Higiénia és hisztéria

Olvasgattam ezt a cikket és egyik ámulatból a másikba estem.

Messziről kezdem. Úgy adódott, hogy gyerekkoromtól Drezda volt az egyik kedvenc városom. Voltunk ott szülőkkel, amikor még általános iskolás voltam, aztán voltam ott középiskolásként szülőkkel is, másokkal is, aztán voltam ott egyetemistaként, sőt, voltam ott az immár nagy ló gyerekeimmel is.
Amikor 16 éves voltam, akkor voltunk kint a leghosszabban, talán olyan 10 napig laktunk fent a loschwitzi dombokon. Ez a hosszú idő már éppen elég volt arra, hogy ne csak a várost járjuk be, hanem bemenjünk az érdekesebb múzeumokba is. A Zwinger múzeumai, nyilván, Közlekedési múzeum, Kincstár (Grünes Gewölbe), Karl May múzeum kint a rák farkán (Radebeul) és értelemszerűen a környék látványosságai is. Egyvalamiben voltunk biztosak: a Higiénia múzeumba nem megyünk el. Már amikor megláttuk a térképen, már akkor röhögtünk. Pusztán a nevén. Higiénia múzeum?! Mit mutatnak be? Hogyan fejlődött a kézmosási technika az ókortól a legújabb korig?

Csak jelzem, hogy akkoriban a történelemtudomány szerint a Legújabb Korban éltünk. Az Újkornak ugyanis vége lett akkor, amikor győzött a szocializmus.

Persze, hogy nem mentünk el megnézni.

Erre most mit olvasok a cikkben? Hogy a drezdai Higiénia múzeumban mutatják be a Borghild projektet és a kifejlesztett mintapéldányokat. Érted? 16 éves kamasz. És a fontos porcikáiban élethű guminő kifejlesztési fázisai tudományosan bemutatva, eredeti példányokkal illusztrálva. Csak megjegyzem, hogy öt évvel később, amikor először voltam nyugaton, egy bécsi szexbolt kirakata előtt órákat töltöttem a haverommal és próbáltuk megfejteni, melyik eszköz mire való. Á, egyáltalán nem érdekelt a téma.

Hogy jön ide a hisztéria? Hát, a másik oldalról. Nem tudom, hányan voltak tisztában vele, de amikor a Sörgyári Capriccio filmben Frantisek meglepi Maryskát egy doboz valamivel, az tulajdonképpen egy vibrátor, mindenféle illatanyagokkal felturbózva. Én tudtam, mert művelt voltam. Míg a Borghild projekt arra szolgált volna, hogy a katonák hevületét levezesse, addig a nőknél sokkal szemérmesebb volt a marketing: a vibrátorokat/dildókat gyógyító eszközként forgalmazták. A női hisztériát gyógyították vele. Így azért sokkal tudományosabban hangzott. Még az orvos is felírhatta, ha túl kiegyensúlyozatlannak tartotta a pácienst.
Akárhogy is nézem, volt némi bája a viktoriánius szemérmesség felszámolásának. Tudósok, pusztán a hadsereget és a tudományt szolgálva. Orvosok, pusztán gyógyítási célokból. Aha.

July 31, 2014 at 08:48   Posted in: Sztori  No Comments

Olvasgatok

Adalék az izlandi írás “Hogyan ejtsük ki helyesen az izlandi neveket” eszmefuttatásához:
- link -

July 30, 2014 at 18:58   Posted in: Hétköznapok  No Comments

Víz

Kész szerencse, hogy telepakoltam hordókkal az udvart.
Hogy legyen miből locsolni.
A hosszú, tikkasztó nyári kánikulában.

Pár héttel ezelőtt még késő éjjel is kiszaladtam a viharba, hogy szétpakoljam a vödröket, lavórokat.
Azóta kábé tíz liter fogyott a fiam hűtőtáskájából.
Mely már a következő napon pótlódott is.

Esetleg nem tudja valaki az Arrakis emailcímét? Lenne egy ajánlatom számukra.

July 29, 2014 at 20:36   Posted in: Hétköznapok  One Comment

Péntek esti láz

Nem is tudom mióta, de már legalább hónapok óta ma fordult elő először, hogy családunk tagjai egy épületen belül tartózkodtak. Sajnos a csoda nem tartott sokáig, lányom nem érezte jól magát, elment pihenni, Nej pedig a koránkelők határozottságával aludt el a fotelben.
Fiammal még 11-ig beszélgettünk a világ nagy dolgairól, aztán ő is felállt.
- Lassan elmegyek aludni.
- Tedd azt. Nekem még dolgom van.
- Micsoda?
- Végig kell csinálnom egy laborgyakorlatot.
- ?
- Igen, leszarom. De nekem kell tartanom.

July 26, 2014 at 00:12   Posted in: Hétköznapok  2 Comments

Izland Karika 10/09

Azt hiszem, az írások számozásával elkövettem minden gyalázatot, amit csak lehetett. Előfordul az ilyesmi, ha frissiben akarunk publikálni egy anyagot.

Valamikor azt igértem, hogy a blogon nem fogok saját videókat linkelni. Nos, a fogadalmak leginkább arra jók, hogy megszegjük őket. Nem akarok ebből rendszert csinálni, de ez a 25 perces izlandi videó szvsz annyira jól sikerült, hogy ezt mégis belinkelem. Teszem ezt azért is, mert hátha így be tudok lelkesíteni embereket, hogy nézzék meg a világnak ezen szegletét. Ma már repül fapados Izlandra (Easyjet), lutoni átszállással itthonról (Wizzair) is könnyen elérhető, akció nélkül is 80-90e körül kihozható egy jegy. Az élmény pedig egyedülálló.

És persze a szokásos: bátran csavard fel maximális felbontásra a projektorodat és ne sajnáld a hangerőt. Meghálálja.

July 21, 2014 at 19:37   Posted in: Utazás  2 Comments

Mai kajak

Volt a fejemben egy csomó szöveg is, de most inkább csak képek.

Étterem. Melyet kihagytunk, mert túl snasszul voltunk öltözve.

From Kajak

Pillanatképek a vízen.

From Kajak
From Kajak

A roppant büdös motorház. Sajnálom, a neoprén már csak ilyen. Középen a kajak zacskója.

From Kajak

A Don fogadóórát tart Szigetcsépen.

From Kajak

July 20, 2014 at 22:36   Posted in: Kajak  No Comments

Egy kis nosztalgia

Egyetemistaként az első nyaraim némileg mások voltak, mint a többieké. Építkeztünk. Ekkor már mindenki dolgozott a családban – öcsém is – így rám maradt hétköznaponként a munka. Hol egyedül, hol a kőművesbrigáddal. Pokoli meleg volt és rengeteg munka.
Azzal a feltétellel vállaltam, hogy én mondom meg, mit kapok enni. Már a reggelim is olyan nehéz kaja volt, hogy ketten vették le a serpenyőt a tűzhelyről. (Szalonna, kolbász, hagyma, fokhagyma. Zöldborsó. Krumpli, ropogósra sütve. Majd az egészre ráütve öt tojás, köretként kenyér, kovászos uborka. Nagyanyámnak mutattam meg első nap, onnantól minden reggel prezentálta.) A tarisznyában pedig minden napra vittem ki magammal egy guriga parenyicát, TV paprikát, szalámit. Kenyeret nem, az csak töltelék lett volna. A pihenőkben sör, cigi, Ötlet, HVG.

Ezekre az időkre emlékeztem szombaton. A meló ugyanolyan szar volt. A közösségi sarok kialakításához kellett volna olyan 8 talicska föld. A játszótér szélén dudorodott is egy domb, mely mindenkinek útban volt, nem lehetett tőle rendesen parkolni. Gondoltam, elhordom. Aha. Csak éppen nem sima föld volt, hanem építkezési törmelék, szakszóval sitt. Melyet húsz év alatt benőtt a növényzet. Azaz nem csak azzal kellett megküzdenem, hogy az ásót rendszeresen kifordították a kövek, hanem még a gyökerek is keresztül-kasul hálózták a talajt.
Írtam már, hogy közben pokolian sütött a nap?.
Természetesen egyből a munkához igazítottam a kaját is. Napközben csak sör, a pihenők egyben dohányzós szünetek is voltak, az írott sajtót mára már felváltotta az elektronikus. Nej összedobott ugyan egy töltött cukkinit (hah!), mely finom volt, de kalóriában, mondjuk úgy, hogy kihívásokkal küzdött. Fő étkezésre összevágtam egy tányérra mindenféle sajtot, kolbászokat, egy kis paprikát… és visszarepültem az időben harminc évet.

July 20, 2014 at 10:47   Posted in: Hétköznapok  One Comment

A legjobb dolog a világon

Volt egy ismerősöm, aki évekig élt Finnországban. Ő írta, hogy nincs is annál nagyobb élvezet, mint kibérelni északon egy faházat, teliholdkor kimenni a közeli tóhoz, lyukat vágni a jégbe és egy üveg tüzes spanyol bor társaságában üldögélni a tóban, bámulni a csillagos eget.
Miután ma egész nap a tűző napon túrtam a földet, maximálisan egyet tudok érteni vele.

July 19, 2014 at 20:25   Posted in: Hétköznapok  No Comments

Autóval Pesten

Nem elég, hogy
- péntek délután, csúcsforgalom,
- még az útépítés miatti terelőút is le van zárva útépítés miatt,
- az ég pedig leszakadt, jéggel, ahogy kell…

… de még egy légy is beszorult a kocsiba és mindenáron úgy gondolja megoldani a problémáját, hogy keresztül akar repülni a fülemen.

Ezzel a képpel nagyjából össze is foglaltam a hetemet.

July 19, 2014 at 10:20   Posted in: Hétköznapok  No Comments

Like a boss

A terasz tele van ilyen röpködő izékkel, melyeknek alapvetően két életcéljuk van:
- Beleragadni a hajamba.
- Bejutni a lakásba.
Ma egy molylepke főnök módon vezette elő a mutatványt.
Amikor be akartam menni a teraszról és kinyitottam az ajtót, belerepült a hajamba, én csak akkor vettem észre, amikor beléptem a lakásba, de már el is startolt. És örömmel vette birtokba a nappalit.

July 17, 2014 at 19:47   Posted in: Hétköznapok  4 Comments

Célzások

  • Születésnapomra egy új-zélandi útikönyvet kaptam ajándékba.
  • A földszinti vécében ‘új-zélandi tavasz’ fantázianevű illatosítót találtam.

July 16, 2014 at 22:47   Posted in: Hétköznapok  3 Comments

Az mozgásról

Hát, nem sikerült. Valamikor azt hittem, egyszer megszeretem majd a futást, de kiderült, hogy reménytelen az ügy. Nem megy, kinlódás. Kihagyok egy hetet és már a három kilométer is szenvedés. Úgy meg nem lehet rendszeresen csinálni bármit is, ha ahhoz is le kell győzni egy gátat, hogy elinduljak.
Ehelyett azt találtam ki, hogy legyen bringa, de brutálisan erőből. Hogy legalább annyira fájjon, mint a futás.

Meg is lett az eredménye:

  • A napi 20,5 kilométeres távot életemben először sikerült 50 perc alá vinnem. (Eddig közepes erőséggel 52-55 perc volt, ez ment le 49 percre.)
  • Már a kerékpárt is utálom.

Jó lesz ez.

July 15, 2014 at 20:48   Posted in: Hétköznapok  5 Comments

Szombat, ami nálam hétköznap

A szombat sem indult túl jól. Reggel a szomszéd szólt Nejnek, aki szólt nekem, hogy találjunk valami megoldást, mert a szomszédot erősen zavarja a szivarfüst. Bármennyire is kellemetlen ez nekem, de elismerem, hogy teljesen igaza van, hasonló helyzetben, ha szeretnék jó időben üldögélni a teraszon, de a szomszédból dőlne át a büdös és egészségtelen füst, engem is zavarna. Már épül oldalt a tűzrakó hely, ha elkészül, akkor a probléma is megoldódik, hiszen ott is lesz pad, asztal… addig viszont marad a terasz. Jobb híján azt találtam ki, hogy rakok ki flair bútort a fenyők mellé, aztán addig ott rendezkedek be. El is kezdtem volna, amikor bekaptam a második pofont. Ki akartam rakni a tablet sd kártyájára egy nagyméretű pdf fájlt, és nem sikerült.

Azért tablet, mert a fenyőknél nincs áram, nekem pedig jelenleg egyik legfontosabb taszkom a tanulás, ahhoz pedig ez az eszköz is tökéletes. Ja, ha nem mondtam volna, másodállásban oktatni fogok az IQJB-ben, az első tanfolyamom augusztus végén lesz, egy MCSA vizsgafelkészítő sorozat (70-410, 70-411, 70-412) első adagja.

Na szóval, tablet. Némi értetlen nézés, utána pedig egyre kevésbé fojtott káromkodás után kiderült, hogy a nemrég felrakott Kitkat tartalmaz egy olyan újítást, miszerint a külső, azaz nem beépített Android alkalmazások nem írhatnak a külső SD kártyára. Biztonsági okokból. Én viszont azért raktam bele direkte 32 GB-s memóriakártyát, hogy tudjak rajta tárolni utazásszervezéshez szükséges anyagokat (nincs mindig, mindenhol internet), fényképeket, könyveket, videókat, filmeket. Ennek most lőttek, mert semelyik fájlmenedzser sem tud írni a kártyára. Mintha nem is lenne. Hosszabb nyomozás után kiderült, hogy két lehetőségem van: vagy megrootolom a készüléket, vagy fogcsikorgatva használom tovább. Az első úgy néz ki, hogy nem túl hosszútávú megoldás, a 4.4.5 verzióban rá fognak szállni a rootolt készülékekre. A fogcsikorgatás… az meg fogcsikorgatás. Késsel kipiszkálni a tabletből a microsd kártyát, adapterbe tenni, átrakni a laptopba, ott elvégezni a fájlműveleteket, majd visszarakni a tabletbe. Miközben már remekül be volt lőve, hogy mind a Totalcommanderből, mind az FX managerből láttam az összes itthoni fájlszervert (nas-t, windows-t), a saját gépemet, a külső ftp szervereimet és persze láttam az összes tárhelyemet is a felhőben. És mindez azért, mert a Google szerint a FAT32 nem biztonságos, nem kezeli a jogosultságokat, a megoldás pedig nem az, hogy elfogadunk más fáljrendszereket, melyek igen (ext4/ntfs), hanem az, hogy központilag, globálisan letiltjuk a külső sd kártyákat. Nem azért, de ha ilyet az MS lépett volna, mára már lángokban állna Redmond.
Ezzel jól el is ment az idő, végül szivartalanul, frusztráltan, némi családi kavarással nyakonöntve, meglehetősen rosszkedvűen mentem az esedékes ceglédi Inetpub bulira, mely, ha nem is ezért, de idén némileg visszafogottra sikeredett, mindemellett jókat beszélgettünk, a vendéglátás pedig szokásosan a legmagasabb csúcsokat ostromolta. Aztán hétfő és újból szembesülhettem az immár utált tablettel, meg a hétköznapi zűrökkel, szerencsére a szomszéd napközben dolgozik, így legalább amíg nincsenek itthon, addig tudom párosával szívni a szivarokat.

July 14, 2014 at 10:59   Posted in: Hétköznapok  13 Comments

Az élet közben megy

  • Szar érzés, amikor az ember már otthonosan mozog a temetőben. Tudja, hol lehet könnyen és a közelben parkolni, hol van kifüggesztve az aznapi műsor és fejből tudja, hol van a megadott számú ravatalozó. Idén már a második jó haveromat temették el. RIP, Feri bácsi.
  • Ilyet sem csinálok többet. Tegnap reggel járt itt a kukásautó, de csak éjfélkor tudtam visszahúzni a kukát az udvarra. Közben szorgos kezek meg hordták bele a szemetet.
  • Gondolkozok egy harmadik hordó beszerzésén. Nej szerint ez már függőség.

July 11, 2014 at 15:55   Posted in: Hétköznapok  3 Comments

Beszóltak

Este tíz körül kerékpároztam hazafelé a Stefánián egy spontán összeverődött négyesben. A Puskás stadionban éppen vége lehetett valami meccsnek, mert pont akkor özönlött ki egy nagyobb tömeg. Nyilván ők is a járdán, mi is a járdán, várható volt a konfliktus. Be is szóltak, ahogy kell.
- Nincs jobb dolgotok, mint hogy éjjel bringáztok? – kiabált ránk egy agresszív hang a tömegből.

Híres vagyok arról, hogy komolyan szoktam venni az ügyfelek reklamációját, így ezen a bekiabáláson is elgondolkodtam. És arra a következtetésre jutottam, hogy igen. Nincs jobb dolgunk. Kellemesen hűs nyári éjszakában élvezni a száguldást a bringán, élvezni a kerékpározás szabadságát, az valami olyasmi élmény, amelynél kevés jobb dolgunk lehet. Már ami egyáltalán legális.
Csak sajnálni tudom azt, aki ezt még nem tapasztalta meg.

July 11, 2014 at 01:06   Posted in: Kerékpár  5 Comments

Pénztár

Nem is írtam tegnap, hogyan vettem meg a hordót.

Szóval, bementem, már tudtam, hol vannak a nekemvaló hordók, lekaptam egyet a polcról, a tetejéről rögtön rám is borult vagy egy liter víz, de határozottan jól esett. Elsétáltam vele fizetni. Két pénztár működött, először a bal oldaliba álltam be, aztán hirtelen átléptem a jobb oldaliba. Ahonnan elhajtottak, hogy ez a pénztár már zár. Ez alatt a 15 másodperc alatt négyen is beálltak az előző sorba. Próbáltam visszaállni a helyemre, de a mögöttem álló alak kígyószerűen elém siklott, az ő mögötte álló pedig nekiállt nagyon csúnyán nézni. Hátraléptem még egyet, de a bajszom alatt kicsúszott némi nyomdafestéket nem tűrő reakció.
- Ennyire siet? – fordult hátra a hapi. Mintha nem is ő nézett volna ki az előbb a sorból.
- Ez az egy nyomorult hordóm van – morogtam – És fél perccel ezelőtt még Ön előtt álltam.
- Akkor cseréljünk helyet!
Ránéztem, egy tekercs damil volt a kezében.
- Eh, mindegy – legyintettem – Magának is csak egy tétele van.
- De, cseréljünk helyet!
- De nem!
- De igen!
Oké. Helyet cseréltünk.
Álldogáltunk. Nézegettem a hordómat.
- Tudja mit, cseréljünk vissza – fordultam a mögöttem állóhoz – A hordón nincs vonalkód, tuti, hogy meg fogok akadni.
- Oké – egyezett bele.
Visszacseréltünk.
Így legyen lottó ötösöm.
- Ezen a hordón nincs vonalkód – nézett rám vádlón a pénztáros.
Vállat vontam.
- Ki kellett volna iratnia – folytatta.
- Nézze, sehol sem volt jelezve, ráadásul pár héttel ezelőtt vettem itt egy ugyanilyen hordót, nem kellett kiiratni.
- De így nem tudom leblokkolni.
- 9900 forint volt ráírva.
- És?
Patt. Telefon. Aztán vártunk. Majd a nő intett a mögöttem állónak, hogy addig jöjjön előre. Közben beüzemeltek még egy pénztárat, így minden mögöttünk álló átrohant oda. Vártam. Időközben jött valaki, vetett egy pillantást a hordóra, majd elment. Nem kicsit éreztem magamat hülyén, ez azért barkácsbolt volt, simán tologattak át fél házakat a pénztárnál, elég rendesen útban voltam a 120 literes hordómmal. Aztán jött egy újabb páciens, azt is beengedték elém. Közben a pénztáros megkapta a kódot, de mivel már elkezdte kezelni a másik vevőt, így ki kellett várnom, míg beblokkolja a házaspár komplett fürdőszobáját. A pacák, akivel korábban csörtéztünk, már rég otthon kortyolta a fröccsét.
Végre sorrakerültem.
- 9900 forint.
- Micsoda meglepetés.
A pénztárosnő profi volt, még csak egy lesújtó pillantással sem reagált.
Aztán fizettem és hazahoztam a szerzeményt.

Mindenesetre, ahogy a Rábeszélőgép is írja, egy termék értéke nem csak azon múlik, hogy mennyit fizetsz érte, hanem nagyban befolyásolja az is, mennyit küzdesz érte. Én most nagyon szeretem a hordómat.

July 10, 2014 at 17:17   Posted in: Hétköznapok  4 Comments

Olvasgatok

Mind a francia, mind a mexikói csapatot a legszigorúbb védekező taktikára utasíthatták az edzők, mert a középkezdés után mindkét csapat otthagyta a labdát, és rohant hátra a saját kapujához. Colstokot vettek elő, a tizenhatos vonala mentén kimérték azt a helyet, melyet az edző meghatározott számukra, és nem voltak hajlandók elmozdulni onnan.
A labda a mérkőzés végéig ott feküdt a középkörben anélkül, hogy bárki is hozzáért volna, mindkét oldalról egy-egy ügyeletes hátvéd figyelte látcsővel, hogy szükség esetén riassza társait. A bíró eleinte próbálta akcióra bírni a csapatokat, de látva, hogy hiábavaló, felhagyott vele, és leült ultizni a két partjelzővel. Ötvenezer néző feszült csendje követte, mikor kezében három kis pirossal megkontrázta ellenfele negyvenszáz ultimóját.
A mérkőzés, mint gondolni lehet, gól nélküli döntetlennel végződött, Paprikás elismerően bólogatott:
- Ez a két csapat játssza jelenleg a legkorszerűbb futballt a világon. Nekünk még nagyon sokat kell dolgoznunk, hogy utolérjük őket.

Moldova György: A börtönválogatott

July 10, 2014 at 00:05   Posted in: Hétköznapok  3 Comments

A hétköznapok folytatódnak

Relatíve korai ébredés, persze, munkahelyi hívás, nem kicsit vagyok büszke magamra, hogy még a szememet sem tudtam kinyitni és az ásítozástól beszélni is alig tudtam, de egyből megoldottam a problémát. Kávé előtt. Lebotorkáltam, a macskák éppen keresztre feszítették magukat, gyógyszer, macskaetetés, kávéfőzés. Valami reggeli, kávé, szivarka, sajtó a teraszon. Naná, hogy minden a tegnapi meccsel volt tele. Nekem meg lassan a hócipőm.
Délelőtt papírmunka. Éppen kulminálódnak a dolgaink. Nemrég racionálisan úgy döntöttünk, hogy elcsesszük az összes megtakarításunkat arra, hogy visszafizessük az összes hitelünket. Az előbbi ugye 2,5%-ot fizet, de csak akkor, ha lemegyek kutyába, az utóbbi meg alaphangon 12%-on ketyeg, nyilván nem kell Einsteinnek lenni, hogy látszódjon, mivel járunk jobban, arról nem is beszélve, hogy a kormány éppen most szándékozik megszüntetni a magyar bankrendszert, az is hülye, aki nem cihában tartja a pénzét, amikor az is ugyanannyit hoz és sokkal biztonságosabb. Hadd ne soroljam fel az összes kálváriát, a lényeg, hogy ma volt a D-day, szerencsére minden sikerült, immár hitelünk, az nincs, igaz, pénzünk sem. Csak tudnám, miért van az, hogy amikor kint áll az ember pucér seggel a placcon, mindig akkor kezdenek el ólálkodni a környéken a nagyfarkú négerek. Nem bántam volna, ha kapunk néhány nyugis hónapot és félre tudunk rakni némi pénzt, de nem, egyből beszaladt egy 45ezer forintos gyorshajtás fénykép – a kurvákok bokor mögül pont azt a tíz másodpercet kapták el, amikor egy zűrös szituációt egy hirtelen előzéssel oldottam meg, előtte is, utána is szabályosan közlekedtem, de ez van, az meg külön vicc, hogy pont a határt sikerült lefényképezniük, ha csak 0,5 km/h-val megyek lassabban, akkor csak 30ezer -, másfelől meg jól utánamnyúlt a vállalkozósdi is. Az van, hogy a kölcsönökkel párhuzamosan minden mást is nekiálltam optimalizálni, többek között megszüntetem az egyik cégemet, pontosabban eladom, mert az olcsóbb, de az utolsó pillanatban persze itt is bekaptam a dikicset, kiderült, hogy az apportot el kell adnom, nyilván magamnak, csakhogy a virtuális tranzakció után be kell fizetnem az áfát. Sokat. Értelemszerűen ez is egy csomó adminisztráció, aztán jött a többi, egyik helyen TAO, meg számlaegyeztetés, a másik helyen EVA meg a járulékok, aztán ha már úgyis bankoltam, akkor a szokásos kéthetes banki utalások, számlafizetések, plusz extraként volt két aktiválandó bankkártyám, melyekhez már éppen készültem a falzetto hangképzésre – szimulálandó a telefonban, hogy én vagyok Nej – amkor észrevettem, hogy immár lehet intézni neten keresztül is. Huh. A weben senki nem tudja, hogy valójában kutya vagy. A számlák persze nem lettek meg, egy nagyon elkóválygott, de holnap is nap lesz, nehogy már üresen maradjon. (Sátáni kacagás.) És hipp-hopp, már délután egy volt, amikorra megéheztem, pedig úgy terveztem, hogy ma csak kávén élek, négyet már be is toltam, a konyha szerencsére már egészen jól nézett ki, mert Dóra tegnap este nekiesett, grillezett TV paprika, lilahagyma, hozzá a hűtőből pulykasonka, mely már kezdett saját egyéniséget kifejleszteni, sajnos a grillsajtot nem vettem észre, melynek pedig már attitüdjei is voltak, de sebaj, holnap ő is sorra kerül. Közben befejeztem a konyhát, a kaja is elkészült, ebéd. Még el kellett volna mennem egy újabb vízgyűjtó hordóért – addig kell a vizet gyűjteni, amíg ilyen jó passzban vagyok – de mára ígérte magát a bortársaságos futár, meg kellett várnom. Főztem egy nagy adag kávét, elkezdtem ismerkedni a mai munkával, de fél négykor végre megjött a bor, mehettem hordóért, utána meg rendezhettem át a víztömegeket. És tadam, fél öt, amikor nekiállhattam végre dolgozni és teperhettem, hogy az esti meccsig végezzek. Ami nagyjából sikerült is, most pedig kíváncsian várom, mit hoz az este. Amilyen mákom lesz, összehoznak egy nulla-nullás tizenegyesrúgós meccset, amely után még azt is megbánom, hogy labda volt a jelem az oviban.

ps.
Az esőfelelősnek üzenem, hogy a tegnapi megjegyzés sztornó, küldheti az újabb vizeket.

July 9, 2014 at 21:25   Posted in: Hétköznapok  10 Comments

Makacs macska

Sztracsi megint behozott egy egeret az udvarra, és letette ugyanoda, ahová a múltkor is.

Mind a ketten reménykedünk benne, hogy most nem böki el.

July 9, 2014 at 20:12   Posted in: Háziállat  4 Comments

Azok a szürke hétköznapok

Már a reggel jól indult. Egy oldalára fordított dobozos tej szivárgott a hűtőben, naná, a legfelső polcon, így minden tocsogott a tejben. A macskák persze öngyilkos akciókkal követelték a reggelijüket, de meg kellett várniuk az éhgyomorra beveendő gyógyszereimet, aztán mielőtt Picúr felgyújtotta volna magát, kaptak szárazkaját, és csak ekkor jöhetett a hűtő kipakolása… helyett a kávéfőzés, mert figyeltem a prioritásokra. Nyilván a hűtőre is sor került, rohadt guszta volt a kolbászokról, uborkákról, vajról törölgetni a tejet. Kész szerencse, hogy amíg nincs kávé, addig különösen tompa a valóságérzetem. Így azt sem engedtem be a tudatomba, hogy a konyha úgy néz ki, mint egy cigánytábor, ugyanis a hétvégén elindult a víz kifelé a konyhaszekrény alól, nagyjából a mosogatógép környékén, hétfőn persze hívtam szerelőt, meg is találta, hol csúszott szét két cső, de addigra már minden elázott a konyhaszekrényben, így kipakoltam mindent a konyha közepére, meg a pultra, aztán vártuk, hogy száradjon a szekrény. Természetesen mosogatni sem lehetett, így a hétvégi mosatlan is hegyekben állt. Mondom, kifejezetten jól jött, hogy ekkor még csak öt centire láttam magam előtt.
Kávé, szivarka, napi sajtó a teraszon, aztán rohanás a tüzépbe zsákos sóderért. Nem, ez nem valami fixáció nálam, egyszerűen arról van szó, hogy a közösségi tér alapját már szombaton meg akartam csinálni, de a hőség délutánra kiszívta az erőmet, vasárnap kiderült, hogy egy domb megszivatott, és vagy ferdén rakom le a járórészt, vagy szerzek valahonnan földet, ehelyett jött végül a sóder, melyet hétfőn be is tudtam szerezni, de kiderült, hogy keveset vettem, így kedden is el kellett mennem, de ekkor már igen sietősen, mert még a beígért vihar előtt be akartam fejezni, mivel semmi kedvem nem volt sárban tocsogni. Ez majdnem sikerült is, tényleg kevésen múlott, de az első felhőszakadás pont akkor zuhant le, amikor a játszósruhámba beöltözve nekiálltam földet planírozni. Ekkor már dafke sem hagytam abba, így a hátralévő munkát zuhéban végeztem el. Az utóbbi napok kánikulája után még jól is esett. Az a nyomorult eső is.
Délután kettőre végeztem – a föld még így is kevés lett, a macskák nagy örömére, mert ekkora óriási klotyóról még csak nem is álmodtak – pohár bor, meleg zuhany. Ebéd. Bementem a konyhába és ekkor már sajnos láttam is, hogyan néz ki. Nem is gondolkodtam bonyolult ételben, az úgynevezett Hűtőszekrény Maradék fogást készítettem el, azaz összeborítottam minden félrerakott kaját a wokba (székelykáposzta, lecsó meg lányom valamilyen egzotikus öntete), feljavítottam hagymával és kolbásszal, na meg némi csipős fűszerezéssel. Közben rámcsörgött a kedves Mama, és amennyire én sokat tudok írni, ő olyan sokat tud beszélni. Vállammal fülemhez szorított telefonnal dobáltam össze a keveréket, aztán kaptam öt percet, amíg megszakadt a hívás, ekkor gyorsan nekiálltam kolbászt karikázni, naná, hogy közben csörgött rám a könyvelő, nyilván odaégett az egész cucc a sütőn, de még jót is tett neki az a kevés korom. Adtam hozzá mustárt, az szokott segíteni. Közben persze visszahívott anyám is, én pedig fülemhez szorított telefonnal megebédeltem, szerencsére úgysem szoktam szóhoz jutni, így egy ötpercenként megeresztett ‘mmphh’ megjegyzés bőven megtette. Egyedül az zavart, hogy sütés közben elkezdtem rendberakni a konyhát, mely a dolog jellege miatt eleinte még nagyobb rendetlenséggel járt, viszont a telefon miatt félbe kellett hagynom, utána pedig már nem volt időm befejezni, mert valamikor dolgoznom is kellett. Komolyan mondom, el sem tudom képzelni, mások hogyan csinálják, hogy a hétköznapi élet mellett munkára is jut idejük; én egyszerűen úgy szét vagyok csúszva (nem, nem csak a mai napom ilyen, ez mondhatni az átlag), hogy egy hét ügyintézős szabi is kevés lenne ahhoz, hogy kidugjam a fejemet a vízből. Na mindegy, szóval munka és naná, hogy nem fejeztem be tízig, emiatt úgy döntöttem, hogy a mai meccset kihagyom. Azok a horpadások a ház oldalában a fejem nyomai. Kész szerencse, hogy éppen bementem valamiért a lakásba, amikor a meccs leglényegesebb öt perce történt, így legalább nem kellett magamat a Dunába ölnöm. Végül az utolsó tíz percre jutott csak időm, de még így sem volt rossz. Aztán már kezdtem indítani az éjszakai rutint (macskák megetetése, becuccolás, lakás lezárása, tisztálkodás), amikor megérkezett a délutáni zivatar bratyója, a Nagy Zuhé. Gyorsan kihordtam a vödröket, lavórokat a vízgyűjtő helyekre, de hamar látszott, hogy itt most valami sokkal többről van szó, így kihordtam a lakásból minden víztárolásra alkalmas eszközt, beleértve a fiam napok óta szárított hűtőtáskáját is, aztán pedig nekiálltam logisztikázni, mert bizonyos helyeken gyorsabban teltek a küblik, bizonyos helyeken meg lassabban, én pedig nem akartam elpazarolni egy csepp esővizet sem, mert már ez a négynapos hőhullám is majdnem elfogyasztotta a készleteinket, mi lesz akkor itt egy kéthetesnél? Az eső, mint egy hiú primadonna, látván a lelkesedésemet, még jobban belekezdett, én pedig pillanatok alatt rojtosra áztam, ma már másodszor. Aztán gyorsan berohantam a lakásba, felkaptam az izlandi vízesésálló felszerelésemet és onnantól már móka és kacagás volt az éjszaka. Hajnal egykor állt el a felhőszakadás én pedig elégedetten néztem szét: minden tároló csordulásig tele. Úgyhogy innen üzennék annak, akit illet, hogy köszönöm, de holnapra már nem kérnék több esőt, egész egyszerűen nem tudom hová tenni az újabb adag vizet. Bementem a lakásba, egy újabb meleg zuhany, tiszta, száraz ruha, kicsit megtörölgettem teraszbútort, majd kiültem a még mindig szitáló esőbe egy szivarral és egy adag whiskyvel. Elvégre ha az ember nem jegyzi le a hétköznapok történéseit, akkor nem is fog emlékezni rá, hogyan is telt az élete.

July 9, 2014 at 02:29   Posted in: Hétköznapok  8 Comments