Végre két keréken

Ma reggel elszántam magam és kerékpárral jöttem be dolgozni. Jó ötlet volt.
Időben összemérhető a tömegközlekedéssel, de sokkal nyugodtabb – még azt is megkockáztatom, hogy pihentetőbb. Eltekintve persze a vacak részektől: a körút a Népligettől a stadionokig és úgy általában a sportcsarnok környéke az eszetlen gyalogosokkal; a Mogyoródi útnak a Róna út – Vezér út közötti szakasza; a Rákosrendező alig járható vasút melletti útja, a fermentációtól büdös Chinoin és Újpest szűk, rozoga, de forgalmas utcái.
Ezek ellenére élveztem – bár ma valószínűleg az álló munkát fogom preferálni.

Cooper és King nyomozók

Miközben itt a Flickr-t tesztelgetem, ritka eseményként háttértelevíziózom. Zenét kerestem, de megakadtam a Discovery csatornán egy ritka marha filmnél. A történet akár érdekes is lehetne: arról van szó, hogy megpróbálják kideríteni, hogy hogyan halt meg Tutenkámen.
Ezt már sokan megpróbálták és folynak is róla tudományos viták.
Mennyire szánalmasak; az amerikaiak bezzeg megoldották a problémát ebben a dokumentumfilmben: kijelentették, hogy ez egy gyilkossági ügy és megbízták vele Cooper és King nyomozókat. Tipikus enyhén köpcös, sötét öltönyös, kockafejű alakok, akik a szokásos rutinnal álltak neki az ügynek: elvitték a gyanús bizonyítékokat a törvényszéki orvosszakértőkhöz, (nem ám tudományos laboratórium, hülye civilek), fantomképeket készítettek, megvizsgálták az indítékokat, kihallgatták a környéken lakókat, stb…
Most már csak azt várom, mikor verik ki a szart a múmiából.

1000 kérdés

A HVG oldalán találtam egy jópofa összeállítást: összeszedtek 1000 darab – valamilyen szempontból fontos – állásinterjún elhangzott kérdést. Jó játék: találomra kiválasztani néhányat és úgy válaszolni rájuk, mintha élesben kellene, nulla gondolkodási idővel.

Néhány kedvenc:

– Hogyan kezeli a meglepetéseket?
– Meglepődök.

– Miféle hibát követnénk el azzal, ha alkalmaznánk önt?
– Hamar kimeríteném a regenerációs keretüket – szeretem agyondolgozni magam.

– Kicsoda ön tulajdonképpen?
– József. Petrényi József.

Az ellenség keze betette a lábát

Nej mostanában ilyesmiket tanul, én pedig már elég régóta amatőrként ásom bele magam a témába, mivel úgy vélem, az ellenség ellen úgy lehet a legjobban védekezni, ha megismerjük.
Igen, marketing – és minden, ami hozzá kötődik: szociológia, pszichológia, matematika és informatika.
Az eladás művészete azon alapul, hogy az eladó minél pontosabban ismerje az áldozatait: nem szabad sem okosabbnak látnia, sem cinikusan lebecsülnie a célközönséget. Annyira jól kell ismernie az egyes emberek illetve egyes közösségek működését, amennyire csak lehetséges.
De ezt a tudást mi is felhasználhatjuk, akik nem akarunk eladni semmit, csak kíváncsiak vagyunk, hogy hogyan működünk.
Tankó Peti már évek óta hangoztatja az RSS fontosságát. Ez valahol érthető is, hiszen az ő szakmájában – történelmi okokból – rengeteg jó feed van. Nekem meglepetés volt, hogy majdnem ugyanennyi jó feed van a marketing területén is. (Illetve mostanában a feed/blog kifejezések kezdenek összeolvadni – és ez jó is így. A blogok – elenyésző kivételtől eltekintve – kapnak feed-et is.)
Minden különösebb részletezés nélkül itt van egy csokor:
Seth Godin
Hugh Macleod
Rajesh Setty
Johnnie Moore
Cristopher Locke
Tom Peters
Noah Weiss

És említsünk meg két érdekes technikát:
Open Source Marketing
Már a név is milyen idiótán hangzik – de ezzel egyből el is érte a célját, felkeltette a figyelmet. Persze nem arról van szó, hogy hogyan reklámozzuk a linuxot. Pont fordítva: hogyan használjuk fel azt az erőt, amely megteremtette a linuxot… hogyan bírjuk rá az online önkéntesek hatalmas tömegét, korlátlan kreativitását arra, hogy kiszolgálják céljainkat.
A szerző megállapítja – jogosan -, hogy a hagyományos marketingtechnikák ma már kevéssé hatásosak. Az emberek védekeznek ellene. De az online közösség nyitott. Tömérdek önkéntes robotol lelkesen, hogy részt vegyen valami fontosban: lsd. blogok, wikik. Ha a tévéshop mondja, hogy használjam a Mennyei Érzés bidét, akkor legfeljebb morgok, hogy megint elfelejtettem csatornát váltani. Ha ugyanezt az egyik kedvenc blogomon olvasom (a szerzője látott valakit, aki hallott arról, hogy ez milyen jó dolog), akkor a termék neve ‘Lehet, Hogy Jó’ címkével rögződik.
De létezik közvetlenebb technika is. Az Egyesült Gagyi Co. kijön valami új termékkel és be akar vele robbanni a köztudatba. Csinálhat egy klasszikus reklámot, leadhatja a tévében, óriásplakát, sajtó. A reklám eleve nem lehet megbotránkoztató, a sugárzás meg egy valag pénzbe kerül – és az eredmény is bizonytalan. Mi lenne, ha ehelyett csinálnának egy botránygyanús, harapós reklámfilmet és bedobnák azt p2p hálózatokba? Majd értesítenék a sajtót, hogy hihetetlen botrány: csináltunk egy kísérleti reklámfilmet, de egy munkatársunk kiszivárogtatta az anyagot – az FBI már nyomoz, a bűnöst valószínűleg ki fogják tiltani az összes kontinensről. A bulvársajtó nyilván ráharap, emberek tízezrei fogják _önként_(!) letölteni a filmet és feszült érdeklődéssel megtekinteni. És ha elég bevállalós az anyag, akkor a cég imidzse is nő. Az online közösség már nem kicsi.

Gonzo Marketing
Az idézet Christopher Locke: Gonzo Marketing: Winning Through Worst Practices könyvéből való – melyet sorozat formájában közöl a blogjában is. (Lásd fentebb.)

The concept of gonzo marketing would never have come together at all if I’d had to rigorously research every damn thread we’re about to touch on. Will some of these lead us into curious intellectual culs-de-sac? Yeah, probably. Are you likely to encounter grievous gaffes and disquieting half truths? Sure, but what else is new? By screwing up royally here, I hope to provide a new kind of model demonstrating to business that it not only can, but must move beyond its unhealthy fear of error and imprecision. Today, it is certainty that is not an option. Failure is almost guaranteed.

Ha valakinek ismeretlen lenne a ‘gonzo újságírás‘ fogalma:

Central to Gonzo journalism is the notion that journalism can be more truthful without strict observance of traditional rules of factual reportage.

Szolgálati agy

A Nyugati-pályaudvarnál ellenőrök szűrték a mozgólépcső forgalmát. Ahogy átverekedtem magam rajtuk, furcsa hangok ütötték meg a fülemet. Egy 55 körüli rossz arcú, kövér nő – tipikus ellenőr, a tipikus vörös karszalaggal – két, feszülten figyelő embernek magyarázott.
Angolul.
Amikor elmentem mellettük, éppen a napijegy fogalmát (ticket for one day) vezette elő. Nem bonyolódott shakespeare-i mélységekbe, de megbízhatóan használt egy alap szókincset.
Ha a tömeg nem sodort volna el, szívesen végigvártam volna – így viszont csak agyalni tudtam a jelenségen.
Azt nehéz elhinni, hogy a nő tényleg képes alapszinten angolul kommunikálni – akkor nem ment volna BKV ellenőrnek. Ilyen képességgel már emberhez méltó állást is lehet szerezni.
Akkor viszont csak egy magyarázat lehetséges: az ellenőrök központi irodájában van egy raktár, tele szolgálati aggyal. Legtöbbjük egyszerű modell, olyanokat tud, hogy “Jegyeket, bérleteket kérem ellenőrzésre felmutatni”, “Fiatalember, azonnal jöjjön vissza” meg “Igaz, hogy kopasz vagyok, de ha felfésülöm a fülemből kilógó szőrzetet, akkor senkinek sem tűnik fel”.
Viszont valami véletlen folytán közéjük keveredhetett egy bonyolultabb modell is. Aztán mindenkinek olyan jut, amilyet a reggeli munkafelvételkor a raktáros kioszt.

Igen könnyű hülyének lenni

A napokban buszon zötyögtem hazafelé. Jó négy megállóval a lakásom előtt a busz lassítás nélkül döngetett el a megálló előtt és egy pillanatra láttam, hogy lányom és a barátnője szemükkel követték a mellettük elhúzó buszt.
Ha nem lett volna teljesen tömve a jármű és nem lett volna nálam két bazi nagy cekker (2,8 kg Asimov), akkor valószínűleg előremegyek, bezörgetek, jól lecseszem a sofőrt – és hatalmas majmot csinálok magamból. Otthon ugyanis kiderült, hogy a gyerek intett a busznak, hogy nem akarnak felszállni. (A barátnőjének nem jó ez a járat.)
Kevésen múlt.
Mint ahogy a karácsonyi postás eset is.
Megjegyzés: Nagyon be vagyok rágva a postára. Egyszer biztosan meg is írom az okát. Ritka bizarr sztori.
Visszatérve. Novemberben megrendeltem négy karikatúra albumot az Amazonról. Dec. 20 körül dobta be a postás az értesítőt, hogy 3 db. megjött. Nem kicsit rágtam be, ugyanis otthon voltam és még csak nem is hallottam semmilyen csengőszót. Kocsiba vágtam magam, dodzsemeztem egyet a posta körüli szűk utcákban, leparkoltam egy jó messzi parkolóban, sorbaálltam vagy 20 percet és igen paprikás, sistergő gúnnyal teli mondatokat fogalmaztam meg magamban, mire sorra kerültem. Szerencsémre a nő nem hagyott szóhoz jutni, egyből felállt és elsietett a papírjaimmal. Rövidesen visszajött, egyik kezében egy könyv méretű csomaggal, a másikban pedig egy diplomatatáska méretűvel. Mögötte jött Béla, két kézzel cipelve egy bőrönd méretű csomagot. Ez volt a New Yorker album. Végül adtak egy zsákot, hogy el tudjam vinni egyedül a cuccot. Megnéztem volna azt a produkciót, ahogy ezt kihozza a biciklis haver.
Az egészben az a legérdekesebb, hogy jámbor, béketűrő fajta lévén (pedig éhes borja nagyokat lök rajta) egyáltalán nem szoktam hőbörögni. Úgy vélem, soha nem tudhatom a pontos okokat, amelyek miatt valaki számomra érthetetlenül viselkedik. De manapság annyira tele van a levegő közönnyel, érdektelenséggel, hogy ilyen eseteknél – legyek bármennyire is óvatos alak -, egyből biztosra veszem, hogy már megint szarnak rám.

Szuper laptop

Az Amazon egyik oldalán érdekes laptopot lehetett megvásárolni. A leírás szerint a VIEWSONIC TPCV1250S gépcsoda 10 GHz processzorral és 30000 GB merevlemezzel kelleti magát.
Azóta kijavították a nyilvánvaló elgépelést, de az időközben beküldött 90 darab vásárlói méltatást már nem lehet eltüntetni.
Ízelítőül néhány:

Bought this to use as a gaming system. “Pong” really takes full advantage of this computer’s capabilities.

I was playing The Sims on My Viewsonic TPCV1250S and it spontaneously became self-aware. It then proceeded to take control of my home X10 network, my stereo system, and my smart phone. It uploaded itself to the internet and escaped. I think it’s hiding out in the Google server cluster, plotting its next move. The machine is now an empty shell, useful only as a paperweight. Needless to say, I will be returning it for a refund.

Despite programming as carefully as possible, and feeding it with accurate data, the only answer I could get to my question was 42! What’s up with that? At least there wasn’t any floating point error…

Tömegember

Most először nem értek egyet Kathy Sierrával. Arról elmélkedik a blogjában, hogy szerinte – és sok más ember szerint is – mennyire másképp viselkedik az ember, mint az állatok: a hangya egyed önmagában hülye, de a boly intelligens. Ugyanez az embernél pont fordítva van: az egyed önmagában lehet értelmes, de a tömeg szigorúan debil. (Ahogy mondani szokták: a tömeg kollektív IQ-ja mindig a legalacsonyabb intelligaenciahányadosú ember értéke osztva a tömeg lélekszámával.)
Kathy ebből azt hozza ki, hogy igyekezzünk elszeparálódni; ha önállóan hozzuk meg döntéseinket, akkor azok sokkal értelmesebbek lesznek – ezáltal az emberiség élni és virulni fog.
Szerintem meg összekever két síkot. Ha nem dobom be az agyamat a közösbe, akkor valószínűleg én, személyesen, jobban járok – feltéve, hogy jó minőségű agyam van.
De a történet – a _fontosabb_ történet – a faj fennmaradásáról szól. Márpedig engem Mérő László a ‘Mindenki Másképp Egyforma‘ című könyvében határozottan meggyőzött, amikor az ‘Önző gén elmélet‘, a ‘Csoportszelekciós elmélet‘ és a Neumann-féle játékelmélet összevetésével frappánsan levezette, hogy az emberiség _pont_ azért lett annyira sikeres faj, mert mindig _pont_ olyan volt az összetétele (idióta/értelmes, kooperatív/konfrontatív stb… arányok), amilyen az adott korban, az adott viszonyok között szükségeltetett. És itt a kulcs a ‘tömeg összetétele’ kifejezés.
A levezetést sajnos nem tudom beírni, mert a fél könyvből kellene összeszedni. De a következtetést talán:

“A játékelmélet talán legfontosabb hozadéka, hogy segített felismerni olyan új racionalitási kritériumokat, amelyeket mihamarabb bele kell építenünk kvázi-racionális gondolkodási stratégiáinkba, ha el akarjuk kerülni fajunk kipusztulását. A Dollárárverés-játék vagy a Fogolydilemma szomorú eredményei mutatták, hogy az emberi gondolkodás hajlamos olyan csapdákba beleesni, amelyeket az állatok kiválóan ki tudnak kerülni.
Nem biztos, hogy ez az állatok előnyét jelenti. Az állatoknak – mai ismereteink szerint – nincsenek tudatos, másodlagos gondolkodási folyamataik, amelyek segítségével többé-kevésbé alkalmazkodni tudnak különféle racionalitásokhoz. Elsődleges folyamataik vagy azokhoz a racionalitásokhoz alkalmazkodnak, amelyeknek a természetes szelekció éppen kedvez, vagy előbb-utóbb kihalnak. Mi olyan állatokkal vagyunk körülvéve, amelyek nem haltak ki, nem csoda hát, ha ily racionálisnak bizonyulnak.
Lehet, hogy még csak viszonylag rövid ideje váltak jelentős tényezőkké azok a körülmények, amelyeket a Dollárárverés vagy a Fogolydilemma modellez. A környezetvédelem problémája például evolúciós léptékkel mérve nagyon új. Ha egy állatfaj kerülne hasonló csapdahelyzetbe, menthetetlenül kipusztulna, és a helyét átvenné egy olyan faj, amelynek racionális elsődleges folyamatai az új helyzet logikáját követik. Az evolúció minden bizonnyal megtalálná a génszelekciónak és a csoportszelekciónak azt a kombinációját, amely egy alkalmasabb, kooperálásra erősebben hajlamos faj kialakulásához vezet. Az embernek azonban megadatott, hogy tudatos gondolkodásával, önmaga ismeretében úgy döntsön, hogy változtat eddigi kevert stratégiáján és ezzel egy változó világban is életképes maradhat.”

A kevert stratégia váltása jelen esetben azt jelenti, hogy a tömegben elszaporodnak a környezettudatos – akár agresszív – egyedek és háttérbe szorulnak az önző, szűk látókörű egyedek. Viszont a kapitalizmus kialakulásakor pont ezekre az önző egyedekre volt főleg szükség. Intelligenciáról, brilliáns gondolkodásról szó sincs. (_Megfelelő_ szintű diverzitásról viszont sokkal inkább és itt már egyet tudok érteni Kathyval.)

Csak gondoljunk bele, milyen gyorsan ért volna véget az emberiség, ha az őskorban minden egyed egyformán intelligens lett volna. Kihez lehetett volna odamenni, hogy ‘Te, nézd milyen jól néz ki ez a gomba… kérsz egy falatot?’

A hangyák és az emberek ugyanazt a játékot játsszák. Megjelenését tekintve az előbbieknél a boly tényleg értelmesebbnek tűnik, mint az egyed. Az embernél mindez fordítva van.
De nem lényeges – nem ez a célfüggvény.

(Lehet, hogy úgy látszik, némileg következetlen vagyok: éppen nemrég irkáltam arról, hogy ösztönösen irtózom a tömegtől és mereven ragaszkodom ahhoz, hogy indivídiumként gondolkozhassak.
Én nem érzek ellentmondást: tudom, hogy a faj fenmaradásához szükség van a tömegben történő ‘ész nélküli gondolkodásra’; de nem akarok részt venni benne.)

Ne vállalj be mindent

Van egy ügyfelünk, akinél elég sok időt szoktam eltölteni.
Az egyik ilyen alkalommal bejött egy elkeseredett nő a support helyiségbe, hogy tönkrement az egere, cseréljem ki. Mivel rajtam kívül éppen nem volt ott senki, elmentem vele, szétkaptam az egerét, kértem egy csipeszt és kipucoltam. Azóta a nő nem köszön, ha összefutunk a folyosón: az ő szemében a továbbiakban az a helóta vagyok, aki egereket pucol.

Erről egy régi film jutott az eszembe: ‘Ki öli meg Európa legjobb konyhafőnökeit‘ címmel futott. Abban volt egy olyan rész, hogy az orvos nyújtotta a kezét a távozó páciense felé, aki felháborodva utasította el: ‘Hogy gondolja, hogy megfogom azt a kezet, amely nemrég még a seggemben turkált?’

Társas lény

Huhh…

But the MBA alumni networks are quite powerful. That is one example. There are many such membership opportunities available. The right place can be, well, a golf club where the people that we want to meet hang out.
Some of these memberships cost a ton of money but I think they are more of investments than expeneses. The ROI for the right membership can be huge.
My personal example – membership with TEC, a network of CEOs worldwide, the largest of its kind.

Ez az, amit nagyon nehezen tudok megemészteni. Hogy csak azért lötyögjek együtt emberekkel, mert fontosak lehetnek akármilyen céljaim számára – nem pedig azért, hogy jól érezzem magam közöttük. És hogy erre a kapcsolatrendszerre egy valag pénzt is költsek…
Nem is lesz belőlem CEO soha.

Valószínűleg azért sem, mert természetem szerint irtózom mindenféle klubbos, egyesületi, szervezeti közösködéstől. Jelenleg egyedül a Magyar Bridzs Szövetségnek vagyok pártoló(?) tagja – de az is csak azért, mert ez a feltétele, hogy járathassam a Bridzsélet bridzsújságot.
Ezt megelőzően a Szivacs őrsnek voltam tagja. Az őrs missziója az volt, hogy névadónkhoz méltóan minden folyadékot felszívjunk. Ide sem léptem volna be, de pont részeg voltam, amikor összefutottam velük – és ezzel automatikusan teljesítettem a felvételi követelményeket.
Rég volt – jó 13 évvel ezelőtt meg is szűnt.

Mérleg

Túl vagyok a 4 napos itthoni tanfolyamon és alapvetően nem bántam meg. Szerintem többet tanultam, mint ha hivatalos okításon lettem volna – igaz, itthon reggel nyolctól este tízig nyomtam.
A laborgyakorlat kellemetlen csalódás volt. 512 MB RAM van a gépemben, de ez már ahhoz is kevés volt, hogy két előinstallált virtuális gépet elindítsak. A doksiban szó sem volt hardverkövetelményről.
Tűzfalról lévén szó, ettől meglehetősen okafogyottá vált a kattintgatás.
Ezzel szemben a könyv nagyon bejött. Sokkal töményebb, mint egy Training Kit. (A kettőt nem is lehet együtt említeni. Vagy ha igen, akkor a TK a Dörmögő Dömötör, a másik meg a Playboy.) Rengeteg információ, rengeteg tipp, esetleírások, szituációelemzések, 1000 oldal – nagyon ott van.
Ha a szerző időnként jeges fürdőbe is ült volna, akkor azt mondanám, hogy tökéletes a könyv. Így viszont sokszor elragadja az indulat és – azt kell mondjam, véresszájúan – próbálja igazolni, hogy az általa hőn szeretett termék hány kört ver a világ összes egyéb tűzfalára. Nem tehetek róla, de én végig kisebbségi komplexust éreztem a háttérben.
Essen szó a negatívumokról is. Kicsi fiamat kiírta az orvos egész hétre influenzával. Naggyon zokon vette, hogy én is itthon voltam a héten és emiatt nem tudott egész nap tévét bambulni az ágyból.

MBA?

Rövid időn belül háromszor is találkoztam a fogalommal. Nem éppen kedvező kontextusban.

1. idézet

An MBA has become a two-part time machine. First, the students are taught everything they need to know to manage a company from 1990, and second, they are taken out of the real world for two years while the rest of us race as fast as we possibly can.

2. idézet

A másik pedig az MBA. Mikor az emberek kezdték komolyan venni az MBA-t, akkor vette kezdetét az amerikai ipari társadalom romlása. Ha a döntéseket az MBA-koncepció jegyében fogant számszerûsíthetõ valóság alapján hozzák, akkor már sûrû szarban vagyunk, hiszen így valós dolog csak olyasmi lehet, amit számokkal lehet alátámasztani. És mikor az összes mûvészi döntés átkerül olyasfajta emberek kezébe, akik ilyen szempontokat alkalmaznak a vállalatok számára meghozott alapvetõ döntések során, tekintet nélkül az emberekre vagy termékeik mibenlétére, a profitmaximalizálás kizárólagos igényét érvényesítve, akkor baj van. Nem jöhet létre minõség, nem létezhet tökéletesség. A minõség drága.

Felháborít, ami Oroszországban és Kelet-Európában történik, a nyugati típusú gazdaságra történõ áttérés kapcsán. Õk a legérzékenyebbek az ilyesfajta fordulatokra, mivel mindazok az úgynevezett szakértõk, akik segítenek nekik megteremteni az új gazdasági rendszerüket, mind MBA-típusú gondolkodásmódot képviselnek. Most, hogy jártam ezekben az országokban, és láttam, milyen gazdag a kultúrájuk, elszomorít, hogy az egész el fog halni. Az MBA-mentalitás öli meg.

3. idézet

The point is not to get carried away on a point of view of whether an MBA is required or not required. The key is to see whether we are leveraging all our resources to the maximum possible. MBA is one such resource? The right question is not whether you have it or not. The question should be – if you do have an MBA, do you know how to leverage it right? What good is a great network if we don’t know how to leverage it well?

Az egyik szerzője Seth Godin, marketing szakíró; a másiké Frank Zappa; a harmadiké Rajesh Setti a Cignex vezérigazgatója. Érdekes elgondolkozni, hogy látatlanban – anélkül, hogy a link mögé lesnénk -, meg tudnánk-e tippelni, hogy melyik idézet melyik szerzőtől való?

The Hughtrain

The market for something to believe in is infinite.
Rengeteget idézhetnék belőle – akár az egészet is. Nagyon jó.
Csak mutatóba:

We have great need to be constantly reminded by the brands we buy into that we’re not the flaccid nonentities we spent most of our lives believing we are. So instead of it saying “Powered by Blogger” on your website (a perfectly reasonable and succinct phrase, in my opinion), you now have “I Power Blogger”.

Letölthető pdf-ben is.

IT lábjegyzet

Bögel György szokott irkálni apró szösszeneteket a KFKI oldalán. A mai adagban két gondolat is eltalált. Az egyik az oktatásról szól:

Ilyen helyzetben a kormányzatnak arra kellene törekednie, hogy szövetséget kössön, bizalmi viszonyt építsen ki azokkal, akiken a siker múlik. Ehhez a béremelési keret megadása számomra nem tűnik nagy árnak. A helyzet most úgy néz ki, hogy egy nagy reform kezdetén az iskolák ellenségként tekintenek a kormányzatra.

Nej most jár a közgázra, saját pénzből. Kisebb vagyonokat fizet ki félévenként. És most sorra maradnak el óráik – pedig ugye ezt az oktatást teljes egészében a tanulók fizetik. De ha nincs oktató, akkor ők is csak pislognak a falakra. Kormányunk ugyanis béremelésre kötelezte az oktatási intézményeket, de zsét elfelejtett mellétenni. A keret biztosítása így elbocsátásokat szül. Okos.

A másik egy érdekes paradoxon:

Arról is beszélünk, hogy minél szabályozottabb, rendezettebb, szabványosabb, mérhetőbb, átláthatóbb egy vállalatnál az informatikai tevékenység, annál könnyebb kiszervezni.

Ugyanezt tapasztalom én is. IT outsourcing cégnél dolgozom és itthon jókat szoktunk vigyorogni Nej munkahelyén, ahol már többször elgondolkodtak a kiszervezésen, de meglátva az őskáoszt, rendszerint feladják.
A következtetés egyértelmű: informatikus barátaim, ha meg akarjátok tartani a munkahelyeteket, csináljatok akkora káoszt, amit csak ti láttok át. Ezt nevezik bebiztosított munkahelynek.