Washington
Nézzük a pozitív oldalát: valószínűleg nem fognak tolongani a turisták a placcon.
February 8, 2010 at 10:59
Posted in: Utazás 
5 Comments
Szteganográfiának durva
Szokásos év elejei postafiók archiválás. Tavalyi leveleket áthúztam egy új pst-be, maradék pst kompaktálva, az egész cucc felmentve a NAS-ra.
Aztán itt, a felmásolásnál néztem egy nagyot. A pőre számok:
- az aktuális pst kimásolás előtt: 1.2 GB
- az új pst kimásolás után 560 MB
- az aktuális pst kompaktálás után: 980 MB
Mintha nem stimmelnének az összegek. A 980 meg az 560 együtt jóval több, mint amennyiből kiindultam. Arról nem is beszélve, hogy az aktuális pst-ben csak 40 napnyi anyag van, hogyan lehetne már az közel 1GB? (Megjegyzem, mindent átraktam, a calendar és task adatokat is.)
De a legszebb, kiváncsiságból ránéztem, valójában mennyi adat is van az aktuális pst-ben. (Jobbklatty a root objektumon, folder size, beleértve a subfoldereket is.) Nos, 170 MB. Ehhez képest foglal 1 GB-t a lemezen, kompaktálás után. Mi lehet még mellette? Torrent kliens?
February 7, 2010 at 15:05
Posted in: IT 3 Comments
Váratlan élmények
Például a mai délutánig még sohasem aludtam szemüvegben.
February 7, 2010 at 13:49
Posted in: Hétköznapok 4 Comments
Amerika, jövünk!
Az évszázad havazása jöhet Amerikában
Két ember meghalt és megbénult a közlekedés abban a viharban, ami hatalmas mennyiségű hóval takarta be Amerika keleti részét. A lakosságot arra kérték, hogy maradjanak otthon az elkövetkező néhány napban.
A múzeumok bezártak, akadozik a közlekedés, a környék lakosságát pedig felszólították, hogy készüljenek fel akár egy ötnapos bezártságra.
A figyelmeztetés a Washington-Baltimore szakaszra érvényes, de a vihar elérte Pennsylvaniát, Kelet-Virginiát és New York egyes részeit is, itt 20 centiméter hó esett. Marylandban és Kelet-Virginiában pedig már elérte az 51 centimétert a hótakaró vastagsága. Az előrejelzések szerint akár 76 centiméter csapadék is eshet, ami megdöntené az eddigi, 1922-es rekordot.
Péntek este Washingtonban már megszűnt a buszközlekedés és a metró is csak a föld alatti szakaszokon közlekedett. A washingtoni Reagan repülőtéren minden járatot töröltek.
Eddig minimum két ember vesztette életét a hó miatt. Egy apát és fiát egy hókotró sodort el, amikor megálltak segíteni egy bajba jutott autósnak.- link -
Azt hiszem, ezt hívják katasztrófaturizmusnak.
February 6, 2010 at 20:53
Posted in: Utazás 2 Comments
Előjelek
- Beszakadt a forint. Az euró felszaladt 273-ra, a dollár pedig 200 fölé. (Még jó, hogy a repülőjegyet 162-nél vettük.) Hétfőn megyek pénzt váltani.
- Tegnap óta leterített valami nyavalya, erősen sanszos, hogy torokgyulladás. Belegondoltam, milyen lesz a 11 órás repülőút, úgy, hogy végigtaknyolom, végigprüszkölöm, neadjisten végigköhögöm. Bele sem merek gondolni. Még csak pihenni sem tudok addig otthon, mert adóbevallás, meg át kell adni a futó munkákat, illetve temetés.
De legalább illeszkedik a mintához. Legutóbb úgy repültünk Nápolyba, hogy torokgyulladással mentem ki, hörghurut-gyulladással jöttem haza, és még csak el sem vámoltam. Idén a torokgyula és a repülőjegy már megvan. - Hókatasztrófa várható a hétvégén Washingtonban. Ez az, amire máskor azt mondjuk, ki nem szarja le, itt Budapesten? Csakhogy az a 60 centi hó, amely most hétvégén fog leszakadni, meg az, amit még a héten várnak, tuti nem fog elolvadni szombatra. Amikorra pont egy washingtoni csavargás van beütemezve. Mit is ír a cikk? Mindenki dolgozzon otthonról, maradjon a seggén, kaotikus közlekedés várható, viharos szél és abnormális látási viszonyok.
February 6, 2010 at 11:54
Posted in: Utazás 8 Comments
Mental note
Ha a naptár fölé görnyedve az idődet osztod be, emlékezzél rá, hogy egy nagy hajtás után közvetlenül ne tervezzél be semmit. Úgyis megbetegedsz és nem leszel képes semmire.
A szervezet mindig benyújtja a számlát.
February 4, 2010 at 22:31
Posted in: Hétköznapok No Comments
Vicc
February 3, 2010 at 23:25
Posted in: Hétköznapok One Comment
Keményedik a tél
Valaki motorosfűrésszel vágja ki a fákat a parkerdőben. Most.
Rendőrség értesítve.
[Update]
Rendőrség, persze. Azt mondta az ügyeletes, hogy kijönnek. Azóta eltelt másfél óra és továbbra is vágják a fákat, nem volt kint senki.
Azt hiszem, elcsesztem. Azt kellett volna mondanom, hogy fekete mellényes fazonok masíroznak az erdőben.
February 3, 2010 at 23:23
Posted in: Hétköznapok 5 Comments
Gyors- és gépíró
Leadtam egy újabb kéziratot. 193 oldal. 34 nap alatt. Úgy, hogy szigorúan csak munkaidő után, illetve hétvégenként foglalkoztam vele. Mindez egy olyan területről, melytől évek óta fázok, ugyanis eddig akárhányszor próbáltam megérteni, mindig beletört az agyam.
Egy szerencsésebb országban már 30-40 szakkönyvem lenne. Évente.
February 3, 2010 at 22:38
Posted in: Hétköznapok 12 Comments
Após
Nem sok jót kapott a sorstól.
Főtanácsosként dolgozott a vasútnál, a Tiszántúl teherforgalmát irányította.
Hatalmas tervei voltak nyugdíjas korára. Félprofi méhész volt, valamilyen kisebb főnök a helyi méhész kolóniában. Haverjaival tavasszal bejárták a fél országot, Nyíregyházától a Mátráig, teherautón fuvarozva a kaptárokat. Úgy tervezte, hogy nyugdíjasként a teljes idejét a hobbijára fogja áldozni. Meg volt beszélve, hogy Barna, amint egy kicsit nagyobbra nő, le lesz adva mellé, hadd tanulja meg az erdei életet és a méhészkedést.
Egyébként is nagyon agilis ember volt. Vettek egy telket is a város határában, hogy majd mint nyugdíjasok, megtermelnek maguknak mindent.
Pálinkázások közben rengeteget mesélt - úgy nagyjából a valóság határán, katonaság és vasút témakörökben. Amikor Barna gyerekvasutas lett, fél napokat elbibéztek együtt.
Aztán nyugdíjas időszakának rögtön az első napján agyvérzést kapott. Ez látszólag még nem volt olyan durva, mozogni, beszélni tudott. Csak éppen a kezei és lábai folyamatosan zsibbadtak, nem bírt semmit sem megfogni. Az összes terve kútba esett. Szomorú volt látni, ahogy céltalanul üldögélt, mászkált.
Jó két évvel később jött a második agyvérzés, mely már ágyba kényszerítette. Valószínűleg ekkor adta fel az életet. Egész nap feküdt, nézte a plafont. Felesége látta le, etette, mosdatta, meg ilyenek. Az elméje teljesen épp maradt.
Így telt el durván nyolc év.
Most hétvégén kaptuk a hírt, hogy rosszabbodott az állapota, anyósom orvost hívott, az meg mentőt. Nagy valószínűséggel tüdőgyulladás. De ezzel már nem kinlódott sokáig, mert ma délelőtt jött a telefon: meghalt. Senki nem tudott elbúcsúzni tőle.
Nem csak a halálát gyászoljuk, hanem az életét is. Béke ott fent - ha már itt lent ilyen cudarul járt.
February 2, 2010 at 20:56
Posted in: Hétköznapok 11 Comments
Hulla pelyhes
Imádom. És amióta feljöttünk a Bakonyból, nem is láttam ilyen igazi havat, mint ami most kezd körülvenni minket. Imádom, annak ellenére, hogy megáll tőle az élet(1), imádom, még akkor is, ha tudom, hogy holnap reggel abból az irdatlan kupacból autót kell faragnom.
(1) A Bakonyban ilyenkor elvergődtem a bolthoz, megtekertettem a postáskisasszonnyal a kurblis telefont, R beszélgetésre beszóltam a céghez, hogy ma otthon dolgozok, vettem kenyeret (azt a Honvédség mindig tudott valahogyan szállítani) - és hazamentem. Puha, békés napok jöttek. Időnként bedobtam egy felest és kimentem havat lapátolni. Az egésznek olyan karácsonyi hangulata volt.
Most sajnos nincs időm elmenni hemperegni, de azért fényképezgettem egy kicsit a ház körül.
Játszottam egy kicsit éjszaka is. Habár a hold abszolút nem látszott, de közel telehold lehetett, legalábbis pár nappal korábban még az volt. Mindenesetre éjszakához méltatlanul világos volt - gondolom, a hó tükrözte szanaszét a lámpák fényeit.
Az alábbi képekkel trükköztem, nem is kicsit. (Nem photosop.) Felnyomtam jó magasra az érzékenységet (ISO1600), ettől nekiállt világítani a sötét. Majd rányomtam egy kicsi vakut, amelytől a közeli objektumok élesek lettek - mogottük pedig lángoló maradt a háttér.
Nekem tetszenek.
January 31, 2010 at 16:31
Posted in: Hétköznapok 5 Comments
Most mi van?
Az egyik bálványom, Kathy Sierra, azért hagyta abba a blogolást, mert többször is életveszélyesen megfenyegették. Azóta kiderült, mi volt az ügy mögött, de a csajszi már nem kezdte újra, mert nem akarta, hogy az eset megismétlődjön.
Először nem értettem a dolgot… de most azért elgondolkodtam.
Péntek kora délután felhívott egy ismeretlen valaki a mobilszámomon.
- Halló, Petrényi József - szóltam bele.
- Halló, XY vagyok, VZ-t keresem.
- Itt nincs olyan. Mint mondtam, Petrényi József.
- Mint az apja?
- Ja.
- Semmi esély VZ-re?
- Semmi.
- Elnézést.
- Nem történt semmi.
Csak utólag esett le, mennyire életszerűtlen az a kérdés, hogy ‘mint az apja?’. Téves hívásnál nem szoktak ilyesmit kérdezni.
De nem értem rá sokat agyalni rajta, szalagavató, szervezés, rohangálás.
Ma beszéltem a szüleimmel, ők mondták, hogy pénteken keresett náluk valami Nagy Gábor. (Nekem határozottan más nevet mondott.) Úgy hivatkozott rám, mint régi ismerősre, akinek próbálja megszerezni az elérhetőségét. Apámat egyből Józsi bácsinak szólította, megteremtve ezáltal az ismerősi légkört. Nem is gondolt senki semmilyen rosszra, az öreg megadta neki a mobilszámomat, meg a vezetékest.
A szüleim telefonszáma benne van a telefonkönyvben, valószínűleg így jutott el hozzájuk. Az enyém viszont nincs - az illető viszont innentől már tudja.
De mire megy vele?
A lakcímemet valószínűleg ismeri, mert meg se próbálta kiszedni apámból. Ennek fényében miért kritikus akkor a vezetékes telefon? Például, mert ha valaki be akar hatolni a lakásba, akkor fel tudja előtte hívni, leellenőrizni, hogy tényleg üres-e a ház.
A további kérdések szintén zavarbaejtőek. Mit akarhatna innen elvinni bárki is? Készpénz, ékszer nincs a lakásban - legfőképpen azért, mert nincs. Készpénzt mindig annyit veszek ki az automatából, amennyire éppen szükségünk van, ékszert meg nem hordunk, nem szeretjük. (Eltekintve lányom filléres bizsuitól.) Elektronikai eszközök? Átlagos. Tévé, mikró, meg ilyenek. Egyedül számítógépből van sok, de azok annyira öregek, hogy maximum a bizományos fizet értük pár ezer forintot. (Persze, tudom, ma már ez nem jelent semmit. A kétszáz forintos cövekekért is visszajött - az első lebukás után - a tolvaj banda.)
És persze a legkínosabb: miért pont mi? Több millió embernek van benne a telefonkönyvben a címe, a vezetékes száma. Bárkit ki lehet belőle választani.
Csakhogy én egy viszonylag ismert ember lettem. A két blognak van egy jó párszázas olvasótábora, vannak könyveim, jó nevem a szakmában - lehet, hogy ez már valakinek elég, hogy célkeresztbe kerüljek. Mert nekiáll kombinálni.
Most értem vissza az első kérdésre. A gyors reakcióm nyilván az lesz, hogy még a jövő héten megváltoztatom a telefonszámomat. Tekintve, hogy csak azért tartjuk, hogy a szülőkkel olcsón lehessen beszélgetni, így nem okoz sehol tragédiát a váltás.
Persze ez csak a tüneti kezelés. Sokkal komolyabb az, hogyan fogom lekezelni magát a fenyegetettséget? Eddig úgy írtam, hogy barátságos olvasókat képzeltem el. Olyanokat, akiket önzetlenül érdekel, amit írok, esetleg el is gondolkodnak egyes mélyebb írásokon. De úgy írni, hogy tudom, valaki azért olvas, mert a fogást keresi, hol tudna megkárosítani… borzasztóan lehangoló.
Elveszi az ember kedvét az egésztől.
January 30, 2010 at 15:25
Posted in: Hétköznapok 15 Comments
Képek szöveg nélkül
January 30, 2010 at 00:30
Posted in: Hétköznapok No Comments
A nagy nap előtti éjszaka
January 28, 2010 at 22:42
Posted in: Hétköznapok 8 Comments
Hát élet ez?
December közepe óta - pontosabban a bükki túra óta - az életem sokkal egyszerűbb lett. Felkelek reggel, 45 perc alatt összekészülök, ugyanannyi idő alatt bejutok a munkahelyemre. Aztán meló orrvérzésig, mert bevállaltunk egy melót, melyet még akkor is csak éppenhogy tudnék befejezni határidőre, ha nem mennék el februárban két hétre Amerikába. De elmegyek.
Délután öt és hat között hazaindulok. Hét körül vagyok otthon. Van egy órám a vacsorára. Utána indul az éjszakai műszak. Ugyanis bevállaltam egy olyan munkát, melyet még akkor is csak eszeveszett tempóban tudnék elvégezni az irreálisan rövid határidőre, ha nem mennék el két hétre Amerikába. De elmegyek.
A kettő között élek. Napi egy órát.
Gondolhatod, hogy ebbe az egy órába akarok belegyömöszölni minden jót, ami az embert csak érheti egy normális élet során.
Először is kimegyek a konyhába és töltök magamnak egy pohár bort. Aztán összedobok valami vacsorát. Szinte mindegy, hogy mit - a lényeg az, hogy borzasztóan veszélyesnek és egészségtelennek nézzen ki. Ha már egyszer hámkirúgásról van szó.
Maga a vacsora külön szertartás. Körbebástyázom magamat a nagy étkezőasztalon: kenyér, legalább kétfajta savanyúság, az üveg bor, borospohár és az elmaradhatatlan olvasnivaló.
Ahogy végzek, bevágok mindent a mosogatóba. Majd.
Mostanában rendszerint kisétálok vacsora után a teraszra a farkasok közé és elszívok egy cigit. (Igen, tudom. Én sem örülök neki. De egyszer véget ér ez az eszeveszett hajtás és lesz megint időm és erőm kontrollálni magamat.)
Amikor bejöttem, friss vagyok és üde. Bár eleinte még csikorognak az izületeim a kurva kemény hidegtől. Még belefér egy kávé, aztán hajnali kettőig megy az éjszakai műszak. Teákkal, kávékkal, időnként farkasrugdosással.
Néha fölmerül bennem a klasszikus kérdés: van-e élet a halál előtt? De ha úgy nézem, hogy az élet egyben alkotás is, akkor megnyugodhatok: nagy kanállal habzsolom az életet.
January 28, 2010 at 22:42
Posted in: Hétköznapok 12 Comments
Az ősember
Egészségesebben szeretnél táplálkozni? Mi sem egyszerűbb. Tele vannak a könyvesboltok és az internet egészséges táplálkozást népszerűsítő irományokkal, receptekkel, de akár komplett életmód-leírásokkal is.
Mi akkor a baj? Hiányzik az elszántság, a motiváció?
Tényleg nem zavar, hogy elég sok helyen szajkózzák már, miszerint a túlsúly veszélyesebb az egészségre, mint a dohányzás? Vagy egy jó kövér racionalizálással ezt is le tudjuk kezelni? Soha nem gondoltál még rá, milyen érzés lenne felülről is meglátni a farkadat? Tényleg nem elég motiváció az, hogy 20-30-40 kiló felesleges súlyt - egy igen tömött és igen nagy bőröndöt - cipelsz magaddal mindig, mindenhová?
Úgy tűnik, nem.
Pedig elméletben mindenki tudja, hogy ez nem jó és hogy változtatni kellene rajta. Rengetegen bele is vágnak. Aztán nem sikerül.
Azért, mert nem tudják, hogy odabent az agyban két ember él. (Minimum.)
Az egyik a civilizált ember. Ő telefonál. Ő száll fel a repülőgépre. Ő hajtja az autóját akár kétszázzal is a sztrádán. Ő böngészik az interneten. Ő használja korunk minden technikai eszközét a citrusfacsarótól kezdve az orrszőrtrimmelőig.
Csakhogy ott él még az agyban az ősember is. Ő az, aki fél a sötétben, még egy teljesen biztonságos belvárosi parkban is. Ő az, aki szívesen üldögél kempingezéskor a tűz mellett este. Ő az, aki azt mondja, hogy inkább ne szállj fel arra a körhintára, még akkor se, ha teljesen biztonságos, még akkor se, ha akik felszálltak rá, szemmel láthatóan élvezik. És ő az, aki nem engedi, hogy ott hagyd a kaját az asztalon. Ő az, aki arra kényszerít, hogy az ingyenkajás helyeken (konferenciák, fogadások) ötödjére is visszamenjél a svédasztalhoz szedni még valamit.
Ez az ősember ahhoz szokott, hogy nincs kaja. Sokszor hónapokig nincs. Mert mondjuk nem tudtunk elég mamutot levadászni nyáron. Mert mondjuk rossz volt a termés, a földesúr meg több adót szedett be. Ilyenkor egyetlen stratégia létezik: amikor lehetőség van enni valamit, akkor enni kell. Bőségesen. A kipukkadásig. Ki tudja, mikor lesz rá legközelebb alkalom.
Az ősember több ezer évvel le van maradva a civilizált embertől. Az ősember gondolkodása az, ami évezredek alatt rakódott le, rétegenként az agyban. Mély. Iszonyú mély. A mostani gondolkodásunkat használjuk, mondhatni, pörög a levegőben - aztán idővel egy újabb réteg lesz belőle, mely ráülepszik erre a kupacra.
Az már csak a mi balszerencsénk, hogy az ősember, ebben az élelemmel viszonylag bőségesen ellátott korban és helyszínen (Európa, Amerika) sem tud megváltozni, nem képes felfogni, hogy nyugi, kaja van, holnap is lesz, nem halunk éhen. (Mint a bakter anyósa a bakterházban.)
Mit lehet tenni? Az ősembert mentálisan legyőzni gyakorlatilag reménytelen. Kábé annyi esélyünk lenne, mint illanó pillangónak a földgolyóval szemben. (Miközben értelme sincs, hiszek ezek a mélyen beivódott tapasztalatok segítenek minket az életben.)
Ettől azért küzdenünk még kell.
Az első fontos lépés, hogy tudjuk, ki ellen harcolunk. Ha tudjuk, hogy magunkban kell legyőznünk egy atavisztikus gondolkodásmódot - az ősembert - akkor már sokkal megfoghatóbb a küzdelem. Nem szellemekkel viaskodunk egy sötét szobában.
Másfelől pedig apró csatákat igenis tudunk nyerni. Ha tíz éjszakai nassolásból elmarad három, mert azt mondjuk, hogy ‘te disznó ősember, már megint zabálni akarsz?’ - akkor azért csak haladtunk valamit előre.
Harmadrészt fel is használhatjuk. Azt az ősember is pontosan tudja, hogy ez egyénnek edzettnek, erősnek kell lennie, ha túl akar élni. Mozognia kell, edzenie. Próbáljuk meg bátorítani ezt a gondolatot és elnyomni a kajaraktározóst.
Az igazi egyensúly az, amit mentálisan érünk el, minden külső szer nélkül.
January 28, 2010 at 09:50
Posted in: Világmegváltás 8 Comments
Rajzolás mindenekfelett
Valahol itt kezdődik a pofátlanság. Amikor valaki nekiáll repülőgépklotyit rajzolni - amikor kint meg valószínűleg sorban állnak az emberek.
[Update]
Megkérdeztem a szerzőt. Nem repülőgép, hanem vonat.
Így már mindjárt más.
January 27, 2010 at 19:13
Posted in: Grafika No Comments
Terminátorék
Tegnap fiam kirángatta a fenyőfa romjait a lakásból. Hogyan csinálta, nem tudom, de sikerült leakasztania a helyéről a böszme nehéz teraszajtót, mely amikor vissza akartuk rakni, letépte a duplaajtó méretű fémredőnyt.
Jelenleg a hátsó front romokban van.
Még szerencse, hogy nincs igazán hideg.
January 27, 2010 at 09:55
Posted in: Hétköznapok 3 Comments
Olvasgatok
Ne a címéről itélj, az hülyeség.
- cikk -
January 26, 2010 at 08:43
Posted in: Hétköznapok 5 Comments
Télen a föld alá
Ezt az elvet már régóta hajtogatom, de idén először valóra is váltottuk. Legalább egyszer meg akartam mutatni a családnak, milyen az igazi barlangászás. (Persze ez sem az igazi, de a Retek-ág azért már elég jól közelít.) Barlangba pedig télen kell menni, amikor úgysincs sok érdekes dolog a felszínen - a barlang hőmérséklete meg mindig egyforma. (Na jó, a vízé nem.)
Szóval, Aggtelek-Jósvafő, hosszú túra, Retek-ág. Meglehetősen kis csoport - és semmi beton, meg kivilágított járatok. Annál több patakban gázolás, sár, csúszkálás. És testközelben a cseppkövek. (Bár nyalogatni továbbra sem lehet, de kapaszkodni igen.)
A szervezés nem volt túl egyszerű. December elején kezdtem el telefonálgatni. A túra minimum létszáma 5 fő. Mi vagyunk négyen.
- Csókolom, megoldható, hogy ha nem jelentkezik más, akkor kifizetjük az ötödik jegyet?
- Hát, nem is tudom. Ehhez beszélnem kellene a főnökömmel.
- Remek. Mikor érdeklődhetek?
- Idén már nem lesz.
- De akkor mégis, hogyan foglaljak szállást? Ha nem biztos a túra?
- Hová szeretne foglalni és mikor?
- Tengerszem szálló, január 9.
- Óh, biztosan lesz hely.
- Lehet. De én szeretek biztosra menni.
- Rendelje meg és majd visszajelzünk.
- Háát… jó.
Megrendeltem. A szállóból vissza is jeleztek, hogy félrerakták az egyetlen négyágyas szobát.
A barlangtól január másodikán jelezték vissza, hogy gond egy szál se, jelentkeztek mások is a túrára.
Egy apró gond mégis volt. Aznap kellett berohannunk a nagylánnyal a kórházba - és ahogy kinézett, az se volt biztos, hogy túléli a hetet, nemhogy az, hogy hétvégén egész nap a föld alatt csúszik-mászik.
Nyilván elhalasztjuk. De mikorra? A fővasutasnak minden hétvégéje betáblázva. Ez a január 9 is csak valami véletlen lehetett. A következő szabad hétvége: február 27-28. Körkérdés: mindenkinek jó? Igen.
Még szerencse, hogy megnéztük előtte az üdülési csekkeket. Lejárat: 02.26. Péntek.
Egyszerűen nem hittem el. Ki lehet az a ferdeagyú szellemi fogyatékos ott abban a minisztériumban, aki szerint normális, hogy az üdülési csekkek nem február utolsó napján, de nem is egy hétvége után járnak le, hanem pénteken? Nehogy fel lehessen még használni egy utolsó hajrával a maradékot.
Megkértük Barnát, hogy valamelyik ujját harapja meg. Még a január 23 fájt neki a legkevésbé.
Persze innen indult minden előlről. Utolsó pillanatban email mind a szállónak, mind a barlangnak. Nem-e lehetne-e. De mi van akkor, ha nem leszünk öten? Szállótól a levél, hogy sajnos már lefoglalták a négyágyas szobát. Jó lesz a kétszer kettő? Jó, végülis csak 6e/éjszaka a különbözet, az üdülési csekk elbírja. Végül pár nappal a túra előtt érkezett az értesítés, hogy van másik jelentkező is.
Utolsó pillanatban minden kiegyenesedett.
2010.01.22; péntek
Most nem beszélek a pénteki indulásról. Ajánlatbeadási határidő, Vízművektől társasházi főmérőcsere, persze a mi udvarunkon… mindez egyszerre… izgalmas volt.
Este nyolcra értünk Jósvafőre. Becuccoltunk. A recepciós bácsi abszolút korrekt, rugalmas. Kiderült, hogy a korai túraindulás miatt nem tudunk reggelizni. Semmi gond, ha úgyis vacsorázunk, beszámítják. (Nem számították be. De nem is kértük.)
A szálloda kihalt, mint egy védett faj. Rajtunk kívül egy vendég van csak. De pont a négyágyas szobában. És mint kiderült, üdülési csekkből sincs már olyan sok, jó 10e forintot még hozzá kellett toldanunk. Nagyjából a szobák miatti különbséget.
De nem gond. Bőven megérte.
2010.01.23; szombat
Viszonylag korai ébredés. Még össze kell pakolni, a túra pedig 8.30-kor indul Aggtelekről. Kocsival mentünk át, ergo nekem kell majd a túra után visszabuszoznom a járgányért.
-8.5 fok. A farkasok is csak azért nem ordítottak, mert betonkeményre fagytak.
Beállítottunk Aggtelekre: mindenkin edzőcipő, zokni, melegítő alsó, két póló és egy könnyű esőkabát. Durva hideg volt.
Kijött a túravezető.
- Hová jöttek?
- Hosszú túra, Retek-ág.
- Ez most valami vicc? - nézett körbe, keresve a kandikamerát.
- Nem, nem vicc. Mi azt az opciót választottuk, hogy vizesek leszünk.
- De gumicsizma, meg vízhatlan ruha, meg száraz váltócipő…
- Igen, tudjuk. Nem hoztunk.
A túra többi résztvevője annál inkább. Pár perc múlva beesett 11 ember, nyakig vízhatlan barlangász overállban, gumicsizmában. Néhány emberen még a hátizsák is vízhatlan volt.
Nagyon profinak néztek ki és szemlátomást nem fáztak. Mi annál inkább.
Megint odajött hozzánk a túravezető.
- 30-40 centis víz lesz.
- Nem baj.
Bakker, az ellen a gumicsizma sem véd. (Mint ahogy nem is védett. Egy csomót akrobatizáltak, hogy ne kelljen mély vízbe menniük, a kijáratnál mégis nem győzték borogatni a vizet a csizmákból.)
- Télen 2 fokos a víz.
- Hát, milyen legyen?
- Biztosan jól átgondolták?
- Biztosan.
Most magyarázzam el neki, hogy én már kétszer végigmentem ezen a túraútvonalon, ugyanilyen könnyített felszerelésben? A barlangban nincs hideg, a magas páratartalom meg még rásegít. Előbb-utóbb mindenki vizes lesz, mi maximum nem is küzdünk ellene. Cserébe könnyű cuccunk van és nem kell traverzelgetnünk a járatok fölött.
Kitérő:
Nem magamtól vagyok ám ennyire rutinos. A 80-as évek elején egy haverom el-elrángatott barlangász kalandokra. Egyszer a Béke-barlangban dolgoztunk (vezettük be a villanyt - bár én csak teherhordó voltam), és ott láttuk, hogyan megy ez. Mi szikláról sziklára óvatoskodtunk, nehogy belemenjen a cipőnkbe a víz - aztán egyszercsak elrohant mellettünk egy csomó kölyök. Tornadorkóban, melegítőben. Ők voltak a Vörös Meteor (emlékszünk, MTK-VM) barlangászai. Bevállalták, hogy úgyis vizesek lesznek, innentől viszont nem kellett annyit tökölniük a haladással.
- Jó, akkor hány lámpát kérnek?
- Egyet.
(Azt is csak azért, mert elkallódott valahová a negyedik fejlámpa.)
- Ne szórakozzon velem! Négyen vannak, az négy lámpa. Van kézbenhordozós akkumulátoros, meg van derékra köthető bányász lámpa.
Az akkumulátoros legalább egy kilósnak tűnt és ránézésre lefoglalta az ember egyik kezét.
Végül nagy harcban én végig kitartottam, hogy nekem nem kell lámpa, Dóra kapott egy bányászlámpát, mert neki nem jutott fejlámpa, a többiek meg vételeztek egy-egy kézbencipelőst.
Aztán elindultunk végre. Ahogy beléptünk a barlangba, rögtön ugrott 18 fokot a hőmérséklet. Már nem tűnt olyan reménytelennek a vállalkozás. A Retek-ágig nem is volt semmi különös, azon kívül, hogy a túravezető nem állta meg, hogy oda ne piszkáljon néha. Hol a cipőnkkel volt baja, hol a fejlámpával.
A Retek-ág viszont igen rendesen víz alatt volt. Rögtön úgy kellett kezdeni, hogy majdnem térdig vízben átgázolni egy jó húszméteres szakaszon. Én már lelkileg előre felkészítettem mindenkit, simán belegyalogoltunk, átmentünk. De a fejtetőig beöltözöttek között két nő bepánikolt. Hogy ők nem. Majd ha visszajöttünk, felszedjük őket.
- Az edzőcipősök úgysem mennek át, én ittmaradok velük! - jött az egyik.
- Csókolom, én már átmentem - kiabált a túloldalról Barna.
- Mi meg most megyünk - vigyorogtunk rá Nejjel.
Az első pihenőhelyen vártunk. Nem jöttek. Végül az egyik nő visszament és alaposan legorombította őket:
- Látjátok, az edzőcipősök is szó nélkül átmentek! Nem lehettek ilyen puhányok!
Hízott a lelkem.
Innentől vizes és száraz szakaszok váltogatták egymást. Volt néhány fejbeverés, én még a vállamat is beütöttem, de viszonylag simán eljutottunk a létráig.
A létrától indult a rakkenroll.
(A képek pusztán illusztrációk: habár a Retek-ágat mutatják, de nem saját készítésűek és nem is ezen a túrán készültek.
A részleteket lásd a link szekciónál.)
Addig ugyanis csak vízszintesen mentünk. Innentől viszont beindult a csúszás-mászás, hol meredek kaptatókon felfelé, hol sikamlós szakaszokon lefelé. Megspékelve létrákkal.
Nej, az ő sziklamászó hajlandóságával, minimum háromszoros Hős Anya érdemérmet érdemel, hogy zokszó nélkül végignyomta.
Becsületesen végigmásztuk, felszedtünk fejenként egy kiló agyagot a ruhánkra, térdig vizesek lettünk - de megcsináltuk.
Előreszaladok. Már a meleg szállodai szobában üldögéltünk és éppen azt fejtegettem, hogy mennyivel hasznosabb egy ilyen hétvégi túra, mint ha elmennénk akárhová is wellneszelni - amikor lányom nyúzott hangon közbevetette:
- De azért egyszer meg lehetne próbálni túlélőtúra helyett a picsaáztatást?
Na szóval, visszaértünk a főágba, és onnan már gyakorlatilag csak kisétáltunk. A túravezető ugyan még érdeklődött, hogyan áll a lábunk, de csak legyintettem: - Ó, Innentől már csak száradni fog.
Ezen többen jót nevettek, pedig én komolyan gondoltam.
A többi már gyorsan ment. Elsétáltunk a jósvafői kapuig (gyönyörű úton, gyönyörű cseppkövek között), család bevetette magát a meleg szállodába, én még elbuszoztam a csapattal Aggtelekig, visszahoztam a kocsit, majd én is felmentem.
A többiek addigra már frissek, illatosak voltak.
- Az alsógatyádat is dobd a szennyesbe, mert mindenkié barna volt!
- Kívülről vagy belülről?
- Hülye. Agyagos.
Aztán egy hatalmas vacsora. Szószerint. Már amikor kihozták egy-egy lavórban a levest, akkor éreztük, hogy nem kellett volna másodikat is rendelni. De somlóit desszertnek (Barna, persze), azt aztán végképp nem. Alig bírtuk felvonszolni a hasunkat az emeletre.
Amikor mondtam, hogy holnap remélem svédasztalos reggeli lesz, senkinek nem csillant fel a szeme.
Nej egyből be is dőlt az ágyba.
- Hogy van a vállad? - kérdezte.
- Fájdogál. És a te szarvad?
- Ááánemstdm…. - és már aludt is.
2010.01.24; vasárnap
Reggeli. Svédasztalos. A tegnapi vereség dacára helytálltunk. Illetve ültünk.
Kaja közbeni beszélgetések.
- Mi lenne, ha ebből a túrából rendszeres évi túrát csinálnánk? - vetettem fel.
Lányomnak egyből keresztbe állt a szeme.
- Már csak azért is, hogy egy kicsit borzoljuk a túravezető idegrendszerét - folytattam.
- Oké, de jövőre rövidnadrágban jövünk és strandpapucsban - szúrta közbe Barna.
A kitörő röhögés percekig elfoglalta a családot. Elképzeltem, ahogy legközelebb jön elő a túravezető ugyanílyen szigorral a szobájából, mi meg ott állunk a hóban, strandpapucsban, fürdőruhában és kacsafejes úszógumiban.
- De azt tudjátok, hogy most egy időre mi lettünk Bezzeghék - dobtam be, amint elcsitult a kollektív vigyor.
- Mármint?
- Innentől bárki bármikor bepánikol a Retek-ág elején, tuti mindenkinek azt fogják mondani, hogy bezzeg volt itt egy család, akik edzőcipőben mentek végig a nagy vízben. Télen.
Aztán pakoltunk, fizettünk, hazaautóztunk. Remek hétvége volt.
Linkek:
- Retek-ági túra. (Ez sajnos egy régebbi verzió, a hivatalos oldalon jelenleg egy izmos OLEDB hiba várja az érdeklődőt. És csak bízni lehet benne, hogy ott legalább van egy térkép is a barlangrendszerről - mert egyébként sehol máshol nincs.)
- A barlangba nem vittünk fényképezőgépet. Az oldalon lévő barlangi képeket az internetről loptam. Itt van a forrás, érdemes átkattintani, mert ennél azért jóval több kép található ott. (Például szép cseppkövek.)
January 24, 2010 at 18:53
Posted in: Utazás 15 Comments
