A napokban buszon zötyögtem hazafelé. Jó négy megállóval a lakásom előtt a busz lassítás nélkül döngetett el a megálló előtt és egy pillanatra láttam, hogy lányom és a barátnője szemükkel követték a mellettük elhúzó buszt.
Ha nem lett volna teljesen tömve a jármű és nem lett volna nálam két bazi nagy cekker (2,8 kg Asimov), akkor valószínűleg előremegyek, bezörgetek, jól lecseszem a sofőrt – és hatalmas majmot csinálok magamból. Otthon ugyanis kiderült, hogy a gyerek intett a busznak, hogy nem akarnak felszállni. (A barátnőjének nem jó ez a járat.)
Kevésen múlt.
Mint ahogy a karácsonyi postás eset is.
Megjegyzés: Nagyon be vagyok rágva a postára. Egyszer biztosan meg is írom az okát. Ritka bizarr sztori.
Visszatérve. Novemberben megrendeltem négy karikatúra albumot az Amazonról. Dec. 20 körül dobta be a postás az értesítőt, hogy 3 db. megjött. Nem kicsit rágtam be, ugyanis otthon voltam és még csak nem is hallottam semmilyen csengőszót. Kocsiba vágtam magam, dodzsemeztem egyet a posta körüli szűk utcákban, leparkoltam egy jó messzi parkolóban, sorbaálltam vagy 20 percet és igen paprikás, sistergő gúnnyal teli mondatokat fogalmaztam meg magamban, mire sorra kerültem. Szerencsémre a nő nem hagyott szóhoz jutni, egyből felállt és elsietett a papírjaimmal. Rövidesen visszajött, egyik kezében egy könyv méretű csomaggal, a másikban pedig egy diplomatatáska méretűvel. Mögötte jött Béla, két kézzel cipelve egy bőrönd méretű csomagot. Ez volt a New Yorker album. Végül adtak egy zsákot, hogy el tudjam vinni egyedül a cuccot. Megnéztem volna azt a produkciót, ahogy ezt kihozza a biciklis haver.
Az egészben az a legérdekesebb, hogy jámbor, béketűrő fajta lévén (pedig éhes borja nagyokat lök rajta) egyáltalán nem szoktam hőbörögni. Úgy vélem, soha nem tudhatom a pontos okokat, amelyek miatt valaki számomra érthetetlenül viselkedik. De manapság annyira tele van a levegő közönnyel, érdektelenséggel, hogy ilyen eseteknél – legyek bármennyire is óvatos alak -, egyből biztosra veszem, hogy már megint szarnak rám.