Pedro, amigo mio, ma megint konzervet eszünk

A gyerek kiharcolta magának valami iskolai előadásban Sir Kán szerepét. Végre valami testhezálló szerepet kapott.
Ezt jegyeztem fel körülbelül egy éve:

Tegnap apák-napi ünnepség volt az isiben. A kölykök kiálltak a színpadra és mindegyikük sértegette az apját. Én még olcsón megúsztam: a srác csak akkor szúrta hátamba a tőrt, amikor átadott egy papírt. Azt mondta a tanerő, hogy mindenki rajzolja rá azt, amit az apja a legjobban szeret: nekem egy Windows98 kezelői felület jutott.
Egyébként okos a gyerek meg értelmes… de böszme is egy cseppet. Neki kellett mondania a nyitóverset; azt a verset, amely megadja az alaphangot; mely megpengeti azt a húrt, melynek bongásától az anyáknak és nagyanyáknak végül megindul a könnyelválasztásuk – erre a gyerek kihúzta magát és zengő torokkal ultimátumként beleharsogta orcánkba a verset… szemmel láthatóan az összes szülő begörcsölt segglyukkal ült vigyázzban a székén.