Hogyan nem fedeztem fel egy új érzéket?

Ezt is megigértem, hogy megírom.
Onnan indult, hogy piszokul elegem volt már a mindenhonnan harsogó reklámokból és kitaláltam, hogy behunyott szemmel utazom a mozgólépcsőn.
Egyből adódott is a játék, hogy mennyire tudom megsaccolni a lépcső végét. Eleinte próbáltam tudatos lenni: képzeletben is utaztam, számoltam fejben az oszlopokat, figyeltem a huzatot, a fények játékát – igen, behunyott szemmel is észre lehet venni – …és nem is értem el rossz eredményeket így, általában az utolsó és az utolsóelőtti oszlop között nyitottam ki a szemem.
Aztán taktikát váltottam: kíváncsi voltam, hogy orra tudok-e esni? Nem számoltam, nem saccoltam, csak utaztam. És utazás közben egyszer csak kezdtem kellemetlenül érezni magam. Valami jelezte, hogy “veszély”. Ezután elszámoltam még tízig, majd kinyitottam a szemem – és ekkor voltam a vége és az utolsó oszlop között.
Úgy elgondolkodtam: ha be volt csukva a szemem és a gondolataimat is eltereltem a huzat figyelésétől – akkor milyen érzékem jelezte mégis a veszélyt?
(Természetesen ez a teszt csak felfelé működik igazán – lefelé ugyanis talppal meg lehet érezni a lépcső végét. Ja, és csakis zsebrevágott kézzel. Ha nincs kockázat, akkor nincs vészjelzés.)
Szép kis elmélet és napjaink ezoterikus káoszában teljesen hihetőnek is hangzik.
Bizonytalan lévén, ahol lehetett, teszteltem. Leginkább a Kálvin-tér, Ferenciek tere, Astoria, Blaha bermudaháromszög volt az alany és mindenhol működött a módszer.
Már kezdtem magam is megijedni, hogy mit fedeztem fel, amikor rossz sorsom a Moszkva-térre vezényelt. Szándékosan nem néztem fel, ráléptem a mozgólépcsőre, behunytam a szemem és csak utaztam és utaztam… és már ezerrel jelzett az összes vészcsengő, alig bírtam erőszakkal csukva tartani a szemem – végül kinyitottam és még csak kb. a kétharmadán voltam a lépcsőnek.

Konklúzió: két éve dolgozom jelenlegi munkahelyemen és e két év alatt hozzászoktam a Kálvin-téri mozgólépcsőhöz. Az időérzékem – és nem valami rejtett érzékszerv – jelez be a vége felé.
Naná, hogy a jelzés csak olyan helyen működik, ahol durván ugyanolyan hosszú a lépcső, mint a megszokott – tehát a felsorolt helyeken pl.

Silverstein's Zoo

Nej új laptopot kapott, ebből következően a nagyobb gyerek is.
Egész hétvégén installálni fogok, így a rajzolgatás elmarad.
Viszont amíg töltődik a bitkolbász a monitoron, lehetőségem van régi albumokat nézegetni.
A Playboy albumban találtam rá Shel Silverstein bumfordian bájos állatkertjére. A rajzokat nem másolom be – olyan sajdikos figurákat tessék elképzelni -, de a képekhez tartozó versekből néhányat igen.

The Gheli
See the twenty-eight-ton Gheli.
He’d love for you to scratch his belly.

The Tail of the Fullit
This is the tail of the
Man-eating Fullit.
Let’s not pull it.

A Warning For Those Who Chance To Meet A Wild Glump Coming Home Late At Night, Down A Dark Street, Past A GraveYard, All Alone In A Storm
Don’t bump
The Glump.

Please Be Kind
Please be kind to the One-Legged Zantz.
Consider his feelings,
Dont’t ask him to dance.

Ooops!
We’ve been caught by a Quick-Digesting Sneet,
And now we are dodging his molars,
And now we are restin’
In his lower intestine,
And now we’re back out on the street…

Motiváció

Nemrég zártunk le egy irgalmatlan hihetetlen borzalmasan nagy másfélhónapos Exchange szívást. A lelkendezés közben cégünk egyik nagy embere megkérdezte, melyik a kedvenc söröm.
Mondtam neki, hogy ez.
Később összefutottunk és megkérdezte, hogy ugyan hol lehet ilyet kapni. Mondtam neki, hogy Párkányban.
– Remek – válaszolta – és az melyik kerület?
– Rögtön Esztergommal szemben – igazítottam el.
– ….. (Cenzúrázva.)

Ma éppen a központban jártam, amikor hívatott. Némi udvariaskodás után váratlanul a kezembe nyomott egy üveggel.
Hogy volt-e éppen nála otthon, vagy esetleg dolga volt arrafelé, vagy csak az én kedvemért járt kint – nem tudom. Csak azt tudom, hogy ma határozottan úgy éreztem, jó itt dolgozni.

Harcikutya

Most pedig szétcsapok az ostoba viccek között.

Ma olvastam a NapiViccben:

“Két macska beszélget:
-Te, Cirmi -mondja az egyik-, hová mennél legszívesebben nyaralni?
-A Kanári-szigetekre.”

Nna, ezek a macskák jól rábasztak.
Idézet a Hurrá-nyaralunk-ról:

“Kanári madarak miatt viszont nem érdemes végigkutatni a szigetcsoportot, ugyanis a terület elnevezése a “cano” kutya szóból származik, utalva az itt egykor bőven előforduló vadkutyákra.”

A témához csak érintőlegesen kapcsolódik, de jó: Flúgos helynevek.

Másik. Különösen a Windows utálók között népszerű az a mondás, hogy

“Egyél szart! Többmillió légy nem tévedhet!”

Na de kérem, a légy nem is téved: a szar az a légynek, mint férfiembernek egy fürdőkád Staropramen. Vagy fejest ugrik bele, vagy felhörpinti. Szereti! Értve vagyok?
A mondásnak van egy másik variánsa:

“Irány a tenger! Többmillió lemming nem tévedhet!”

Ez _a_ korrekt változat.

Ennyi. Több ló nem indult.

Szavak árulása

Volt az Írók Árulása. Amikor írók azt hazudták, hogy jó nekünk.
Most elvesztek a szavak: ma minden felületre szavakat írnak, kihasználva, hogy az emberek már kisgyerekként megszokták, hogy mindent elolvasnak.
És ezek a szavak hazugságok. Primitív, olcsó, aljas hazugságok.
(Olyannyira tudnak bosszantani, hogy rászoktam a behunyott szemű tömegközlekedésre – de erről majd később.)

Szavak devalválódása

Nekem úgy tűnik, hogy az aluljárókoldusok, cetliszpemmerek egyre agresszívabbak az utóbbi időben. Régebben elég volt nem észrevenni őket – ma már rájuk is kell szólni, vagy gesztusokkal jelezni, hogy ne másszanak rám.
De a legdurvább az, hogy miután elhajtom őket, dacos udvariassággal szólnak vissza: köszönöm.
Ezzel jelzik, hogy erkölcsileg mennyivel fölöttem állnak; hogy elnézik az agresszivitásomat és megbocsájtják az udvariatlanságomat.
Lassan kezdem ugyanúgy utálni a ‘köszönöm’ szót, mint anno a ‘polgár’-t.

A zseni átlátja a káoszt

Anélkül, hogy túlzottan belemennék a részletekbe. Van az Exchange2003-nak egy olyan beállítása, amelyik ki van vezetve ugyan a grafikus felületre, gyönyörűen be is lehet állítani mindent – de a beállítások addig nem lépnek életbe, amíg be nem mész a registrybe és nem veszel fel bizonyos kulcsokat. (Q277872) Gondolom a next-next-finish adminok elleni védekezésnek szánták…
Már önmagában ez is durva, de a végső szépség az, hogy a registrykulcsok is csak akkor hatnak, ha újraindítasz két szolgáltatást (smtp, message routing) a _megfelelő_ sorrendben.
Elég sokat eljátszottam vele, mire rájöttem, hogy csak a “leállítom az egyiket, újraindítom a másikat és visszaindítom az elsőt” koreográfia működik. (Oké, lehet, hogy más is, de ez biztosan működött.)
Itt látszik, hogy nem vagyok még zsigerből profi ezen a területen. Később ugyanis rájöttem, hogy nem kellett volna vacakolni a szolgáltatásokkal: egyszerűen újra kellett volna indítani az IIS Admin szolgáltatást – mivel avval mindkét másik szolgáltatás függőségi viszonyban van, így az újraindításokat a rendszer magától lezongorázza.
Vegyük észre a gondolat szépségét: a bizarr logikájú rendszer megzabolázására saját logikáját használjuk fel. Valahol itt van a határ: geek az, aki ennyire el bír szakadni a normális észjárástól.
Bár kérdés, hogy szabad-e ilyen mélységben idiótának lenni.

Probléma megoldva

Mint igértem, megírom a történet végét: a gyerek átigazolt a Honvéd Dominóból a Fradiba. Itt ugyanis két dologgal bővebb az edzői eszköztár: odafigyelés és jó szó.
Mindenesetre érdekes volt megtapasztalni, hogy a mai próbaedzésről úgy jött ki, hogy észre sem vette, milyen gyorsan szaladt el az idő; a korábbi egyesületéhez meg a végén már korbáccsal sem lehetett elhajtani.
Most mindenki boldog. József sír.

Borsszem Jankó és társai

Tényleg nincs új a nap alatt. Ezt a XIX. századbeli sajtókarikatúrával foglalkozó könyvet fejeztem be nemrég: amennyire gusztustalan politikai légkör vette körül azt a világot és amilyen gusztustalan sajtó uszította akkortájt a népet… ma tulajdonképpen egy szavam sem lehet.
Pedig ettől is kifordul az ember gyomra.
Azt kell mondjam, a politikai karikatúra kortalan: kortalanul élvezhetetlen.

Hangjáték

– “Ó, Istenem” – óbégatott csak úgy levegőbe egy cigányasszony a villamoson.
– “Igen, én vagyok” – szólt bele egy mellette álló hapi a mobiltelefonjába.
– “Miva’…?” – pördültem meg.

Hétvégi rajzok

Ez a hétvége is kellemesen telt: családi bowling, tunyulás és persze rajzok. Itt figyelnek:

  • Girlpower – A kép tisztelgés egyik kedvenc kocsmám előtt. Gondolom, mindenkinek ismerős, ha azt mondom: Debrecen, Aranybika. Na, nem arról szól a rajz, hanem a Bikától száz méterre megbúvó Halászkert nevű szórakoztatóipari egységről. Rég voltam már ott, de akkor még egzotikus – mondhatni tájjellegű – lepusztult kocsma volt: bádogpohárral mérték az almabort a fröccsbe és a teljes személyzet (csapos, takarító, gorilla) idős hölgyekből állt. Akik szó nélkül kidobták az ajtón a hangoskodókat és egyébként is olyan rendet tartottak, hogy az alkeszek maximum mormogni merészeltek.
  • Görbe tükör
  • Első pillantás

Tessék észrevenni a rajzokon a gallérokat… igyexem bedolgozni a tanultakat.:-)

Mérő László: Az élő pénz

Most fejeztem be a fent említett könyvet. Agyam egyik felével örülök neki, mert egyrészt rendbetette zavaros közgazdasági fogalmaimat, másrészt érdekes szellemi kaland volt végiggondolni a könyv párhuzamait… agyam másik felével viszont szomorúságot érzek: nem tetszik az a világ, amelyik így működik.