Generációk

Írni akartam már arról, hogy mennyire meglepett, amikor kiderült számomra, hogy a kötelező családnév 1750 – 1800 között lett bevezetve a monarchiában. (Mária Terézia, illetve II. József.) Ez azt jelenti, hogy attól a bizonyos első Petrényitől – aki bevándorolt vagy az erdélyi vagy a moldvai Petreni községből – csak hét emberöltőnyire vagyok. Írni akartam arról, hogy itt van egy fénykép, mely nagyanyám szerint az ő dédapját ábrázolja.

uk

Ember, ez azt jelenti, hogy az ő nagyapja volt az a pacák, akit a mai Magyarországra sodort az élet.

Egyébként persze, hogy nem.

Egyrészt nagyanyám ezt már akkor mesélte, amikor nem mindig volt beszámítható. (Lehet, hogy csak egy nagybácsit ábrázol a kép.)
Másrészt nagyanyám ugye a női vonal, tehát az ő dédapja nem a Petrényi vonalon mozgott.

Ettől persze kortársa még lehetett az első Petrényi unokájának, azaz a híd még mindig plasztikusan rövid. Én érzésre többszáz utódot vizionáltam, többszáz embert, akik mind attól az őstől származtak. Nos, nem. Hét generációnyi a távolság. Öt lépésig még vannak fényképeink. Ez valami szédítően közel van.

Bro

Huszonévesen nem volt túl bonyolult a világ: voltak a haverok, voltak a tejfölösszájú kölykök és voltak az öreg emberek, akikkel túl sokat nem lehetett kezdeni: beszűkült gondolkodásmód, mindent jobban tudok mentalitás és egyébként is, én vagyok az öreg, szóval neked pofabe.
Fura látni, mennyire megváltozott a világ azzal, hogy mostanra én vagyok ilyen öreg pacák. Most a fiatalok lettek távoliak: forrófejű gondolatok, zavaros, nem kiérlelt világképek, jobbra-balra csapkodás. Általában rájuk hagyom, bólogatok. Egyszer úgyis rájönnek maguktól.
A leginkább meglepő az, hogy immár nincs olyan, hogy öreg ember. Találkozok valakivel, akire – mert lélekben még mindig fiatalnak érzem magam – elsőre úgy gondolok, hogy öreg ember. Már legyintenék is, hogy reménytelen, de aztán váratlanul – egy megfelelő mondat, egy mondatnál is többet jelentő gesztus – és már mindketten vigyorgunk és mindkettőnkből kitör a gyerek. Merünk egymás szemében gyerekek lenni. Pedig öregek vagyunk, mint az országút.

Akkumulátor [Solved]

Ugyanolyan fura lett a probléma megoldása, mint a kialakulása.
Hétfőn azt mondta az ügyfélszolgálatos srác, hogy a szállítás előtt egy nappal fognak hívni. Tekintve, hogy ez a beszélgetés délután négykor történt és addig nem hívtak, így mindketten azt tippeltük, hogy ebből kedden már nem lesz kiszállítás. Emiatt nem is szerveztem át a programomat, reggel bringára ültem és jártam a várost. Ügyintézni. (Breaking news: megvan a szürke rendszámom. Cserébe elveszett egy újabb óra az életemből.) Egyszer kerestek egy ismeretlen számról, de a forgalomban nem hallottam meg, később pedig hiába hívogattam, mindig foglalt volt. Magamban meg is jegyeztem, hogy tutira most packáztam el a szerdai kiszállítást.
Kora délután értem haza, ittam egy pohár szódát, átfutottam a netet, majd nekiálltam ebédet főzni. Ekkor csengettek. Megérkezett a csomag. Nyilván örültem neki, de azért fel is állt a szőr a hátamon. Ha valamelyik helyen csak egy fél órával hosszabb az ügyintézés, akkor arra az üzenetre érek haza, hogy megpróbálták kikézbesíteni a csomagot, de nem sikerült. Ilyen előzmények után alighanem megütött volna a Guttman. Oké, hogy egyszer megpróbáltak szólni, de ha állandóan foglaltak, azaz én nem tudok visszajelezni, talán meg lehetett volna próbálni még egyszer, mielőtt a futár kivágtat.

De a lényeg, hogy itt van. És ha az előző írásban ekéztem az Extreme Digital-t, akkor most el kell ismernem azt is, hogy példás gyorsasággal intézkedtek.

Persze ettől még nem száguldott az autó. Rátettem a gyorstöltőre az akksit és azt a hiányzó két voltot 20 perc alatt bele is nyomta. Remek. (Közben az egész lakásban trafóolajszag lett. Nosztalgiáztam.) A visszaszerelés már zaklatottabb volt, egyfelől főztem az ebédet, másfelől szereltem az autót. (A kocsi orra pont a nyitott konyhaablak előtt volt, láttam, mikor kell berohannom megkeverni az ételt.) Ja, meg közben faragtam a mentést is.
Nem jött össze. Mármint az akksi. Az egyik rögzítőrúdon befeszített egy csavar és hiába védénegyveneztem és hagytam benne állni, az első erősebb próbálkozásra a rúd eltört. Remek. Van egy jó akksim, de most meg nem tudom rögzíteni. Bringával elrohantam egy közeli Chevrolet bontóba, de az üzlet zárva, a pacák pedig nem vette fel a mobilját. Délután háromkor. Hazacsorogtam. Éppen elkészült az ebéd, kajáltam. Közben jött az ötlet: a sufniban van egy nyúlketrec (még az előző tulaj hagyta itt), mellette van hozzávaló drót. Talán. Drót volt. Összesodortam kettősre, az egyik oldalon befűztem, a maradék rúd ment a másik oldalra. Sikerült. Akksi nem ficánkol.
Próbaút Vecsésre, minden rendben. Itthon letettem a kocsit, kiszálltam… és ekkor szakadt nyakamba az ég. De egy ilyen nap után még jól is esett.

Extreme Digital… kapjátok be

Ja, nem. Nem adom.

Mivel eléggé a külvárosban lakom, rászoktam, hogy a neten vásárolok. Műszaki cuccokat általában vagy az Aquá-tól, vagy az Edigital-tól. Eddig.

A sztori röviden. Írtam, hogy olyan tíz nappal ezelőtt nyitva maradt az autóm hátsó ajtaja, lemerült az akksi 3V körüli értékre. Hétfő kora reggel vettem észre. Ez egy külön aljas húzás az Univerzumtól, mert tanfolyami héten egyszerűen tehetetlen vagyok: hajnali ébresztő, egész nap tanterem, itthon pedig készülés a következő napra. Esélyem sincs, hogy elmenjek töltőt vásárolni. Persze, van itthon egy öreg darab, de évek óta nem használtam és – mint kiderült – eléggé gyatrán muzsikált: kábé 0,9V-ot töltött egy nap alatt. Ezzel párhuzamosan, ahogy a sajtó tele is volt vele, tombol odakint a Wannacry, nekem pedig elég régi a mentésem. Nosza, csináljunk egyet. Behalt. USB diszk, bad sector. Azaz nemhogy nem tudok menteni, de a régi mentésem nagy része is elveszett. Jól indult a hét. Este böngészés. Edigital. Akciós akksitöltő, elfogadható árú böszme nagy USB diszk, együtt 55e forint. Feladtam a rendelést. Az első meglepetés ott jött, hogy nem lehetett Pickpack pontot választani a kiszállításra: vagy üzlet, vagy házhozszállítás. Az üzletre esélyem sem volt, maradt a második. Habár mindkét cucc raktáron volt, azt írták, hogy a kiszállítás 2-3 nap. A biztonság kedvéért beikszeltem, hogy a kiszállítás időpontjáról egyeztetést kérek. (Ezt minek kell külön választani? Normális helyen alap.) Egy kicsit szívtam a fogamat: szerdán, vagy csütörtökön érkezik meg a cucc, talán pénteken már tudok autóval menni. (Azért nagyon nem mindegy, hogy oktatóként nyugodtan érkezel meg reggel, vagy már verekedtél egy órát a tömegközlekedésen.)
Vártam. Nem történt semmi. Aztán péntek délelőtt kaptam egy levelet, miszerint választhatok időpontot. A legkorábbi is hétfő volt. Bakker. Bebuktam a hétvégét is, pedig ekkor már nagyon kellett volna az autó. A töltő ekkor járt olyan 8-9V körül. Na mindegy, kiválasztottam a hétfőt.
A tanfolyam utáni hét általában katasztrofális. Ilyenkor feketére van satírozva a naptáram, hiszen minden, ami az előző héten összegyűlt, erre a hétre csúszik át. Fogorvos keresése (erről majd írok), szürke rendszám, könyvelővel balhé, egy csomó szervezés, céges oktatás, ráadásul két projekt is indul, szóval kapaszkodhatok. A töltő megállt 10,44V-nál, ennél többet nem tud, azaz mindenképpen meg kell várnom a csomagot. Szabaddá tettem a hétfőt, minden kimozdulást átraktam keddre. Vártam. Délután négykor már gyanús lett a dolog. Felhívtam az Edigital ügyfélszolgálatot.
Na, ebből a beszélgetésből nem idézek. Ha ki kellene hagynom az erős kifejezéseket, akkor gyakorlatilag nem mondtam semmit. (Igen, tudom, nem az ügyfélszolgálatos tehet róla, de ő viseli a cég mezét, őt rakták oda, hogy kapcsolatot tartson és ő az, akinek el tudom mondani, mi a véleményem róluk. Volt.) A csomagot még át sem adták a futárszolgálatnak. Azt a csomagot, amelyre pénteken visszaigazolták a hétfői szállítást. Az újabb ordítozásomra kiderült, hogy nem, kedden sem fogják kiszállítani. Először át kell adniuk a futárszolgálatnak és jelenleg nem tudja megmondani, ez mikor fog megtörténni. Majd utána 1-2 nap(!!), mire a futárszolgálat kihozza. Azt hiszem, itt foszlott le a kultúra utolsó héja is rólam.
Gondold végig: megrendelsz valamit, ami raktáron van, visszaigazolnak egy már addig is eléggé gáz szállítási időpontot, ehhez képest eltelik 7 nap és még mindig töketlenkednek, ha szerencséd van, megkapod 10 napon belül, de esélyes, hogy nem. Pedig ez egy átkozottul fontos csomag lett volna, hiszen addig nincs autó, nekem viszont ezer helyre kellene mennem ügyeket intézni, nyilván van kerékpár, meg tömegközlekedés, de pont ezen a héten nem férnek bele az időmbe, mert a nap nekem is csak 24 órából áll. A mentésről nem is beszélve: itt ülünk ebben a zsarolóvírus rohamban én pedig folyamatosan izgulhatok, hogy a családból senki ne kapja be.

Kösz, Edigital. Fulladjatok bele a kiszállítatlan csomagjaitokba.

Vasárnap: bringatúra

Nekem a szokásos bringás évadnyitó, Nejnek viszont… armageddon. Most először jött velem és becsülettel végig is pedálozta. Sőt, egy csacska eltévedés miatt hat kilométerrel többet is ment. Pedig a normál táv sem kevés: be a belvárosig, a budai oldalon fel Tahitótfaluig, komppal Vác, onnan pedig a pesti oldalon haza. 100+-os táv, jelenleg éppen 109 lett.
A Római parton sör, Leányfalun palacsinta, Gödön borjúpaprikás, az utolsó 50 kilométeren nyüszítés. Vácon gumiszerelés (defekt), a belvárosban CEU tüntetés. Mozgalmas nap volt.

DSC00275

DSC00276

DSC00279

DSC00280

DSC00285

DSC00287

Videó lesz. Egyszer.

Alternatív

Egy újabb értelmes kifejezésből szívták ki az életerőt vámpír politikusok. Nem az első eset, sorolhatnám: élettér, politikai korrektség, polgár, nemzeti. Mindnek volt valamikor valami tiszteletreméltó értelme, ma már mindegyik szitokszó.
Ebbe a klubba zárkózott fel az alternatív tények kifejezés.

Ugyanis léteznek alternatív tények. Sőt, csak olyanok léteznek.

A legegyszerűbb, ha Lawrence Durell könyvére hivatkozok, az Alexandriai Négyes címűre. Ez tulajdonképpen négy regény. De.
A négy regény ugyanazt a történetet meséli el. Külföldi fiatalok sodródnak össze helyiekkel Alexandriában, barátkoznak, buliznak, eljárnak erre-arra. Szövődnek szerelmek, történnek szakítások. Csak éppen mindegyik regény egy-egy szereplő szempontjából meséli el a történeteket. És a történések hiába ugyanazok, de négy különböző regényt kapunk.
Mert mit is nevezünk ténynek? Valamiről tudunk, ami megtörtént. De azt, hogy miért történt meg, mi vezetett odáig és mi is volt a tények mögött, azt vagy megsaccoljuk, vagy a rosszabb: úgy hisszük, hogy tudjuk, mert beavatottnak érezzük magunkat. De még ha velünk történt is meg az a történés, akkor sem tudhatjuk, hogy mindenki más hogyan élte meg, mit tudott róla és legfőképpen hogyan fogja továbbmesélni.

Ha kíváncsi vagy, kezdjél el sztorizgatni mondjuk a 25. egyetemi évfolyamtalálkozón, vagy a 30. középiskolai osztálytalálkozón. Nagyon hamar rá fogsz döbbenni, hogy ugyanannak a történetnek annyi változata van, ahányan részt vettek benne – miközben a történetek megtörténését mindenki elismeri.

Ezért mondom azt, hogy a tények nem kőbevésett dolgok. És igenis, ebben az értelemben léteznek alternatív tények.

Nos, itt tette bele a szőrös lábát az értelmezésekbe a politika. Az a farok Trump beszélt összevissza, később a még értelmesen gondolkodók rábizonyították, hogy hazudik, erre bedobta, hogy ádehogy, csak alternatív tényeket használ.
Kész.
Innentől az alternatív tények kifejezés a metafizikai értelmezése helyett egyszerűen csak a politikai hazugság eufémizmusa lett. Csapó, vége.

Mikor máskor?

Mikor máskor maradt volna résnyire nyitva az autó hátsó ajtaja, ha nem egy olyan hétvégén, mely után oktatási hét jön? Mikor máskor vettem volna észre, ha nem hétfő kora reggel? A visszajelző led persze csontra leszívta az akkumulátort. (3,72V, igen, jól látod, ennyi maradt benne.) És persze mikor máskor történt volna mindez, mint egy oktatás első napján, amikor eleve korábban kell bemennem, előkészítendő a terepet? És mikor máskor, mint amikor első tanfolyamot tartok az oktatási központ új telephelyén, amikor nem csak a termet kell előkészítenem, hanem meg is kell ismerkednem az összes új körülménnyel?
Végül tömegközlekedés a város átellenes oldalára. (20 km.)
Így indult.
Aztán elhúzódott a labor, este hétre értem haza, a macskák közel álltak ahhoz, hogy benzinnel locsolják le és meggyújtsák magukat, tiltakozva a brutális éheztetés ellen, de mégsem velük foglalkoztam, hanem nekiálltam autót szerelni, elővakarni valahonnan az akksitöltőt, hogy legalább szerda reggel működőképes legyen a kocsi. Aztán macskák, a holnapi reggeli elkészítése és ha a lányom nem csinált volna valami kaját, akkor nem is tudom, mikor tudtam volna vacsorázni.
A többi laza: már csak a holnapi napra kell felkészülnöm.

Darázs

Zéró tolerancia van. A darázscsípés fájdalmas, van is egy enyhe allergiám, ráadásul errefelé, az erdő mellett nem szoktak kósza darazsak megjelenni: ha egy jön, akkor fészek is van a közelben. (A kisház eresze alatt, a padlásszigetelésben, de találtunk már kiterjedt fészket a vakolat alatt is.) Ilyenkor tavasszal rendszeresen meg is rendelünk egy-egy hivatalos darázsirtást.

Reggel zuhanyzás közben vettem észre, hogy van egy a fürdőszobában. A bezárt ablakú fürdőszobában. Azaz megint van valahol a házban fészek. A darázs ránézésre békés volt, az ablak belső párkányán sétálgatott, az odacseppent vizet kortyolgatta. Felkaptam a fürdőköntöst, kimentem a spréért és lefújtam. Nem csinált semmi hisztit, egy ideig álldogált, egyre bizonytalanabbul, majd eldőlt,. Ennyi.
Egy kicsit meg is sajnáltam.
Belegondoltam, milyen lehet beleszületni egy ilyen testbe. A felépítését, az idegrendszerét kapja, olyan, amilyen. Az agresszivitás a fajta túlélési stratégiája, azt is kapja. Megszokja, hogy a legtöbb állat fél tőle, persze gyűlöli is, de ez nyilván nem érdekli. Minden darázs így él, lehet, hogy észre sem veszik. Mézet nem tudnak csinálni, nyilván rabolniuk kell, ha élni akarnak. Szóval olyan túl sok lehetősége nincs: kegyetlen darázsnak kell lennie, mert darázsnak született.
Elég szomorú.

Aztán továbbgondoltam a dolgot és csak legyintettem. Mintha embernek lenni sokkal különb lenne.

Olvasgatok

Tökéletes illusztráció.

Jelenleg éppen ezzel a könyvvel küzdök. Ezt veheted szószerint is: 114 oldal bevezetés, 20 oldal fogalomdefiniálás után még mindig nem akar elkezdődni a ‘cselekmény’. De van bőven ideje, a két kötet együtt 1200 oldal. (Jó, ilyet tudott a Trónok Harca is, de valahogy azzal jobban haladtam.)

De nem ez a lényeg. Hanem az, hogy abban a bizonyos 1918-ban íródott kötetben a szerző olyan pontosan megjósolta a jövőt, hogy még azt is eltalálta, száz év múlva milyenek lesznek a kommentek a könyvéről szóló írás után: retardáltak, arrogánsak és végtelenül ostobák. Mint az éppen aktuális kultúra, mely ebben a fázisában már méltánytalanná züllik.

Szerda: kajak

A mai háromórás, jégesős felhőszakadás fényében meglepő lehet, de csak nem bírtam ki, hogy ne tegyem vízre a jószágot. (Nej meg bringával ment dolgozni, mivel délután céges beerbike volt a program. Szerintem jobban elázott, mint én a kajakban. Este kilenckor még nem ért haza.)

Ahogy ígértem, kedden szétkaptam a kajakot, fúrtam-faragtam, életemben először karbonkevlárt is fúrtam – valamikor ezt is el kell kezdeni – és ránézésre jó lett. Már csak vízen kellett volna kipróbálnom. Hogy értsd, miért nem bírtam magammal: ez az utolsó lehetőség. Ha ezután az átalakítás után sem bírom ki egy óránál tovább a kajakban, akkor nincs hová menekülni, el kell adnom.

Reggeli után rátapadtam a meteorológiai oldalak radarképernyőire. Elment az első zápor, elment a második… és 11-kor úgy látszott, hogy sehol sincs utánpótlás. Szigetcsép helyett most csak Dunaharasztiba mentem, a kajak úgyis ott fog lakni. Több szerelés meg egyébként sem lesz rajta.

Nos, végül 50 percet tudtam csak evezni, utána gyanúsnak találtam az időjárást. (És milyen jól tettem: hazafelé már megint rámszakadt az ég az M0-án. A radarok szerint a semmiből keletkezett Dél-Pest felett egy újabb zivatar.) A tapasztalatok? Vegyes. Az ülés jó, a háttámasz tökéletes, a kajak sokkal kényelmesebb lett, a jobb lábamnak nincs is semmi baja, a bal combom viszont még mindig görcsöl. A különbség az, hogy most sokkal több hely van a kajakban, tudom pihentetni. Tényleg jó lett volna legalább másfél órát tesztelni, mert az mondja majd meg, mi lesz. Hiszen az is lehet, hogy óránként pár perc pihenős tartás megoldja a problémát, de az is lehet, hogy ahogy megy az idő, úgy kell majd egyre többet pihentetnem a lábamat.
Csak hát… a metorológia szerint az egész május ilyen trágya záporos, zivataros lesz.
Aranyat ér… az.

Kivetített Münchausen szindróma

Az a bizonyos szürke rendszámos nap még nem ért véget azzal, hogy hazaérkeztem és belesüppedtem a fotelbe. Igen, ezt terveztem. De nem ez lett belőle.

A postafiókomban már várt egy levél az adóhivataltól, hogy azonnal valljam be a nullát, mert különben seggberúgnak. Igen, a nullát. Úgy, hogy mindketten tudjuk, hogy nulla.
A családi BT-ben jó egy éve nincs alkalmazott. Ezt, ahogy kell, be is jelentettem az adóhivatalnak. Azaz innentől kezdve a havonta beadandó 18-as nyomtatvány – melyben az alkalmazottak különböző járulékai szerepelnek – értelemszerűen üres. Nulla. De nehogy már ne kelljen beadni!
Egy könnyítés van. Létezik egy úgynevezett nullás nyomtatvány, melyen bevallom, hogy mely – egyébként kötelezően beadandó – nyomtatványaim lesznek üresek. Ezzel kiváltható egy hosszabb időszakra az üres nyomtatványok beküldözgetése. Eddig oké. Csakhogy nullás nyomtatványt szigorúan csak félévre vagy egész évre vonatkozóan lehet beadni. 5 hónapra, 11 hónapra például nem. Nehogymár. Még a végén azt hinném, hogy értem van a rendszer.
Tavany nyáron beadtam, viszont idén év elején elfelejtkeztem róla. Igazából erről az egész nyomorult 18-as nyomtatványról elfelejtkeztem. Az adóhivatal várt, csak várt… majd február közepén jelezte, hogy nem kapta meg a januári 18-as nyomtatványt. Hoppá – jutott eszembe. Gyorsan kitöltöttem egy nullásat az évre (a nyomtatványkitöltő program engedte), majd beküldtem. Pár nappal később jött a válasz, hogy mit képzelek. Így most júniusig minden hónapban be kell vallanom a nullát. Amit persze mindig elfelejtek.

Ennek érdekes komplementere a másik csörtém az adóhivatallal. Van ez a szerencsétlen szakképzési hozzájárulás, mely minimálbérnél olyan 3e forint körüli összeg havonta. A BT hat évéből az első háromban könyvelő könyvelt, a másik háromban én. (Azért egy evás BT könyvelése még akkor sem nagy ügy, ha van alkalmazott.) Gyakorlatilag áttanulmányoztam a papírokat és ugyanúgy vittem tovább mindent. (A könyvelő megmaradt alkalmi tanácsadónak.)
Nos, az történt, hogy a könyvelő nekem előírta, hogy – a többi járulékkal együtt – fizessem be ezeket a szakképzési hozzájárulásokat. Csakhogy az éves EVA bevallásokban meg elfelejtették bevallani. Utána persze én is. Aztán most szóltak az adóhivataltól, hogy izé. Itt van egy csomó pénz, mit csináljanak vele? A könyvelő korrekt volt, némi vita és nyomozás után elismerte, hogy nála volt a hiba és vállalta is a javítást. Azért hat év önrevízió, az elég rendes időtöltés. Csak éppen áll minden, mert az adóhivatal sem tudja, mennyire kell büntetni azt, aki hat éven át befizette az adóját, csak elfelejtette bevallani.

És várt még egy boríték is a postaládában az önkormányzattól. Ki sem kellett bontanom, tudtam, hogy az iparűzési adó. Az az adó, mely az én esetemben a világ legegyszerűbb adója lenne: a bevétel 1%-a. A bevételé. Azaz semmilyen lehetőség sincs költségekkel, meg ilyenekkel trükközni. Egyszerű, mint a faék.
Lenne.
Ha az önkormányzatok nem cifrázták volna meg. Nyilván nem az én méretemben, de nagyobb cégeknél nagyon nem mindegy, mikor kell befizetni az adót. Az önkormányzat pedig szeretne minél előbb a pénzéhez jutni, azaz a májusi bevallás előtt kétszer is előleget kell fizetni. Hogyan számítódik ki az előleg? Halványlila gőzöm sincs. Én másodikra megértettem Einstein speciális relativitáselméletét, de amikor a könyvelő elkezdte magyarázni az előlegek számítási módját, a felénél besokkaltam. Szerencsére megtaláltam a megoldást. A májusi bevallásnál rendesen bevallom a bevételemet és az 1% adót. A következő évek előlegéhez pedig behasalok két, jónak kinéző összeget. Aztán egy bizonyos idő után jön a méltatlankodó levél az önkormányzattól, hogy az előlegek értékei rosszak, mert ennyinek és ennyinek kellene lenniük. Én pedig elfogadom.
Most gondolkodjál el egy kicsit a szisztémán. Amikor beadod az éves bevallásodat, akkor a korábbi előlegek értékéből és az éves adódból az önkormányzatnál a csodaképlettel már ki tudják számolni a következő előlegeidet. De ravaszul bekérik tőled is. A tanítónéni leellenőrzi, hogy megtanultad-e a leckét. Aztán figyel és ha nem stimmel, akkor irgumburgum.

Nos, ez van. Bürokrácia Anyácska gondoskodik róla, hogy még véletlenül se engedjem el a kezét, még véletlenül se feledkezzek meg róla. Véletlenül se érezzem magam felelős, egészséges szemléletű embernek, aki tisztában van a körülötte lévő világgal.
Kösz, Anyu.

Hétfő: kajak… vagy izé, mégsem

Éjszaka megálmodtam, mit lehetne még kezdeni ezzel a kajakkal. Konkrétan kettőt is álmodtam. Reggeli után felpakoltunk, irány Szigetcsép. Meglepő módon ma tényleg senki nem volt ott a horgászokon kívül, pedig számítottunk némi majálisos hangulatra.
Az első módosításról már a parton kiderült, hogy nem működik. A másik… az a parton próbálva akár működhetett is volna, de amint vízre tettem a kajakot, sikítva menekültem ki. Ugyanaz, mint tegnap, csak most instant: még az egy órát sem kellett kivárnom, hogy begörcsöljön a lábam.
Pusztán csak a vicc kedvéért itt van a track.
Nem, még mindig nem adtam fel, de a következő lépés az lesz, hogy nagyon szétkapom a kajakot.Remélem, a héten lesz pár esőmentes óra.

Hazafelé találkoztunk egy aliennel.

2017-05-01 12.15.38

Aztán itthon még toltunk egy másfél órás bringás kört, mert már nagyon bennünk volt a mozoghatnék.

Nem mondom, hogy így terveztük ezt a háromnapos ünnepet, azt sem mondom, hogy jaj, de jó volt… de mindenképpen szerencsés volt, hogy ezek a bajok itt derültek ki, nem pedig egy éles kajaktúrán. Ez van.

Vasárnap: kajak

Ez a kajak nem teszi egyszerűvé, hogy megszeressem.

Ma álltak úgy a csillagok, hogy egy hosszabb túrán is kipróbáljam. Szigetcsépről indulva meg akartuk kerülni az Angyali szigetet, majd vissza.

2017-04-30 11.20.03

2017-04-30 11.29.00

Mire számítottam?
Először is arra, hogy a beszállásnál a kutya sem lesz. Ezzel a háttámlával, spricóval még nem teszteltem a beszállást, ráadásul idén még a rutinom is elég rozsdás, a térdemről nem is beszélve. Viszont már a kajakban úgy képzeltem, hogy az első tétova húzások után megindulok, mint a villám és pillanatok alatt eltűnök Nej elől a horizonton. Majd mosolyogva érkezek vissza, kiszállok, iszok egy sört, és az akkor végre megérkező Nejt kisegítem a kajakból.
Ehhez képest mi történt?
Sokan voltak a parton. Rohadt sokan. Odaszerveztek a két strandröplabda-pályára valami sportnapot, a kajakokat is csak durva kerülővel tudtuk levinni a partig. A beülés egyből ment, a két próbakörben még remegtem, de utána megszoktam a kajakot. Mehettünk. Aztán a vége az lett, hogy az én pulzusmérőm 113-as átlagot mutatott, Nejé 90-et. A végére annyira elfáradtak a kezeim, hogy a parton a söröskorsót is alig tudtam felemelni. Amíg eveztünk, Nej ott bóklászott mellettem és tíz percenként összekapaszkodtunk, hogy pihenjek. A három órából kettő pokoli kínszenvedés volt.

Ja, és csak Szigetszentmártonig jutottunk le.

Durva.

Az őszi kísérletnél ugye az történt, hogy 25 perc után derékig elzsibbadtam, úgy vonszoltam vissza magam a strandig. Azóta történt egy ülés/háttámla csere, nappaliban másfél órát tesztelve a zsibbadás, mint probléma megszűnt. Ma nem is zsibbadtam.
Görcsöltem.
A háttámlát valami olyan borzasztóan állítottam be, hogy rosszabb lett, mintha nem is lett volna. Se megtámasztani nem tudtam magamat, se hátradőlni. Az első óra után mindkét combom begörcsölt, a hasizmom pedig csak annyit mondott, hogy kakuk. (Pedig valamikor határozottan volt, de úgy látszik az évek alatt elfogyott.) Nem akarlak untatni, hogy a maradék két órában milyen látványosan szenvedve eveztem vissza. Borzalmas volt. Motorcsónak szerencsére nem jött, de a pihenésre tökéletes stégzónát meg sem lehetett közelíteni, ugye háromnapos hétvége, jó idő, minden stégen lógott egy horgász. (Az egyiknek így is beleakadtam a damiljába.) A víznek határozott sodrása volt, ez visszafelé be is jelentkezett, ráadásul egész idő alatt egy kellemetlen keleti szél fújt, mely egyből be akart vinni a nádasba, ha pihentem volna. Habár zsibbadásról szó sem volt, de az eredmény hasonló lett: hiába éreztem minden testrészemmel a kajakot, de a combjaimmal nem tudtam sem betámasztani, sem nekifeszülni a kajak oldalához, pusztán a hasizmom – lábtámasztás nélkül – meg az első óra után már nem tudott segíteni a jó evezési technikában, így kénytelen voltam végig karból evezni. Ezért fáradtam ki, mint a disznó.
Nej meg mosolyogva pancsikált mellettem.

Feladni persze nem adom fel… csak most már nem az ülés a fő csapásirány, hanem a háttámasz.
Egyszer csak jó lesz.

Vigyor+

Oké, lehet, hogy az előző poszt linkjei mégsem magyaráznak meg mindent.
Akkor nagyon röviden a történet.
Mézes Pali – teljesen legálisan – szerzett egy kajaktervet. Egy olyan kajaknak a tervét, mely végül nem került gyártásba az eredeti helyén. Pali ezt a kajaktervet átdolgozta, mondhatni adaptálta a magyar viszonyokra. Innentől lett jó a kajak nem csak tengerre, hanem a Balaton speciális viszonyaira is. Ebből a kajakból készült tizenkettő, az első kettő fából, a többi kevlár-karbonból. Kifejezetten sikeres kajak lett, gyors volt és ehhez képest stabil.
Tavaly összel ebből a sorozatból vettem meg a 07-es sorszámút. (Ez annyiban különbözött a többitől, hogy a Rábához lett igazítva, hiszen akinek kellett, az ott versenyzett.)
Időközben Palinak elege lett az egész töcskölős munkából, befejezte. A terveit eladta Kabai Gyurinak, azaz a Kape cégnek.

Hittük is, nem is, hogy lesz belőle valami. És lett. A Kape kihozta a kajakot Mistral550 néven. Egy kicsit átdolgozta, került rá gyorstároló, hátsó kötélzet, a kormány is profibb lett egy kicsit, de a hajótest maradt.

Ennek szólt a vigyor. Egyrészt örültem, hogy ez a jó kis kajak nem vész el. Másrészt… képzeld el, hogy megveszel egy manufaktúrából származó egyedi autót, melyből 12 van összesen a világon, aztán később az autó sorozatgyártásba kerül és ha nem is minden sarkon, de azért itt-ott találkozni lehet vele. Te viszont úgy nézel rájuk, hogy barátaim, ugye tudjátok, én egy darab történelemben ülök, ti viszont már egy szériadarabban. Ami persze nem rosszabb… de azért mégis más.