Elvonási tünetek

Itt van egy nyúlfarknyi videó a polgármesterrel.

Jelen esetben teljesen egyetértek vele. Elképesztő pofátlanság, amit a kormány művel. Szemmel láthatóan ki akarja véreztetni az önkormányzatokat, tovább akarja rombolni az önkormányzatiságot. Tipikus fideszes tempó. A hatalom megtartásáért keresztülgázolnak bárkin, még a népen is.

Csakhogy. Pusztán emlékeztetőül: a Flór Ferenc utca leburkolása – mely ellen lassan háborúig fajuló ellenkezés van – 260 millió forint költséget jelent az önkormányzatnak. Miközben rajtuk kívül a kutya sem szeretné. A videóban a polgármester 2,3 milliárd forintnyi elvonást emleget. A leburkolás költsége ennek több, mint 10%-a.

A videóból:

“…Át kell gondolnunk és meg kell fontolnunk minden forrásnak, minden forintnak a helyét, hiszen ez váratlanul és nagyon nehezen kezelhető vesztesége az önkormányzatnak…”

“…viszont minden egyes beruházást meg kell vizsgálnunk, hogy tud-e az önkormányzat vállalkozni rá, vagy sem. A közeljövőben egy helyi szavazást fogunk indítani a lakosság körében, amelyben kénytelenek vagyunk megkérdezni őket, hogy melyek azok a kerületi beruházások, amelyekhez a legkevésbé ragaszkodnak. Azokat kell majd elhagynunk.”

Nos, ha ezek után olyan lesz a szavazás, hogy csak az önkormányzat által felsorolt tételek közül lehet választani és nem lesz köztük a Flór Ferenc utca leburkolása (melléírva a burkolás költsége), vagy bármilyen más manipuláció sejlene föl a szavazás mögött, akkor azt kell majd mondjam, hogy valaki nagyon hazudik. Mondhatni, fideszes tempóval.

Akár vicces is lehetne

De nem az.

Wiley Miller 2005-ös karikatúraalbumát lapozgattam. (Non Sequitur’s Sunday Color Treasury.) Sorra mutatja be az egyes minisorozatainak szereplőit. Az egyik bemutató indul így.

“During the turbulent times of the late ’90s, when minor issues and behaviors were being pumped up as impeachable offenses, I often thought I must be living in a parallel universe in which logic and reasoning did not exist. Our entire society seemed to be getting more and more polarized as divisive politics and browbeating opposition into submission rather finding common ground become the order of the day. It was silly time, so I came up with a silly way to look at it with Lost Leonard”

Itt található részlet a könyvből. Külön felhívnám a figyelmet a rajzon szereplő “Dark ages of Earth… the 21st century…” kitételre.

A 90-es évek vége. Túltolt sérdődöttségek. Megosztó politika. Vajon mit mondana _ma_ Wiley?

RSD ledöfve

Ez egy nagyon régóta dédelgetett elképzelés volt: egy nap alatt végigtolni a Ráckeve-Soroksári Dunát.
Aztán valamelyest finomítottunk az elképzelésen.
– A Kvassay zsiliptől az M0 hídig eléggé ipari a terep. A zsilipnél a beszállás is nagyon gáz, meg a logisztika is. Induljunk inkább Dunaharasztiból. Az is 45 kilométer.
– Eredetileg az lett volna a cél, hogy szombaton lefelé evezni, Tasson megaludni, vasárnap meg vissza. Végül erre nem lett időnk, na meg az erőnlét sem jött össze ebben az elcseszett évben.

Logisztika:
– Nej kajakja fel a Fiatra péntek délután.
– Szombat hajnalban leutazás a Fiattal és Nej Peugeot-jával Tassra. A Peugeot ott maradt.
– Fiattal vissza Dunaharasztiba. (45 kilométer.) Ott a csónakházból előástuk a kajakomat és vízre tettük mind a kettőt.
– Este érkezés Tassra. A Pözsóval felmentem Dunaharasztiba.
– Átültem a Fiatba. Vissza Tassra.
– A Fiatra felpakoltuk a kajakokat. Vissza Dunaharasztiba.
– Nej átült az autójába.
– Éjjel hazakocogtunk.

Már az elején megcsúsztunk egy háromnegyedórával. De nem igazán érdekelt. Az utóbbi időben már lassan a vécére is határidókkel mentem, most el akartam engedni az időt, mint olyat. Megyünk, ahogy tudunk. Fejlámpánk van.

A meteorológia végre kellemes dolgokat duruzsolt a fülembe. A Duna mentén semmi eső sem várható, 26-30 fok, szél ugyan lesz, de északról, ami a barátunk. A Duna magas vízállása miatt eresztenek lefelé vizet az RSD-b keresztül is, azaz még lesz lefelé vivő áramlás is. Ennél tökéletesebb körülmények nem kellenek.

A kajak úgy indult meg, ahogy a mesében írják. Szigethalomig szűk a meder, értelemszerűen gyors a víz.
8-9,5 km/h sebességgel söpörtünk. Aztán megfáradtan elterült a Duna, a tempónk is visszaesett 7-8 közé. De még ebben is lobogott a hajunk. (Mármint Nejé.)

Nagyon hamar jött a szigetcsépi oldalág. Sasoltam is messziről, hogy nyitva van-e a kocsma. Nem kellett csalódnom. Sör, jégkrém, műzlicsoki. Pistabá nem volt.

Újabb felfedezés. Ebben az új kajakban nem az egyensúlyérzékemmel van baj, hanem az önbizalmammal. Szigetcsépig minden motorcsónaknál sikoltoztam, meg káromkodtam, aztán egy korsó sör és innentől egészen Tassig már csak a vállamat vonogattam. Pedig nagyon erős forgalom volt, egy csomó miniyacht, na meg a legbunkóbbak, a vízirendőrök. (Nem kerülnek ki, nem lassítanak.)

Nej axiómája: ha ott feszít a NŐ is a fedélzeten, akkor az a motorcsónak csak csutakgázon képes menni.

Újabb vágtatás. Szigetszentmárton. Nem kellemes látvány. Ahhoz képest, hogy Szigetcsépen mennyire tömve volt a szabadstrand, itt, az egykori kedvenc helyünkön semmi. A parton valami cég csapatot épített. Strandoló sem a parton, sem a vízben, pedig ekkor már dél volt és rohadt meleg. A nádas mellett árválkodott egy tábla, mely szerint a víz nincs bevizsgálva, mindenki csak saját felelősségére.

Az egész komplexumból egyedül a kocsma maradt. Igaz, ez is csak valami vészüzemmódban. Sörcsapolóból egy mobil darabot szereztek. Az új tulajnak kezd megjönni az esze, a faház mellett egy bográcsban csinált valami kaját. Zacskó mogyi, sör.
Az ivó viszont még mindig extra hangulatos, vendégek is vannak. De ez, ilyen közel Szigetcséphez, kevés.

Kiskunlacháza mellett kifigyeltem, hogy egy kenus vízitúra-csapat eltűnik a nádasban. Hoppá. Lehet, hogy van valami eldugott csatorna, amely kettészeli az Angyali-szigetet? Legközelebb be kell nézni.

Újabb nagy harapás: Ráckeve. Félóra csúszás lenne a tervhez képest, de ki a fene számolja? Itt nagyon leültünk. Fél háromkor érkeztünk. Ebédidő. Nagy gyros-tál, sör. Punnyadás. Gyakorlatilag a szokásos: nem azért pihentünk sokat, mert annyira fáradtak voltunk, hanem azért, mert nem volt kedvünk a következő szakaszhoz. Eredetileg innentől már nem terveztem megállást, a maradék 18 kilométert csak lenyomjuk egyben. De nagyon meleg volt, Nej kezdett kikészülni, így beiktattunk félúton egy pihenőt Dömsödnél.

Ez a strand egyike a közelmúltban felfejlődött strandoknak. Emlékszem, milyen sokáig nem volt itt semmi, most viszont kultúrált pázsit, fák, kikötőstég, gyerekpancsoló, strandbüfé. Utolsó sör.

Végül a befutó. Tass. Nem barátságos. Egy hosszú ív mögött van, gyakorlatilag csak párszáz méterről tűnik fel a szabadstrand. Addig a fáradt vándor csak evez, evez és nem tudja, mennyi van még hátra.
A szabadstrand sem az igazi. Amióta utoljára erre jártam, annyi “fejlesztés” történt, hogy köveket görgettek a gyep szélére, majd egy lépcsős stéget dobtak rajtuk keresztül. Csak hát régen enyhén lejtős, sóderes part volt. Végig. Nem egy darab stég. Szerencsére hagytak itt is valami gyerekpancsolót, ott ki tudtunk kötni.
18:45. Felmentem a töltésre. Felmértem a terepet. Nej valami apró pontként nagyon messze lemaradva. Közelben bolt. Meddig lehet nyitva? Mi van, ha hétig?
Legyen a bolt. Igen, hétkor zár. Huh, gyorsan vettem egy nagy adag jégkrémet, ásványvizet, Nejnek régcsát és szúnyogriasztót. Sokat kell majd várnia rám.

Aztán bepakoltunk mindent a kocsiba. Nej letáborozott a kajakok melleti padon. Én pedig nekiindultam.
Eleinte nem is volt baj, de a majosházi elágazóban elterelték a forgalmat a délegyházi tavak felé. Az 51-es forgalmát. Szűk utcákba. Derékszögű kanyar. Stop táblák. Vasúti sorompó. Kettő. Mindkettő vonattal. Az autók persze feltorlódtak. Dugó. Stop tábla. Állítólag Dunavarsányban lett volna irányító rendőr, de nem volt. Ha nem jártam volna be a környéket bringával, igen zavarba jöttem volna. Végül Taksonynál lyukadtam ki. Hurrá. Ez már mindjárt Haraszti.
Gyors átülés. Nejnek azt mondtam, hogy másfél óra. Már most elment majdnem annyi.
Visszafelé. Nézzük. Taksonyon át tudtam menni. Szuper. 51-es. Nem tereltek le. Szuper. Dunavarsány. És igen, még mindig ott volt a keresztbeállt rendőrautó. Megint elterelés. Megint végigbumliztam a délegyházi tavak környékét. Kész. Tasson már csak egy csontvázat fogok találni. Égbe mutató középső ujjal.
Erős szürkületben érkeztem meg. Egymásra néztünk. Aztán legyintettünk.
Megemeltük a két kajakot, elindultunk az autó felé. Ekkor harapta le egy szúnyog a fél fülemet. Nem, nem egyszerűen csak csípett: gyakorlatilag letépte a fülem felét és csak azért nem látszódik a hiány, mert a csípés miatt a maradék kétszeresére dagadt. Perszehogy eldobtam a kajakokat és csak ugráltam visítva a tassi éjszakában. Nej rezignáltan jegyezte meg, hogy ez mind semmi ahhoz képest, amit ő ebben a két órában a parton látott. Nem mertem rákérdezni.

Szerencsére a terelést már leszedték, mentünk simán Harasztiba. Nej átült. Úgy döntöttünk, hogy nem vacakolunk a csónakházzal, ezt a pár napot kibírjuk otthon négy kajakkal is. Aztán HÉV. Harasztiban kereszt. Soroksáron az ocsmány állomásos sorompó. Értsd: éjjel fél tizenegykor 3 HÉV-et kellett kivárnunk.

11-kor értünk haza. Mit is írtam? 18:45-kor érkeztem meg Tassra. Négy óra ment el a végén csak a logisztikára. Oké, nagyon összejött minden, de akkor is. Ez így nem jó. A következőnél már át fogjuk variálni.

Ja, itthon megint megcsináltam a hasznot. A sötétben frankón nekitolattam a kajakkal a fának. Nej kajakjával. Gyorsan beálltam, gondoltam, majd reggel megnézem.
Hát… Nej kormányának a fémtengelye teljesen elgörbült. Leszedtem. Nézegettem. Majd nagy bátran nekifeszültem és szép óvatosan kiegyenesítettem. Huh. Kocsi? Nabazdmeg. A tetőcsomagtartó teljesen kicsavarodott. Amiben nem a pár tízezer forintos Thule tartó a lényeg, hanem az, hogy ez az egész az autó kasztnijába mélyített furatba volt belecsavarva. Ha tönkrement a menet, akkor mehetek a sóhivatalba.
Mák. Küzdöttem, meg toltam a wd40-et, de sikerült kitekernem az S betű alakban elgörbült csavart. Kerestem egy másikat, ideiglenesen betettem, aztán majd lesz egy utam a csavarboltba.

Este előszedtem két üveg sört. Fárasztó nap volt, na. De csak egyet tudtam végül meginni. Ájult alvás.

Az útvonal 3D-ben. (Relive)

Itt pedig csak úgy, a térképen.

Powered by Wikiloc

A tények halála

Na szóval, elmélkedek is, írkálok is a szociális médiáról. Nem jókat. Látom a veszélyeit. Még akkor is, ha pont ezek miatt a veszélyek miatt inkább nem használom.

De teljesen más megélni ezeket a veszélyeket úgy, ha a szociális médiát ellened fordítják. És érzed, hogy tehetetlen vagy, miközben felhergelt, jórészt egyszerű emberek förmednek rád dühödten.

Igen, tényleg egy másik világban élünk. 30 évvel ezelőtt egy kellően alátámasztott tény, az tény volt. Mittudomén, ha hoztam tíz tanút, hogy Csehszlovákiában síeltem, akkor az felmentett egy kazincbarcikai gyilkosság gyanúja alól. Ha Einstein azt mondta, hogy némá, e=mc2, nesztek, itt van a bizonyítás, azt átnézte néhány fizikus, akik rábólintottak és onnantól ez tény lett.

Ennek a világnak vége. Ma egyértelműen annak van igaza, aki hangosabban ordít. Olyan mennyiségben dőlnek ránk a tartalmak, hogy akiben nincs villámgyors kontentellenőrző algoritmus – és nagyon kevés emberben van – az tényleg azt hiszi el, amit a legjobban sulykolnak neki. Még akkor is, ha az ellenkezik a gyakorlati tapasztalataival. Meg a józan eszével. Nincs ideje validálni.
Persze nincs ebben semmi újdonság. Ezt már Goebbels is leírta.
A változás mennyiségi. A nácik idejéhez képest ma már ezerszer több csatornából lehet borítani az igét.

Mi az apropó? Nyilván a Flór Ferenc utca és a burkolás. Az önkormányzat gyakorlatilag leuralta a Facebookot. A két legnagyobb XVIII. kerületi csoportot ők adminkodják. Ezeken posztolni nincs lehetőségünk, a kommentek egy részét törlik és ha eddig nem voltunk a csoportban, most már be sem engednek. Pedig itt élünk, ebben a kerületben, jogunk lenne bekerülni a csoportba, jogunk lenne a véleményünk elmondásához. De nem engedik. Persze ezt egy átlag kerületi lakos nem látja. Másfelől, egy csomó önkormányzati, vagy ahhoz közeli ember – pénzért, lojalitásból, benyalásból, a fene tudja – vehemensen uszít ugyanezen csoportokban. Hogy lopjuk a közterületet. (Mert parkosítottuk a parlagon hagyott dzsuvát.) Hogy kerékkötők vagyunk, megakadályozzuk a haladást. (Igen, nem akarjuk odadobni az életminőségünket, az idilli környezetet mindenféle, nem a környéken élő alakok fröcsögése, egotrippje miatt. Akiket az önkormányzat használ hasznos hülyékként ahhoz, hogy nagyforgalmú utat telepítsen egy erdő szélére, bele a környéken lakók arcába.) És mindez hiába. Még ha a racionális érvek, a tények sorolása át is jut – legalább addig, amíg nem törlik – ez nem jelent semmit. A hőzöngés, a hangulatkeltés az út mellett érvelők részéről akadálymentes, sőt, támogatott. Jelenleg a többség, a nem érintett olvasók nagy részének a véleménye valahogy úgy nézhet ki, hogy építsétek már meg azt a kurva utat és hagyjatok minket békén.
Az önkormányzat is érzi, hogy jól halad a közvélemény megdolgozásával. Hamarosan lesz közmeghallgatás. Ahol eleve náluk van az előny. Az sem kizárt, hogy lesz népszavazás. Hány ember tiltakozik? Az a kábé 100-300, akiknek agyonvágják az életét. Hány embert hergelt fel az önkormányzat? Sokkal-sokkal többet.
És ennyi. A jogerős terv már megvan (mert a pandémia idején függesztették ki és nem lehetett fellebezni ellene), a pénz megvan (mert hamarabb pályázták meg, mint ahogy az érintetteket értesítették volna) – és innentől a legitimitásuk is meglesz.

Pedig a józan ész alapján semmilyen értelmezhető érvük sincs. Csak hangosabban ordítanak.

Válogatás

Valamikor nagyon-nagyon régen, amikor ez a blog még erősen karikatúracentrikus blog volt, rendszeresen raktam ki rajzokat. Csak úgy. Mert tetszettek.
Nem tervezem, hogy rendszer lesz belőle, de most szembejött velem 3 grafika és úgy gondoltam, jól néznének ki egymás mellett.

~oOo~

~oOo~

~oOo~