlatilag ezeken a napokon nem olvastam RSS-t. Végül úgy oldottam meg a problémát, hogy fixre beüzemeltem újból Bandi bácsit – de ez már most látom, hogy teljes káoszhoz fog vezetni. A Sage-nek megvolt az az előnye, hogy a teljes listát a bookmark.html-ben tartotta, azt meg úgyis rendszeresen küldözgettem az otthoni meg benti gépem között. Ez azért fontos, mert nagyon dinamikusan változik az általam olvasott feed-ek listája: ha böngészés közben találok egy érdekes oldalt, a Sage egyből jelzi, hogy van-e feedje; ha van, akkor már repül is a Limbo alkönyvtárba; majd ha méltónak találtatott, akkor valamelyik tematikus könyvtárba. Mindez persze két gépen.
Innentől a két RSS reader között vagy manuálisan fogom átvezetgetni a címeket, vagy teljes opml ex/importokat csinálok. Egyik sem tűnik túl kellemesnek.
Kitérő: most küldött valaki titkosított levelet egy levlistára – de ezt csak akkor vettem észre, amikor meg akartam nyitni; az Outlook2003-ban a Desktop Alert Settings ugyanis simán megmutatta érkezéskor a levél tartalmát! Érdekes…
Na, mindegy, megint TankoP-nek volt igaza: nem lehet egy RSS readerrel megúszni.
Gyerünk tovább, sokan várnak még a sorukra. Említettem már, hogy tanulmányozgattam a Flickr-t. Kellett is, mert nem egyszerű játékos. Maga az alkalmazás jól ki van találva, kézreáll, frappáns – semmi baj nincs vele, pedig elég sok részét flash-ben kódolták. Egyszerre csak hat képet lehet feltölteni, de ha leszedek tőlük egy alkalmazást, akkor akármennyit.
Már kezdtem örülni – és eltervezni, hogyan költöztetek át rá minden hozzám közel álló grafikus állományt -, amikor kiderültek a huncutságok. Az első még nem is volt olyan vészes: a képeket lekicsinyíti ugyan (a nagyobb méret 500 pixel lesz), de a tulajdonos kap egy url-t, hogy hol van az eredeti képe és rálinkelhet; igaz, ekkor már nincs albumnézet.
De amikor elolvastam, mi a különbség a fizetős meg az ingyenes szolgáltatás között, elkettyentem. Ilyen limitek vannak az ingyenesnél:
– Havi 10 MB feltöltés. (Pár nap óta 20 MB.) Mondjuk ez az, ami még nem zavarna.
– Max. 3 album.
– Az utolsó 100 kép mutatása, mind a ‘fényképfolyamban’, mind az albumokban. A képek mindamellett fent maradnak náluk és a rájuk mutató linkek működni fognak.
– Legalább 45 naponta belépés. 90 passzív nap után törlés.
– Az eredeti méretű képeket nem archiválják.
Tehát arra a célra, amire szerettem volna használni – albumokba szervezett fényképek, karikatúrák -, arra nem tudom. A fizetős szolgáltatásban nincsenek limitek, de az évi 60 dollár. Ez nekem, csóró közép-európai mérnöknek, sok. Legalább két jó szakkönyv évente; és cserébe csak egy – igaz, mutatós – fényképalbumot kapok.
Így most – az albumlimit miatt – csináltam három accountot, és csak dinamikus tartalmat rakok fel: képeket, rajzokat a bloghoz, illetve magyar/angol nyelvű pályázati karikatúrákat. (Emellett valahol mindegyik képet be kell linkelni, hogy átlépve a 100-as határt, ne vesszenek el.)
Persze nem csak ez az egy versenyző köröz a pályán, itt van pl. a Webshots. Ez az idősebb, a jóval nagyobb testvér – és a modortalanabb is. Eleve már a belépés gusztustalanra sikerült. Megcsináltam az accountot, erre azt mondta, hogy verifikálni fog emailen keresztül. Azután nem küldött emailt. Egy órán belül kétszer is megsürgettem, de semmi. Amikor már lemondtam róla, akkor küldött este három levelet. Az ingyenes hozzáféréssel 240 képet enged feltölteni, de ha túlléped, akkor sanyi a korábbiaknak. Lehetne még sokat beszélni hogyanokról, de nagyon hamar elmenekültem még a környékéről is. Úgy kezdődött, hogy egy(!) képenként lehetett csak feltölteni. Jó, ez az oldal is felajánlotta, hogy töltsek le tőle programot. Megtörtént. Elindítottam, fel is nyomta a cuccot – igaz, vagy 5 képet elrontott -, de utána súlyos hibát követett el: szó nélkül lecserélte a háttérképemet és aktivált egy képernyőkímélőt, mely tőle töltött le képeket. Gyalu.
Ki van még? Ja, a Gmail. Gondoltam, hogy milyen stilszerű lenne, ha azt használnék itt a blogspoton. De kiábrándultam belőle. Ez egy tervezési nonszensz. Ott kezdődik, hogy nem hozhatsz létre benne foldereket. Azt mondják, hogy mi olyan faszák vagyunk a keresésben, hogy nincs értelme rendszerezned a leveleidet. Marhák.
Javasolják helyette, hogy inkább cimkézd a leveleidet. Kipróbáltam. Csináltam néhány kategóriát, gyártottam hozzájuk szabályokat – egyik sem működött. Innentől kezdve valahogy elment tőle a kedvem. Valószínűleg magkapja majd a gyerek pop3-as accountnak.