Egér

Kint dolgozok a kuckóban. Közvetlenül mellettem Sztracsi már fél órája gyötör egy egeret: elengedi, elkapja, feldobja a levegőbe, hagyja elszaladni, utoléri. Az egér meg küzd: hol döglöttnek tetteti magát, hol visongva elszalad. Persze esélytelen, sőt, miközben írom ezeket a sorokat, addigra a macska már megölte és el is kezdte enni. Csak éppen előtte hosszan és alaposan megkínozta. Belegondolok, hogy minden döglött egér, melyet eddig idehordtak a teraszra, előtte átesett ezen a procedúrán… ne mondja nekem senki, hogy a természet barátságosan van berendezve.

October 1, 2014 at 12:27   Posted in: Háziállat  One Comment

Kihívásokkal küszködő

Látom, hogy Orbán beszéde – megint – sokaknál kiverte a biztosítékot. Pedig most pozitív szál is volt benne, csak hát… ismerjük a szónokot. Ami számomra meglepő (ugyan), az az, hogy pont ez a pozitív vonal váltotta ki az egyik felzúdulást, a bennem rejtőzködő népművelő meg nem tud nyugton maradni.
Szóval, tisztázzuk le, a politikai korrektség (PC) az egyik legundorítóbb kommunikációs technológia, ha lenne valahol egy delete gomb, amelyik kiirtaná, órákig nyomkodnám, hogy biztos legyek az eredményben.

A way that we speak in America so we don’t offend whining pussies.
(Only pathetically weak people that don’t have the balls to say what they feel and mean are politically correct pussies.)
Urban Dictionary

In modern usage, the terms PC, politically correct, and political correctness are generally pejorative descriptors…
Wikipedia

Nem akarom órákig sorolni a példákat, elég lesz egy is: a PC kommunikáció az, amikor nem azt mondjuk valakire, hogy buta, hanem azt, hogy megértési nehézségekkel küszködő. Mert hátha ezzel nem bántjuk meg. Így nem vesztünk szavazatot, nem haragítunk magunkra senkit, még akkor sem, ha egyébként igazat mondanánk.
Na, szóval a politikai korrektség szvsz egy csökevény, melynek Amerikában már egészen durva vadhajtásai nőttek, nem véletlen, hogy ott már pejoratívvá vált a kifejezés. Orbánnak is valószínűleg valami amerikai tanácsadója javasolta, hogy hirdessen háborút ellene.

Csakhogy.

  • Magyarországon a PC pont arra a kereszténydemokratának hazudott izére jellemző leginkább, akiknek a gyűlésén Orbán meghirdette a harcot. Ha tényleg komolyan gondolta volna, akkor rögtön velük kellett volna kezdenie. De nyilván nem gondolta komolyan.
  • De a baloldal sem jobb. Biztos vagyok benne, hogy tudják mi az a PC és tudják azt is, hogy nyugaton már van olyan vonulat, amelyik harcol ellene, hiszen a polkorrekt beszéd ellehetetleníti az értelmes kommunikációt. De tudják azt is, hogy Magyarországon az átlagembernek erről fogalma sincs, ők csak azt veszik le a szavakból, hogy Orbán nyíltan is bejelentette, hogy nem akar korrekt politikus lenni. Szándékos és durva félreértelmezés, de bunkósbotnak pont jó. Azok az okostojások meg, akik tudják miről van szó, már úgysem számítanak célközönségnek. Egyik oldalon sem.

ps.
Hozzáteszem, a beszéd többi része hol félelmetes, hol röhejes, de most nem az egész beszédet szándékoztam értelmezni, csak ezt a PC vonulatot.

September 29, 2014 at 11:27   Posted in: Hétköznapok  12 Comments

Emberi

Vasárnap, kora délután. Kellemes őszi idő, kivonultam a kuckóba, tologatni egy kicsit az egeret. Mások kirándulásra szánták el magukat, sorra jártak mindenféle csoportok a hátsó murvás úton.
Anyuka, kisgyerek kisbiciklivel. A kisgyerek taknyolt egyet. Hangos bőgés. A gyerek sorra bejelentette, hogy mijét ütötte meg, Anyuka vígasztalta. Aztán elhangzott egy meglepő panasz.

- Anya, miért van az, hogy én mindig elesek? – bőgte a gyerek.

Ebben a kérdésben, az elkeseredett sírásban egy teljes világ fájdalma összpontosult. Lehet, hogy a gyerek tényleg ügyetlenebb, mint a többi. Lehet, hogy csak túl nagy feladatot kapott, túl hirtelen. De a gyerek megérezte, hogy abban a világban, amelyben ő a középpont és mindenki más csak mellékszereplő, valami nem stimmel. És már nem azért reklamált, mert valamije fájt, hanem azért, hogy miért kapott ilyen világot.
Valljuk be, sokan vagyunk így ezzel. Miért van az, hogy nehezebben tanulunk nyelveket, mint mások? Miért van az, hogy gyengébbek az izületeink, mint a többieké? Miért megy vacakabbul a matek? Miért nem ehetünk olyan ételeket, melyeket mások igen? Miért vagyunk allergiásak dolgokra, melyekre mások nem? Ezek mind világfájdalmak… csak éppen már felnőttünk és tudjuk, hogy nincs senki, akin bőgve számon kérhetnénk.

September 28, 2014 at 13:37   Posted in: Hétköznapok  No Comments

Fogságból fogságba

Csütörtök éjfélkor elment az internet. Hajnal egyig még kinlódtam egy mobiltelefons tetheringgel, de lassú is volt, szaggatott is, hagytam a fenébe. Reggel a szokásos fél nyolcas kelés, wifi teszt még az ágyból, internet továbbra sincs. A térdem miatt ma sport sincs… akkor meg minek keljek fel? Aludtam fél tízig. Reggeli, kávé, egy kis tethering, van-e valami nagyon sürgős meló. Nem volt. Déltájban nekiálltam ebédet főzni. Ebéd után újabb internet teszt. Negatív.
Ettől persze még rengeteg dolgot tudtam volna csinálni. Itt van például a kert az őszi munkákkal. Öt, vagy hat hétvégére előre tekintve, most van egyedül időm rá. Egy csomó munkahelyi doksi, át kellene olvasni. Meg kellene vágni a balatonkerülős videókat is. Tanulnivalóm is lenne bőven.
De most egy gyerekkori megoldást választottam. Kerestem egy jó könyvet és félrevonultam a kuckóba olvasni. Kizártam magamból a világot: ketten maradtunk a könyvvel. Időközben családtagnak tűnő emberek mászkáltak körülöttem, de nem hagytam magamat megzavarni. Hajnal négy körül kezdtem fázni, bementem a lakásba. Nej és Barna reggel hatkor keltek, kicsit furán néztek rám, de aztán békénhagytak. Kilencre végeztem ki a könyvet.
Kábé 20 órára elmenekültem az egyik fogságból a másik Fogságba.

September 27, 2014 at 17:50   Posted in: Hétköznapok  4 Comments

Hülye macskák

Ebédre csirkemellfilét aprítottam és kivágtam belőle egy inas darabot. – Jó lesz a macskáknak – gondoltam, és kivittem a teraszra. Letettem a kistányérba. Egyik macska sem reagált rá. Később Picúr odasétált, szagolgatta, aztán otthagyta. Hamarosan Gizi is eljátszotta ugyanezt.
Le is vontam a következtetést, hogy újfent micsoda csodájába futottam bele az élelmiszervegyészetnek. Mert mi meg ezt esszük, sőt, kifejezetten egészségesnek tartjuk. A macska meg le sem sz@rja.

Aztán felébredt a délutáni alvásból Sztracsi, nyújtózkodott egyet, komótosan odasétált a tányérhoz… és jó étvággyal enni kezdte a húst. Abban a pilanatban leesett a hülye Gizinek, hogy ez kaja és odarontott ő is. De Sztracsi már uralta a terepet, így Gizinek nem maradt más, mint felnyalogatni a teraszt, ahol egy darabig vonszolódott a hús.

September 25, 2014 at 15:40   Posted in: Háziállat  No Comments

Marhapörkölt

From MiVanVelem

Annyira nyomta a meteorológia, hogy ez lesz az utolsó kellemes hétvége, hogy mi sem húztuk tovább a közösségi hely felavatását. A marhapörkölt műfaj mellett döntöttünk.
A padlásról elkezdtük letermelni az innen-onnan megmaradt faanyagot: lambériákat, szegélyléceket, bútortörmeléket. (Az a faanyag, amelyhez azért nem nyúlsz hozzá, mert ránézésre megbonthatatlan kupac, az már nem faanyag, álljon bármennyire gyalult deszkákból is. Az már csak hasznos teret foglaló szemét.) Szúrófürésszel összevágtam a léceket, ezzel a munka oroszlánrészét el is végeztem. A bogrács kezelése már az úttörő gyerekvasút táborokban edződött fiamra maradt.

From MiVanVelem

A szakács ihletet merít.

From MiVanVelem

A várakozó tömeg pedig türelmet.

From MiVanVelem

Imhol a címszereplő.

From MiVanVelem

Ez a nyárs pedig az est főszereplője lett volna, de aztán lusták voltunk megsütni, a sötétben meg valahogy elfogyott.

  From MiVanVelem

Végül pedig álljanak itt lányom csendélet fotói. Variációk borra, fröccsre és szivarra.
 

September 23, 2014 at 21:37   Posted in: Hétköznapok  2 Comments

Ess eső, ess, holnap délig ess

Ezt már kínomban írom. Nem hiszem el, hogy ennyi víz van még felettünk. Nem hiszem el, hogy ennyi víz van még egyáltalán a világ felett a felhőkben. Ennek fényében messze hálát adok minden érintettnek, hogy pont kaptunk négy száraz napot a Balaton körbeevezéséhez.
Ma esőben szereltem áramot a kerti bútorba. Esőben nyírtam le a derékig érő füvet. Ezeket a sorokat is szakadó esőben írom, tesztelve a kerti bútort. (Bírja, de mindenről csorog a víz. A laptopról is.) A járdán ötcentis víz áll, folyamatosan. A fűben is. Az azáleák, melyek igazából az angol éghajlatot kedvelik, június óta virulnak. Pedig a vésztartalék vízhez még hozzá sem nyúltam. A szintén anglofil rododendronok szószerint vágtáznak, úgy hozzák a friss hajtásokat. Ezelőtt két extrém száraz nyarunk volt. Ha szabadna kérnem, nem lehetne jövőre egy átlagos nyár, amikor sem erre, sem arra nem lennének ekkora kilengések?

ps.
Azt még nem is mondtam, hogy napok óta folyamatosan megy mellettünk a szivattyú. Hogy értsd: van mellettünk két bazi nagy medence, hogy ha túl sok eső van a környéken, akkor a csatornákből elnyelje a vizet. Ez a záportározó. Nos, ez a tározó annyira megtelt, hogy folyamatosan szivattyúzzák ki belőle a vizet az erdőbe. Napok óta.

September 14, 2014 at 18:36   Posted in: Hétköznapok  No Comments

Rönk

Egyszer majd lesz ebből egy hosszabb fényképsorozat is, de most akkorát léptünk előre, hogy nem tudok nem írni róla.

From MiVanVelem

Ma érkezett meg ez a jószág, De mire ideért…

Eredetileg péntek délutánra ígérték a kiszállítást. Egyeztettem a fiammal, itthon lesz, ennek nagyon örültek, mert azért böszme nagy ez a jószág és át kell emelni a kerítésen. A 80 centi magas kerítésen, ahogy előzetesen jeleztem. Aztán csütörtök este Barna szólt, hogy bocs, mégsem, egész hétvégére mozijegye van, reggel felhívtam a szállítót, hogy hozzon még egy embert, de ekkor már elindultak, szülni meg útközben nem tudtak, nő nélkül eleve nehéz is lett volna. Viszont közölték, hogy jó hírük van, már délre itt lesznek, melynek annyira azért nem örültem, volt tízkor egy videókonferenciám, volt még vagy félóra előkészítő munkám, na meg pénz sincs itthon és végre-valahára kocsi sem. (Igen, ez jó hír, Nej másfél év után végre hazaköltözött a világ végéről, igaz, egyből vitte is az autót.) Nyilván mehettem volna bringával is a bankautomatához, csak éppen szakadt az eső. Aztán 11-kor váratlanul elállt, gyorsan nyeregbe pattantam, letekertem az Auchanba, ahol az eddig évek óta hibátlanul működő Erste automata éppen beadta a kulcsot, sebaj, volt mellette K&H, igaz csillió pénz az illeték, meg K&H lett volna sokkal közelebb is, de egyszer élünk. Skera haza, visszafelé elkapott az eső, de úgyis zavart már, hogy túl száraz voltam. Terepelőkészítés. Huh. Jöhetnek. Pihenésképpen takarítás, de már jöttek is.

- Ez a 80 centis kerítés? – húzta fel a szemét a hapi.
- Hát, igen. Nem annyi?
- Van ez 150 is.

Utólag lemértem, 130 centis. Jelzem, ez nem volt egyszerű szőrözés, zárt kocsival hozták, a platón max 10 centit tudták megemelni a cuccot, tehát tényleg nem volt mindegy, hogy 80 vagy 100.

Beindult a tolatgatás. Hopp, egy cserszömörce. Uralkodtam magamon. Majd ültetek újat. Szóltak, hogy szedjek le kerítésléceket. Már a második csavar megfogott. No way. Fejvakarás. Végül valaki kitalálta, hogy még a platón leszedik a bútor tetejét, utána meg már át lehet emelni a kerítésen a platóról indulva. Így is lett. Bent maradtam a kerítésen belül, hogy majd beadják és elkapom. Megemelték. Jött. Átvettem.
- Hé, menjél be és segítsél a bácsinak! – szólt oda a főnök az egyik melósnak.

Bácsi. Harmincas fazonoktól. Srácok, most ugrott a borravaló fele.

De végül csak bejött és a helyére került. A kert is megúszta, sőt, a cserszömörce is visszaegyenesedett, pedig rajta állt a teherautó vagy húsz percig. Kemény növény.

És most itt van. Messze nincs még készen a közösségi hely, de végre már látszik belőle valami. Remélhetőleg lesznek még itt vidám kertipartik, de az sem elhanyagolható, hogy most már esőben is ki tudok ülni szivarozgatni, úgy, hogy nem zavarja a füst a szomszédot.

From MiVanVelem

Rögtön ki is próbáltam egy emberes szivarral. Ezt csak úgy nevezem, hogy Szomszédbosszantó. A méretei konkrétan: 10*66. Ezt el is magyarázom. Az első szám a szivar hossza collban. Tudni kell, hogy átlagos kereskedelmi forgalomban a 7 collos szivar még nem ritka. Elvétve akad 8 collos is (President, Double Corona), de azok már extrémnek számítanak. 9 collos elméletileg létezik (Gran Corona), de még nem találkoztam vele. 10-es pedig nem létezik. Gondoltam én eddig. Ráadásul ez a bébi nem is az a hosszú, de vékony fajta. A második szám ugyanis az átmérőre vonatkozik. A mértékegysége gauge, mely a coll 1/64-ed része. Normál kereskedelmi forgalomban max. 60-as szivarok vannak, de ezek általában 6 coll hosszúak (gordo méret). Eltekintve egy egészen extrém példánytól (Puros Indios Indio Chief, 18*66), eddig még nem is láttam 1 collnál vastagabb szivart, de erről tudni kell, hogy ez tényleg egy extremitás, jelenleg ez a világ legnagyobb, még szívható szivarja. Erre itt van ez a nemistudommineknevezzem… és vastagabb egy collnál (ugye pont a 64-es méret lenne 1 coll), ráadásul tíz coll, azaz 25,4 centi hosszú. Ilyen szivar nincs. Én meg véletlenül vettem belőle tíz szálat. Fillérekért. Mert az volt a méretnél megadva, hogy corona gorda (hagyományosan 5 5/8*46), és meg sem fordult a fejemben, hogy cövek méretű szivarokat kapok.
De mindegy, itt van, és mivel lehetne stilszerűbben felavatni ezt a kertibútort? A legnagyobb szivarral, amelyhez eddig közöm volt.

ps.
Négy órával ezelőtt gyújtottam rá. Még mindig ég.

September 12, 2014 at 19:20   Posted in: Hétköznapok  6 Comments

Balaton Karika III

2014.09.04; csütörtök
Leutazás

Azt már nem is mondom, hogy közvetlenül az indulás előtt összecsúszott két projekt, majd miután kijöttem belőlük (úgy-ahogy), rögtön kaptam még egy munkát, melyet szerencsésen le tudtam passzolni egy kollégának, szóval ezeket nem mondom, mert már uncsi. Sokkal izgalmasabb volt, hogy szerda reggel fél nyolckor vettem észre, hogy elfogyott az egyik rendszeresen szedett gyógyszerem. Az, amelyiknek az elhagyása egy hetes makacs hasmenést szokott okozni. Egy öt napos kajaktúrán nem feltétlenül ez az, amire az ember vágyik. Mikor rendel a körzeti orvos? Szerdán reggel nyolctól. Azaz már hétre oda kellett volna érnem, ha be akartam volna jutni a 8-9 közötti szabadversenyes fogadóórában. Oké. Csütörtök. 15.00-tól rendel, oda kell mennem fél kettőre, mert nem csak hogy be kell jutnom, de elsőnek is kell lennem: fél ötkor már jönnek értem. Csütörtökön gyors pakolás, bringával a dokinőhöz, negyed kettő, először ki akartak dobni, hogy már végetért a rendelés, de közöltem, hogy én már a délutánira jöttem. Negyed négykor kezemben volt a recept, irány a patika. Ahol a gyógyszerész hölgy szomorúan csóválta a fejét: hetek óta hiánycikk, nincs. Kész. Ez volt az igazi összeomlás, nem a harmadik birodalomé. Aztán elkezdtük futni a köröket. Ugyanez a hatóanyag, más gyógyszerben? Nincs. Valami? Erre hosszas vakaródzás után eszébe jutott a nőnek, hogy piszok drágán ugyan, de van ennek a gyógyszernek egy ún. szopogatós változata, ahhoz recept sem kell. Hatóanyag ugyanaz, a mennyisége is, egyedül annyi a különbség, hogy ez szájon át szívódik fel, nem gyomorból. Jöhet. Pénz nem számít. Utána skera haza, pakolás villámgyors befejezése, rapid ebéd, fél ötkor már kint ültem a teraszon. Huh. Majd jött az esemes a túratárstól, hogy közbejöttek váratlan problémák, késik másfél órát.

Így kezdődött.

A Velencei-tónál jártunk, amikor ránkcsörgött Péter, aki már elfoglalta a szállást. Tőle tudtuk meg, hogy csak négyen leszünk, a negyedik tag pedig előttünk halad 30 kilométerrel. És még Péter aggódott, hogy későn fog leérni. Ez már csak ilyen rohanó világ: még kikapcsolódni is rohanva megyünk. És persze onnan is elkésünk.

Odalent már lelassult az élet. Orsolya valószínűleg már a kertkapuból bedobta a hagymát és a paradicsomot a lábasba, legalábbis máshogy nem tudom elképzelni, hogy a félórás előny birtokában hogyan tudta majdnem készre főzni a kárpótlás-lecsót. (Ugye a kihagyott egri lecsófesztivál.) Borbontás, lecsó, utána terasz, szivar, túratervezés, beszélgetés. Harmadik balatonkerülés. Még leírva is félelmetes. (Közben megtudtuk egy helyi cimborától, hogy több csapatot is ismer, akik nekiindultak, de eddig senki nem tudta befejezni. Mi meg már a harmadikba vágunk bele.)

Jogos lehet a kérdés, hogy mitől olyan nagy dolog ez? Idén 176 kilométer volt a terv, öt nap alatt az annyi, mint 35 kilométer naponta. De még az első karika 50 km-es napi távjai sem tűnnek annyira extrémnek. A feneség abban rejlik, hogy mindezt a teljesítményt több napon keresztül kell leadni. Azaz hiába tudom magamról, hogy képes vagyok egy huzamban 50 kilométert leevezni, de itt a pihenés annyi, hogy megérkezünk, felverjük a sátrakat, akár esőben is, alszunk valamit és másnap újra kezdjük. Meg utána is. Meg utána is. Amíg tart a kör. Ehhez már kell némi fanatizmus. Na meg egy jó társaság. Anélkül nem megy.

Az est slágertémája az aurába behatolás volt. Mind szellemi, mind fizikai fronton. Mind alulról, mind felülről. Mind előlről és mind hátulról. Aztán később a vízen ugyanez kajakkal. Nem részletezem.

Töredék:
- Józsi, te még mindig horkolsz?
- Csak ha iszom – válaszoltam és töltöttem magamnak egy újabb pohár bort.

Végül alvás. Igazságosan osztottuk el, minden szobába jutott egy-egy horkolós ember.

2014.09.05; péntek
Fonyód – Zamárdi

  • Távolság: 32 kilométer
  • Idő: 8 óra 20 perc
  • Térkép: Endomondo

Az első izgalmakat Péter elveszett slusszkulcsa jelentette, melyet teljes menetfelszerelésbe öltözve kerestünk a parton mind a négyen. Végül meglett. A tisztasági csomagjában. A fogkefe mellett. Hol máshol.

Eredetileg úgy terveztük, hogy első nap jól meghajtjuk és már Siófokon éjszakázunk. (47,5 kilométer lett volna a táv.) Az időjárás ezt elegánsan keresztülhúzta: bf 4-es szél, 20-25 km/h, egy méteres tarajos hullámok (Beaufort skála), ami első olvasásra nem tűnhet veszélyesnek, de jelzem, hogy ez csak eggyel alacsonyabb érték, mint amelyben a hozzánk hasonló hobbikajakos egyáltalán kimegy a vízre. Két és fél órán keresztül bírkóztunk az időjárással, néztük csüggedten a GPS-en a 4-4,5 km/h-s sebességértékeket, miközben teljes erőből húztunk. Lelle körül kezdett csitulni a szél, Szemesnél tudtuk felvenni a 6 km/h körüli utazósebességet.

Ebédszünet Szárszón. A kolléga éppen kipiheni a fáradalmakat.

From Kajak

Már a strand előtt feltűnt egy fura pár. Egy idősebb hapsi ült egy vasalódeszkaszerű fadarabon, lelkesen evezgetett, madzaggal vontatva egy másik ugyanolyan fadarabot, melyen egy bikinis nő napozott. Így jártak körbe-körbe a vízen.

Kikötöttünk.

- Józsi, láttad azt a párost a vízen? – kérdezte Péter.
- Láttam. Először majdnem köszöntem is nekik, de aztán azt mondtam magamban, hogy aki ekkora balek, annak inkább nem.
- És legalább láttad, mennyire jó a nő?
- Maradjunk annyiban, hogy én nem vontatgatnám.
- Kegyetlenek vagytok. Nincs bennetek szépérzék. Ez a megtestesült romantika – vetette közbe Orsolya.
- Orsi, mi lenne, ha vontatókötelekkel rád akaszkodnánk és vontatnál minket Zamárdiig? – javasolta Péter.
- Na, az lenne az igazi romantika! – vigyorodott el Orsolya.

Aztán a pacák kikötött és beszédbe elegyedett Péterrel. Hogy szeretne tengeri kajakot venni, de nem tudja egyest vegyen-e, vagy kettest. A nő közben üresen mosolygott mögötte.
- Kettest – gondoltam magamban – Akkor még vontatnod sem kellene.

Utána közelebb mentem és észrevettem, hogy a férfinak hiányzik az egyik lába. A nőröl meg kiderült, hogy a lánya és csak kedveskedni akart neki.
Én pedig a fejem búbjáig elszégyelltem magam.

Délután négykor indultunk tovább. Az már látszott, hogy a kétórás küzdelem a hullámokkal kivett mindenkiből annyit, hogy maradt a közelebbi cél: Zamárdi. Kikötöttünk, egy mohától erősen iszamos fa sólyán kivonszoltuk a hajókat. Irány a recepció. Útközben már válogattunk is, hogy melyik bungalót kérjük ki. Ehhez képest durván leesett az állunk, amikor a recepciósként tevékenykedő biztonsági ember közölte, hogy bungaló, az nincs, mert az összes ki lett adva. A déli parton. Amikor itt szeptember első hetében szélsebesen kipusztul minden élet. Elég nehezen emésztettük meg az ordítóan kamu választ, de nem tehettünk semmit. Maradt a sátor.
Meg a sátorhely keresés. Nézegettük a vízpartot, ugyanis ott is voltak parcellák. Márpedig a Balaton egyik legszebb látványa éjszaka Zamárdiból Tihany és a Füredi öböl.

- Ez itt pont jó lesz – böktem rá az 1-es jelű parcellára.
- Itt akartok aludni? – érdeklődött bele a társalgásba egy éppen kicuccoló horgász.
- Ja. Mivel az összes bungaló foglalt.
- Volt bőr a képükön ezt mondani?
- Volt.
- Hülyeség. Vasárnap zár a kemping. Már lelégtelenítették az összes bungalót, azért nem akarják újranyitni.
- Akkor mondhatták volna azt is.
- Hát, ja. Viszont itt ne aludjatok, ez nem jó hely.
- Miért?
- Szeles. Szúnyogos. Meg itt fogunk horgászni.
- Csak nem rángatjátok olyan hangosan a halakat!
- Háát, többen is leszünk. Meg inni is fogunk – szerénykedett.
- Aha. Értettük.

Szerencsére Justin makacs volt és hozott kiskocsit. A makacsságra azért volt szükség, mert Péter a túra előtt teljes erőbedobással próbálta lebeszélni róla. Nem sikerült. Mondanom sem kell, a négy szállásból háromnál a hős trolley mentette meg a napot. Itt is. Ugyanis miután a kajakcipelés megoldódott, bátrabban kerestünk beljebb is parcellát – minél távolabb az udvarias, ám hamarosan lerészegedő horgászoktól – így végül befészkeltük magunkat egy bezárt, de még külső asztalokkal, fedett terasszal rendelkező kocsma mellé. Felvertük a sátrakat, berendezkedtünk, kiültünk vacsorázni, utána rágyújtottam… és ebben a pillanatban eredt el az eső. Mindenki pánikszerűen elrohant beszedni a szárításra kiakasztott ruhákat. Én nem, mert egyrészt szivarozás közben nem csinálunk mást, másrészt úgysem számítottam rá, hogy reggelre meg fognak száradni. Az eső egy idő után elállt, de ezt a trükköt egészen sokáig játszotta. Esett egy félórát, aztán pihent. Esett két órát, pihent. Nem aszisztáltunk neki sokáig, mentünk aludni. Holnap erős nap lesz, a ma kihagyott kilométereket valamikor vissza kell pótolni.

2014.09.06; szombat
Zamárdi – Alsóőrs

  • Távolság: 42,5 km
  • Idő: 9 óra 45 perc
  • Térkép: Endomondo

Nem ez volt a kedvenc reggelem. Az eső reggel hétre szedte össze magát annyira, hogy kilencig egyfolytában képes legyen esni. Ez volt a reggeli pakolásunk időtartama is. Nem túl kellemes szakadó esőben sátrat bontani, vízálló zsákokba pakolászni, úgy, hogy kincsként óvtuk a maradék száraz ruhánkat. Azaz rögtön kora reggel magunkra kapkodtuk a hideg vizes, durván kemény szagú neoprén cuccokat. Levonszoltuk a kajakokat a vízhez, rezignáltan vettük tudomásul, hogy a szél ugyanolyan erős, a víz ugyanúgy hullámzik, mint tegnap. De Orsolya nem a rossz időtől elkeseredve akart véget vetni az életének, egyszerűen csak elfeledkezett a vastag moszatrétegről, így amikor rálépett a sólyára, leszúrt néhány Rittbergert, mielőtt beletoccsant a vízbe. Mindenki mosolygott, egyedül én nem. Ugyanis elfelejtettem bekapcsolni a fejkamerámat. Másodiknak én toltam be a kajakot, és a fene tudja, hol bambultam el, de ugyanúgy megcsúsztam a moszaton. Csakhogy az utolsó pillanatban sikerült beleakasztanom a térdhajlatomat egy vasrúdba, így néhány bravúros pörgés után elegánsan letekeredtem a korlátról. Mintha direkt csináltam volna. Kaptam néhány elismerő megjegyzést, célozgatva az esetleges rúdtáncosnői múltamra, de szerintem csak írigykedtek.

Aztán hullámderbi. A nap másolta a tegnapit. Közel 4-es szél, ugyanúgy két órán keresztül szórakoztatott bennünket, ugyanúgy 4.4.5 km/h sebességgel vánszorogtunk, ugyanúgy lógó nyelvvel. Csak éppen ma már nem volt opció a rövidítés, ma már le kellett tolni a hosszú távot.

Siófok környékén osszefutottunk az élménykajakos brigáddal. Nekik az az élmény, hogy egy nap alatt végigevezik a Balatont. Hosszában. Kenesétől Keszthelyig. Egyikük régi ismerős a korábbi Balaton karikáról, Túri Attila, a másik pedig, Gábor, szaktárs/igazgató úr (nem kívánt törlendő), szintén a Keszthelyi Yacht Klubból. Dumáltunk egy kicsit, pontosabban ők dumáltak, mi lihegtünk, aztán mindenki ment a dolgára. Nagyjából megbeszéltük, hogy a holnapi ebédnél találkozunk Tihanyban.

A mai ebéd a kenesei strandon lett volna, de nem bírtuk odáig, kikötöttünk a Honvéd üdülőben. Éppen valami népes party volt, egy csomó emberrel. Egy csomó khmm… furcsa emberrel.

- Te, ez olyan, mintha a szellemileg visszamaradottak bálján lennénk – jegyezte meg Péter, miután visszajött a sétáról.
- Helyes – nyugtáztam, miközben próbáltam életet lehelni a végtagjaimba – Ha ez a retardáltak bulija, akkor itt a helyünk.

Tényleg az volt. Valakik szerveztek ezeknek a balszerencsés embereknek egy nagy összejövetelt, ők pedig boldogan sportoltak, vetélkedtek, ökörködtek egymás közt. Szívmelengető volt látni a jókedvüket.

Még mindig másolva a tegnapi napot, megint négykor indultunk tovább. Csak éppen a tegnapi 9 kilométer helyett még 17 várt ránk. Ehhez képest a Fűzfői öblöt meglepően szabályosan vágtuk le, körzővel-vonalzóval sem lehetett volna jobban megszerkeszteni az útvonalat. Én még vetettem egy pillantást a távoli dombokon a vegyiművek épületeire, egy kicsit nosztalgiáztam is, ezzel persze jól el is telt az idő, fogyott a táv.

Alsóőrs, Európa kemping. Kihúzkodtuk a hajókat, Péterrel elmentünk a recepcióra. Tanulva a tegnapi napból, ma már reggel megrendeltük a mobilházat.
- Tessék uraim, itt vannak a papírok – adta át a stócot a recepciós.
- Kilences faház!? – hördült fel Péter, miután egy gyors pillantást vetettünk a térképre – Arról volt szó, hogy vízhez közeli házat kapunk!
- Khmm, legyen kedves fordítsa meg a lapot – javasolta udvariasan a hapi.
- Aha! Hatos. Az már jó. Köszönjük.

A kiskocsival felrángattuk a kajakokat, a vízes sátrakat gyorsan szanaszét teregettük, zuhany, átöltözés.

- Én meghaltam – közölte Justin, amikor lehuppantunk a műanyag székre.
- Hát, én se tudnám levenni most a könyvet a felső polcról – értettem egyet.

A magam részéről annyira fáradt voltam, hogy vacsorázni sem volt kedvem. Ittam egy sört, letoltam egy szivart és már mentem is aludni. A többiek sem húzták nagyon az időt.

Azért látszott, hogy az északi parton vagyunk. A délin ilyenkor már csak csend és hullaszag van, az északin viszont még bőven volt élet: hajnalban két erősen részeg kompánia is elvonult a házunk mellett. Kicsit féltem is, hogy valamelyiknek eszébe jut elvinni a kajakokat egy kis vizes ökörködésre, de valószínűleg észre sem vették.

2014.09.07; vasárnap
Alsóőrs – Balatonakali

  • Távolság: 23 km
  • Idő: 6 óra 30 perc
  • Térkép: Endomondo

Reggelizés közben vettük észre, hogy itt járt Mr. Fasz. Ez valami annyira gyönyörű példája annak, hogy habár a technika fejlődik, de az alapvető emberi tulajdonságok nem változnak. Maximum adaptálódnak. Régebben ugye az volt, hogy a szerelmespár andalgott az erdőben, majd a romantika csúcspontján a fiú elővette a bicskáját és belevéste a fakéregbe, hogy itt járt Laca és Maca. Vagy a hegymászó felért a csúcsra, elővette a neoluxot és ráfújta a sziklára, hogy Kilroy was here. A mi emberünk már előrébb jár: otthon nyomtatott néhány apró matricát, azzal a felírattal, hogy Fasz, majd amerre járt, mindenhová kiragasztott egy ilyen pár négyzetcentis tag-et. Nem a technika győzi le a harcost, hanem ellenkezőleg, a suttyó tanulja meg használni a technikát. A sudribunkó örök és elpusztíthatatlan.

A két erős nap után épp itt volt az ideje egy pihenőnapot tartani. A geográfia is így adta magát, a következő kemping már kábé 50 kilométeres napi távot jelentett volna. Orsolya – aki már korábban is kiérdemelte a Különleges Partraszálló Egység (KPE) titulust (nem részletezem) – azért még belerakott egy kerülőt: visszaevezett Zamárdiba az ottfelejtett törölközőjéért. A kemping elméletileg még nyitva volt, de ma zárt. Ez vonatkozott a kocsmára is, mára már teljesen összepakolták a teraszt. Benne Orsi törcsijével. De legalább evezett egy jót. És feltehetően gyakorolta a rúdtáncot a korláton, mert innentől egyszer sem esett bele a vízbe.

Ebédszünet. Kilenc kilométer evezés után. Tükörsima vízen. Nem is igen tudtuk hová tenni a dolgot. Oké, kicsit később indultunk, de így is már fél tizenkettőkor a tihanyi strandon voltunk. (Pedig még nem is vágtuk le az öblöt, beeveztünk Füredre megnézni a nyíltvizi junior vb úszóversenyt.)
Tihany. Meleg kaja. Hideg sör. Fáradtság nuku. Nem ehhez szoktunk. Atiék ma mentek vissza Kenesére a kocsijukért, itt beszéltük meg a találkozót. Meg is jöttek, Gábort egy sokkal dekoratívabb társra cserélve. Végül 2,5 órás ebédszünet lett belőle, de ma nem siettünk. Viszont megbeszéltük, hogy a györöki sátrazós kemping helyett a Yachtklub vendégei leszünk.

A strand bejáratánál egy nehezen értelmezhető tábla: a gyerekfürdőhely melletti, homokozóként működő parton tilos homokvárat építeni és úgy általában tilos összeborzolni a gereblyézett mintát. Azaz a gyereknek tilos a homokozóban homokozni. Ha én lettem volna Mr. Fasz, erre a táblára is ragasztottam volna legalább egy cetlit. (Arról nem is beszélve, hogy rendszerint itt szoktunk kikötni, kihúzva az 50-60 kilós kajakokat a homokba.)

A Tihanyi félsziget még mindig nagy kerülő, de bőven kárpótol a szépségével és a hangulatával. Nem is erőltettük a tempót, kényelmesen, nézelődve kerültük meg. A túloldalon viszont már kegyetlenül levágtuk az öblöt, mentünk egyenesen Akali felé. Olyan négy óra körül érkeztünk meg, ami megint szokatlan volt: máskor még csak ilyenkor indultunk neki a délutáni hosszú hajrának.

És akkor hadd mutassak be egy újabb archetipust: Jürgent, a partról nagy arcú, alkoholista horgászt. Akaliban, a kemping strandján(!) kerestük a kiszállóhelyet, amikoris Justin nem vette észre a partra kirakott horgászbotokat és beleakadt az egyik damilba. Kézzel kiakasztotta, majd csorogtunk tovább. Nem úgy Jürgen. Amint észlelte, hogy valaki hozzáért a damiljához, kiszaladt a partra és levágott egy merev hisztit. Mit mondjak, kész szerencse, hogy a szüleink nem hallották, mert elkeseredtek volna, micsoda szörnyszülöttet nemzettek. A legviccesebb az a rész volt, amikor azért óbégatott, hogy itt van ez a nagy tó, miért kell nekünk pont az ő horgászbotja körül evezgetnünk. Az meg sem fordult a fejében, hogy strandon horgászik, nekünk pedig foglalt lakókocsink van, kábé 50 méterre attól a helytől, ahová kitelepült. Aztán kiszálltunk mindannyian a partra, a hapi meg egyből kussba vágta magát.

Egyébként tényleg érdekes, hogyan változik tájegységenként a horgászok kultúrája. Egyértelműen a Balaton mellett vannak a legbunkóbbak. Szemesnél például mindig beszólnak. Mindig. Függetlenül attól, mekkora ívben kerülöd a mólót. Ehhez képest a Soroksári Dunán nekem sohasem volt bajom a horgászokkal. Pedig akadtam bele ott is damilba, szépen visszatolattam a horgászig, a hapi kiakasztotta a damilját a kormányból, elnézést kértem, aztán ennyi. A legnormálisabbak viszont a Tisza-tónál vannak. Egyszer hosszú percekig udvariaskodtunk, hogy én menjek-e kerülő csatornán, vagy ők húzzák-e ki inkább a damilt.

A már megszokott módon felrángattuk a kajakokat a bungalóhoz, néhányan újra kiteregették a sátrat, hadd szellőzzön, pakolás, tisztálkodás, kocsma. Nem mondhatnám, hogy elfecséreltük volna a pihenőnap hátralévő részét, sör és pizza mellett beszélgettünk estig, nézegettük a térképet, a háttérben ment a válogatott focimeccs, szerencsére nem láttuk, majd este visszasétáltunk a házhoz és szunya.

2014.09.08; hétfő
Balatonakali – Keszthely

A nap mondata:
“Uram, Önnek lekonyult a halálsugara!”

  • Távolság: 43,5 km
  • Idő: 9 óra 10 perc
  • Térkép: Endomondo

Megjött a tegnapi nap böjtje. Pontosabban… azzal, hogy az estét áttettük Keszthelyre, hozzácsaptunk a mai távhoz 9 kilométert, melyet persze visszanyerünk holnap, amikor zárjuk a túrát. Csak hát ettől a mai nap még igencsak hosszúnak ígérkezett.

Tartozom a tegnapi sztoriból annyival, hogy nem csak Jürgen áztatta a madzagját a parton, hanem ott volt Gábor is, egy totyogós, kedves horgász bácsika. Nem mondom, hogy színjózannak tűnt, de ő volt az antitézis. Szélesen köszöngetett, kedvesen eltársalgott velünk. Reggel Jürgen szólt – no, nem nekünk, hanem Gábornak – hogy húzzuk már ki az öreg gumicsónakját a vízből. Ezt valahogy kiszenvedtük, kaptunk is ajándékba egy pillepalacknyi vörösbort, bár az öreg szemmel láthatóan zavarba jött, amikor megkérdeztük, milyen bor is ez. Mindegy, elvittük. Jó lesz még valamire.

Révfülöpig meglehetősen unalmas volt az út, már ha lehet ilyet mondani a Balaton partján. Elhangzottak bizonyos célzások a gyerekvárossal kapcsolatban. Orsolya közölte, hogy immár Új Nemzedék Központ a neve, amin én felhúztam magamat, mert hogyhogy nem szerepel benne a ‘Nemzeti’ kifejezés, Péter szerint viszont már így is eléggé hitlerjugendes, nem kellene tovább fokozni.

Balatonszepezd környékén álltunk meg nézelődni egy kicsit Péterrel. (A másik két, besózott seggű kajakos szokás szerint valahol a horizonton tepert.) Láttunk egy csinos kastélyt nem messze a vízparttól. Úgy elképzeltük:
- Jean, állítsa elő a sárga kajakomat fél óra múlva a kikötőbe!
- Igenis, Uram – hajol meg Jean, majd beleszól a belső telefonba: – Zsorzs, az Úr kajakozni óhajt. A sárga kajak legyen félóra múlva a kikötőben.

Ahogy Justin mondta, az északi part sokkal szervezettebb, tíz kilométerenként van egy kiszögelés. Az elsőnél, Révfülöpnél ittam is egy sört, majd megláttam, hogy egy kicsit távolabbi kikötőben éppen a Helka forgolódik, így harsány csatakiáltással utánavetettem magamat. Nem tudom, más hogyan van vele, nekem még mindig a világ egyik csodájának tűnik, hogy az a hajó, mely egész fiatalságomban egy szárazföldre vontatott kocsmaként funkcionált – és amortizálódott – Füreden, újra vízretehetővé vált, sőt, beépült a rendszeres hajóforgalomba is. Sikerült még éppen elkapnom a kikötőben, bár szemmel láthatóan nem értettük meg egymást. A hajó farral jött ki, majd fordult 180 fokot, én viszont olyan közel mentem hozzá, amennyire csak lehetett (ugye a gopro az ultrawide látószögével), egész biztosan bele is zavartam a manőverébe, mert amikor mellémentem és felintegettem a kormányosnak, csak a fejét csóválta, hogy milyen emberek vannak. Így utólagosan is bocs, de hát mégiscsak a Helka forgolódott mellettem, mindenképpen szerettem volna, hogy rajta legyen a Karika videóján.

Badacsonyban kötöttünk ki, a kikötő melletti strandon. Már messziről sejtettük, hogy meleg kajában lesz részünk, ugyanis valaki éppen az Ohio dallamát törte kerékbe. Azaz valahol zenés szórakozóhely működik. Retró büfé. Megtaláltuk, rendeltünk, leültünk. A zenész jó fej volt, előkapta a repertoárból az összes vizicsónakos slágert és helyben átköltötte kajakos verzióra.

Eveznék, de nem bírja a karom,
Eltörött az evezőlapátom,
Kis kajakom nem halad előre.
Isten veled kedvesem, örökre.

Cool. Mintha látott volna minket tegnapelőtt reggel.

A zenés ebéd után visszaültünk a kajakba. Egy milf-gyanús anyuka éppen a porontyával együtt próbált beleóvatoskodni a vízbe.
- Nyugodtan be lehet jönni, nem hideg – próbált segíteni Péter.
- Aha. De te sem puszta seggel ülsz benne – húzta el a száját az anyuka.

Badacsony után jó hosszú szakasz jött, itt valami hiba csúszott a tervezésbe, mert a györöki kiszögelés 13 kilométerre esett. De még ennyit sem tettünk meg, amikor társaságot kaptunk. Egyfelől Ati kievezett elénk, másfelől meglátogatott minket Endre. Attiláról már írtam, Endréről viszont nem.
Endre tanítvány és dummy is egy személyben. László tanítványa.
És akkor most beszéljünk Lászlóról. Minden udvariaskodás nélkül, tudomásom szerint jelenleg László a legtechnikásabb magyar túrakajakos. A nyarait rendszeresen Cornwall-ban tölti, ahol a szakma nagyjaival – értsd, kötöznivaló, elmebeteg öngyilkosjelöltekkel – krosszoznak fel-alá a mindig viharos óceánban, a tömérdek szikla között. Amennyire tudom, jelenleg az EPP 5-ös szint (Black Paddle) minősítésért küzd, aminél már nincs feljebb. Persze ehhez kell egy társ is, akit gyakorlásképpen rendszeresen menteni kell, különösen extrém körülmények között. Itt jön be a képbe Endre. Aki ugye egyfelől tanítvány, másfelől pedig mentendő alany. Akkor szoktak kimenni gyakorolni, amikor fellövik a kettes viharjelzést. Az alatt ugyanis nem eléggé extrémek a körülmények. Mindenesetre eddig működik a kapcsolat, Endre még él. És élvezi is. Saját állítása szerint.
Megjegyzem, a napokban mennek ki hármasban – László, Justin és Endre – Bretagne-ba. Valószínűleg Lászlónak gyakorolnia kell a kettes mentést is extrém körülmények között.
Még mindig a megjegyzések rovat. Az első Balaton Karikában eredetileg László is részt vett volna, de egy szervezési baki miatt lemaradt. (Valójában nem akartuk, hogy állandóan kimentegessen minket.) Később kitalálta, hogy egyedül kerüli körbe a tavat. 24 óra alatt. Ez nem sikerült neki, mert a vízen bealudt. Így ugyan körbeért, de kicsúszott a 24 órából. Még próbálkozik.

Vissza a Balcsihoz. Györöknél szigetet alakítottunk, dumáltunk. Főleg Ati sztorizgatott. Utána kimentek a strandra, valószínűleg jégkrémért. Ekkor már késő délután volt, ilyenkor már nem szeretem húzni az időt, meg úgyis én voltam a leglassabb, így inkább elindultam a Yacht Klub felé. Végülis tíz perccel értem csak be hamarabb a többieknél.
Itt végignéztük a kajaktárolót, utána Ati feltakarította a kicsorgott nyálakat. A szokásos pakolás, tisztálkodás, majd… kocsma. A Klubnak saját büféje van, ahol már vártak egy nagy bogrács frankfurti levessel meg egy nagy tál hűtőmaradékkal. Jó sokáig elsörözgettünk.
Részlet.
- Akkor most mi is van a benzinfőzőiddel? – kérdezte Péter Orsolyától.
- Hát, jött az a debil fazon a fórumon, elkérte mindkettőt, hogy majd összerak belőlük egyet, a maradék alkatrész meg az övé lesz. Aztán eltűnt. Fogalmam sincs, hol keressem.
- Várjál. Szóval akkor annak a fazonnak most van ingyen két benzinfőzője és szerinted ő a debil? – vetettem közbe.
És ilyesmik. Mindenesetre jót dumáltunk, nagyokat vigyorogtunk. Bár nem sokáig, azért erős nap volt ez is. Alvás.

From Kajak

Ez itt fent konkrétan az én szobám volt, de a többieké is hasonló luxust képviselt. Ezt csak azért írom, hogy a Yachtklubot még véletlenül se valami puccos helyként képzeld el. Sokkal inkább az otthonos jelző illik rá. Mint az otthoni, kinyúlt, de kényelmes melegítő. Lehet, hogy ki van szakadva a lába között, de odahaza kit érdekel? Itt is, a szobákban pállott a levegő, leginkább bútorraktárhoz hasonlítanak, az épületek körül néhol roncstelepek terülnek el (az egyik sarokban láttam egy katonai rocsót is), de mindez azt jelenti, hogy a telep él. Használatban van.

From Kajak

A büfé.
Ja, jut eszembe. Az ajándék bort otthagytuk a kocsmáros Áginak. Megkóstolta, fintorgott, majd azt mondta, fröccsnek jó lesz. Végülis, minden a helyére került.

2014.09.09; kedd
Keszthely – Fonyód

  • Távolság: 31,5 kilométer
  • Idő: 6 óra 20 perc
  • Térkép: Endomondo

Igazán laza napnak néztünk elébe. A táv kényelmesen teljesíthető, a korábbi Karikáktól eltérően a vihar sem hajtott előre. A víz tükörsima volt, kaptunk ugyan egy enyhe szembeszelet, de még ez is jól esett, mert hűtött.
Ati a Zaláig elkísért minket, fel is eveztünk, sőt, át is óvatoskodtunk a zsilipen. Jó nagy vasdarabok vannak a vízben, ráadásul sodrás is akad odabent, elsőre ijesztőnek tűnt, de messze nem volt olyan veszélyes. Túl sok minden nincs mögötte, kábé ötven méterre már tényleg le van zárva a folyó.

Az utolsó napon sűrű pára terítette be a tavat. Volt némi hangulata, bár jobban örültem volna, ha tiszta az idő. Maga a Keszthelyi medence is szép, de a pálmát Badacsony és a környéke viszi el. Ha látszik belőle valami. A Zalától ráirányítottuk a GPS halálsugarát vonósugarát Fonyódra és mentünk vakon, mint görög szárnyashajó a radarral. Ebédelni egy eldugott, de hangulatos öbölben ebédeltünk Balatonberény környékén, majd kényelmesen hazacsorogtunk.

Pakolás, tisztálkodás (slag a kert végében), kajakpucolás, végül a szokásos búcsúpizza a fonyódi kikötőben.
Megvolt. Harmadjára. És még nincs vége. Jövőre már kitűztük az új pályát: Balaton Végtelen néven.

Az eddigi történet

  • Balaton Karika I: rapid kör, 3,5 nap, öböllevágásokkal, az óramutató járásával megegyező irányban.
  • Balatonkarika II: lassú kör, 5 nap (1 viharnap), az összes öböl nádasig kinyalva, az óramutató járásával megegyező irányban.
  • Balatonkarika III: kényelmes kör, 5 nap, öböllevágásokkal, az óramutató járásával ellentétes irányban.

Giccses képek rovat

From Kajak

Zamárdi naplemente

From Kajak

Keszthelyi vitorláskikötő éjjel

Track-ek:

September 11, 2014 at 22:48   Posted in: Kajak  No Comments

Előzetes

From Kajak

September 9, 2014 at 23:48   Posted in: Kajak  2 Comments

Gyors státusz

Egyébként jövök föl, mint a talajvíz. Volt 10-12 nagyon kemény napom, péntek este konkrétan szivarral és borral a kezemben aludtam el asztalra borulva a teraszon, és akkor még nem volt vége, mivel egész hétvégén migráltunk. (Még az is lehet, hogy kiírom magamból a bosszúságaimat az Emaildetektiv blogon, bár lehet, hogy ez már hullagyalázásnak minősül.)
Viszont egymással párhuzamosan lement az első nagyobb fajsúlyú oktatásom és egy elég ótvar migráció, úgy, hogy mindkettőt alapvetően sikeresnek minősíthetem. Ilyenkor egy kicsit úgy érzem magam, mint amikor feljöttem a Grand Canyonból: nem hittem volna, hogy megcsinálom, majdnem bele is haltam, de miután megcsináltam, már nekimentem volna bármilyen igazi, sokkal komolyabb terepnek is.

September 1, 2014 at 22:57   Posted in: Hétköznapok  5 Comments

Jeges vizes kihívás

Na, olyat speciel nem kaptam, de nem is baj. Eleve ez nem lenne túl nagy kihívás számomra: remélhetőleg az elkövetkező hónapokban több időm lesz kajakozni, márpedig egy téli beboruláshoz képest a jeges vödör csak diákcsíny.

Versközzétételre viszont igen. Ezzel egyfelől az a baj, hogy elvből nem kommunikálok szociális hálókon, az én attitüdömhoz legközelebb az antisocial networking (figyelem, startup ötlet) illik, abban viszont – a lényegéből következően – nincs egy ismerős sem. Ez a blog.

Az újabb probléma maga a vers. Van egy csomó szép vers, van egy csomó okos vers, de az a “vers” melyet rendszeresen szoktam olvasgatni és még tizedjére is újra, meg újra el tud gondolkodtatni, az nem egy konkrét vers, hanem egy ciklus. Weöres Sándor egy hosszabb munkájáról van szó, az a címe, hogy A Teljesség Felé. Szívem szerint ezt másolnám be, de ez egy 40 oldal körüli folyam, durván sok lenne.

Szóval akit érdekel, ezen a linken át tudja rágni magát rajta.

September 1, 2014 at 11:48   Posted in: Műértés  2 Comments

Olvasgatok

September 1, 2014 at 10:31   Posted in: Hétköznapok  No Comments

Olvasgatok

“Mire jó akkor a tanár? Mármint a jó tanár. Több dologra is. Egyrészt megspórol a tanuló számára rengeteg energiát azzal, hogy ő már elolvasott egy nagy rakás tudományt, és kiszűrte belőle a lényeget. Másrészt, szerencsés esetben kitalálta, miképpen lehet úgy megismerkedni a témával, hogy ne unja magát halálra a tanuló (lásd Walter Lewin fizikatanárt az MIT-ról). Harmadrészt pedig lehet tőle kérdezni, és meg lehet vele vitatni a felmerülő dilemmákat. De másra nem képes, csak arra, hogy ezekkel az eszközökkel segítse, végigkísérje a tudásszerzést vagy képességfejlesztést. A tanárok, oktatók és trénerek egy normális világban tehát egyszerűen a tanulni kívánó emberek számára igénybe vehető erőforrások. Mint a Google, az angol szótár,…”

Cservenyák Tamás: Tudatos Vezetés blog

Jelzem, a blog egyébként is kitűnő, az RSS readerben a helye.

September 1, 2014 at 10:11   Posted in: Hétköznapok  3 Comments

Hazajött a hosszú vándorlásból a gyerek

És ezt a mesterlevelet hozta.

From MiVanVelem

August 28, 2014 at 18:04   Posted in: Hétköznapok  2 Comments

Nem csak furák, szánalmasok is

Nyugati aluljáró. A szokásos happening, erősítőkkel kivonuló hittérítő alakulat. Egy nő extázisban ismételgeti, sokszáz wattal felerősítve, hogy ‘Isten megváltott minket, Isten megváltott minket!’.
Elképzelhető, hogy lemaradtam a vallási biznisz fejlődésében, de utolsó emlékeim szerint Jézus volt az, aki megváltott minket, az Isten csak egyengette az útját. Persze nem mintha az ilyesmi néphülyítésben ez bármit is számítana. A közönség mindenesetre könnyes szemmel mondogatta utána.

August 22, 2014 at 00:17   Posted in: Hétköznapok  4 Comments

Furcsák az emberek

Reggel az útfelbontást még sikerült tetézni, két forgalmas kereszteződésben sem múködtek a lámpák, rendes dugó alakult ki. Szerencsétlen csóri rendőr próbálta irányítani a forgalmat. Ecseri – Üllői sarok, éppen az Ecseriről mehettünk volna, amikor az Üllőin jött egy Audi, kikerülte a hadonászó rendőrt, majd lendületből keresztülvágott a két sornyi autón. Eszméletlen. Az ilyen keresztülmegy a négysávos piroson is? Ha nem, akkor meg miért pont akkor kezdi el, amikor rendőr is áll a kereszteződés közepén?

A metróállomáson pedig operaáriát énekelt a jegyellenőr, teli torokból.

August 21, 2014 at 20:45   Posted in: Hétköznapok  2 Comments

A lecsó, ahogy én szeretem

Szombat. Habár rengeteg dolgom van, de a női szakasznak (Anyós, Nej, Dóra) még több, így abban maradtunk, hogy ma – amíg a lányok vadásznak bevásárolnak – addig én főzök, utána viszont kiszállok.

Mit is lehetne ilyenkor összedobni? Lecsószezonban? Hát, lecsót. Ahogy én szeretem.

A főzés négy szálon folyik.

1.szál: Krumpli
Beindítom a sütőt, alsó-felső légkeveréses módban, 200 fokra állítva. Amíg eléri, addig összevágok kockára annyi krumplit, hogy tele legyen egy tepsi. Nagyon fontos! A krumplit nem hámozom meg, csak papírtörlővel tisztára törlöm. A héja ad egy plusz ízt, egy olyat, melyet én nagyon szeretek. A tepsibe sütőpapírt rakok, arra megy egyenletesen elterítve a krumpi. Figyelni kell rá, hogy ne legyenek kiemelkedő kupacok, mert azok megégnek. Amint eléri a 200 fokot, beállítom az időzítőt egy órára, aztán ez a szál már elvan magának.
Megjegyzés: ez a fajta krumpli nagyon jó köretnek is, de ekkor nem kockára kell vágni, hanem hosszába. Kellemesen ropogósra sül, úgy, hogy nem kellett hozzá semmilyen zsiradék.

2.szál: Csirkemell
Kockára vágok egy nagyobb filézett csirkemellet, hagymásan megsütóm egy külön teflonsütőben.

3.szál: Lecsó
Na igen. Ezzel nincs semmi kavarás, hagyományos lecsó. Hagyma, lehetőleg több fajta (vörös, új, póré, lila, fok) üvegesre sütve. Aztán paprika felkarikázva, szigorúan csumástól. Ebben is van TV paprika, meg csípősebb zöldpaprika is. Megpörkölöm, majd a végén kap még egy kevés pirospaprika port is, azzal együtt is megpörkölöm. Mehet rá a paradicsom, meg a fűszerek: só, bors. Pár perc után megkóstolom, mennyire erős, mennyire sós: ha kell, akkor kap még sót, illetve csípős gulyáskrémet.

A csirkemell általában hamarabb készen van, megy rá a lecsóra. Nagyjából ekkor megy rá a felkarikázott kolbász is.
Amikor elkészül a krumpli, akkor történik a szintézis: előkerül egy teflon tepsi, abba beleborítom a krumplit és a lecsót, összekeverem, majd addig hagyom közepes lángon, amíg zsírjára sül, azaz el nem engedi a vizet. Ekkor mehet rá a sajt. (Kicsit dióízű maasdammer sajtot szoktam felkockázni, de simán el tudom képzelni ugyanezt füstölt Karaván sajttal is.) Jól összekeverem, amíg még kemény a sajt. Utána túl sokáig már nem lehet vacakolni, a sajt tíz perc alatt megolvad és ekkor már készen is vagyunk.

Ja, mi a negyedik szál? Bor. Az olajozza a folyamatot.

Képek:

From MiVanVelem

Még külön vannak az alapanyagok. Látható a lecsó, a csirkemell, a krumpli, a sajt, a kolbász. Na meg a bor.

From MiVanVelem

Ez már majdnem a vége. Mindent átborítottam a tepsibe, várom, hogy lefőjön a lé, utána pedig mehet rá a sajt.

August 16, 2014 at 14:56   Posted in: Gasztro  4 Comments

Török testvér

Későn végeztem az ügyfélnél, hazafelé még beugrottam egy bevásárlóközpontba mindenféle apróságért. Rendszerint a parkoló szélén állok meg, nem szeretek a tömegben forgolódni, száz méter sétától meg nem törik le a lábam. Az utolsó tételeket pakoltam a kocsiba, amikor mellém parkolt egy fekete Ford.

- Helló, Testvérem! Nem tudod, milyen messze van Ausztria? – tekerte le az ablakot az anyósülésen egy idősebb, mokánybajszos, kerekképű alak. Az a bizonytalan fajta: vagy török, vagy cigány, vagy hucul. Mindenesetre igencsak erős akcentussal beszélt.
- Kétszáz kilométer.
- Csak? Hát akkor az a szomszéd!
- Mondhatni.
- Aztán testvérem, voltál-e már Isztambulban?

Szóval török.

- Voltam.
- Merrefelé?
- Sultanahmet. Galata. Fatih. Eminönü. Yenikapi.
- Aha.
- Karaköy. Ortaköy. Kadiköy. Üsküdar. Cengelköy.

Minden egyes városrész megemlítésénél a pacák bajsza egy-egy centit konyult lefelé, a szeme pedig folyamatosan üvegesedett.

- Aztán a bazárban, voltál-e? – próbálkozott bátortalanul.
- Melyikre gondolsz? Voltam a fedett bazárban, a fűszerbazárban, a könyvbazárban, nemcsak a Fatihban, hanem Kadiköyben is, aztán voltam a hangszerbazárban az Istiklai elején, de benéztem a búvárbazárba is az Aranyszarv öböl partján.

Ezt a búvárbazárt már nem kellett volna. Ez már kegyetlenség volt.

A pacák teljesen összeszakadt. Aki ennyire ismeri Isztambult, meg a helyi viszonyokat, annak hogyan fog tudni szőnyeget eladni? De igazi török volt, nem adta fel. Hirtelen felcsapta a fejét, szemében szikrákat villantott az optimizmus. Kiugrott a kocsiból, szorongatni kezdte a kezemet.

- Testvérem, hogy én mennyire örülök neki, hogy te ennyire ismered a szülővárosomat! De most, komolyan! Engedd meg, hogy ezért az élményért cserébe adjak neked Ajándékot!

Kinyitotta a hátsó ajtót, kivett valami háztartási gépet.

- Ezt adom oda neked Ajándékba.

Én már gátlástalanul vigyorogtam.

- Testvérem, ugye nem gondolod komolyan? – ugrott fel a szemöldököm – Hát ismerlek, téged is, a városodat is. Azt hiszed, hogy beszopom ezt a trükköt?
- Jól van, na, jól van – morgott – De azért nincs harag?

Persze, hogy nem volt. Széleseket vigyorogtunk egymásra, aztán ment mindenki a dolgára.

August 14, 2014 at 21:27   Posted in: Hétköznapok  No Comments

Az utóbbi évek

Ha minden rendben megy, akkor az emberek lassan, apró darabokban halnak meg. Mindig egy kicsit. Mindig annyit, hogy a környezetük hozzászokjon. Hogy a Dédi mindig egy kicsit rosszabbul van. Hogy ma annyival lett rosszabbul, hogy meg is halt. De igazából nem is ma halt meg, hiszen már két hónapja látta mindenki, tudta mindenki, hogy valójában vége, ez már csak vegetatív létezés.
Ellenben ha nem megy rendben semmi, akkor jön egy rák, egy kamion, egy trombózis. Amikor a környezet döbbenten áll: semmi idejük nem volt hozzászokni a változáshoz. Ez sokkal jobban fáj. Ez egyszerűen nem fair.

August 13, 2014 at 21:44   Posted in: Hétköznapok  6 Comments