Mennyi is az annyi?

A földszinti mellékhelyiségben van egy pici mosdó a falon. Éppencsakhogy kézmosásra elég.
Egy éve elkezdett csöpögni. Eleinte a kutyát sem zavarta. Szorosan kellett elzárni. Aztán már ez sem segített. Ekkor megpróbáltam véglegesen elzárni, kombináltfogóval, brutál erővel. Egy ideig működött, de aztán megint elkezdett csöpögni, később folyni. Oké, volt lent egy sarokszelep, elzártam azt is. Megint nyertünk egy-két hónapot, de utána ismét megjelent a csöpögés. Elesett a sarokszelep is. Nyilván ezt is meghúztam kombináltfogóval, de csak pár hét haladékot kaptam. Csöpögött. Folyt.

Mivel volt éppen elég nyűgöm, nem igazán foglalkoztam vele. Meg eleve, utálom az ilyen vesztes helyzeteket. Igazából senkinek sem kell az a csap, a vécé mellett közvetlenül ott van a fürdőszoba, kezet ott is lehet mosni. Megszerelhetném én is, de nem értek hozzá. Szerelő meg csak csillió pénzért jön ki. Csillió pénz… valamiért, amire nincs is szükségünk. Eh.

Aztán egyszer csak kidugtam a fejem a vízből. Más szóval, elfogytak a listán a sürgősebb taszkok.
Felhívtam a szerelőt. Tisztáztuk a feladatot, egyeztettük az időpontot.

Előtte egy órával hívott a pasi.
– Most indulok. Azt tudja, hogy ez 40e forint lesz?
– Ejnye. Kicsit sok.
– Ennyi. Anyag, munkadíj, kiszállás. Mehetek?
– Háát… jöjjön.

Sejtettem, hogy sok lesz, de ennyire azért nem gondoltam. Számoljunk. Pontosabban, előtte mérjünk. Kivittem egy félliteres mércét és stopperrel mértem, mikor telik meg. Az annyi mint, annyi mint… óránként 10 forint víz. Nem is kevés. Egy fél év alatt össze is jön a 40e forint. De ha közben bevadul a csap, akkor hamarabb is.
Kimentem, alaposan átnézni a terepet. Meg tudnám ezt én is csinálni? Nézzük. Ezt itt kellene kilazítani. Akkor lejön az. Utána már bontható amaz. El tudok vinni mindent mintának a szerelvényboltba. Nem tűnik reménytelennek. Mennyi lenne az anyag? Egy gyors keresés a neten, nagyjából 10e forintból minden megvan. Most mi legyen? Időközben eltelt egy fél óra. Már pofátlanság lenne lemondani a szerelőt. Jöjjön.
De nagyon vacak lett a kedvem. Most szórakoztam el 30e forintot.

A pacák kijött. Vakarta a fejét. Aztán elkezdte szétszedni. Nem jött.
– Mikori ez a cucc?
– Gondolom, eredeti. Azaz olyan harminc éves.
– Érződik rajta.

A fix csövet ki tudta szedni, de itt el is akadt.
– Le kell szednem a fajanszot is.
– Maga a mester.

Leszedte. Nekiállt svédfogóval. Gyűrte. Tekergette. Megjelent egy visító hang.
– Ez már jó, nem? – érdeklődtem.
– Dehogyis. Csak a réz nyíródik.

Aztán kiment és behozott egy flexet. És kiflexelte a porcelánból a vasat. Mert máshogy egyszerűen nem jött ki.
– Nézze ezt a szifont!
– Nézem.
– Na, ezt már nem lehet visszarakni. Kuka.
– Maga a mester.

Utána kiderült, hogy a régi fix csővel már nem lehet összerakni a rendszert, de a pacáknál volt flexi cső is.
– Készen vagyok.
– Hmm. Izgi. A sarokszelepet nem szedte ki?
– Nem mertem. Az se mozdult meg. Viszont ha feszegetem és eltörik, akkor falbontás jön.
– Értem. Akkor azért rakott mögé egy apró csapot?
– Pontosan. És ezért kellett a flexi cső is.
– Szép munka.
– Bele is izzadtam. Használhatom a mosdót?
– Persze.

A vége a szifon miatt 45e lett. Én viszont elgondolkodtam. Mi történt volna, ha nekiállok? Legalább háromszor el kellett volna mennem a szerelvényboltba. Elképzelésem sincs, hogyan szedtem volna ki a mosdóból a vízcsapot. Flex ugyan van itthon, de nagyon távol állok attól a háziembertől, aki flexszel borotválkozik. Biztos, hogy ilyen pontosan nem tudtam volna kivágni a vasat a porcelánból. A szar szifont lehet, hogy megpróbáltam volna visszarakni. Aztán szét kellett volna szedni és elmenni egy másikért a szerelvényboltba. Simán lehet, hogy megpróbáltam volna lefeszegetni a sarokszelepet. Ha eltörik, akkor napokig nem lett volna víz a lakásban, mire egy szerelő – falbontással együtt – rendberakja. Tuti, hogy a sarokszelep mögé rakott pici csap/flexi cső kombináció magamtól nem jutott volna eszembe. Azaz alaphangon is elcsesztem volna legalább egy napot, ha nem többet. És ilyenkor nem azt kell nézni, hogy megkerestem-e volna egy nap alatt ennyi pénzt, hanem azt, hogy megért-e nekem ennyi pénzt egy nap pihenés az egy nap fogcsikorgató őrület helyett?

És így már rendben van. Igen, megért ennyi pénzt.

PS1
Persze azért ott van, hogy a pacák látatlanban adta az árajánlatot. Azaz ha minden sima és patent, akkor is ennyit kért volna. Így azért már durva.

PS2
Ilyenkor jut eszembe Pirsig hasonlata. Azt írta, hogy ha beletörik egy ötforintos csavar a millió forint értékű motorblokk menetébe és nem lehet kiszedni, az onnantól egy egymillió forintos csavar lett. Azaz lehet, hogy teljesen értéktelen ez a mosdó a klotyin, az maradt a felújítás után is, de ha a jelenléte veszélyt hordoz magában, akkor az értéke a veszély okozta kár lesz, nem pedig a használati értéke.

Olvasgatok

És akkor nagyjából ennyit a szociális hálózatokról.

Pon­to­san hogy te­rem­tet­te meg Ar­mand Peu­ge­ot, az em­ber, a Peu­ge­ot cé­get? Nagy­já­ból ugyan­úgy, ahogy a pa­pok és va­rázs­lók te­rem­tet­ték a tör­té­ne­lem so­rán az is­te­ne­ket és dé­mo­no­kat, és ahogy több ezer fran­cia plé­bá­nos a mai na­pig meg­te­rem­ti Krisz­tus tes­tét min­den va­sár­nap a temp­lom­ban. Min­den­nek a kö­zép­pont­já­ban tör­té­ne­tek el­me­sé­lé­se áll, és az em­be­rek meg­győ­zé­se, hogy el­higgyék azo­kat. A fran­cia pa­pok ese­té­ben az alap­tör­té­net Krisz­tus éle­té­nek és ha­lá­lá­nak tör­té­ne­te, ahogy azt a ka­to­li­kus egy­ház el­mond­ja. A tör­té­net sze­rint, ha egy ka­to­li­kus pap meg­szen­telt öl­tö­zék­ben, ün­ne­pé­lyes han­gon ki­mond­ja a meg­fe­le­lő pil­la­nat­ban a meg­fe­le­lő sza­va­kat, a kö­zön­sé­ges ke­nyér és bor Is­ten hú­sá­vá és vé­ré­vé vál­to­zik. A pap azt mond­ja la­ti­nul: „Hoc est cor­pus meum” (vagy­is: „Ez az én tes­tem”), és a ke­nyér át­vál­to­zik Krisz­tus hú­sá­vá. Lát­va, hogy a pap pon­to­san és kö­te­les­ség­tu­dó­an el­vég­zett min­den szer­tar­tást, mil­li­ó­nyi áj­ta­tos fran­cia ka­to­li­kus vi­sel­ke­dik úgy, mint­ha Is­ten lé­tez­ne a meg­szen­telt ke­nyér­ben és bor­ban.

A Peu­ge­ot SA ese­té­ben az alap­tör­té­net a fran­cia tör­vény­könyv, ahogy a fran­cia par­la­ment meg­ír­ta. A fran­cia tör­vény­ho­zók sze­rint, ha egy ok­le­ve­les jo­gász min­den li­tur­gi­át és ri­tu­á­lét be­tart­va rá­ír­ja a meg­fe­le­lő va­rázs­igé­ket és es­kü­szö­ve­ge­ket egy dí­szes pa­pír­lap­ra, majd alá­biggyesz­ti a kéz­je­gyét, ak­kor hó­kusz­pó­kusz, már­is meg­szü­le­tett az új cég. Mi­kor 1896-ban Ar­mand Peu­ge­ot cé­get akart ala­pí­ta­ni, fi­ze­tett egy jo­gász­nak, hogy vé­gez­ze el a szent szer­tar­tá­so­kat. Amint a jo­gász vég­re­haj­tot­ta a meg­fe­le­lő ri­tu­á­lé­kat, és ki­mon­dott min­den szük­sé­ges va­rázs­igét és es­küt, mil­li­ó­nyi tör­vény­tisz­te­lő fran­cia pol­gár vi­sel­ke­dett úgy, mint­ha a Peu­ge­ot cég a va­ló­ság­ban is lé­tez­ne.

Nem könnyű ha­tá­sos tör­té­ne­te­ket el­mon­da­ni. A ne­héz­ség nem is a tör­té­net­mon­dás­ban van, ha­nem ab­ban, hogy el­hi­tes­sük má­sok­kal. A tör­té­ne­lem nagy ré­sze e kö­rül a kér­dés kö­rül fo­rog: ho­gyan vesz rá va­la­ki mil­li­ó­kat arra, hogy el­higgye­nek bi­zo­nyos tör­té­ne­te­ket is­te­nek­ről, nem­ze­tek­ről vagy kor­lá­tolt fe­le­lős­sé­gű tár­sa­sá­gok­ról? Ha vi­szont ez si­ke­rül, az óri­á­si ha­tal­mat ad a sa­pi­ens­nek, mert ide­ge­nek mil­li­ó­it te­szi ké­pes­sé arra, hogy együtt­mű­köd­je­nek egy kö­zös cél ér­de­ké­ben. Pró­bál­ják csak el­kép­zel­ni, mi­lyen ne­héz len­ne ál­la­mo­kat, egy­há­za­kat vagy jog­rend­sze­re­ket lét­re­hoz­ni úgy, ha csak va­ló­ban lé­te­ző dol­gok­ról tud­nánk be­szél­ni, pél­dá­ul fo­lyók­ról, fák­ról vagy orosz­lá­nok­ról!

Az évek so­rán az em­be­rek hi­he­tet­le­nül össze­tett há­ló­za­tát szőt­ték a tör­té­ne­tek­nek. Ezen a há­ló­za­ton be­lül az olyan fik­ci­ók, mint a Peu­ge­ot, nem csak hogy lé­tez­nek, de óri­á­si erő hal­mo­zó­dik fel ben­nük. Azo­kat a dol­go­kat, ame­lye­ket az em­be­rek ezen a há­ló­za­ton ke­resz­tül hoz­nak lét­re, tu­do­má­nyos kö­rök­ben olyan el­ne­ve­zé­sek­kel il­le­tik, mint „fik­ci­ók”, „szo­ci­á­lis konst­ruk­ci­ók” vagy „kép­ze­let­be­li va­ló­sá­gok”. A kép­ze­let­be­li va­ló­ság nem ha­zug­ság. Ha­zu­dok, ha azt ál­lí­tom, hogy orosz­lán van a fo­lyó­nál, mi­köz­ben biz­to­san tu­dom, hogy nin­csen. A ha­zug­ság­ban nincs sem­mi kü­lön­le­ges. A sza­van­na­cer­kó­fok és a csim­pán­zok is tud­nak ha­zud­ni. Meg­fi­gyel­tek már sza­van­na­cer­kó­fot, amint a „Vi­gyázz, orosz­lán!” jel­zést adta, mi­köz­ben orosz­lán­nak nyo­ma sem volt a kör­nyé­ken. Ez­zel el­ijesz­tett egy má­sik maj­mot, ame­lyik ép­pen ba­nánt ta­lált, és a ha­zu­do­zó könnye­dén el­tu­laj­do­nít­hat­ta a zsák­mányt.

A ha­zug­ság­gal el­len­tét­ben a kép­ze­let­be­li va­ló­ság olyas­mi, ami­ben min­den­ki hisz, és amíg ez a kö­zös hit fenn­áll, a kép­ze­let­be­li va­ló­ság ha­tal­mat gya­ko­rol a vi­lág­ban. A Sta­del-bar­lang szob­rá­sza őszin­tén hi­he­tett a fé­lig orosz­lán, fé­lig em­ber vé­dő­szel­lem lé­te­zé­sé­ben. Egyes va­rázs­lók sar­la­tá­nok, leg­több­jük azon­ban őszin­tén hisz az is­te­nek és dé­mo­nok lé­te­zé­sé­ben. A leg­több mil­li­o­mos is őszin­tén hisz a pénz és a kor­lá­tolt fe­le­lős­sé­gű tár­sa­sá­gok lé­te­zé­sé­ben. A leg­több em­be­ri jogi ak­ti­vis­ta is őszin­tén hisz az em­be­ri jo­gok lé­te­zé­sé­ben. Sen­ki sem ha­zu­dott, ami­kor 2011-ben az ENSZ kö­ve­tel­te, hogy a lí­bi­ai kor­mány tart­sa tisz­te­let­ben az ál­lam­pol­gá­rok em­be­ri jo­ga­it, noha az ENSZ, Lí­bia és az em­be­ri jo­gok is csu­pán ter­mé­keny kép­ze­le­tünk szü­löt­tei.

A sa­pi­ens te­hát a kog­ni­tív for­ra­da­lom óta ket­tős va­ló­ság­ban él. Egy­fe­lől ott van a fo­lyók, fák és orosz­lá­nok ob­jek­tív va­ló­sá­ga; más­fe­lől pe­dig az is­te­nek, nem­ze­tek és vál­la­la­tok szub­jek­tív va­ló­sá­ga. Az idő mú­lá­sá­val a szub­jek­tív va­ló­ság egy­re erő­seb­bé vált, annyi­ra, hogy ma már a fo­lyók, fák és orosz­lá­nok pusz­ta fenn­ma­ra­dá­sa is kép­ze­let­be­li en­ti­tá­sok, is­te­nek, nem­ze­tek és vál­la­la­tok ke­gye­i­től függ.

Yuval Noah Harari: Sapiens – Az emberiség rövid története

Macska

Pokollá teszi az életemet. És ez nem üres szófordulat, hanem tényleg. Tudja, hol dolgozok napközben és egy méterre tőlem folyamatosan kaparja az üveges teraszajtót, ordítva hisztizik. Tudja, hogy ha elmegyek, akkor a konyhába megyek, tudja melyik a konyhaablak és odajön hisztizni. Nem, nem éhes. Többször is előfordult már, hogy ilyenkor vittem ki neki kaját, otthagyta. Arra gondoltunk, hogy hiányzik neki a törődés. Nem, nem enged senkit a közelébe. De elvárja, hogy próbálkozzunk. A rohadék.
Egyébként kirakva is ezért lett a lakásból. Mert ugyanezt csinálta hajnalban a hálószobaajtónkon. (Meg rendszeresen összeszarta a fürdőszobát, meg nem lehetett bolhátlanítani, meg… eh.) Utánajártam. Elaltatni nem lehet, mert nem gyógyíthatatlan beteg. Sőt. Menhelyre nem veszik be, mert már túl öreg. Azt tanácsolták, hogy bírjuk ki, nem lehet neki sok hátra. Mondták négy éve.

Persze nekem is csak a szám nagy. Bronzvasárnap hajnali hatkor már az Auchanban bóklásztam. Konzerv macskakajáért. Száraztáp ugyan van itthon, de hétvégén konzervet kapnak, az meg elfogyott.

Aztán kinyitottam a kertkaput és óvatosan lépkedve elmentem a bejárati ajtóig. Övatosan lépkedve, mert ez a rohadék teleszarta az udvart, sehol nem tudni, mit rejt az avar. Az ajtó környékét eddig ugyan békén hagyta… eddig. Előszoba, gyors cipőellenőrzés. Káromkodás. Cipő le, fürdőszoba, körömkefével suvickolás, kád/körömkefe Domestosszal fertőtlenítve. Huh. Előszoba takarítás. Mindez reggel hétkor, még reggeli előtt.

Aztán kávé. A napi sajtó átnézése. Ordítva hisztiző macskával.

Nem tudom, mit követhettem el az előző életemben, de nem akármi lehetett.

Új seprő nem áll meg

Ma reggel megvolt az első közös súlyzózás is. (Húsz perc kettlebell.) Háát, ezek nem a Polar óra dicső percei. Azt sejtettem, hogy veszíteni fog, hiszen itt csak pulzusmérés lesz, abban meg egy mellpánt ezerrel pontosabb, mint egy csuklón mérő optikai. A kérdés csak az volt, hogy tisztes vereség, vagy megalázó tizenkettőnull?
Nos, inkább az utóbbi. Sajnos. A furcsa az volt, hogy pánt nélkül a Polar óra pontosan annyira volt használhatatlan, mint korábban a Garmin, szintén pánt nélkül. Ez viszont előrevetíti, hogy ha ez az óra marad, akkor venni kell ehhez is pántot. Igaz, itt van karpánt is, állítólag a műfaj legjobbja. Viszont futásparamétereket nem tud.

Hogy számszerűsítsem is egy kicsit az eltérést. Harmadik gyakorlat. Utána 20 másodperc szünet, majd jön a negyedik gyakorlat.
A Polar óra végighisztizte az első 3 gyakorlatot. A harmadikban konkrétan 155-ös pulzust mért. Nagyon magas, különösen az elején. A negyedikben aztán megcondolodott és visszaesett 85-re. Ami meg durván alacsony. Különösen 15 másodperc alatt. Majd utána, a hátralévő nyolc gyakorlat során egyszer sem ment 120 fölé. Ami meg elképzelhetetlen.
Ehhez képest a Garmin által mért értékek szép lassan, egyenletesen mentek felfelé. A harmadik gyakorlatban volt 133, a negyedikben 138, az utolsónál kúszott fel 147-re. Teljesen hihető.
Ezek az értékek nyilván megjelentek a kalóriaszámolás pontosságában is.

Ami viszont megmosolyogtató, az az, ahogy az egyes gyártók hozzáállnak a méréshez. A Garmin szikáran közölte, hogy ez nem volt túl fényes, a Training Status értéket visszavette 493-ról 481-re. Legközelebb igyekezz jobban, fiam. A Polár még nem tanult meg engem, még nem ad Cardio Load Level értéket, de erre a röpke 20 perces gyakorlatra is megajánlotta a napi aktivitásigényem 31%-át. A tegnapi napra a Garmin 2796 kilokalória energiafelhasználást mért, a Polar 3417-et. Azaz még ha el is bizonytalanodnék a Polar méréseinek pontosságában, ez az óra inkább dicsér. A Garmin meg inkább büntet.

Persze, egyik sem jó. Valahol azt szeretném, ha egy óra azt mondaná, ami tényleg van.
De egyelőre ilyen még nincs.