Macs

Amikor reggel a feje tetejére szeded ki a konzervet.

Amikor ebédfőzés közben úgy érzed, hogy figyelnek és észreveszed, hogy az előszoba sötétjébe két világító szempár úszik be oldalról. Kilencven fokkal elfordulva. Egymás fölött.

November 28, 2014 at 10:30   Posted in: Háziállat  3 Comments

Márvány

Kedvenc Tüzépemen éppen elfogyott a zsákos murva, a héten kicsit szétnéztem a környéken, hátha máshol van. Láttam is valami hasonlót, de közelebb érve derült ki, hogy ez inkább egy kőbolt. Mindenfelé díszburkolatoknak való kövek hevertek. Még körbe sem tudtam nézni, máris rám vetődött egy idősebb hapsi, ránézésre a tulajdonos.
- Tudok segíteni valamiben?
- Izé, még nem tudom – néztem körbe bizonytalanul – Valószínűleg nem.
Na, ezt nem kellett volna mondanom. A faszi teljesen besértődött és elkezdett veszekedve vezetni az udvaron. Hogy neki milyen kövei vannak. Valahogy kinyögtem, hogy murva, erre elvitt az egyik sarokba, ahol kismillió fajta murva volt. Csak éppen a nekem kellő primitív, olcsó murva nem. Viszont innentől végig kellett hallgatnom a hapsi áradozását, hogy neki mennyi fajta köve van és hogy ő minden igényt ki tud elégíteni. Sorolta is: alpesi, zöld, barna, dunai, sóder, murva, márvány, fehérített, matt, ilyen méret, olyan méret. Láttam már bőven, hogy nem ez lesz az én üzletem, de a hapsi annyira belelovalta magát abba, hogy neki mennyi fajta köve van, hogy nem bírtam elszakadni tőle. Aztán intett, hogy menjek vele. Ahogy közeledtünk a tárolóhoz, meglassultak a léptei, az arca kisimult. Érezni lehetett, hogy amiket eddig mutatott, az mind semmi, ez, ami itt lesz, ez a fő attrakció, a többi a fasorban sincs.
- Thasszoszi márvány – suttogta áhitattal.
Nem tehetek róla, harsányan felröhögtem.

From Thassos 2011

Szemmel láthatóan rosszul esett neki.
- Úgy nézzen rá, hogy ilyen kő nincs a természetben.
- Nincs – bólogattam vigyorogva.
- Thasszoszban kifejtik a márványt, apróra törik, majd egy gépben gömbölyűre csiszolják.
- Nyilván.
- Ilyesmit nem lát mindennap az ember.

Aztán valahogy elszakadtam tőle és hazafelé menet nem tudtam letörölni a vigyort az arcomról. Tudom, az ilyesminek elég kicsi a valószínűsége, nem tudhatta, hogy amikor körbekajakoztuk Thasszoszt, az első táborhelyünk pont egy márvány kőfejtőben volt, és bizony ezzel az aprókavicsos márvánnyal volt borítva a part. Amelyről már tudjuk, hogy nem található a természetben.

From Thassos 2011

November 22, 2014 at 19:43   Posted in: Hétköznapok  No Comments

Olvasgatok

Hogyan kezd el egy gazdasági blog politizálni? Hát így.
És hogyan kell eddig inaktív embereket kikényszeríteni az utcára? Szintén így.

+ ajánlott link:
Közeledik a nyugdíjasok éhséglázadása
(Néhol kilóg az interjúból az egyéni érdekeltség, de ettől még alapvetően igaza van a hapinak.)

November 22, 2014 at 09:26   Posted in: Hétköznapok  No Comments

Pedig egyszerű

Banális történet. Egy ügyfélnél a helyi emberek nem hangoltak össze egy tevékenységet és emiatt félrementek a dolgok. Jött a telefon, hogy ehhez már nem értenek, rakjak már rendet. Éppen ebédeltem, olyan nagyon nem akartam az esettel foglalkozni, de az új Exchange-ben még nem vagyok annyira otthon, hogy fejből elmondjam nekik, mikor, hová kell kattintani, a parancssorról meg ne is beszéljünk, szóval legyintettem és kértem, tegyék át rám az esetet. Persze az ebédet még befejeztem, sőt a kávé/szivarka is megvolt az udvaron. Közben csörgött a telefon. Az egyik helyi ember hívott, hogy nem tudott ülni a fenekén, ráguglizott a problémára és talált is valamit, ha nem haragszom, akkor megpróbálja megoldani maga. Nem haragudtam. Fél óra múlva jött a levél, hogy minden rendben.
Ezek azok a pillanatok, amikor úgy érzem, óriásit segítettem valaki másnak. Azzal, hogy nem csináltam semmit.
És ezek azok a pillanatok, amikor megerősödik bennem az a meggyőződés, hogy nem a tudás, nem az intelligencia tesz valakit jó szakemberré, hanem a hozzáállása.

November 20, 2014 at 19:17   Posted in: Hétköznapok  No Comments

Dörmög

Magányos harcosnak érzed magad, aki akkor is keresztülviszi az akaratát, ha az egész világ ellene van? Aha. Így születnek a diktatúrák.

November 17, 2014 at 21:00   Posted in: Dörmög  No Comments

Könyv, élmény

Ezt sokszor mondogatom itthon is, mégsem veszi senki komolyan: az az ember, aki befejezett egy jó könyvet, már nem az az ember, aki elkezdte olvasni azt. Kinézetre persze olyan, és ebbe a csapdába mindenki bele is esik, de az illető akkor már máshogyan gondolkodik egy kicsit.

Ha most matekozni támadna kedvem, akkor a Kalman-féle modellel így irhatnám le: f(könyv)=élmény, ahol az f() függvény az adott illető pillanatnyi állapota, fogékonysága, hangulata, előítélete, azaz a rendszer időben változó állapota. A könyv az egy fix érték (megírták, kinyomtatták, nem változik), az élmény pedig azon a bizonyos f() függvényen múlik.
Ez nem csak azt jelenti, hogy nekem más az f()-em mint a szomszéd Gézának, tehát ugyanaz a könyv teljesen más élményt nyújt neki, mint nekem. Ez egyben azt is jelenti, hogy az én f()-em is függ egy csomó dologtól, tehát ugyanaz a könyv más életkorban, más hangulatban, más szellemi érettségben más és más élményt fog jelenteni. (Azaz az input ugyanaz, de a rendszer állapota más. Nagyon más.) Arról már nem is beszélve, hogy az élmény vissza tud hatni az f()-re.

Elmesélek egy egyszerű történetet. Gyerekkoromban faltam a betűket. Természetes, hogy egy idő után rászálltam a szülők könyvesszekrényére is. Érdekes kaland volt, hogy mást ne mondjak, az újságpapírba kötött Káma Szutra hetekig izgalomban tartott. Itt találtam egy vékony, papírkötésű füzetet. Vicces katonasztorik voltak benne, a Magyar Néphadsereg adta ki. Imádtam. Vagy húszszor elolvastam, néhány részletét már fejből is tudtam.
Aztán vagy tíz évvel később magam is bevonultam. A füzetet bedobtam a táskámba, csak jó lesz valamire. Mégsem én olvastam el először, egy szintén betűőrült szobatársam elkérte.
- Mi ez a könyv? – kérdezte.
- Ez egy kurva jó anyag. Katonasztorik. Összefosod magad rajta – biztattam.
Nem ez történt. Sándor egy óra alatt végzett vele, és indignáltan adta vissza.
- Te, ez egy halom szar – összegezte.
- Mi van? – lepődtem meg.
Nekiugrottam és én is elolvastam. Csak most már felnőttebb fejjel. Kritikusabban. Olyan emberként, akinek ez nem mese, hanem a valóság, amelyben éppen él. Tényleg szar volt. A poénok ültek, meg a stílus is laza volt, de ez akkor is egy Néphadsereg által szponzorált propagandaanyag volt. Ezt egy gyerek nem látta, de a kopasz baka már igen.

Tanulság? Gyors nincs. Hacsak azt nem tekinted annak, hogy minden könyvet akkor kell elolvasni, amikor a leginkább fogékony vagy rá, de egyben a leginkább kritikus is. Húszévesen érdekelt a világ, érdekelt, hogyan látják mások. Embertelen könyveket olvastam, kíváncsian, élvezettel. Vitatkoztam velük, az akkori könyveim tele vannak margóra firkálásokkal. Néhány, akkortájt fontos könyvre ott nem jutott időm, félretettem, hogy majd. Aztán teltek az évek és reggel, amikor felkelek és ránézek a polcomon például Heidegger Lét és Idő című könyvére, szégyenlősen elfordítom a fejemet. Már nem érdekel. Sem a lét, sem az idő. És nagyjából ugyanez van a nappaliban is: van egy polcom, ahol azokat a “fontos” könyveket tartom, melyeket _muszáj_ elolvasnom. Miközben sejtem, csak még nem merem bevallani, hogy ezeket a könyveket már a büdös életben nem fogom a kezembe venni. Elmúlt az az időablakuk, amikor le tudtak volna kötni. Amikor olyan olvasmányélményt tudtak volna nyújtani, amely megéri a befektetést. Amikor az f()-et még érdekelte ez a fajta input.

November 16, 2014 at 20:40   Posted in: Világmegváltás  9 Comments

Horatio

Délután négyre fejeztem be a kertészkedést, zuhany, szivar… és nicsak, még csak öt óra és nincs dolgom. Szabadidő! De régen láttalak, barátom. Megnéztem a wunderlistet, szabadidő esetén mi a legelső (kötelező) teendőm. Videóvágás. Mindjárt itt az év vége, a kajakos társaság január elején esedékes videóklubja, ahol mindenki bemutatja az évközbeni kirándulásairól készült felvételeket.
Oké. Médiacenter gép bekapcsol, nappali világítása beállít. Izé. A plafonra világító állólámpa égője kiégett. A csillár meg nem jó, mert beletükröződik a tévébe. Fasza. Körbepakoltam a dohányzóasztalt kislámpákkal, végülis csak a kezemet, a billentyűzetet meg az egeret kell látnom.
Hogy legyen ihletem, megnéztem egy korábbi kajakos videót. Főcím, effektek, zene… rendben… aztán szöveg… na, az nincs. Majdnem elharaptam a borospoharat. Mivan?! Egy korábban elkészült videó, amelyben azonos hangerővel szólt a zene és a beszéd, most elvesztette a beszédhangot? Illetve… a Gopro felvételeken jó a beszédhang, a Nikonnal felvett anyagban meg semmi. Nulla. De ilyen nincs. Ez egy elkészült videó, amelyben van Gopro, Nikon, mobiltelefonos videó, vannak effektek, egy csomó audió, az egész mp4-ben, egységes codec-kel. Miért pont a Nikon felvételeknek nincs hangja?
Megnéztem ugyanezt a felvételt a laptopon, jól szólt. Tehát a médiacenter géppel történt valami.
Bedugtam egy fejhallgatót. Hátha a hangfal. Nem. Viszont ahogy bedugtam a fülest, felugrott egy Realtek Audio Manager. Hát te ki vagy? De ha már itt vagy, megnézem, mit tudsz. Rengeteget. Rengeteg felesleges dolgot. Elképesztő, mennyi mindent tudok vele torzítani a hangon. Csak éppen nem akarok. (Van karaoke beállítás is: leveszi a zenét, felerősíti a beszédet.) Hosszas küzdelemmel kikevertem egy olyan EQ beállítást, ahol megjött a beszédhang, de megmaradt a zene is. Azaz végülis szólt, de nem voltam nyugodt. Ennek magától kellene jól szólnia, nem egy ilyen szétegalizátorosított beállítással.
Na mindegy, nézzük azt a videóeditort. Első nyers felvétel. Te úristen, mi ez? A teljesen csendes felvételen, ahol csak az evező hangja szólhatott volna, ahogy ritmikusan belecsobban a vízbe, most egy metrószerelvény vágtázott át szaggatott sineken. Audio Manager, levettem minden egalizálást. Most jó. Ellenteszt, előző kész videó: megint nincs beszédhang. Jó. Bezártam minden programot, legyaktam a gépről az Audio Managert, restart. Nem változott semmi.
Nézzük már meg a drivereket. Egy csomó Nvidia… meg egy másik. Hát te ki vagy? Egy Microsoft audio driver. Nem lesz ez sok egy hangkártyához? Letiltottam. És… minden megjavult.
Nem viccelek, minden.
- Egyből jól szólt a korábbi videó, zenével, hanggal, effekttel.
- Egyből jó lett a videóeditorban a nyers videó, tényleg csak az evező csobbanása hallatszott.
- És egyből megjavult az állólámpában a fénycső.

November 15, 2014 at 21:13   Posted in: IT  3 Comments

Ilyen jó időben… kert

From MiVanVelem

Kezdjük a környék sztárjával, az évről évre egyre jobb formát mutató cserszömörcével. Szép, erős, domináns. És jelenleg nevelődik tíz utódja, azaz pár év múlva itt lesz a környéken a szömörceparadicsom.

From MiVanVelem

Ezt az eszközt már régóta be szerettem volna mutatni. Még a nyár elején láttam meg GT hátsó kertjében és egyből felcsillant a szemem. Az én kertembe pont ilyen kell, nem egy döngőléptű talicska. Elmentem, vettem egyet. És azóta elválaszthatatlan társam a kertészkedésben. Némileg hasonlít a női szakasz kerekes bevásárlótáskájához és mivel annak a neve banyatank, így én ezt a zöldikét egyszerűen csak tanyatanknak hívom.

From MiVanVelem

És az idei utolsó nekifutás. A kertből még – határozottan érzem – hiányzik három japán azálea, négy vadszőlő és négy levendula. Meg az új ültetéseket mind be is kell mulcsolni.

From MiVanVelem

Ugyanez más szögből, plusz bónusz macska. Jobb oldalt látszik egy kisebb fenyőkéreg kupac, azt egy korábbi rosszul sikerült mulcsolásból mentettem ki.

November 15, 2014 at 21:10   Posted in: Hétköznapok  4 Comments

Élesíteni az elmét

Nemrég olvastam egy aforizmát valakitől.

Ha nyolc órát kapnék, hogy kivágjak egy fát, akkor hat órán keresztül csak a fejszémet élezném.

Na, ez nálam automatikusan megy. Nem is tudom, hogyan lennének rendben a dolgaim, ha nem kellene időnként gusztustalan, taszító doksikat írnom. De kell. És ilyenkor veszem észre, hogy milyen sok a döglött poloska a sarokban. A konyhában is felhalmozódott a mosatlan. Hogy napok óta milyen hamar lemerül a mobilom, utána kellene járni, mi történt vele. Hoppá, vagy húsz patch telepítésre vár a szerveremen. Meg a médiacenteren is. Jé, egy új Nvidia driver. Tényleg, a laptopon is megint szar a grafikus alrendszer, meg kellene vizsgálni. Hogy egy csomó program úgy indul, hogy van újabb verziója, frissítsem már. Mi van még? Gyors pillantás a Wunderlistre. Levél ide, telefon oda. Tényleg, mi lenne ha gyújtanék egy füstölőt? Relaxálna. Meg egy tea. Aktivizálna.

Igen, ezeket mind meg kell csinálni. Mert egyébként nyilván nem tudnék teljes odaadással doksit írni. Beláthatod.

November 14, 2014 at 21:14   Posted in: Hétköznapok  No Comments

Játék és muzsika tíz percben

- Csak nem doksit írsz? – kérdezte Nej.
- Aha.
- Gondoltam a zenéből. Kik ezek?
- Kései Ramones. Egy váratlan felfedezés. Nálam valahogy a Ramones befejeződött a nyolcvanas évek végén és csak nemrég vettem észre, hogy voltak lemezeik a kilencvenes években is.
- Piszkosul öregek lehetnek már.
- Á, szó sincs róla. Mind halottak.
- Izé.
- Ja, ők még komolyan gondolták a rokkendrollt.

November 12, 2014 at 20:56   Posted in: Hétköznapok  7 Comments

Dörmög

A megfelelési kényszer ikercsúcsa, amikor botot dobálsz a kutyádnak, pusztán csak azért, hogy megfelelhessen az egyébként nem létező elvárásaidnak.

November 12, 2014 at 12:30   Posted in: Dörmög  2 Comments

Tényő

Tavaly nagyjából ugyanekkor (Márton nap, liba) voltunk a Dombi fogadóban, pontosan ugyanazzal a céllal: SzÉP kártyán megmaradt pénzeket értelmes célra – kaja, kaja és kaja – elkölteni. Amit akkor írtam, majdhogynem szószerint mostanra is érvényes. Az adagok egy kicsit kisebbek lettek, viszont gourmand formát kaptak. (Nagy tányér, dekoratív tálalás, inkább ízorgia, mint mennyiség.) Idén egy éjszakával kevesebb jutott, a túra is kisebb lett – de azért most is besároztuk magunkat. Tavaly napokat ultiztunk, most ennyi időnk nem volt, habár vittünk kártyát, de még csak egy hosszabb partiba sem tudtunk belekezdeni, így mindenki csak a kütyüjét nyomogatta. (Direkt nem vittem Kindle-t és szivart, hogy ne essek ki a buliból. Hja.)
A nagy – és kellemetlen – meglepetés Veszprémben ért: megint bezárt a Malom borozó. Úgy látszik az a sarok el van átkozva, semmilyen kocsma/borozó/étterem/szórakozóhely nem bír ott megragadni, legyen bármennyire is jó. Ehelyett sétáltunk egy nagyot a teljesen felújított Betekints völgyben, majd felmentünk a B tervként működő Horváth-kertbe. (Meg Veszprém felé megmutattuk a kölyköknek a csehbányai – sajnálatosan teljesen modernre felújított – kulcsosházat, illetve alaposan bejártuk a szülőfalujukat, Úrkutat.)

From MiVanVelem

- Szia, kaja! – üdvözölte a ház melletti telepen Barna a szarvast.

From MiVanVelem

Egy színfolt a Sokorón.

From MiVanVelem

Tényő a dombról.

From MiVanVelem

Lemászott az artista.

From MiVanVelem

Elhagyott ház a domb oldalában.

November 9, 2014 at 19:31   Posted in: Utazás  2 Comments

Szent Adminisztráció

Pedig olyan kellemes napnak indult. De aztán eszembe jutott, hogy lehangolóan el vagyok maradva az adminisztrációs tevékenységeimmel. Az adóhivataltól ugyan megkaptam az engedélyt, de még nem éltem vele.

Számlázóprogram bejelentése. Mert. Határidő november 15, az elmaradás büntetése 500e forint. A legtöbb adatot megtaláltam a gyártó weblapján, de… mikor vettem?… mikor használtam először? Jézus. Előtúrtam. Kitöltöttem. Beküldtem. Nem is volt olyan veszélyes. Aztán a havi járulékbevallás. Kötegelt űrlap. Ezzel már elvoltam pár órát. Különösen, mire megtaláltam, hogyan kell kezelni a köteg különböző, de valamilyen szinten összetartozó űrlapjait. Viszont most már egész jól elboldogulok az ÁNYK-val. (Mondjuk az elindítása kész őrület. Egy batch fájl indítja, pontosabban indítaná. De csak akkor kapok konzolt, ha beleírok a fájlba egy pause parancsot. És azt is csak akkor, ha Totalcommander-ből indítom. Shortcut-ból nem megy. Biztos be lehetne faragni, de menjenek a fenébe.)

Végére hagytam a legegyszerűbbet: belakni az Államkincstárnál nyitott számlámat. Némileg zavaró, hogy legalább három különböző weblapjuk van és csak az egyiken működik a usernév/jelszó páros. Na, ez… Egyedül a jelszót tudtam, azt egy lezárt borítékban adták ide. De mi a felhasználói nevem? Emailcím? Nem nyert. Pedig mind a két belépési lehetőségnél kipróbáltam. Van még egy számlaszámhoz hasonlító, számlaszám nevű valamim. Ez lehet? Aztán az egyik oldalon a kérdőjelre kattintva kiírta, hogy igen, ezt kéri. Remek. Belépés, jelszó módosítás. Ez is megvan. Nézzük, hogyan tudok ide utalni. Mert ez a nyolc számjegy, amit adtak, számlaszámnak eléggé karcsú. Adataim rovat… semmi. Máshol meg még kevesebb. GyIK. Igen, itt van. De mi? Azt mondja, a számlaszámot valami Befektetési Szolgáltatási Szabályzat 1. számú függelékében találom. Kérdezzem meg az ügyfélszolgálatot. Vagy keressek rá a weblapon. Azt elegánsan elhallgatták, hogy melyiken. Mind a háromnál beírtam a keresőbe, persze nem talált semmit. (Ezt már ismertem, a NAV oldalán sem találta meg a kereső az űrlapokat. Gugliból sikerült csak.) Az egyik weblapon találtam ‘Szabályzatok’ linket, persze ilyen BSZSZ nevű nem volt, de akadt helyette tíz másik. Letöltögettem, megnéztem mindenhol az 1. függeléket, semmi. Megnéztem ezen az oldalon is a GYIK-ot és megtaláltam ugyanazt a szöveget, mint a másikon, de itt már volt link is arra a bizonyos szájbanyomott BSZSZ-re. Innen már csak két átirányításra volt a keresett függelék, és voilá, sikerült egy óra alatt kinyomoznom, hogyan tudok pénzt utalni a számlámra: a konkrét irodának van egy központi számlaszáma (nem ám mindenki külön számlaszámot kap), az utalásban pedig a közlemény rovatba kell beleírnom azt, amit számlaszámnak neveznek a szerződésben. Huh. Egyszerű, nem?

Hogy az összesnek szakadt volna be a feje, mint a kullancsnak.

November 7, 2014 at 23:03   Posted in: Hétköznapok  9 Comments

Ismét Róma 02/02

2014.11.03; hétfő
Jórészt keresztények

Nagyon hiányzott már a bolt. Reggel hétkor kisétáltam a konyhából nyíló teraszra, onnan pont ráláttunk a bolt ajtajára. És igen, el volt húzva a vasrács. Összekaptuk magunkat Nejjel, leszaladtunk. Bementünk a boltba, ahol egy rakodószerű ember közölte, hogy csak nyolckor nyitnak. Oké. Vissza a lakásba. Bevettem magam a fürdőszobába. Nyolc után nem sokkal megint lementünk. Ugyanaz a pacák fogadott és közölte, hogy a bolt fél kilenckor nyit. Kiírva természetesen semmilyen nyitvatartási idő nem volt, elvégre Olaszországban vagyunk. Nekem ekkor ment fel az agyvizem, remélem, az átkokból semmi nem valósult meg, mert a fele is elég lett volna egy kisebb város elpusztításához.
Most lefelé indultunk el és igen, egy sarokra találtunk is egy nagyobb és jobban felszerelt boltot, mely ráadásul már nyitva is volt. Megvettünk mindent, sőt, volt zöld torpedó koktélparadicsom is, mely annyira levett a lábamról, hogy még az oliva verdét is hanyagoltam. A borok egy kicsit drágábbak voltak, de még belefért. És volt friss kenyér is, azaz nem kellett elmenni a világvégére a pékségbe. Határozottan kiegyenesedett a nap, bár igazán csak a reggeli utáni szivarnál csitultak el bennem a hullámok.

Eredeti terv szerint ma bérletes nap jött, azaz megnézzük a négy nagy bazilika közül az utolsó kettőt, aztán leugrunk Ostiába, megnézni a romvárost, meg a tengerpartot. Ezt közösen átvariáltuk: eddig ugye nem sikerült megnézni magát a várost nappal, az meg vonzóbb, mint a régi romok, még akkor is, ha a fényképek alapján egy kicsit olyan Pompei jellegű az élmény. Még feldobtam az ifjúságnak, hogy menjenek be ma a Colosseumba, Nejjel kint megvárjuk őket. (Mi már láttuk, nem egy nagy élmény, legalábbis nem ér meg újabb 24 eurót.) Nem éltek vele. (Már itthon találtam egy érdekes információt: állítólag akinek aznap van a születésnapja, ő és a társa ingyen is bemehetnek. Mit ád az ég, lányomnak pont aznap volt a születésnapja, szóval még csak pénzbe sem került volna. Ezt csak azért írom, hogy illusztráljam, még a leggondosabb tervezés során is sorra jönnek a meglepetések. Két évvel ezelőtt ugye az Annual Culture Week kavarta össze a jól megtervezett menetrendet.)

A Szent Pál bazilikában kezdtük. Ez eléggé kint van a pében. Mivel Ostia nélkül már nem vettünk bérletet, célszerű volt ezzel kezdeni, így a reggeli – 100 percig érvényes – metrójeggyel egyből ki is mentünk a város másik szélére. (Elképesztő, mekkora tömegek vannak a metrón. Rómában csak két vonal van, mivel az egész város régészeti terület, nem lehet fúrni a föld alatt. Így ezen a két vonalon mozog a város, plusz a kétszerannyi turista.)
Itt azért nosztalgiáztunk Nejjel, két évvel ezelőtt ennek az állomásnak a környékén laktunk.

From Róma 2014

A bazilika nem változott semmit, most is nagyon impozáns volt. Szerencsére immár elkerültük a misét, kényelmesen be tudtuk járni a templomot.

Utána egy újabb nagy kaland a metrón, a Vatikánnál szálltunk ki. Abban a pillanatban kiéhezett szúnyogokként repültek ránk a mindenfélét eladók, a gyanúsabbnál gyanúsabb idegenvezetők, az ügynökök, na meg a szelfigépeket áruló páriák.
- Nézdd már apa, azokat a szerencsétleneket! – mutatott néhány emberre Barna.
- Igen, mi van velük?
- Hát, tablettel fényképeznek. Azok hogyan fognak szelfizni ezekkel a mobiltelefonokra méretezett gépekkel?
- Nos, ez egy piaci rés. Gyártasd le, aztán hozzál be Afrikából egy hajórakomány rabszolgát és már el is tudod árasztani Rómát. Aki nem tud eladni napi tízet, azokat meg eladod a vágóhídon. Ezt muszáj, mert egyébként nem lesznek elég agresszívak.

Lassan átverekedtük magunkat a hiénákon. A Szent Péter téren kibukkantunk az oszlopok alól… és lehidaltunk. Onnan, ahol tavaly beálltunk a sor végére, most nem láttuk a végét. A biztonsági ember bátorítgatott, menjünk csak nyugodtan, meglesz az, de számítsunk rá, hogy legalább egy órát kell sorban állnunk. Derék.

Ráérünk, így gondolkodjunk el, miért is vannak ilyen messzire ezek a főbazilikák? A Szent János bazilika a legrégebbi, az történelmileg került oda az egykori Laterán villa helyére. A Maria Maggiore helyét maga Mária jelölte ki egy nyári hóeséssel. Néró idején durván mentek a keresztényüldözések, ezeknek lett áldozata Péter is és Pál is. Pál először igyekezett lelépni a városból, de kifelé menet megjelent neki Jézus (Quo vadis, Domine?), erre Pál elszégyellte magát és visszament. Az Ostia felé vezető úton kapták el és mivel római polgár volt, nem halhatott kínhalált, így egyszerűen csak lefejezték. Ezen a helyen van ma a Szent Pál bazilika. Péter nem élvezett ilyen bánásmódot, őt a többi kereszténnyel egyetemben keresztre feszítették. Persze Péter sem volt kispályás, lazán közölte, hogy őt inkább fejjel lefelé szögezzék fel (#yolo #swag). Így tudták később beazonosítani a maradványait a vatikáni domb alatti tömegsírban. (Mindenki másnak a keze hiányzott, mert annál fogva vágták le a keresztről. Péternek viszont a lába nem volt meg.) Ez alapján került Péter temploma a vatikáni dombra. Meg ugye kősziklára építem a váramat. (Én kérek elnézést.)

Meglepő módon kábé félóra alatt bejutottunk. A csajok elmentek vécére, mi meg leültünk a külső, azaz legszélső lépcsőre, közvetlenül a klotyi mellett. Na, ez nem tetszett az egyik őrnek, felállított minket.
- B@zdmeg, szerinted hányfelé rúgta volna szét a seggedet ennek a templomnak a névadója, ha felállítottad volna a megfáradt vándort a háza elől? – morogtam magamban, de nem balhéztam. Utána viszont már figyeltem a fiatal fekete hapit, miket rendezkedett. Sokat. Mindenkit felállított, még a kisgyerekét kezében tartó anyukát is. Megszabta, merre menjenek az emberek. Az anyukához tartozó apuka hozta volna a csomagmegőrzőből a babakocsit, de nem mehetett egyből az anyukához, csak nagy kerülővel, pedig ez egy szabadon bejárható lépcső volt. Tipikus saját hangyaf@sznyi hatalmától megrészegült helóta, az volt.

From Róma 2014
From Róma 2014

Bejártuk a templomot, még mindig impozáns. Nagy, meg túl pompás, de jól áll neki.

Utána Róma nappal. Elképesztő, mennyire higgadtak a sirályok, fotómodellként pózoltak az őket fényképező tömegeknek.

From Róma 2014
From Róma 2014

Visszasétáltunk az Angyalvárhoz, Navona tér, a Pantheon mellett meglepő találat: egy szupermarket. Meleg is volt, szomjasak is voltunk, így vettünk négy doboz sört. Megnéztük végre belülről is az ősöreg (több, mint kétezer éves) templomot, biccentettünk Raffaellónak, aztán az épület mellett leültünk egy elhagyatott sarokba, elkortyolni a söröket. Megtaláltuk az alkalomhoz illő helyet, csatornaszag, fel-alá rohangáló patkányok. Jó kis süllyedés volt, az első napon még Ebola elleni futóversenyt néztünk a Maria Maggiore mellett, most meg együtt sörözünk a patkányokkal.

Találtunk egy szimpatikus ajándékboltot is, mindenki megvette a szokásos marhaságokat. Barna a bólogató pápák között versenyt indított és a legtovább bólogatót vette meg. Volt egy irtó gagyi Colosseum makett, ezen elmutogattam a kölyköknek, mit is láttak volna, ha bejutnak a belsejébe. Nagyon gagyi volt.

From Róma 2014

A fenti kép egy rejtvény. Tessék megtalálni a hűtőmágnesek között a kakukktojást.

Aztán belefutottunk a parlament mellett valami tüntetésbe, utána pedig turistacsapásokon átharcoltuk magunkat a Trevi kútig – még mindig ocsmány, sőt, nappal még lehangolóbb – majd Spanyol lépcső.

From Róma 2014
From Róma 2014

Aztán Piazza del Popoló. Most már meg tudtuk nézni a St Maria templomot is.

From Róma 2014

A bejárattól balra igen látványos képek vannak, valami Raffaellótól meg Berninitől, arrébb meg Caravaggio-tól, meg hasonló alakoktól.

Innen dorbézolni mentünk. Tegnap este láttunk egy szimpatikus pizzázó helyet, hagyományos fatüzelésű kemencével, jóképű pizzákkal. Igyekeztünk elvonatkoztatni attól, hogy darabja 10€ volt, inkább az élményre koncentráltunk. Elücsörögtünk. Utána metróval haza, még beugrottunk abba a vacak boltba, zöld paradicsom, édesség rágcsálásra, ásványvíz, meg egy 1,1 kilós parmezántömb. Nej szerint 15 euróért szinte ingyen volt. Szuvenír. (Én már nem szóltam, ott lapult a táskámban 12 doboz Toscano duplaszivar.)
(Az utóbbi napokban itthon mindenki parmezánt eszik, még a pirítós kenyérhez is. De még mindig nem fér bele a sajttartóba.)

Útvonal: nappali séta (gyalog)

Este vacsora. Nekem valahogy nem volt étvágyam, elrágcsáltam egy kiló zöldparadicsomot, meg egy kevés Pringles-t, de a család nem fogta vissza magát. A borok is fogytak, ugye utolsó este, ki kellett pucolni a hűtőt. Az este hangulatát némileg elrontotta a szállásadót képviselő hölgy. Mivel a következő napon kora hajnalban indulunk, így abban maradtuk, hogy a letétet (158€) előző este adja vissza, miután átvizsgálta a lakást. Este nyolcra beszéltük meg a randevút, persze fél tízre érkezett. Közben nem mertük folytatni a borozást (mégiscsak tárgyalni kell majd vele), nem mertem szivarra gyújtani a teraszon (egy kevés füst mindig beszivárgott a lakásba), végül mindenki ledőlt az ágyába kütyüt nyomkodni. Persze a nő mentegetőzött, meg szégyellte magát, de nem tudtunk mosolyogni. Rendesen elrontotta az esténket, arról nem is beszélve, hogy nekem már azon járt az agyam, hogy és akkor mi van, ha nem is jön el? Ahogy elment, még elfogyasztottuk az utolsó üveg bort, én még kimentem a teraszra egy toszkán szivarral, aztán gyors alvás. Reggel 4.30-kor ébresztő.

2014.11.04; kedd
Hazautazás

A Terravision busz 6.30-kor indul a Terminitől, az első metró 5.30-kor a külvárosból. A metró 20 perc alatt van ugyan a pályaudvarnál, mégis azzal kellett menni, mert… olasz tömegközlekedés. Egyszerűen nem lehet a káoszban kiszámolni, mennyi időbe telik megtalálni a buszt, elintézni a formaságokat és feljutni a buszra.
6.00-kor ott álltunk a Termini mellett, a busznál. Nagyjából a sor közepén. Azaz ekkor még ránézésre minden rendben volt. Aztán kijött egy köpcös faszi és kiabált két mondatot olaszul. Erre a sor fele átvándorolt egy másik helyre. A maradék magyarok nem értettek semmit, de utánuk mentünk. Így kerültünk a sor végére. Aztán egyszer csak beállt egy busz, a tömeg megrohamozta, emiatt persze nem tudtak leszállni róla, jó kis tömegverekedés alakult ki az elején, nem is bántuk, hogy kimaradtunk belőle. Aztán valahogy a tömeg felkapta, hogy ez a busz a Fiumicino reptérre megy. Kiírva persze semmi nem volt, sem a busz elejére, sem a megállóba. Pont elment mellettem a köpcös, elkaptam.
- Fiumicino or Ciampino? – kérdeztem élesen.
- Si. Fiumcino. Ciampino – válaszolt, majd elment. Hülyén néztem utána.
Beverekedtem magamat a tömegbe, megkerestem a sofőrt.
- Fiumcino? – mutattam rá a buszra.
- Si.
- Ciampino?
- Si.
Ezek teljesen hülyék.
Ekkor jött oda a köpcös és nekiállt követelni a jegyemet. Mutattam neki a kinyomtatott jegyet. (Online rendelés, befelé jövet elég is volt ennyi.)
- Há, ez nem elég! – harsogta – Menjek, kérjek boarding card-ot!
Anyátok. Kiálltunk a sorból. Elmentem a közeli irodába, leadtam a papírt, letépték a felét, majd kaptam négy darab zöld boarding card-ot. Visszamentem.
A busz közben elment. A köpcös sajnos nem. Álldogáltunk. Jött egy újabb busz és ravaszul a sor végére állt. Így teljesen váratlanul pole pozícióba kerültünk. De jött megint a köpcös. Kirángatta Nej kezéből a boarding pass-t, majd meglengette és nekiállt hadarni olaszul. Nej meg kapkodott a jegye után. Végül visszakapta. Én közben levettem, hogy most végre jó helyen vagyunk, valszeg erre a buszra csak a zöld kártyával lehet felszállni. Némi közelharc, nehéztüzérségű ordibálás (egy csomó feljutni vágyó embernek nem volt zöld kártyája, akadt pl. akinek bérlete volt, de kártyája nem, ezeket mind arrébbpofozták az ajtóból), mindegy, egyszer csak fent voltunk. És még szerencsések is voltunk, mert láttuk, hogy a tömegben vagy tucatnyi embernek már csak szürke kártya jutott, azaz csak a következő buszra fértek fel. Ha ezt annak fényében értékelem, hogy a hosszú és hasonló tömegjelenetekben bővelkedő security check után a reptéren ezzel a busszal pont félórával a boarding megkezdése előtt értünk a kapuhoz, akkor igencsak szerencsénk volt, tekintve, hogy a következő busz fél órával később indult. Ha éppen nem robbant le valahol.
Végül a buszunk 6.40-kor mozdult meg, azaz ez a tipikus olasz cirkusz 40 percig tartott. Itt tényleg nem lehet biztosra menni.

A reptéren elképesztő tömeg volt. Ez egyben meg is oldotta a dilemmánkat. Ryanair esetében ugyanis helyjegyek vannak, tehát nincs értelme korán sorban állni. Nem jutunk vele jobb helyekhez. Csakhogy a gépre csak az első 90 ember viheti fel a csomagját, utána már hajlamosak elszedni és a csomagtérbe rakni. Az én táskámban például ott lapult két drága mobiltelefon, egy Kindle, egy Samsung tablet, meg párszázezer forintnyi fotós felszerelés. A szóbeszéd szerint csak a gurulós bőröndöket veszik el, nekem meg hátizsákom volt, de a fene sem meri ezzel a felszereléssel megrizikózni a vaddisznó rakodómunkásokat, meg a reptéri szarkákat. Szóval mégiscsak be kell birkulni a sorba. Ezt a problémát oldotta meg a reptér, ugyanis akkora tömeg volt, hogy nem akadt egyetlen szabad ülőhely sem. Ha meg már úgyis állni kell, akkor miért ne a sorba álljak be?

Útvonal: Róma – Budapest (repülőgép)

És ennyi. A gép időben indult, időben érkezett. Fanfár. Haza is taxi, a két gyerek délután zéházik, nem értünk rá buszon zötykölődni egy órát.
A macskák még nem bírtak alagutat ásni a lakásba, bár az elhatározásuk már szemmel láthatóan megérett rá.

Linkek:

ps.

Mai újsághír:

A legmagasabb fokú meteorológiai riasztást rendelték el Rómában és a közép-olaszországi Lazio tartományban a monszunszerű esőzések miatt.
Csütörtökön nem nyitottak ki a felsőoktatási intézmények, és sokan a munkahelyükre sem tudtak eljutni. Az olasz fővárosban a rossz idő megbénította a közlekedést, több metróállomást lezártak. A főpolgármester arra kérte a lakosokat, csak szükség esetén hagyják el otthonaikat.
- mno -

Na most két dolog lehetséges: vagy nem figyeltek odafent és elnézték pár nappal a felhőszakadás időzítését, vagy a családban valakinek sokkal jobb karmája van nálam. De mindegy is, ezt most megúsztuk.

November 7, 2014 at 00:02   Posted in: Utazás  2 Comments

Ismét Róma 01/02

Előkészületek

Megint Róma. Csak most már a teljes családdal.
A korábbi leírásokba belezsúfoltam mindent, amit Róma történelméről tudni kell, így most ezzel már nem kell foglalkoznom.
Maradnak az élmények, benyomások.

Kezdjük rögtön a Ryanair viccével. Online checkin.

From Segédlet

Lehet, hogy ők már tudnak valamit? Érdeklődtem Nej hosszabb távú terveiről, de ügyesen tagadott.

A tervezés most is komoly erőpróba volt. Mi mikor van nyitva, mikor, hogyan használjuk a tömegközlekedést és persze az örök dilemma: vegyünk-e Roma Pass-t, vagy sem? A helyzet az, hogy megint nem érte meg venni. Nézzük a matekot:
Róma Pass:
- 36€, 3 napos bérlet, térkép, az első két múzeum ingyenes, a többinél kisebb-nagyobb kedvezmények, nem kell sorbaállni. (De a vatikáni múzeumokra nem érvényes.)
- 28€, 2 napos bérlet, egyébként minden ugyanaz. Az egy napos bérlet, mint különbözet, 6€. (De ekkor csak két napunk van a múzeumokra.)
- A legtöbben a két legdrágább múzeumot szokták megnézni a Roma Pass-sszal, azaz a Forum/Colosseum kombót és az Angyalvárat.

Egyedi kombináció:
- 3 napos bérlet 16,5€
- Fórum belépő: 12€ a felnőtteknek, 24 év alatt 7€.
- Angyalvár belépő: 10,5€ a felnőtteknek, 24 év alatt 7€.
- Ingyen térképet lehet szerezni a turistainformációnál.
- A Palatinus portán elhanyagolható a sor és ott is meg lehet venni a kombinált jegyet.

Azaz négyfős család, a két gyerek 24 év alatti, ekkor
- Roma Pass: 144€.
- Egyedi megoldás: 139€.

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy mi van akkor, ha nem az Angyalvárba akarunk másodiknak bemenni. (A többi belépő olcsóbb, azaz romlik a Roma Pass hatékonysága.) Illetve arról sem, hogy nem is kellett bérlet, hiszen minden napot meg tudtunk oldani két-három metrójeggyel, az pedig csak 3-4,5€ fejenként. Mi konkrétan Ostia Antika-t terveztük be az Angyalvár helyett, ezzel a közlekedés/belépő költségünk csak 112€ lett volna, Roma Pass-sszal meg 164. Lett volna, mert mondanom sem kell, megint nem úgy történtek az események, ahogyan elterveztem.

Szerencsére Olaszország térképem már volt, fel is töltöttem a Garminra, a googlemaps-ról leszedtem az összes fontos koordinátát, bepötyögtem. A biztonság kedvéért offline Lazio térkép ment a Lumiára is. Nyugodtan dőltem hátra: a navigációval minden rendben.

Szállás. A szokásos Only-Apartments. Nos, megint belenyúltunk. Illetve, annyira mégsem, csak a szám íze lett egy kicsit keserű. Ez egy kellemesen tágas apartman volt a külvárosban, zárt udvarú lakópark, rendezett, pálmafás, murvafürtös belső kertekkel, 20 méterre a metróállomástól, 50 méterre a bolttól, ráadásul meglepően olcsón is. Aztán ez az olcsóság szép lassan elfogyott, bejött néhány váratlan tétel az elszámolásban. (A weblapon semmi nem utalt extra költségre, az előleg kifizetése után küldött visszaigazolásban már szerepelt 5€/fő ágyneműköltség, 5€/nap rezsi, 3,5€/fő/éj(!) City tax, aztán amikor fizettünk, akkor mutattak be egy ártáblát, ahol külön szerepelt a hétvégi checkin/checkout 19 eurós tétellel.) Így azért már nem volt annyira olcsó, igaz, kiemelkedően drága sem. Csak éppen a módszer volt az, amit nehezen vett be a gyomrom.

2014.11.01; szombat
Megérkezés, Róma by night

Most kivételesen nem jött közbe semmilyen váratlan munka sem. Most egy hasmenős nyavalya kapott el két nappal az indulás előtt és bár csitult valamit, de azért még akadtak kint váratlan rohanások. Cserébe viszont olyan helyeken üldögélhettem, amelyekre egyáltalán nem számítottam. (Pl. a Szent Péter bazilika alagsora.)

Ébresztő irgalmatlan korán. A gép 6.30-kor indult, ekkor célszerű két órával korábban kimenni, mert ebben az időtartományban sok gép indul, a szeku meg nem bírja az iramot, szóval 3.30-as ébresztő, pakolás, taxi. (Ez a kirándulás egyébként sem az alvásról szólt.)

Induláskor 50 perces késés. Elbóbiskoltam, aztán megébredtem és hirtelen nem tudtam, hol vagyok: Budapest, extra késéssel, vagy Róma extra korán? Aztán a pilóta belehúzott, nyomta a pedált, de 20 perc késés így is maradt. Fanfár nuku. A buszjegyet megint megvettem előre online (6€ helyett csak 4), ez általában jó ötlet, feltéve, hogy az aktuális Terravision busz nem robban le kifelé jövet. De ez lerobbant, várhattunk rá pluszban 35 percet, miközben a konkurrens SIT buszból elment kettő. A szállást csak kettőkor vehettük át, szóval annyira nem idegeskedtünk, de azért jobban szerettünk volna a városban csavarogni, mint a rák farkán kint ácsorogni. Aztán végül busz meg, mi fel, városba be. A Termininél vettünk egy marék metrójegyet. A bankkártyát az automata nem fogadta el, pedig megvolt a helye, a 20 euróst szintén nem, pedig fel volt tüntetve, végül hívtunk egy BKV ATAC alkalmazottat, aki nemzetközi gesztusokkal jelezte, hogy a bankkártya felejtős, a huszas szintén. Így viszont még az aznapi jegyadagot sem tudtuk megvenni, de miért pont Rómában akarnánk kiszámíthatóan, stresszmentesen közlekedni?

Elsétáltunk a St Maria Maggiore bazilikához. Ez egyike a négy basilica maior-nak, azaz a római katolikus egyház négy legmagasabb rangú bazilikájának. Túl sokat nem láthattunk belőle, mert pont mise volt. Éppen az oltárt nézegettem, amikor Barna odasúgta:
- Nézdd már, egy szelfigép!
- Hol, a papnál? – ragadtam le magamnál.
Innen kijöttünk, lesétáltunk a Lateráni Szent János bazilikához. Ez nem csak hogy a négy nagy egyike, hanem ez a legmagasabb rangú róm.kat. bazilika.
Azon az ajtón, amelyiken két évvel ezelőtt bementünk, most nem tudtunk, mert zárva volt. Tanácstalanul nézegettük a vaskaput.
- Lehet, hogy mise van? – kérdezte Barna.
- Huh – vettem egy nagy levegőt – Úgy látszik, még mindig nem vagytok tisztában azzal, hogy hol vagyunk. Már a Szent Péter bazilikában is csak a pápa misézhet, pedig az csak a második a sorban.
Megkerültük a templomot és a másik oldalon találtunk egy másik bejáratot. A főbejáratot. (Két évvel ezelőtt zárva volt.) Bementünk.
Mise volt.
Néztem meredten a papot, messze volt, de az már innen is látszott, hogy nem a pápa. Hallhatóan szivárgott elfelé az atyai tekintélyem.

From Róma 2014

Na mindegy, itt is mise, ezt a templomot sem tudtuk bejárni.

Útvonal: délutáni séta (gyalog)

Metró, külváros, szállás. A csajszi még takarított, lepakoltunk, fizettünk (ekkor ugrottak ki a plusz költségek), lementünk a boltba bevásárolni. Volt nagy nyálcsorgás. Kedvencem, az oliva verde. Nej kedvence, a parmezán sajt, nagyjából féláron. 2014-es újborok, frizzanték filléres áron, meg persze chiantik. Felcuccoltunk, de a csajszi még mindig takarított. Én még elszaladtam pékséget keríteni, az is lett. (A tipikus római külvárosi kombó: pékség, de egyben péksüteményes kávézó is.) Ekkor már tényleg magunkra maradtunk, csak úgy hemzsegtek a kalóriák a konyhában.
Két óra délutáni alvás, majd irány az éjszakai Róma.

Pontosabban előtte a döbbenet: frankón otthonhagytam a Garmint. A nyolc Enelope elemet becsületesen feltöltöttem, elemtöltőt elpakoltam, térkép, tájékozódási pontok rendben… és pont a lényeg maradt otthon. Annyira zavarba jöttem, hogy az esti sétára a papíralapú térképet is elfelejtettem berakni. Frankó, megyünk emlékezetből, a Lumia meg majd besegít.

Mit mondjak? Eredetileg rövid, ismerkedő jellegű sétát terveztem, erre rögtön levadásztuk a turistamágnesek jelentős részét: Trevi kút (szárazon, csúnyán beállványozva), Pantheon, Navona-tér, Angyalvár, Szent Péter bazilika, Argentina-tér, Venezia tér, Vittorio monument, Traianus oszlopa, Colosseum, Traianus fórum (piac?), Spanyol lépcső. Meg szándékolt tévelygések a szűk utcákban, hol tömegben, hol magányosan. Még becéloztam a Piazza del Popolót, de a család a Spanyol lépcsőnél besztrájkolt.

From Róma 2014
From Róma 2014
From Róma 2014

Itt is láttunk borkereskedés előtt az utcán borozgató tömeget. Üvegpohárral. Jobb híján kocsik tetejére letéve.

From Róma 2014
From Róma 2014

A Spanyol lépcsőnél vicces metró: a Lumia szerint a metróállomás a lépcső tetején van, fel is másztunk, ott is volt… egy lift. Mely levitt a lépcső aljához. Most már ezt is tudjuk.

A hajnali metrón furcsa pár. Beszálltak, az eszelős kinézetű hapsi leültette a majdhogynem gyereklányt a székre, majd eléállt. Utaztak. A csajszi szemmel láthatóan nem élvezte a dolgot, a hapi pedig előrehajolva, meredten figyelte, mint kigyóbűvölő a kobrát. Aztán a csajszi felállt, de akármerre akart elmenni, a hapsi mindenhol eléállt, nem hagyta. Végül leszálltak, a csajszi egyből falnak fordult és bőgni kezdett. A hapi szorosan mögéállt, nehogy el tudjon menekülni. Kíváncsi lettem volna a háttérben húzódó sztorira.

A Lumia meg nem bírta a nagy lelki megterhelést. Induláskor elindítottam rajta az Endomondo-t, de az mindannyiszor lefagyott, akárhányszor ráindítottam a Nokia Here-t is. Telefon restart, ekkor már ment. Gondoltam én. Aztán este 11-kor megint elszállt, így az utolsó másfél óra már nem került rögzítésre.

Útvonal: éjszakai séta (gyalog)

Hazaérkezéskor nagyon jól esett a chianti, meg a rágcsa. Megegyeztünk, hogy nem rohanunk sehová, nem kelünk korán. Fél háromig még firkáltam a teraszon (simán ki lehetett ülni, nem volt hideg), aztán szunya. Ez is jó hosszú nap lett.

2014.11.02, vasárnap
Vissza az ókorba

Kilenckor keltünk Nejjel. Gondoltuk, elmegyünk boltba, pékségbe, hogy a tíz órára megbeszélt ébresztőkor már meg legyen terítve az étkezőasztal. Aha. Bolt bezárva. A kávézós pékség szintén. Elindultunk az egyik irányba, de egy metróállomással arrébb már kecskék legeltek a szántóföld szélén. Kávézót találtunk ugyan, de pékség már nem volt benne. Vettünk négy kroaszont, meg próbáltam kávét:
- Espresso e latte.
Erre kaptunk egy eszpresszó kávét és egy pohár tejet.
- Scusi, coffee latte.
A csajszi bólintott, majd a színültig teli tejes pohárra ráborított egy eszpresszót. A kávé fele rögtön lefolyt a kistányérra, a másik fele meg ott egyensúlyozott púposan a tejhab tetején. Ennyi. Az, hogy leöntsön egy kicsit a tejből, meg sem fordult a fejében.
- Nem ez lesz a kedvenc helyünk – súgtam oda Nejnek, aki döbbenten meredt a poharára.

Aztán a lakás felé sétálva leesett, hogy Halottak Napja van. Mindenesetre szarban voltunk. Igaz, tegnap kicsivel többet vásároltunk a boltban, mint amennyit elfogyasztottunk, de nem eleget ahhoz, hogy a vasárnapot is kihúzzuk. Különösen a frizzante hiányzott, arra már mindenki rágerjedt a reggeli mellé. (Meg az olajbogyó, meg a parmezán sajt, meg a friss, ropogós kenyér.)
Végül reggelire komótosan felfaltunk mindent, egyedül vaj és vacak szeletelt kenyér maradt, meg esti nassolásra szánt betonszáraz grissini. (Abból még most is van, pedig már napok óta itthon vagyunk.)
A készülődést nem kapkodtuk el, kíméletlenül végigmondtam a császárokat, végül délután egykor indultunk el. (Meg is lett a böjtje.)

Úgy terveztük, hogy elsőnek Colosseum/Palatinus/Forum, aztán Caracalla termái, egy kis Trastevere, majd a tegnapi séta megismétlése világosban. Volt egy tuti tippem, miszerint a Colosseumtól nem messze van turistainformációs iroda, ott sorbanállás nélkül lehet jegyet kapni, ami a kilométeres sornál nem mindegy. Nos, ez az infó hamis volt, csak Roma Pass-t árultak. B terv. A Palatinus bejáratot is kevesen ismerik, pedig a jegy kombinált jegy, azaz jó a Colosseumra is. Így is történt. Illetve majdnem. Kezdtük mondani, hogy akkor két felnőtt jegy… erre kaptunk két jegyet. Mondtam volna, hogy …és két gyerek, de erre intett a pacák, hogy ma nincs gyerekjegy. Pardon? Aztán kiderült, hogy hónap első vasárnapja, ilyenkor ingyenes a belépés. Mindenkinek. Wow. 38€ maradt a zsebünkben.

From Róma 2014

Kényelmesen, ráérősen bejártuk először a Palatinust, utána a Fórumot. Közben magyaráztam, melyik rom melyik történethez tartozik, azaz élőben illusztráltam a reggeli előadást. Mindez gyönyörű, napos időben. Azért más volt, mint két évvel ezelőtt a szakadó esőben. Aztán a felső kapun kijöttünk, megnéztük a Capitoleumot, majd a római imperializmus sugárútján visszasétáltunk a Colosseumhoz.

From Róma 2014

Már messziről kezdtem rosszat sejteni: korábban, amikor a Palatinusról átnéztünk, fürtökben lógtak az emberek a kerengőkön, most meg nem láttam senkit. De még csak negyed öt volt, tegnap meg még este is nyitva volt a komplexum, nem lesz itt baj. De lett. A vasajtó zárva volt. Nyitvatartás, jó olasz szokás szerint, nem volt kirakva sehol, illetve jó mélyen bent egy táblán igen, de oda meg már sasszem kellett. Megoldottuk. Tegnap még 18.30-ig volt nyitva, mától viszont már csak 16.30-ig. Karóra. 16:15. Akkor mi van? Újabb sasszem. Nos, az van, hogy 15.30-kor bezárták a kapukat, a 16:30 az már az épületelhagyás végső időpontja.
Á, nem káromkodtunk. Végül lányom találta meg a vigasztaló szavakat: Mennyire dühöngenénk, ha még ki is fizettük volna azt a rakat pénzt? Persze ez olcsó vigasz volt, a kölykök azért beleélték magukat az élménybe.

From Róma 2014
From Róma 2014
From Róma 2014

Nyilván a termákat már meg sem próbáltuk. Lesétáltunk a Circus Maximushoz, onnan át a Tiberis túloldalára, mentünk egy kört, csak azért, hogy megérezzük a Trastevere hangulatát, benéztünk a Tiberis szigetre (elvégre itt kezdődött minden).

From Róma 2014
From Róma 2014

Aztán jött volna a város bejárása világosban, csak éppen eddigre a világosság is bezárt. Sötétben meg már bejártuk tegnap. Így végül abszolváltuk a tegnap kihagyott zsidónegyedet, a Fiori piacot (még majdnem nyitva volt, de már pakoltak, takarítottak), majd a Piazza del Popolo-t.

From Róma 2014

Itt megnéztük ismét a Navona téren tegnap este látott tűztáncosokat, bekukkantottunk a St Maria del Popolo templomba, de persze megint mise volt, ráadásul pont akkor léptünk be, amikor a “mindenki fogja meg egy idegen ember kezét” jelenet ment, a két gyerek pánikszerűen pattant is vissza a térre.
Aztán metróval hazazötyögtünk.
Ja, meg próbáltunk bort venni, mert az esti beszélgetésekhez jó is az.
Vasárnap este. Halottak Napján. Róma belvárosában. Elég esélytelen volt, de aztán találtunk egy nyitva tartó borboltot, természetesen iszonyú árakkal. 12€ alatt nem volt semmi a polcokon, de 20 alatt is alig. Végül a pénztárgép mellé voltak kiszórva egy kosárba leértékelt borok, ott vettem 5 euróért valami szardíniai fehéret, végülis megtette.
Ellenben amit nem kellett keresgélni, több mázsát is be tudtunk volna szerezni belőle, az a szelfigép. Eleinte még röhögtünk rajtuk egy csomót, de aztán megcondolodtunk. Ezt ugyanis vették a népek. Ellentétben a neonszínű csúzlis pörgőforgóval, a neonszínű takonnyal (melyet továbbfejlesztettek és most már macskasíráshoz hasonló hangot adott, ha odab@szták a fatányérhoz), ellentétben a rózsaárus gengszterek rózsáival, a szelfigépet kifejezetten vették az emberek. Mit vették? Használták is. Lépten-nyomon. Ha minden szelfi után kaptam volna egy eurót, hétfőre meg tudtam volna venni Rómát.

Útvonal: ókori séta (gyalog)

Na, mindegy. Korai hazaérkezés, vajaskenyér a borral, ismét elfogyott vagy két szál a kábé száz darab grissiniből, aztán korai alvás. Holnap már jó lenne korábban kelni.

November 6, 2014 at 03:00   Posted in: Utazás  2 Comments

Rájöttem

Rájöttem, hogy miért szeretek az álmaimban tartózkodni. Ott ugyanis még tudok lelkesedni – ott még nem vagyok az a megfáradt, cinikus, kételkedő alak, aki a valóságban lettem.

November 3, 2014 at 09:05   Posted in: Hétköznapok  4 Comments

Hivatal, hogy egyem a szíved

Nyár elején kedvezőtlen változások álltak be a családi gazdálkodásban, ennek következtében némileg átszerveztem az életemet. Az egyik cégemet eladtam (pá, Emaildetektiv Kft), a másik maradt, és mivel ez egy EVÁ-s BT, így a könyvelőtől is megváltam. Az EVA ugye azt jelenti, hogy _egyszerűsített_ vállakozói adó, tényleg nem bonyolult, még úgy sem, hogy az iparűzési adóelőleget a végtelenségig elbonyolították. Némileg cifrázta a helyzetet, hogy ide vagyok bejelentve, de a fizetésem nem változik (mocskos szemét a főnököm, évek óta nem emel bért), így a különböző járulékok kezelése sem probléma.
Nem is volt gond, a jutalékokat szépen fizettem… csak éppen bevallani nem tudtam. Addig eljutottam, hogy ez egy érdekes tánckoreográfia, de csak most, október elején találtam rá időt. Addig a könyvelő nagyon korrekt módon beküldözgette az általam megadott számokat, én pedig mindg megígértem neki, hogy most már tényleg rendezem a helyzetet. Annyit segítettek, hogy elmondták, írni kell egy meghatalmazást, miszerint én, mint tag, a BT nevében a saját ügyfélkapus hozzáférésemen fogom beadni a bevallásokat, aztán ki kell töltenem egy T180-as nyomtatványt, majd, dacára, hogy ez gépi (ÁNYK), de azért még személyesen kell beadni. Jó. Megírtam a meghatalmazást wordben, letöltöttem az ÁNYK-t, a T180-ast, a manuált, kitöltöttem. Úgy-ahogy. (Elképesztő, hogy az adóhivatal minden űrlapot MOL méretű cégekre méretez. Tudtam, mit akarok, de ahhoz egy csomó szakkifejezésen kellett átrágnom magamat. Hogy tudjam, mi mindent lehet ignorálni. Csak jelzem: a négy oldalas űrlaphoz 24 oldalas útmutató tartozik.) A lényeg, hogy a végén már csak warning-ok maradtak, azokat meg már az eventlogban is lesz@rjuk.
Bementem. Sorra kerültem.
- Csókolom, hoztam egy T180-ast, szeretném leadni.
- Jó. Nézzük. Oké, rendben… ez meg itt micsoda?
- Egy meghatalmazás.
- De nem a mi űrlapunkon!
- Igen, de az űrlapon van olyan rubrika, hogy ilyet is be lehet adni.
- Vanni, van, de… de hát ezen a meghatalmazáson nincsenek adatok!
- Ott van minden. Két tanú, mindenkinél lakcímek, anyja neve, szigszám.
- De mi nem vagyunk rendőrség, mi nem tudunk mit kezdeni a személyi igazolványokkal. Nekünk adószámok kellenek. Írassa rájuk és jöjjön vissza.
- Itt most nem írhatom rá?
- Tudja fejből?
A mobiltelefonomom az összes családtag összes fontos száma benne van egy keepass fájlban. Tudom, milyen országban élek.
- Fejből nem, de megvan. Ráírhatom?
- Írja.
Ráírtam.
- Most már jó?
- Tulajdonképpen igen. De tudja, mi még ezt el fogjuk bírálni, hogy jó-e.
- Nem értem. Maga szerint ez most jó, vagy nem jó?
- Nem én fogom elbírálni.

Utána Államkincstár. Nem akarom részletezni, de szeptemberben igencsak rosszul esett, amikor a bankom a 2,5%-ot fizető kincstárjegyből levont 1,5%-ot kezelési költségnek a befektetési számlámon. Kitöltöttem egy regisztrációs lapot a MÁK weblapján, kértem egy időpontot és hajrá.
Az ügyfélautomata után 5 percet kellett várnom. Remek.
- Számlát szeretnék nyitni.
- Személyi igazolványt, lakcímkártyát, adóigazolványt kérek.
- Hoppá. Az adőkártyám nincs nálam. Adószám nem elég? Az megvan a mobilon.
- Nem, kell a kártya.
- Az nincs.
- Akkor jöjjön be máskor.

Jó. Ez egy ilyen nap, kétszer kell lejátszani.
Mondanom sem kell, három nap után kaptam a NAV-tól egy levelet, miszerint nem fogadták el a beadványt, mert a meghatalmazás nem áll összhangban az űrlappal. Akkor azért kicsúszott némi cifra kifejezés a számon. Annyira bedühödtem, hogy legszívesebben az összes NAV alkalmazottat kitiltottam volna Amerikából. Nem véletlenül nem használtam a saját formulájukat, az ÁNYK azokat nekem szürkén hozta. Végül rászántam egy délutánt – pedig annyi minden értelmesebb dolgot is csinálhattam volna – és megtaláltam, melyik az a rubrika, melynek a beikszelése után megkapom a meghatalmazós pótlapokat is. Hurrá. Kitöltöttem. Aláírattam. Beadtam. Szó nélkül bevették. Végre megkaptam a jogot, hogy bevallhassam az adómat. Megharcoltam érte.

Újra államkincstár. Most már nem volt időpontom, mert aznapra nem volt szabad lyuk. Gondoltam, majd beférek valahogy. Aha. Másfél óra ücsörgés után. De egy szavam nem lehet, mert az előttem lévő párt úgy kigolyózták, hogy öröm volt nézni. Az egyszerűség kedvéért legyen az én sorszámom 405, az övék meg 404. Az automata kiírta, hogy az 513-as sorszám menjen az 1-es ablakhoz. Ezt kiírta néhányszor, de az 513-as nem jelentkezett. Ekkor jött az új infó, hogy a 404-es menjen az 1-es ablakhoz. A 404-es pár, jó másfél óra várakozás után, boldogan felállt, elindultak, de egyszerre értek az ablakhoz a valahonnan mégiscsak előkerülő 513-assal. Nyilván visszaküldték őket. De ami még rosszabb, az automata, miután egyszer már szólítva lettek, ignorálta őket. A következő alkalommal már én, a 405-ös lettem hívva. Engem valószínűleg megütött volna a guta, de ők sem nagyon tolerálták a helyzetet, mert egy idő után odamentek egy bezárt fülkénél üldögélő ügyintézőhöz és addig balhéztak, amíg foglalkozni nem kezdtek velük.
Nálam egyébként már nem volt gond, simán lement minden.
Utána még beugrottam két bankhoz (az eladott cég számlájának megszűntetése, a hibás automata miatt bevont kártyára a régi szolgáltatásainak átterhelése), azaz még két ügyfélautomatás rendszer. Simán elment ezekkel a marhaságokkal a nap.
Most már csak azt nem értem, másoknak hogyan van idejük az ügyesbajos dolgaik mellett dolgozni is?

November 1, 2014 at 00:05   Posted in: Hétköznapok  12 Comments

Olvasónapló

Nemrég fejeztem be Sagan-tól a Kapcsolat című regényt. Végül is… nem is annyira rossz szájízzel. Regénynek nagyon rossz, a jellemek sablonosak, a történet tele politikai, szociológia közhelyekkel, de a vége, amikor megmutatja, hogy a rengeteg vallási szélhámosság ellenére tényleg van Isten, csak nem az egyházon belül, hanem a tudományban, az azért tetszett. Kihasználva a lendületet, nekiugrottam – immár negyedjére – Eco regényének, a Foucault-Ingának. Sokan dícsérték, nekem viszont rendszeresen beletört a bicskám. A Kindle 6%-ot mutatott, itt vágtam földhöz a legutóbbi próbálkozásomkor. Újrakezdve be is ugrott, hogy miért: az egész egy akkora szánalmas, misztikus ködösítés, hogy iszonyat. A szerző mindenféle eldugott mítoszokból, legendákból rángat elő szereplőket, démonokat, egyfelől villogva azzal, hogy ő mennyire művelt, másrészt pedig abban bízva, hogy senki nem fog utánaolvasni, igyekszik mind a nevekkel, mind a ködös szöveggel egyfajta tudományfeletti übermisztikus hangulatot kialakítani. Olyat, amelyben minden természetfeletti megtörténhet. Gondolom, idővel meg is fog. Amikor a főhős az ingát nézve arra gondol, hogy vajon a Templomosok is végeztek-e ingás kísérleteket, majd rögtön utána elkezd írni a Templomosokról, akkor már majdnem sírtam. Ennyi erővel az eszkimókra is gondolhatott volna és utána értekezhetett volna róluk is eleget. Vagy az nem lett volna eléggé misztikus? Komolyan, levehetném a polcról a hét Ráth-Végh kötet bármelyikét és az abban szereplő személyeket valahogy belekényszeríthetném valamilyen rövid megemlítésen keresztül egy könyvbe és az máris egy csoda művelt regény lenne?
Na mindegy, most nagy az elhatározásom, kíváncsi vagyok, meddig fog kitartani.

Ha már Ráth-Végh István neve felmerült, ez is megér pár sort. Az egyetemi éveimről, a csehbányai kulcsosházról, az elképesztően durva bakonyi bulikról már írtam eleget. Az egyik ilyen alkalommal érdekes társaság gyűlt össze, felerészben egyetemisták, felerészben – ismerősökön keresztül – városi fiatalság. Valamikor hajnalban – nyilván már nem szomjasan – az egyik bölcsésznek tűnő sráccal késhegyre menő vitám volt. Ő mindennek lehordta Ráth-Véghet, aki megtagadta a tudományt, aki csak kimazsolázta a történelemből az érdekességeket és ebből olcsó, szenzációhajhász könyveket írt. Én meg kitartottam amellett, hogy ilyen könyveknek is lenniük kell. Egy gyerekkel mi más szerettethetné meg a történelmet, ha nem egy ilyen könyv? Hogy a történelem nem csak évszám és gazdasági adat, meg királyok, meg politika, hanem emberi történetek, nagy szélhámosságok is? Az biztos, hogy nekem a történelem iránti érdeklődésem innen datálható, nem az általános iskolai oktatásból. (Konkrét sztori, hogy az egyik kötetet történelemórán olvastam a pad alatt, a tanár mondókáját ignorálva. Lebuktam, a könyvet elkobozták, ráadásul év végén – amikor legkésőbb mindig vissza szokták adni a prédát – szóval még akkor sem kaptam vissza. Valószínűleg a tanárnak is tetszett. Szerencsére a szülőknek nem tűnt fel a hiány, én meg, amikor elköltöztem otthonról, úgyis hoztam magammal a maradékot, aztán később antikváriumból pótoltam a könyvet.)

Most persze felvetheted, hogy akkor mi a bajom? Hiszen ezt csinálja Eco, meg egy csomó hozzá hasonló bestseller szerző is: összeszednek darabokat az emberiség történelméből, mítoszaiból, jópofa, izgalmas kalandokat kerítenek köréjük és kész. Mindenféle emberek elolvassák és lehet, hogy ettől támad majd kedvük a történelem megismeréséhez.
Lehet. De én ebben nem bízom. Az emberek ugyanis ezeket a könyveket a regény cselekményéért olvassák el, a történelem mögötte csak hangulatkeltő díszlet. Vajon hányan fognak utánaolvasni, mi is az a MU birodalom, melyet úgy futólag említett Eco? Senki. Ráth-Véghnél nem volt külön történet. Ő magukat az eredeti történeteket mesélte el, rengeteg háttérinformációval egyetemben. Hogyan nézett ki a francia udvartartás XIV. Lajos idejében? A szerző lelkiismeretesen felsorolta az összes léhűtőt, a feladatköreikkel együtt. Ez azért nem egy toszbunyólövöldözés kategóriájú írás, aki csak akcióra kiváncsi, itt leesik a könyvről. Aki marad, az meg akár meg is szeretheti a történelmet.

October 30, 2014 at 18:59   Posted in: Műértés  4 Comments

A szürke hétköznapok folytatódnak

Nemrégiben rátoltam egy Windows 8.1-et a laptopomra, szépen fel is ment, aztán jött vele vagy 114 hotfix, ezeket is felraktam, aztán az egyik után szétesett a bejelentkezési képernyő, de nem gond, user csak egy van, annak a jelszavát meg vakon is be tudom gépelni. Aztán ki akartam próbálni valamit a beépített Mail progival, de az elindítása után lefagyott a képernyő, aztán ugyanez a Calendar-nál, sőt az összes metrós alkalmazásnál is. Jó, ezt nem úszom meg. Összes videó driver töröl, a Catalyst is, de még a Catalyst Install Manager is, aztán az egészet újrahúztam. Szuper. Működik. Jöhetett a Windows Mail és igen, a hír igaz, ez tényleg egy Activesync kliens, azaz az összes olyan ügyfelünk levelezését fel tudom venni benne egy nézetbe, akiknél nincs rpc over https, de van mobilos elérés. Cool. Már kezdtem volna örülni, amikor a Windows meghülyült. Már megint. Nem használok képernyőkímélőt, ha be vagyok dugva a konnektorba, akkor nem kapcsoltatom ki a képernyőt… ehhez képest percenként kilockolt az a dög. Nem kellemes. De már késő volt, gondoltam, majd holnap.
Reggeli, tisztálkodás, gyere laptop. Aztán 8.30-kor elment az áram. Nemcsak nálunk, a beinduló riasztók nagy számából ítélve az egész telepen. Oké, főpróba, gyakorlat arra, milyen lesz, amikor végleg betiltják itthon az internetet. (Vagy csak halálba adóztatják, de az ugyanaz.) Persze ilyenkor más sincs, gondolok arra, hogy fűtés, melegvíz, meg en-bloc a konyha sem. Kiültem a teraszra, aztán amikor már nagyon fáztam, visszamentem a lakásba és akkor már csodás melegnek tűnt a 18 fok. Délben rendeltem kaját, fél kettőre ért ki. Az árammal együtt. Csak az internet nem jött meg. Nagy buli volt, egy falat kaja, egy switch reset, újabb falat kaja, rohanás a padlásra, újabb kanál, újabb ipconfig. (Sietnem kellett, háromkor már jelenésem volt.) Addig eljutottam, hogy elpukkadt egy router, az, amelyik az egész belső hálózatunkat leválasztotta a T-Home hálózatáról. (Plusz ez volt a DNS szerver, meg a DHCP is.) Annyit még összehoztam, hogy csináltam egy ideiglenes dhcp szervert, hogy legalább bent menjen a hálózat, majd rohanás. Estefelé aztán Proxy5 kolléga és Sanyi haverjának a telefonos segítségével sikerült életet lehelni a routerbe, ami azért is elképesztő, mert alapvetően egy hardveres hibát tudtunk megjavítani szoftver és némi birkavese segítségével. (Dugj be azon a lyukon egy vastag szöget, utána dugd be a tápot, a szöget meg nyomdd addig, amíg tizenötig számolsz.) A router konfig még tartogatott izgalmakat, de aztán ez is rendbe lett rakva.
Nem kicsit szinesítette a napot a percenként kilockoló Windows. Volt olyan, hogy fejlámpa a fejemen, az orrommal nyomtam a papírvágó kést abba a bizonyos lyukba, egyik kezemmel a tápkábelt kezeltem, a másikkal meg a tapipadot simogattam, ne lockoljon ki a laptop műtét közben. Ekkor ért haza Nej, sokat tapasztalt feleség, egy szót sem kérdezett.
Estére meglett a net. Első körben belépkedtem az ügyfelekhez, van-e valahol szigorú Activesync házirend, de nem volt. Akkor maradt a gugli. És igen, viszonylag hamar meg is lett a válasz, ez egy bug, úgy lehet kilőni, hogy User Accounts / Reset Security Policies.
A legszebb az, hogy a mai napot alapvetően pihenősre terveztem. De hát, ahogy a szólás is mondja, ember tervez, Isten meg beleköp a levésbe.

October 29, 2014 at 22:42   Posted in: IT  7 Comments

Carl Sagan nemigen érezte az idők szelét

Pihenésképpen kicsit politizáltak is – beszélgettek a dél-afrikai krízis megoldására született Mandala-elv körül Amerika-szerte dúló vitáról, meg az egyre élesedő szócsatáról a Szovjetunió és a Német Demokratikus Köztársaság között.

Aztán egy oldallal később..

A szűk kört érintő szakmai idegeskedés azonban beleveszett abba az általános, mámorító érzésbe, hogy az emberi faj csodálatos új kalandja kezdődik, hogy mérföldkövet hagyunk el, hogy új korszakba lépünk amit még megsokszorozott a közelgő harmadik ezredforduló.

Carl Sagan – Kapcsolat (1985)

October 27, 2014 at 17:09   Posted in: Műértés  One Comment